Egy fontos gondolatot szeretnék megosztani a bölcsességgel kapcsolatban. Rövid lesz. Jakab apostol írja: „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett.” (Jak 3,13-16)
Jakab mondataiban figyeljünk fel a keserű irigységre és a viszálykodásra, és hogy szerinte e két indulat különösen is torzítja az igazsághoz való viszonyunkat! Ha ez így van (és hát Isten igéje mondja!), vajon mennyire torzulhat a tisztánlátásunk egy olyan kultúrában, amelynek régóta az alapbűneihez tartozik mindkettő, a keserű irigység és a viszálykodás? Védjük, védtük a szívünket e két indulattól? Ha nem, hiába kérkedünk a bölcsességünkkel, inkább ostoba következtetésekre jutunk.
Jakab így folytatja: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.” (Jak 3,17-18)
Itt pedig a béketeremtő méltányosságot hadd emeljem ki, mint amely elengedhetetlen az igazság gyümölcsének aratásához. A bölcsesség természetesen nem bárgyú naivitás, nem elvtelen konfliktuskerülés, nem is mindenáron való egység. Az igazságot nem adhatjuk fel, hiszen abból akarunk majd aratni. De az igazsághoz a tiszta indulatok vezetnek közelebb, amilyen a méltányosság. A tiszta indulatok különböztetik meg a felülről való bölcsességet attól, ami földi, testi, ördögi.
És ami szintén fontos: ezek szerint lehet tiszta és méltányos következtetés akár az is, ha végül kimondjuk arra, ami keserű irigységből és viszálykodásból táplálkozik, hogy eredetét tekintve földalatti.
Vizsgáljuk meg a szívünket ezek fényében!
Nem vinném el a fókuszt, csak egy lábjegyzetet tennék: olvasva a soraidat, illetve az idézett Igét, hirtelen egy asszociációm támadt a tömeglélektan vidékéről. A nem felülről jövő bölcsesség nyilván alulról érkezik. Az egyén szintjén ez a – nyilván nem függetlenül a földalatti hatásoktól – a tudatalatti kezdődő, vagy reflektálatlanul hagyott módon ismétlődő uralmaként is érthető. A Jakab által leírt szellemi depriváció kialakulásában és terjedésében bizonyosan köze van korunkban a Le Bon által leírt „lélektani tömeget” mint önálló lényt irányító tudatalatti folyamatok fölemelkedésének. Amikor – Hamvassal szólva – a tudatos tevékenység helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. Ami zavaros, homályos és vak. Alulról érkezik és átveszi a helyét a föntinek. Ha tetszik a fölülről való bölcsességnek.
Szia Ádám!
Tegnapelőtt este Salamonról beszélgettünk itthon a családban, hogy bölcs volt, és egész birodalmàban béke honolt (1Kiràlyok 4, 24-25). Nincsenek véletlenek. 🙂
Továbbvíve a gondolatot a földalatti gondolkodás lekötöz, szàrnyat tör, és nem akarja, hogy a békességre törekvően, áldottan szàlljunk fel Atyànkhoz. Viszont „Boldogok a békességre igyekezők, mert Isten fiai.” (Máté 5,9) És „A veréb is talàl házat, és a fecske is fészket magànak, ahová fiait helyezhesse – a te oltàraidnàl, ó Seregek Ura, én Királyom, és én Istenem!” (84. Zsoltár,4) Jó, ha az Úrhoz vágyódunk, akivel békében élhetünk Krisztusért! Akkor nem veszünk el kicsinyes földi harcokban.
Üdv, a legjobbakat:
Kokó
„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna,
és nekik is adná Lelkét az Úr!”
IV. Mózes 11:29b