Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Felezd meg a zsákmányt a hadba vonult harcosok és az egész közösség között.” (4Móz 31,27)
Nagyon finom újraelosztási egyensúlyt látunk, amikor a katonák visszatérnek a Midján elleni hadjáratból. A megszerzett zsákmányt kétfelé osztják: egyik fele a katonáké marad, másik fele Izráael közösségéé lesz.
„Ha azonban ellene mond neki az apja, amikor hallja őt, akkor nem érvényes semmiféle fogadalma vagy elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott. És az Úr megbocsát neki, mert az apja mondott neki ellene.” (4Móz 30,6)
Ha valaki eleve elfogadhatatlannak tart mindenféle patriarchális berendezkedést, annak elfogadhatatlan lesz az a rendelkezés is, hogy az otthon élő leány fogadalmát az apa megsemmisíthette. Ha az önrendelkezés a végső jó, akkor minden, ami azt csorbítja, erkölcstelen. De talán érdemes a fenti ószövetségi rendelkezésre más nézőpontból is rápillantani.
„A nyolcadik napon… egy bikát…” (4Móz 29,35-36)
Amikor Mózes a lombsátrak ünnepén (Szukkót) bemutatandó áldozatokról ír, a hét napon át ismétlődő áldozatok monotonitását egyetlen részlet töri meg: a bikák száma. Első nap tizenhárom bikát kell bemutatni égőáldozatul, második nap tizenkettőt, harmadik nap tizenegyet, negyedik nap tízet, ötödik nap kilencet, hatodik nap nyolcat, hetedik nap hetet, és végül a nyolcadik napon mindössze egyet. Mi ennek a jelentése?
„Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája, és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.” (4Móz 28,16-17)
Sokat vitatkoztak azon teológusok, hogy a mózesi szövetség a magjában vajon törvény vagy kegyelem-e. Akik szerint a mózesi szövetség szívében a törvény követelése áll, az új szövetséggel állítják kontrasztba: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.” (Jn 1,16). Mások viszont arra mutatnak rá, hogy „az ő teljességéből kegyelmet kaptunk kegyelemre” (Jn 1,16), vagyis lényegét tekintve a mózesi törvény is a kegyelem egy formája volt. Anélkül, hogy ezt a vitát végérvényesen el akarnánk dönteni, vessünk egy pillantást a törvényben felsorolt szent ünnepek kezdetére!
„Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba, és vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj.” (4Móz 27,46)
Mózes nem mehet be az ígéret földjére. Ez a büntetése, amiért Meríbá vizeinél nem tartotta szentnek az Urat Izráel közössége előtt. Távolról megpillanthatja ugyan a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de ő maga nem léphet be oda. Mózes útja véget ér.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK