Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
A Különvélemény 13. epizódjában Byung-Chul Han koreai filozófus A kiégés társadalma c. könyvecskéjéről beszélgetünk. Han szerint a 21. századi ember nagy árat fizet azért, hogy kivívta a külső korlátoktól való szabadságát. A mai ember fő problémája nem az elfojtás, hanem a pozitivitás túltengése, amely neurális erőszakká válik – szó szerint az idegrendszerünket kezdi ki. Ez ellen nincs védekezés, hiszen a határtalanság kultúrájában megszűntek az immunológiai reakciók is. Ma semmi nem „idegen”, legfeljebb csak „különböző”, és nem a „kell” a kulcsszó, hanem a „lehet”. A nyugati embert, aki eltörölte az úr-szolga viszonyokat és a külső normákat, a szabadság illúziója teszi kudarcossá és depresszióssá. A Különvéleményben Imrével erről beszélgetünk, valamint arról is, hogy mi a megoldás.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (21) – Felkavaró
„Ha valaki rabszolgáját vagy rabszolganőjét úgy megüti bottal, hogy az meghal a keze között, annak bűnhődnie kell. De ha egy vagy két napig még életben marad, ne bűnhődjék az ura, hiszen a saját pénzéről van szó.” (2Móz 21,20-21)
Vannak olyan mondatok a Bibliában, amelyeket zavarunkban néha legszívesebben elrejtenénk, nehogy egy kétkedő vagy hitetlen ember véletlenül meglássa. Ez a két mondat pont ilyen. Először is mit keres a Tórában a rabszolgaság intézménye? Miért engedélyez ilyet a Mindenható? Hogy szabályozhat olyan gonosz intézményt, mint a rabszolgaság? Másodszor mi az, hogy ha a rabszolga nem hal bele az ütésbe, akkor az ura büntetlen marad, hiszen csak az ő pénze bánja? Hogyhogy büntetlen marad? Miért marad büntetlen? Mi ez egyáltalán? És hogy kerül a Bibliába?!
A jó nevelés tényleg csak kihúzza belőlünk a tudást?
Chesterton száz évvel ezelőtt egy rendkívül divatos tévedésre mutatott rá az oktatással és a neveléssel kapcsolatban. Mivel ez a tévedés azóta sem ment ki a divatból, sőt, egyre több híve van, mi is vessünk egy pillantást rá. Arról a szokásról van szó, hogy jó szándékú emberek a gyermekeket a tekintély formáló erejétől igyekeznek megóvni, mint ahogy egy különleges virágot védenek, amely veszélyesen közel nyílt a sűrűn bejárt ösvényhez, vagy ahogy nyelvőrzők vigyáznak egy kis nép nyelvére, amely ki van téve a szomszédos, nagyobb nyelvközösség közvetlen hatásának. E divatos meggyőződés szerint az oktatásban és nevelésben a gyermekekre leselkedő veszély a tekintély, amely erőszakot gyakorol rajtuk, amikor a tudást kívülről próbálja beléjük helyezni. A bölcs oktató – mondják – nem betáplálja, hanem csak előhúzza a tudást a diákból, mint ahogy magát a diákot sem behelyezték annak idején az anyja méhébe, hanem inkább kihúzták onnan.
Parancs fegyverletételre
A keresztények elbizonytalanodtak, ezért egyre ritkábban van szó arról, hogy Isten megtérésre szólítja fel a világot, amely engedetlenségben él vele szemben. Az evangéliumot is úgy ajánljuk az embereknek, mint pusztán egy lehetőséget, amelyet ha kedvük van, megragadhatnak, de semmiképpen ne vegyék tolakodásnak, hogy előhozakodunk vele. Ez lehetne bölcs taktikai meggondolás is, de félek, többről van szó. Az evangéliumot természetesen senkire sem kényszeríthetjük, és nem is a világ elítélése a feladatunk, hanem a kegyelem hirdetése, hiszen mi is kegyelmet kaptunk. Ez mégis időnként olyan értelemben tesz bennünket megengedőkké, ahogy Isten nem megengedő. Nemcsak a lázadást „engedjük meg” a világnak, ahogy Isten, hanem a lázadás világi értelmezését is. Ilyenkor akaratlanul is felmentjük a világot a felelőssége alól, ahelyett, hogy az Istennel való megbékélését sürgetnénk (2Kor 5,20). Hadd mutassak négy mondatot az Újszövetségből, amelyből teljes mértékben hiányzik ez a félreértelmezett nagyvonalúság.
Ismertetőjelük a szeretet
A Különvélemény 12. epizódjában Francis Schaeffer Ismertetőjelük a szeretet c. könyvecskéjéről beszélgetünk, amit a szerző még 1970-ben írt, nem szűnő aktualitása miatt magyar nyelven viszont néhány éve másodszor is kiadta a Harmat Kiadó. Egyszerű kis könyv a szeretetről, ugyanúgy nincs benne semmi bonyolult, mint Jézus szavaiban, hogy szeretnünk kell egymást, a jelentősége mégis elképesztően nagy, pont azért, mert Jézus egyszerű szavait hangosítja föl. Imrével a könyv alapján őszintén beszélgetünk arról, hogy mit jelent számunkra a felebaráti és a keresztények közötti szeretet. Itt...
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (20) – Isten legyen távol!
„És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20,19)
Időnként mi is jobban bízunk az emberek közvetítésében, mint Isten közelségében. Isten szentsége veszélyes ránk. „Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. A nép, látva mindezt, remegni kezdett, és távolabbra húzódott.” (18) Így húzódunk mi is távolabb, amikor megsejtjük a szentség fenyegető jelenlétét.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (19) – A felhő
„Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor.” (2Móz 19,9)
A felhőnek kettős szerepe van. Egyrészt az a feladata, hogy megmutassa, jelen van az ÚR dicsősége Izráel között, másrészt az, hogy eltakarja ezt a dicsőséget. A felhő hitet ébreszt a közelsége által is, és úgy is, hogy távol tart.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK