Egy mai Debóra kiáltása a legkisebbekért
Nem tudtam olyan gyorsan jegyzetelni Andrea szavait, hogy mindent szó szerint visszaadhatnék, de megpróbálom a jegyzeteimből és az emlékeimből rekonstruálni néhány gondolatát. Azért nem nehéz, mert a szívembe égtek. Andrea Minichiello Williams brit ügyvéd, a Christian Concern szervezet alapítója és a Christian Legal Centre igazgatója. Számos youtube videóban látni őt, ahogy az LMBTQ-lobbistákkal szemben áll ki a legkisebbek jogaiért. Néhány napja az IFTCC nemzetközi konferenciáján hallgattam őt, ahol szenvedélyes előadást tartott arról, hogy a genderideológia néhány évtized alatt hogyan formálta az Egyesült Királyság jogrendjét a maga képére, és mit tehetnek azok az országok, amelyek még nem adták meg magukat ennek az ideológiai szörnynek. Megrázó volt hallgatni őt. És nem is csak megrázó, hanem megszégyenítő, elborzasztó, de egyben hihetetlenül inspiráló is.
Amiben megkondul a végtelen
Áprily Lajos írja Kálvinról szóló versében: „S két szót kiált a bibliás magasság, / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendelés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” A predesztináció tana sokakat elriaszt, sokakat magyarázkodásra késztet, sokakat összezavar. De a költő szavai nem egy gazos teológiai völgybe vezetnek, ahol fojtogató pára és sűrű köd honol, ahol védekezni kell, ahol a korunk embere prüszköl és tiltakozik, mert elviselhetetlen számára a végső önrendelkezés elvesztése, vagy az a fajta kiszolgáltatottság, amely Isten kiválasztó kegyelmére szorul. A költő szavai a bibliai hit fenséges magasába visznek, ahol a nap fényesen ragyog, tisztán látszik az egész horizont, és ahol megkondul a végtelen. A predesztináció a hit biztos sziklája, dicsőséges szirt, amelyre nem más vitt fel engem sem, mint a megváltó arcú társ, a kegyelem.
Az indirekt beszédmód öröme
Többször tapasztaltam, hogy amikor közvetett beszédmódra váltok, olvasóim egy része összezavarodik és vagy a logikai következetességet keresi a szövegeimben, vagy a világos, egyértelmű állásfoglalást a valóság mellett. És mivel az írásaim zömében törekszem a valóság melletti világos, egyértelmű állásfoglalásra, nem is teljesen indokolatlan ez az elvárás. Előbb-utóbb azonban bekopog az én ajtómon is egy szürke köpenyes varázsló, és hív, hogy hagyjam ott a biztonságos egyértelműséget, induljak felfedezőútra, nem tudva, hogy az pontosan hová is vezet. Ekkor válik a nyelvi kifejezésmódom nehéz, kalandos úttá biztonságra vágyó olvasóim számára is, akik ha nem figyelnek, könnyen eltévednek, vagy talán el sem indulnak velem.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (38) – A tükrök
„Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.” (2Móz 38,8)
Micsoda képe ez annak, hogy lemondunk az embereknek való tetszeni akarásról! Ezek az asszonyok a tükreiket hozták el Istennek. Istennek akartak tetszeni, nem embereknek. Legértékesebb kincsüket adták neki: azt, ami szépségüket tükrözte.
A tiltott fa két világot választ el egymástól
David Hume óta sokan beszélnek az „is-ought” dilemmáról, vagyis arról a bölcseleti problémáról, hogy a puszta létezésből nem lehet etikai parancsot levezetni. Ha a természet önmagában van, akkor az önmagában jó, de legalábbis nem tudhatjuk, hogy jó-e vagy rossz. A tiltott fa olyan világot nyit meg, amelyben nem létezik ez a dilemma. A bibliai teremtéstörténetben Isten eltiltotta az embert a jó és rossz tudásának fájától. Akár szimbolikus, akár konkrét ez a fa, az egyszerű mozzanat, hogy a természetben megjelenik a tiltás, új dimenzióba helyezi magát a természetet. A tiltás a természetfeletti...
Lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló emlékek?
Az apostolok hagyománya c. könyvemben többek között azt a kérdést járom körül, hogy vajon megbízható-e az egyház legkorábbi ismert hagyománya, az apostolok bizonyságtételére épülő újszövetségi hagyomány. Ez szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy vajon lehetnek-e egyáltalán megbízhatók az emlékek. Ha ugyanis nem emlékezhetünk biztosan semmire, akkor az apostolok emlékei sem lehettek teljesen megbízhatók, amikor azokat írásba foglalták. Jogos tehát a kérdés: az emlékekről szerzett lélektani ismereteink fényében lehetnek-e megbízhatók a történeti Jézusról szóló apostoli emlékek?
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (37) – A kerúbok és a láda fedele
„A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett.” (2Móz 37,9)
Vajon miért néztek a kerúbok a láda felé? A választ a 2Móz 25,22-ben találjuk: „Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” A kerúbok pontosan arra a helyre néztek, ahol az ember és Isten között megtörténhetett a találkozás. Ahol Isten újra beszélt az emberrel.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK