Tényleg rosszabb volt a náci eszme, mint a kommunista?
A múlt feldolgozásában az egyik letépetlen köröm alá csúszott szálka a náci és a kommunista eszmék megítélése közti különbségtétel, amit jól szemléltet ez az Esterházy Péter-idézet: „Nem véletlen, hogy példáim a fasiszta diktatúrából valók, ez nem a sokat emlegetett kettős mérce, hanem rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük, megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.” (Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, 22-23) Frappáns megállapítás, szinte megvilágosító erővel hat az olvasóra, de vajon igaz is?
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (28) – Hordozza a vétkeinket
„Készíts homlokdíszt színaranyból, és vésd rá úgy, ahogyan a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona! Fűzd kék bíbor zsinórra, és legyen a süvegen, a süveg elején. Legyen Áron homlokán, és hordozza Áron a szent dolgokban elkövetett bűnök terhét, amelyeket Izráel fiai a különféle szent ajándékokkal kapcsolatban követnek el. Legyen mindig a homlokán, hogy kedvesek legyenek ők az ÚR előtt.” (2Móz 28,36-38)
A főpap ruházata összetett és díszes volt. A ruházat része volt az efód, a hósen, a palást, a süveg, a csengettyű, a pecsétgyűrű, és a homlokdísz. Ez utóbbi aranyból volt, kék bíborzsinór segítségével volt a süveg elejére rögzítve, és rá kellett vésni: JHVH szent tulajdona (קֹ֖דֶשׁ לַֽיהוָֽה).
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (27) – Olaj a mécstartóba
„Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest.” (2Móz 27,20)
A szentélyben volt a gyertyatartó (2Móz 25,31-40), a menóra (מנוֹרָה), ezen kellett meggyújtani a fényt, hogy az egész éjjel égjen. A törvény így szólt: „Áron és fiai gondoskodjanak arról, hogy a kijelentés sátrában, a kárpiton kívül, amely a bizonyság ládája előtt van, estétől reggelig égjen az az ÚR előtt! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!” (2Móz 27,20-21)) Vajon mi volt ennek a jelentősége?
Liberalizmus vagy demokrácia?
T. S. Eliot és Benedetto Croce egy-egy könyvét egymás után olvasva gondolkodtam el korunk egyik feloldhatatlannak tűnő dilemmájáról. „A Nyugat két eszmét tekint szentnek és sérthetetlennek” – írta T. S. Eliot 1939-ben –, „a liberalizmust és a demokráciát. A két kifejezés nem azonos, és nem is elválaszthatatlan.” (Egy keresztény társadalom eszméje, 37) Amikor Eliot ezt megfogalmazta, két totalitárius rendszer nézett farkasszemet a keresztény eszmékre alapozó demokráciákkal, amelyek meg paradox módon épp keresztény eszmei alapjaik felszámolásával bíbelődtek. A felszámolás egyik fő motorja a liberalizmus volt, amely a szabadság kiteljesedését a kereszténységhez kapcsolódó normák levetkőzésétől várta.
Egy keresztény társadalom lehetősége
A Különvélemény 19. epizódjában Imrével most kifejezetten rázós témát veszünk elő. T. S. Eliot brit költő Egy keresztény társadalom eszméje c. esszékötetére támaszkodva arról beszélgetünk, hogy lehetséges-e egy keresztény társadalom, és ha igen, milyen értelemben lehetséges és milyen értelemben nem. Eliot könyve mellé behozzuk Kálvinnak a polgári kormányzásról szóló gondolatait is, és azt is megvitatjuk, hogy Jézus követőiként van-e egyáltalán dolgunk azzal, hogy a társadalom elvi alapjainak a meghatározásában részt vegyünk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugati társadalmakban az emberek többsége hátat fordított a kereszténységnek, mi sem vagyunk felhőtlenül optimisták, abban viszont biztosak vagyunk, hogy a kereszténység nem csak a múlt ügye.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (26) – Karmazsintetű
„Azután készíts kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból! Művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat!” (2Móz 26,31)
Ez a négy szín többször előkerül a Szentsátor leírásában, közülük azonban kiemelkedik a karmazsin, a kárpit égő vöröses színe. Ezt a színt egy pici állatból vonták ki, amit a népnyelv karmazsintetűnek vagy karmazsinféregnek nevez. A héber szöveg is így utal rá: תֹלַ֣עַת שָׁנִ֔י. (A toléah (תּוֹלֵעָה) férget, a sáni (שָׁנִי) pedig skarlátvöröst vagy karmazsint jelent.) Ez a különös állat adta a vérét ahhoz, hogy a Sátor kárpitjának is a vérvörös legyen a meghatározó színe.
Étel és olaj
A földbe gyökerezett a lába,
mert a görbe ember állt az ajtóban.
Számított rá, de későbbre várta.
Próféta férje halála óta
tizenhárom ezüstpénzzel tartozott,
ennyivel volt a férfi adósa.
Jigálra és Merárira gondolt:
két fia veszélyekről mit sem tudva
a pálmafa árnyékában játszott.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK