Ne sodródjunk el!
Az azóta már csődbe ment Adam Air egyik gépével történt meg, hogy navigációs hibák miatt eltévedt a levegőben a végtelen hullámok felett. A pilótáknak fogalmuk sem volt, hol járnak. Eljött az a pillanat is, amikor ezt kétségbeesésükben már az utasokkal is közölték, hátha valakinek támad valami ötlete, hogy hol is lehetnek. Az üzemanyag vészesen fogyott, lassan a tengerre való leszállást fontolgatták, ami szinte biztosan halált jelentett volna a gépen ülők számára. Felvették a kapcsolatot más gépekkel, de mivel nem tudták, hol vannak, azoknak sem volt semmi ötletük, hogyan segítsenek. A légiirányítás rég elvesztette a fonalat, egészen máshol keresték a repülőt, mint ahol valójában volt. A gép ugyanis egy rosszul működő műszer miatt fokozatosan dél felé sodródott, és ami eleinte észrevétlen eltérés volt az útiránytól, idővel sok száz kilométeres távolságra nőtt. A légiirányítóknak eszükbe sem jutott, hogy a kijelölt útvonaltól ennyire messzire keressék az elveszett gépet. Végül a csodával határos módon szinte az utolsó pillanatban szárazföld fölé értek, ahol egy apró repülőtéren sikerült letenniük a földre a hatalmas gépmadarat. Hallatlan szerencséjük volt, a történet egészen máshogy is végződhetett volna.
„Így megy ez”?
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. február 14-én már egy napja potyogtak a bombák Drezdára. Az égő házak szép lassan tűzviharrá változtatták a barokk várost, és a légnyomáskülönbség iszonyú örvényként szippantotta magába és emésztette el a csapdába esett, tehetetlenül kapálódzó embereket. Történészek a mai napig vitatkoznak, hogy ez a lángoló pokol húszezer vagy kétszázezer embert porlasztott-e el azokban a napokban, de igazából mindegy is. A mindegy persze lehet úgy is mindegy, mint a tralfamadoriaknál, akik a halál láttán vállukat megvonva csak annyit mondanak: „így megy ez”, meg lehet úgy is mindegy, hogy a húszezer éppoly felfoghatatlan szám, mint a kétszázezer. Mindegy, legyen mondjuk százezer. Ha átlagolunk, ez három nap alatt annyi, mint tizennyolc nap alatt lenne hatszázezer, száznyolcvan nap alatt pedig hatmillió. Ipari szintű népirtás. A nyugati szőnyegbombázás elpusztított egy teljes várost annak polgáraival együtt, siettetve a náci Németország lélektani megroppanását és a háború végét. De ez akkor végül is rossz hír? Vagy ez is mindegy?
Vonnegut és a Történet
Kurt Vonnegut a fekete humor tragikomikus óriása volt, ellenkulturális ikon, pusztító ikonoklaszta, egy szépre szomjazó, boldogtalan kovakő, Mark Twain huszadik századi mogorva reinkarnációja. Egyszerre szerettem a könyveit és irtóztam tőlük. Az Időomlás után úgy éreztem magam, mint egy laposra kalapált alumíniumvilla, Az ötös számú vágóhíd még rosszabb állapotban hagyott. De amit ebben az előadásban (Shape of Stories) a jó történetek alakzatáról mond, attól a lélegzetem is elállt. Három okból.
Aaron Renn: pozitív, semleges és negatív világok
A Tűzfal podcast negyvenötödik részében egy nagy hatású esszé kapcsán az amerikai kultúra közelmúltbeli változásairól és az abban alkalmazott keresztény stratégiákról beszélgetünk. A végén egy csavarral. Igen, lesz szó Trumpról is, de ez majdhogynem lényegtelen, ha nem is teljesen az. A fókuszunk a kultúra és a kereszténység, mint mindig. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (5) – Istenítélet?
„Azután eskesse meg őt a pap, és mondja ezt az asszonynak: Ha nem hált veled senki, ha nem tévelyedtél el tisztátalanul férjedtől, ne ártson neked ez a keserű, átokhozó víz, csak akkor, ha eltévelyedtél férjedtől, és tisztátalanná váltál, mert férjeden kívül más is hált veled.” (4Móz 5,19-20)
Olyan, mintha ez a fejezet a középkor egyik legsötétebb gyakorlatát igazolná, az ún. „istenítéletet”. Az istenítélet lehetett tűzpróba vagy vízpróba, és a célja Isten segítségül hívásával az ártatlanság vagy bűnösség bizonyítása volt. A tűzpróba esetén ártatlannak minősítették a megvádoltat, ha a tüzes vas által okozott sérülés három nap alatt elkezdett gyógyulni. Vízpróba esetén kezeit és lábait összekötözve a folyóba vagy a tóba mártották az embert, és akkor minősítették ártatlannak, ha elmerült. Ha feljött a víz felszínére, akkor bűnösként megégették. Egészen brutális és meghökkentő szokás, nem véletlen, hogy a IV. Lateráni Zsinat 1215-ben betiltotta. De vajon nem maga Isten rendelt el hasonlót népe számára Mózes idején a féltékenységi törvénnyel?
Magyarországon egyáltalán nem olyan rossz a kereszténység megítélése
Néhány napja rendkívül érdekes globális statisztikákat tett közzé a patinás Pew Research Center. A világ harminchat országában a vallás és a nemzeti identitás kapcsolatát vizsgálták, és hogy az emberek szerint milyen hatással van a vallás országuk társadalmára. Az eredmények nekünk, magyaroknak kissé meglepőek lehetnek, és bennünket, aggódó keresztényeket is kizökkenthetnek a jól megszokott borúlátásunkból. Bár a mért adatok szembe mehetnek személyes tapasztalatokkal, láthatóan nem igazolják az egyes helyeken immár közhelynek számító megállapításokat, hogy mennyire negatívan gondolkodnak a magyarok a kereszténységről, pláne az elmúlt év botrányai fényében. Ezek a megállapítások igazak lehetnek bizonyos szubkultúrákban, de összességében nem megalapozottak.
A pásztor két hangja
Kálvin a Titusz 1,9-ről elmélkedve rámutat egy elfeledett, de elementáris igazságra a pásztori szolgálattal kapcsolatban: „A pásztornak két hanggal kell rendelkeznie: az egyikkel a juhokat gyűjti össze, a másikkal elhárítja és elűzi a farkasokat és tolvajokat. Az Írás mindkét feladathoz megadja neki az eszközöket; mert aki mélyen jártas benne, képes lesz egyrészt tanítani azokat, akik taníthatók, másrészt megcáfolni az igazság ellenségeit. Pál a Szentírás e kettős használatát írja le, amikor azt mondja, hogy tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (CC XXI, 296)
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK