Az Isten országa (20) – Az ország erkölcse
Az utolsó téma, amelyről ebben a sorozatban szót ejtek, az Isten országa erkölcse. Jézus erkölcsi tanítása szoros kapcsolatban van az Isten országáról szóló tanításával. A klasszikus liberális teológia egyenesen Jézus erkölcsi tanítását tette az Isten országáról szóló üzenet középpontjává: az Isten országa a héj, az erkölcs a mag. Régi liberálisok szerint ha lehántjuk Jézus tanításairól a mitológiai héjat, megkapjuk az időtálló morális üzenetet, és ha Jézus nem is volt az Isten Fia, erkölcsi tanítása megáll, hiszen nem a mitológia, hanem az etika a kereszténység lényege. Ez azonban súlyos tévedés. A valóságban elválaszthatatlan egymástól az ország és annak etikája. Jézus éppen azért adott különleges parancsokat, mert elközelített az Isten országa. Az Isten országának erkölcse nem egyszerűen egy új magatartási kódex, hanem egy belső forradalom, amely a Felkent eljöveteléhez kapcsolódik. A keresztény erkölcs az Isten országa ereje a tanítvány életében.
Fogy a levegő a transzmozgalom körül
A keményvonalas Biszku elvtársék túl messzire mentek, most a reformista Nyers elvtársék kapnak lehetőséget. Ez jutott eszembe a 444 ma reggeli cikkéről, amely váratlan irányváltással a transzmozgalomra rajzol célkeresztet. Ez azért különösen érdekes, mert a 444 eddig a transzmozgalom és a genderideológia egyik erős hadoszlopaként működött a magyar nyilvánosságban. A mai írásuk viszont egy „detranzicionáló” (tehát a transz-identitásból kihátráló, eredeti biológiai nemét újra felvállaló) hölggyel készült interjú, amely hajszálpontosan ugyanazokat a kritikákat fogalmazza meg, amelyeket mi, keresztények is régóta hangoztatunk. A transzmozgalom egészséges testű férfiakat és nőket szabdal emberi roncsokká, ahelyett, hogy a lelki problémáikra lelki megoldást keresne. Mi, keresztények évek óta mondjuk, hogy ennek a bírálata sürgős és életbevágóan fontos. Arra viszont kevesen számítottak, hogy ez ügyben épp a radikális feministák lesznek a keresztények leghangosabb szövetségesei.
Az Isten országa (19) – Az ország és az egyház
Vajon mi a kapcsolat az Isten országa és az egyház között? A keresztény teológia sokszor úgy beszélt a kettőről, mintha semmi különbség nem lenne: az ország (βασιλεία) maga az egyház (ἐκκλησία). Az Albert Schweitzer utáni liberális teológia azonban a kettő radikális különbségét kezdte hangsúlyozni, amit Alfred Loisy ikonikus mondata tökéletesen kifejez: „Jézus az Isten országát hirdette, de ami jött, az az egyház.” Teljesen más okból, de a diszpenzacionalista felfogás is hasonlóan látja. A korszakos teológia szerint az Isten országa a zsidóknak szóló ígéret, a megvalósulás azonban a nép hitetlensége miatt későbbre tolódott, és közbejött az egyház korszaka. Az ország és az egyház kapcsolata tehát mind liberális, mind konzervatív teológiai körökben definíciós problémákat okozott és időnként zsákutcába jutott. A képlet azonban nem ennyire bonyolult. Megpróbálom öt egyszerű állítással megvilágítani, hogy miről van szó.
Természetes ölelés, halálos szorítás
Van valami, amit nem értek a nyugat-európai multikulturalizmussal kapcsolatban. Azt értem, hogy a multikulturalizmus sokaknak felszabadító. Azt az életérzést jeleníti meg, hogy lebonthatjuk a nyomasztó falakat és a hagyományos közösségek bigott, szűk világából kiléphetünk a nagyvilágba, ahol az igazán izgalmas dolgok történnek. A multikulturalizmus nyitott és haladó, sokszínű és befogadó. Gondoljunk csak a gasztronómiára! A multikulturális Európában kezdhetjük akár gulyáslevessel is a hetet, de kedden már naannal currys paneert tunkolhatunk a sarki indiai étteremben, szerdán beülhetünk egy olasz trattoriába, hogy nagy adag canelloni után cremás ristretto kíséretében tiramisút majszoljunk, csütörtökön egy kis humusszal vagy tahinivel belecsippenthetünk az izráeli kultúrába, de lehet akár egy palesztin kifőzdében kubbeh is helyette, pénteken átsétálhatunk a két utcányira lévő sushi bárba, szombaton az etióp étteremben egy injera csíkkal túrhatunk barátainkkal a közös tálba, hogy a mellettünk ülő szájába tömjük a feltekert csirkedarabot, mintha mi is etiópok lennénk, majd végül eldönthetjük, hogy a hetet mexikói enchiladával, marokkói tajinnal vagy kínai bambuszrügy-levessel fejezzük-e be.
Az Isten országa (18) – Az ország polgárai
Az előző rész az ország Istenéről szólt, aki keresi az elveszettet, meghív a menyegzői lakomára, aki szerető Atya, de aki ítélni is fog. Most azt nézzük meg, hogy vajon kik az ország polgárai, kik mehetnek be az Isten országába. Rögtön le kell szögeznünk, hogy bár mindenki hivatalos az Isten országába, az mégsem mindenkié. Láttuk a lakomára betért vendéget, akin nem volt menyegzői ruha – őt kivetették a külső sötétségre (Mt 22,11-13). Az Isten országáról szóló példázatokban olvasunk a búza közé keveredett konkolyról és a kerítőháló által befogott hitvány halakról is – őket a tüzes kemencébe...
Fajok keveredése?
„Az emberi faj egysége és oszthatatlansága a XX. század második felére egy civilizációs záróvonallá lett, amit még kommunikációs poénból sem lépünk át.” (Schiffer András) Igen, ez bizonyos szempontból így van, jó is, hogy így van, reméljük, így is marad, de fontos tisztázni, hogy mit jelentenek egyes szavak, vagy mire használják őket egy adott kontextusban. Mit jelent például az egység és oszthatatlanság, vagy mit értünk vajon a rasszizmus fogalma alatt, amelynek réme Schiffer megszólalását is előhívta? Az a rasszizmus, hogy bár nincsenek rasszok, valaki mégis rasszokról beszél, vagy az, amikor valaki az egyik létező rasszt (klasszikus antropológiai felosztásban: ausztraloid, negrid, mongoloid, és europid) különbnek tartja a másiknál? A kettő együtt nem megy.
Apró bizonyság a Balaton-átúszásról
Hadd osszak meg veletek egy szinte jelentéktelen, de nekem mégis fontos személyes bizonyságot a Balaton-átúszásról. Ha követitek a Divinity facebook oldalát, láthattátok a képet, amit tegnap (szombaton) kiposztoltam a célba érés után. Ez a fenti kép annak a képnek a párja: itt Dóra áll mellettem, aki egész idő alatt Balatonbogláron szurkolt nekem és várt engem. Elárulom, hogy amikor a lábam a boglári parton végre földet ért, elmorzsoltam egy könnycseppet, és Dóra is. Nem csak azért könnyeztem, mert átúsztam a Balatont és ennek örülök, vagy mert régóta készültem rá, bár biztos ez is benne volt. Van ennek a bevállalásomnak egy hosszú előtörténete is, amit kevesen ismernek. Most elmesélem egy részét, mert talán mást is bátorít.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK