Alexandriai Kürillosz (Cyril) püspöki szolgálata szakadatlan vitákban telt. Először az ariánusokkal, majd a novatiánusokkal, végül a nesztoriánusokkal állt harcban. Nesztoriosz kíméletlen ellenfeleként kulcsszerepet játszott a Krisztus kettős természetéről szóló 5. századi vitákban. Kürillosz ellenezte, hogy Krisztusban két személy – egy isteni és egy emberi – egyesülését lássuk, szerinte Krisztus az Istenember volt, egy személyben. Az efézusi zsinat Kr. u. 431-ben az elnöklő Kürillosz formuláját fogadta el, amikor Máriát theotokosznak (istenszülő) nevezte a nesztoriánusok által szorgalmazott krisztotokosz (krisztusszülő) kifejezés helyett. Akármit is gondolunk Kürillosz vitáiról és egyházpolitikai szerepéről, Krisztus halálának természetéről ugyanazt tanította, mint az eddig vizsgált egyházatyák: Krisztus a bűneink jogos büntetését szenvedte el a kereszten.
„Az Egyszülött emberré lett, testet öltött, amely természettől ellensége a halálnak, testté lett, hogy elszenvedve a halált, amely a bűneink következményeként lebegett felettünk, eltörölje a bűnt; továbbá véget vessen a Sátán vádlásának, amennyiben Krisztusban kifizettük a bűn ellenünk szóló követelésének büntetését: ’Mert ő hordozta a bűneinket, és megsebesíttetett értünk’, ahogy a próféta mondja. Vagy nem az ő sebei által gyógyultunk meg?” (De adoratione et cultu in spiritu et veritate iii, 100–102, in Patrologiae Cursus Completus: Series Graeca, vol. 68, 293, 296).
Kürillosz szerint a bűneink következménye a büntetés, a büntetés pedig a halál. Krisztus a mi nevünkben kifizette a követelést, amikor elszenvedte a bűn büntetését, a halált. Ezzel őbenne rendeztük a követelést. A próféták ezt jövendölték meg, amikor azt hirdették, hogy az Úr szolgájának a sebei által gyógyulunk meg. Ez a helyettes bűnhődésről szóló egyetemes, ortodox, apostoli, bibliai tanítás.
„…..íme az Isten báránya aki elveszi a világ bűneit….”(Jn.1.29) – egy ideje tűnődöm már ezen az ószövetségi analógián és két nagy problémám van vele:
Az ószövetségi áldozat lényege a vér volt, ami engesztelést szerzett. Ennélfogva a lehető legkisebb fájdalommal, gyorsan kellett megölni az állatot, nem pedig véresre verni és élve szögezni fel az oltárra. Merthogy nem az áldozat szenvedése szerzett engesztelést hanem a vére. Ergo Krisztust fájdalom nélkül kellett volna megölni.
Isten az aki elfogadja vagy elutasítja az áldozatot és nem az akiért bemutatják. Mózes soha nem mondta Izraelnek hogy el kell fogadni az áldozati bárányt magukra nézve mert csak akkor szerez engesztelést.
A mai protestáns, evangelikál kisegyházak viszont azt mondják hogy „…fogadd el Jézust személyes megváltódnak, mert csak akkor érvényes rád nézve a keresztáldozat…” – ez tökéletes ellentéte a Jn.1.29-nek és az előképének.
Nem tudom ez a tan honnan ered de a nagyegyházakban ilyen nincs (sem protestánsoknál sem katolikusoknál) és szerintem a niceai hitvallás sem állít ilyen zöldséget. Talán a korai baptista, metodista vagy amerikai ébredési mozgalmak fejlesztették ki ezt a módszert ezzel olyan döntés elé állítva embereket amelyre egyáltalán nincs kompetenciájuk, máskülönben mindenki az örök életet választaná.