Dicséret vagy hízelgés?
Talán mindnyájunk számára ismerős a szituáció, amikor egy ember dicsérete kellemesen érint bennünket, ugyanakkor valahogy mégis kellemetlenül érezzük magunkat tőle. Nem arra az egyébként szintén gyakori jelenségre gondolok, amikor önértékelési vagy más problémák miatt egyszerűen csak nehezen tudunk elfogadni bármilyen dicséretet, hanem azokra a konkrétabb esetekre, amikor bár jólesik a dicsérő szó, valahol mélyen mégis nyugtalanná tesz, vagy épp fordítva, a dicséretből áradó energiákat a nyugtalanságunk ellenére fogadjuk el. A nyugtalanságunk oka ilyenkor az, hogy a dicséret inkább hízelgésnek hat. De vajon mi különbözteti meg egymástól a kettőt?
Ha pontosan abban az irányban vagyunk próféták, amerre a világ halad, nem vagyunk próféták
Jézus tanítványi közösségét minden korban prófétai felelősség terheli a világban. Az egyház megkérdőjelez megrögzött szokásokat, elfogadott trendeket, divatos ideológiákat. Szembe helyezkedik társadalmi konszenzusokkal, évezredes meggyőződésekkel, vagy éppen új eszmékkel, amelyek az évezredes meggyőződéseket váltják fel. Valószínűleg erre a prófétai szerepre is utal János két tanúról szóló képe a Jelenések könyvében: „Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve.” (Jel 11,3) Az Úr Jézus Krisztusról tanúskodó egyház olyan, mint a fáraó elé álló Mózes, vagy mint Illés, akinek prófétálására három és fél évig bezárult az ég, olyan, mint Jósúa és Zerubbábel, Péter és Pál, Luther és Kálvin, Whitefield és Kierkegaard, Bonhoeffer és Wurmbrand, Francis Schaeffer és Päivi Räsänen. Az egyház Isten két megbízható tanúja egy tőle elfordult világban.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (25) – Kié a föld?
„A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és betelepültek vagytok nálam.” (3Móz 25,23)
Az erec (אֶ֫רֶץ), vagyis a föld, amit ma Palesztinának vagy Izraelnek neveznek, nem az araboké, de végső soron nem is a zsidóké, hanem Izrael Istenéé. Az ÚRé. JHVH az erec tulajdonosa. Bár Izrael törzseinek adta birtokba, ők inkább használói voltak a földnek, hiszen JHVH volt a valódi tulajdonosa. Ez a tény arra is kötelezte őket, hogy az adósság miatt eladott földdarabok visszaválthatók legyenek minden ötvenedik évben. Hiszen az ÚR adta birtokul a földet minden nemzetségnek, azt nem lehetett végleg elidegeníteni.
Byung-Chul Han: Erósz haldoklása
A Tűzfal podcast huszonkettedik részében ismét Byung-Chul Han egyik könyvéről (Erósz haldoklása) beszélgetünk. A koreai gondolkodó szerint a szexuális forradalom nárcizmusa Erósz haldoklását okozza. Meglepő állítás a szexuális forradalom túlszexualizált korában, de nem indokolatlan, és mi ebben a podcastben most ezt a paradoxont megvizsgálva jutunk el a hit misztériumáig. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha még jobban elmélyednétek Han gondolataiban, illetve az arra adott keresztény válaszokban,...
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (24) – Valaki otthon van
„Szombatról szombatra így kell megteríteni az ÚR előtt, állandóan: örök szövetség kötelezi erre Izráel fiait.” (3Móz 24,8)
Az ÚR két dologra emlékezteti Mózest: „Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest. Gondoskodjon róla Áron, hogy az a kijelentés sátrában, a bizonyság kárpitján kívül estétől reggelig állandóan égjen az ÚR előtt. Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. A színarany lámpatartóra rakja fel a mécseseket, hogy állandóan az ÚR előtt égjenek.” (1-4)
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (23) – Szent ünnepek
„Ezek az ÚR ünnepnapjai, a szent összejövetelek, amelyeket a megszabott idejükben egybe kell hívnotok…” (3Móz 23,4)
Byung-Chul Han koreai filozófus szerint a szent ünnepek közösséget teremtenek, az események önmagukban azonban nem képesek erre. A szent összegyülekezés nem csupán tömegrendezvény, hanem kilépés a termeléskényszer profán folyamatosságából és belépés a szent nyugalom ciklusába. „Az ünnepet megüljük. A munkát azonban lehetetlen megülni. Az ünnepet azért ülhetjük meg, mert szilárdan áll, mint egy építmény. Az ünnep ideje álló idő. Nem múlik, nem folyik el. Ezáltal lehetségessé teszi az elidőzést.” (Han: A rítus eltűnése, 57)
Biztos?
Értem, hogy sokan vétkesnek tartják Izraelt a palesztin kérdésben, ha most épp a közelmúlt fényében nem is annyira értem. Azt is felfogom, hogy sok vétlen áldozata van a háborúnak Gázában, sokan csapdába estek, és ugye, nincs kollektív bűnösség, ezt tanultuk, egy népet nem büntethetnek a rossz vezetői miatt. (Ugye?) Mégis, az október 7-i horrorfilmekbe illő és a bucsai öldöklést nagyságrendekkel meghaladó, az ISIS módszertanát követő kegyetlenségek, kisgyermekek megkínzása, megnyúzása, lefejezése, elevenen megégetése, az ezt végignézni kénytelen anyák megerőszakolása, elrablása, valamint a...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK