Egy fontos gondolatot szeretnék megosztani a bölcsességgel kapcsolatban. Rövid lesz. Jakab apostol írja: „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett.” (Jak 3,13-16)

Jakab mondataiban figyeljünk fel a keserű irigységre és a viszálykodásra, és hogy szerinte e két indulat különösen is torzítja az igazsághoz való viszonyunkat! Ha ez így van (és hát Isten igéje mondja!), vajon mennyire torzulhat a tisztánlátásunk egy olyan kultúrában, amelynek régóta az alapbűneihez tartozik mindkettő, a keserű irigység és a viszálykodás? Védjük, védtük a szívünket e két indulattól? Ha nem, hiába kérkedünk a bölcsességünkkel, inkább ostoba következtetésekre jutunk.

Jakab így folytatja: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.” (Jak 3,17-18)

Itt pedig a béketeremtő méltányosságot hadd emeljem ki, mint amely elengedhetetlen az igazság gyümölcsének aratásához. A bölcsesség természetesen nem bárgyú naivitás, nem elvtelen konfliktuskerülés, nem is mindenáron való egység. Az igazságot nem adhatjuk fel, hiszen abból akarunk majd aratni. De az igazsághoz a tiszta indulatok vezetnek közelebb, amilyen a méltányosság. A tiszta indulatok különböztetik meg a felülről való bölcsességet attól, ami földi, testi, ördögi.

És ami szintén fontos: ezek szerint lehet tiszta és méltányos következtetés akár az is, ha végül kimondjuk arra, ami keserű irigységből és viszálykodásból táplálkozik, hogy eredetét tekintve földalatti.

Vizsgáljuk meg a szívünket ezek fényében!