Nehezen kezdek el egy filmsorozatot, mert kicsit kényszeres vagyok abban, hogy ha egyszer elkezdtem, be is fejezzem. Így voltam A szolgálólány meséjével is, amit annak idején kulturális apologetikai érdeklődéssel kezdtem nézni, és leginkább amiatt is akartam befejezni (meg ha már elkezdtem). Hogy mi az alapvető problémám a sorozattal, azt itt és itt már megírtam. Most egyetlen gondolatot osztanék meg, ami lazábban kapcsolódik a szériához, viszont szorosan összefügg azzal a kulturális trenddel, amely a képzeletbeli Gileádból átvett piros ruhás, fehér fejfedős valódi tüntetőkben testesül meg. Azokra gondolok, akik rendre megjelennek keresztény rendezvényeken, és szolgálólányoknak öltözve tiltakoznak a nők keltetőgépekként való kezelése ellen. Egyszerűbben fogalmazva: azok ellen, akik fontos női erénynek tartják az anyaságot, és ellenzik az abortusz gyakorlatát. Van valami groteszk félreértés ebben a trendben, de az egyik legnyilvánvalóbb ellentmondásra eddig kevesen mutattak rá.
Arról van szó, hogy a nők keltetőként való használata egyáltalán nem valami disztópikus sohanemvolt ország gyakorlata, és legkevésbé a család- és életpárti keresztényeké. Hol is történik manapság ilyesmi? Hát, ha hihetünk a Euronews, a The Guardian, a Politico, a WELT, a Telex, a 24.hu, a Marie Claire, vagy a Global Market Insights cikkeinek, akkor leginkább például Ukrajnában. A NewLife szerint Kijev helyi törvényei kifejezetten támogatják a nemzetközi béranyaságot. És kik a haszonélvezői ennek? Főként a gazdag nyugati országokban élő párok, akik mesterséges megtermékenyítéssel béranyától szereznének maguknak gyermeket. Az Egyesült Államokban például kétszer annyiba kerülne a procedúra, ezért amerikai párok között rendkívül népszerűvé vált az ukrán asszonyok teste. Olyanokéi, akik megélhetési forrást keresnek, vagy akiknek a férjei épp a háborúban harcolnak. Ukrajnában a béranyaságról szóló törvény a gyermek feletti rendelkezés jogát a leendő szülőknek adja, a béranya a szülést követően elveszíti minden jogát a gyermek felett.
A másik ilyen ország Georgia (Grúzia), csak ott még progresszívebb a szabályozás. Ukrajnában elvileg házassági anyakönyvi kivonatra van szükség ahhoz, hogy a gyermek törvényes szülei a donorok legyenek, Georgiában e nélkül is megkapják a gyermeket a „tervezett szülők”. Ez rendkívül népszerű célponttá teszi az országot azon gazdag nyugati pároknak, akik béranya útján szeretnének maguknak gyermeket.
Bár Ukrajnában a törvények csak heteroszexuális pároknak teszik lehetővé, hogy béranyát használjanak a gyermekvállaláshoz, a világ több pontján azonos nemű párok is igénybe vehetnek női testeket egyfajta humán keltetőként. Homoszexuális férfipárok esetében az örökbefogadás mellett a béranyák igénybe vétele lett a gyermekvállalás népszerű módja, két férfi ivarsejt ugyanis nem képes életet produkálni, szükség van hozzá egy női testre is. Egy „szolgálólányra”, aki magába fogadja egy idegen ember spermáját és kihordja annak gyermekét. A béranyaság országonként változó ára kb. 25 000 és 125 000 euró között mozog. (Kanadában kb. 60 000, az Egyesült Államokban 115 000, Ukrajnában 33 000, Georgiában 45 000.)
Gileád tehát jelen van köztünk, csak máshol, mint ahol a piros-fehér maskarában tiltakozók keresik. Gileádot a család természetes intézményének felbomlása hozza létre. Az a felfogás, hogy a gyermeknemzés polgári jog azok számára is, akik erre a természet rendje miatt nem képesek. Keresztény morálteológusok régóta vitatkoznak a mesterséges megtermékenyítés gyakorlatáról, de a viták korábban csupán arról szóltak, hogy lehet-e mesterségesen elősegíteni, hogy egy házaspár saját ivarsejtjei találkozzanak, ami viszont most történik, az egészen más. A progresszív törvényi szabályozások olyan helyzetet hoznak létre, ahol az anyaság természetes rendjét teljesen elválasztják a szülői intézménytől, és női testeket ténylegesen keltetőként használnak. (Ez esetben valóban szülőgépekként.) Ez akkor is embertelen, ha eufemisztikusan „dajkaterhességnek” nevezik, és a nők önként vállalkoznak erre a borzalmas szerepre.
A szolgálólány meséje e tekintetben egyáltalán nem mese. Csak a gonosz máshol van, mint ahol a maskarás tüntetők látni vélik.
A béranyaság borzalmas és soha, sehol nem lett volna szabad engedélyezni. Mindenben igazad van, amit írsz. Mégis, a cikket olvasva teljesen azt éreztem, hogy a Mandinerre tévedtem. Valahogy az időzítés, hogy egy ilyen cikk éppen most jön ki, amikor a gyermekvédelemről akár Magyarországgal kapcsolatban is lehetne írni, szerintem nem szerencsés. Mutogathatunk a romlott nyugatra, meg Ukrajnára, de büszkének kellene lenni arra, hogy nálunk nincs béranyaság, miközben a gyerekekkel úgy bánunk, ahogy? Majd arról is írhatnál egyszer, hogy országhatáron belül mi történik.
Zs,
ha a blog szerzőjeként a magyar politikai harcokban való részvételt várod tőlem, pláne annak az ádáz harcnak a képviseletét, amit láthatóan Te vívsz az aktuális kormány ellen, akkor ez a blog nem neked való, ne frusztráld magad vele. A cikk a béranyaság szörnyűségéről szól, amiről pedig azért írtam, mert a sorozat befejezése után erre terelődött a figyelmem. Nem minden a magyar politikáról szól. Itt, ezen a blogon, biztosan nem.
„Homoszexuális férfipárok esetében az örökbefogadás mellett a béranyák igénybe vétele lett a gyermekvállalás népszerű módja, két férfi ivarsejt ugyanis nem képes életet produkálni”
Nem régi hír: https://www.bbc.com/news/articles/c4g2vyee0zlo
BBC vizionálta is a fontos következményét a felfedezésnek: „It could even allow same-sex couples to have a genetically related child.”
Brave New World
Én nem láttam a filmet, s bevallom, hogy nem is tervezem megnézni. Ez is egy ki nem mondott vallásellenes sorozat lehet. Az ukrán helyzet nagyon meglepett. Ukrán béranyákr hallottam, de azt hittem, hogy illegális. Szörnyű lehet ez a nyomor és kiszolgáltatottság! A mesterséges megtermékenyítésről egy holland teológus gondolatait tartom a legjobbnak. Elnézést, hogy kicsit hosszú, de a témába vág. Dr.J.Douma: Házasság és szexualitás Válás Abortusz Iránytű Kiadó 1998. “ …a gyermekek nyerése és a házasság szétszakíthatatlanul egymáshoz kapcsolódik, és úgy is kell maradnia. Egy asszony mesterséges megtermékenyítése a férje spermájával, áldás az olyan házaspároknak, akiknek másképp nem lehetne gyermekük. De a mesterséges megtermékenyítés egy donor spermájával, tehát egy harmadik bekapcsolása az illető házasságon kívülről, nem olyan eszköz, amit a keresztyén használhat. A családalakítás együtt járhat mesterséges beavatkozásokkal, de a család gyermekei ennek a férfinek ezzel a nővel kötött házasságából valók legyenek.” (Egyébként mesterséges házasságtörés – írja Tízparancsolat című könyvében. Iránytű Kiadó 1994.) Ezért van az, hogy az in vitro fertilisatio minden olyan formáját is el kell utasítanom, amikor olyan spermát vagy petesejtet használnak hozzá, amelyik nem magától a házaspártól származik. Egy idegen asszony méhe sem szolgálhat inkubátorul egy másik házaspártól származó megtermékenyített petesejtnek. Nem is szólva arról, ha a megtermékenyített petesejt „anyaga” még ráadásul donoroktól származik.
EZEN MÓDON A LOMBIKBAN TÖRTÉNŐ MEGTERMÉKENYÍTÉS LEHETŐSÉGEI A CSALÁDALAPÍTÁS SZEMPONTJÁBÓL NAGYON KORLÁTOZOTTAK (kiemelés tőlem).
Ehhez járul, hogy ennek az eljárásnak a során általában több embrió keletkezik, mint amennyit beültetnek. Nagy az esély rá, hogy a legjobb embriót kiválasztják, a többit elpusztítják, vagy kísérleteznek velük. Sokan azon a véleményen vannak, hogy az ilyen szelekció annyira velejárója ennek az eljárásnak, hogy a módszer használata a keresztyének számára megengedhetetlen. Megismétlem azokat a feltételeket, amelyeknek szerintem meg kell felelni, ha egy keresztyén élni akar ezzel az eljárással:
1) Az embriónak a házasságban élő férj és feleség örökletes anyagából kell származnia;
2) az embriót a saját anyjába kell beültetni;
3) az embriókat nem szabad szelektálni, hanem kivétel nélkül be kell ültetni; az embriót a lehető leghamarabb be kell ültetni, hogy a fagyasztás vagy más efféle a minimumra korlátozódjék.
Tiszteletet parancsolóak azok a modern eszközök, amelyek az embereket hozzásegítik, hogy gyermekük legyen. Egyúttal hátborzongatóak is, mert a tudósoknak egyre jobban sikerül jelezni és kiküszöbölni a hiányosságokat az új emberi élet legzsengébb kezdeténél. Ez a legtöbb esetben egyszersmind magának az új életnek a kiküszöbölését is jelenti. Egy keresztyén ebben nem működhet közre.
A válasz arra a kérdésre, „miért akarunk családot?” összefügg azzal is, hogyan tekintünk a fogyatékos életre. Aki mindenből a legjobbat akarja, az talán nem túl hosszú időn belül okosan azon fog dolgozni, hogy minden születés lombikban történő megtermékenyítés útján történjék. Akik azonban házasságuk céljánál, és gyermekek utáni vágyuk esetében először Istenre és az ő országára gondolnak, vissza fognak riadni a művi abortusztól, de attól is, hogy egy laboratóriumban elpusztítsák a legzsengébb emberi életet.
Azoknak az eszközöknek a mesterséges volta, amelyeket akár a születés korlátozására, akár a születés előmozdítására használnak, nem dönt a jogosságukról. Az egyik jó, a másik rossz lelkiismerettel él velük. Aki jó lelkiismerettel teszi, Isten szolgálatában állónak látja. Az eszközök jók, ha Isten iránti hálával élnek velük.”114-115.oldal (engedéllyel közölve)
Van egy egészen megrendítő szépirodalmi mű a témában, Sofi Oksanen kortárs finn irónőtől.
https://www.libri.hu/konyv/sofi_oksanen.a-kutyafuttato.html
Szívszorító, fájdalmas, és a béranyaság súlyos mélységeit írja le.