Vonnegut és a Történet
Kurt Vonnegut a fekete humor tragikomikus óriása volt, ellenkulturális ikon, pusztító ikonoklaszta, egy szépre szomjazó, boldogtalan kovakő, Mark Twain huszadik századi mogorva reinkarnációja. Egyszerre szerettem a könyveit és irtóztam tőlük. Az Időomlás után úgy éreztem magam, mint egy laposra kalapált alumíniumvilla, Az ötös számú vágóhíd még rosszabb állapotban hagyott. De amit ebben az előadásban (Shape of Stories) a jó történetek alakzatáról mond, attól a lélegzetem is elállt. Három okból.
Aaron Renn: pozitív, semleges és negatív világok
A Tűzfal podcast negyvenötödik részében egy nagy hatású esszé kapcsán az amerikai kultúra közelmúltbeli változásairól és az abban alkalmazott keresztény stratégiákról beszélgetünk. A végén egy csavarral. Igen, lesz szó Trumpról is, de ez majdhogynem lényegtelen, ha nem is teljesen az. A fókuszunk a kultúra és a kereszténység, mint mindig. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (5) – Istenítélet?
„Azután eskesse meg őt a pap, és mondja ezt az asszonynak: Ha nem hált veled senki, ha nem tévelyedtél el tisztátalanul férjedtől, ne ártson neked ez a keserű, átokhozó víz, csak akkor, ha eltévelyedtél férjedtől, és tisztátalanná váltál, mert férjeden kívül más is hált veled.” (4Móz 5,19-20)
Olyan, mintha ez a fejezet a középkor egyik legsötétebb gyakorlatát igazolná, az ún. „istenítéletet”. Az istenítélet lehetett tűzpróba vagy vízpróba, és a célja Isten segítségül hívásával az ártatlanság vagy bűnösség bizonyítása volt. A tűzpróba esetén ártatlannak minősítették a megvádoltat, ha a tüzes vas által okozott sérülés három nap alatt elkezdett gyógyulni. Vízpróba esetén kezeit és lábait összekötözve a folyóba vagy a tóba mártották az embert, és akkor minősítették ártatlannak, ha elmerült. Ha feljött a víz felszínére, akkor bűnösként megégették. Egészen brutális és meghökkentő szokás, nem véletlen, hogy a IV. Lateráni Zsinat 1215-ben betiltotta. De vajon nem maga Isten rendelt el hasonlót népe számára Mózes idején a féltékenységi törvénnyel?
Magyarországon egyáltalán nem olyan rossz a kereszténység megítélése
Néhány napja rendkívül érdekes globális statisztikákat tett közzé a patinás Pew Research Center. A világ harminchat országában a vallás és a nemzeti identitás kapcsolatát vizsgálták, és hogy az emberek szerint milyen hatással van a vallás országuk társadalmára. Az eredmények nekünk, magyaroknak kissé meglepőek lehetnek, és bennünket, aggódó keresztényeket is kizökkenthetnek a jól megszokott borúlátásunkból. Bár a mért adatok szembe mehetnek személyes tapasztalatokkal, láthatóan nem igazolják az egyes helyeken immár közhelynek számító megállapításokat, hogy mennyire negatívan gondolkodnak a magyarok a kereszténységről, pláne az elmúlt év botrányai fényében. Ezek a megállapítások igazak lehetnek bizonyos szubkultúrákban, de összességében nem megalapozottak.
A pásztor két hangja
Kálvin a Titusz 1,9-ről elmélkedve rámutat egy elfeledett, de elementáris igazságra a pásztori szolgálattal kapcsolatban: „A pásztornak két hanggal kell rendelkeznie: az egyikkel a juhokat gyűjti össze, a másikkal elhárítja és elűzi a farkasokat és tolvajokat. Az Írás mindkét feladathoz megadja neki az eszközöket; mert aki mélyen jártas benne, képes lesz egyrészt tanítani azokat, akik taníthatók, másrészt megcáfolni az igazság ellenségeit. Pál a Szentírás e kettős használatát írja le, amikor azt mondja, hogy tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (CC XXI, 296)
Nem, nincs rendben a világ világiassága sem!
Sok keresztény a pogány magyarok szokása szerint fordítva ül a lovon és hátrafelé nyilaz. Abból a helyes állításból, hogy a keresztények ne legyenek világiasak („ne igazodjatok a világhoz”), azt a következtetést vonják le, hogy akkor a világ viszont lehet világias, sőt, a világnak világiasnak kell lennie, valójában ez a dolga, a nevében is ott van, hogy világ. Nem, nem arra gondolok, hogy meghagyják az államnak az Istentől rendelt sajátos szerepet, a félelmet, az adókivetést, a kardot, nem is a kuyperi értelemben vett szféra-szuverenitásra gondolok, amely elismeri a család, az állam és az egyház egymástól eltérő küldetéseit Isten valóságában (és hogy ez a szuverenitás mindhárom esetben elengedhetetlen), hanem éppen arra, hogy a világot ezektől a szempontoktól elválasztva értelmezik. Ezek a keresztények ahelyett, hogy a világ számára közvetítenék az Úr Krisztus parancsát, hogy tegye le a fegyvert („elközelített az Isten uralma, térjetek meg”), az egyház felé közvetítik a világ parancsát, hogy vonuljon félre Krisztus követeléseivel és privatizálja önmagát. Ez a fordított logika azonban maga is világiasság.
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (4) – Színkódos csomagolás
„Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és helyezzék be a rúdjait. (…) Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíbor ruhát.” (4Móz 4,6.13)
Ahhoz, hogy a léviták az ÚR hajlékát szállíthassák, annak felszereléseit össze kellett előbb pakolniuk. Ez gondos szétszerelést, megjelölést és csomagolást igényelt. Mindennek a helyén kellett lennie. És mivel szent dolgokról volt szó, nem volt az sem mindegy, hogy mi mivel érintkezett. A megkülönböztetést szolgálta a színkódos csomagolás.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK