Az elmúlt napokban Donald Trump elnöki beiktatására figyelt a világ, de ha igaz, hogy „a politika folyásirányban lefelé van a kultúrától” (Andrew Breitbart), inkább a kultúrában zajló változásokra érdemes vigyázó szemeinket vetnünk. Valami örvénylik a mélyben, aminek még nehéz megértenünk a formáját, de egyértelmű reakció az Aaron Renn által leírt negatív világra. A változás azt a Donald Trumpot is újra a hatalomba repítette, aki bár bizonyos erkölcsi szempontok szerint maga is a posztkeresztény negatív világ tünete (ha nem is annyira, vagy nem is úgy, mint sokan vélik), e világ ádáz ellenfeleként lépett színre. A negatív világ Amerikában a kereszténység körül jött létre, és 2015 óta hozzájárult számos méltatlan bírósági perhez, illetve több mint száz válságterhesség központ és több mint háromszáz keresztény gyülekezeti épület elleni támadáshoz, amelyek közül a Demokrata Párt által felügyelt főügyészség mindössze kettő (!) esetben indított hivatali eljárást. A keresztényellenesség tapinthatóvá vált, és sokan azt gondoltuk, tovább fog erősödni. Valami a mélyben azonban érezhetően megint változik, máshogy kavarog, mint eddig, és ez az áramlás egy új ellenerőt képvisel: szép csendben megszületett a reakció.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Stephen C. Meyer
Három beszélgetés, három bizonyságtétel, kulturális momentum
Ez az év számos sötét drámát hozott, de a keresztény hit szempontjából tele volt kellemes meglepetésekkel. A kettő talán nem is független egymástól. Saját bevallásuk szerint sokakat éppen a szekularizmus válsága és a kultúrában kirajzolódó diabolikus jelenségek tettek fogékonyabbá az Isten dolgai és az evangélium reménysége iránt. Az Aaron Renn által negatív világnak nevezett kulturális időszak káros kompromisszumokba hajszolta az intellektuális befolyásukra érzékeny keresztényeket, de pont azok iránt a keresztények iránt támadt újfajta érdeklődés, akiket a negatív környezet inkább bátrabbá és hitvallóbbá tett. Az elmúlt napokban három olyan podcast beszélgetést is végignéztem, amelyek erősítik azt az általános benyomást, hogy az angolszász világban a keresztény világnézetnek kedvező trendforduló zajlik, és ez a fordulat talán mélyebb is lesz, mint ahogy reméltük.
Legjobb olvasmányaim 2014-ben
A Prédikátor szerint a könyvek írásának nincs vége. Én ezt egyáltalán nem bánom, főleg mert úgy tűnik, a jó könyvek írásának sincs vége. Ami persze azt a kísértést hozza magával, hogy az új jó könyvek miatt a régi jó könyveket el se olvassuk. Ennek a kísértésnek idén sikerült ellenállnom, több régi könyvet is felfedeztem, vagy újra fedeztem. Volt olyan kötet, amit már többedszer olvastam el, mégis újszerűnek és érdekesnek találtam. Úgyhogy jelentem: nem csak a könyvek írásának, de olvasásának sincsen vége, nálam legalábbis biztosan nem! Inkább a bőség zavarában szenvedek, amikor a szokásos...
Kalandozásaim Darwin-országban (1-7)
Korábbi sorozatokhoz hasonlóan most is összegyűjtöttem egy helyre a darwinizmusról szóló cikkeket, hogy egyszerre is hozzá lehessen férni az egész sorozathoz. Ha valaki nem követte a Darwin-országba tett utazásomat, akár most is társulhat mellém és elkezdheti velem a szellemi barangolást. Továbbra is azt remélem, hogy a cikkek végül nem a zavart növelték a hívő fejekben és szívekben, hanem a tisztánlátást, de ahogy kezdettől hangsúlyozom, nem lezárt, hanem továbbgondolandó gondolatokról van szó. Azt mesélem el, hogy teológusként én hova jutottam ezzel a témával, miután átrágtam magam a...
Kalandozásaim Darwin-országban (5)
Az Intelligent Design mozgalomhoz kapcsolódó tudósok közül a legtöbb tudományos publikáció Henry F. Schaefer III amerikai és brit akadémikus nevéhez köthető, akit többször is kémiai Nobel-díjra esélyesként emlegettek, ha jól tudom, öt alkalommal jelöltek is. Schaefer a kvantumkémia területén az egyik legtöbbet idézett tudósnak számít, számos rangos díjjal, kb. 1500 tudományos publikációjával pedig 628 ezer kémikus közül sokáig a hatodik (!) legtöbbet publikáló tudósként tartották számon. Schaefer a University of Georgia és a neves University of California at Berkeley professzora, emellett a...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK