Beszélnünk kell egy különös teológiai jelenségről. Azt hiszem, senkit nem lep már meg, hogy a politika mélyen belenyúlik a társadalom életébe, olyanokat is mozgósítva, akik korábban soha nem érdeklődtek a kormányzás ügyei iránt. Az sem meglepő, bár szomorú kortünet, hogy a politika az egyházban is identitásokat hoz létre: fideszes, tiszás, mihazánkos, jobboldali, baloldali, liberális vagy konzervatív politikai identitású keresztények folytatnak kommentcsatákat az interneten, méricskélik bizalmatlanul egymást a gyülekezetekben, és a politika formálja a teológiát, nem pedig fordítva. Olyan valóságban élünk, amelyben akár tetszik, akár nem, megkerülhetetlenné vált a politikai identitás, ezért megkerülhetetlenné vált a politikai teológiánk és a szívünk indulatainak a tisztázása is. Ez persze most már közhely.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Reggeli naplójegyzetek a Deuteronomiumről (7) – Fiaink eltérítése
„Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az ÚR és hamar kipusztít benneteket.” (5Móz 7,4)
Isten azt ígéri Izráelnek, hogy vele lesz, amikor bemegy az ígéret földjére, nem kell félnie a nála nagyobb és erősebb népektől. Amitől viszont félnie kell, az a kánaáni népekkel való keveredés, mert akkor Izráel is Istennel kerül szembe. Nem szabad szövetségre lépnie velük, nem házasodhat össze azok családjaival, nem veheti át az isteneiket.
Siker és bomlás: a néróság mintázata
Historia est magistra vitae – hangsúlyozta Cicero, római filozófus, mielőtt kitépték a nyelvét és levágták jobb kezét, amellyel írt. Seneca, Nero császár nevelője sem járt jobban. A történelem az élet tanítómestere: egyebek mellett azt tanítja nekünk, hogy vannak könyörtelenül ismétlődő mintázatok. Ilyen a „néróság” jelensége is, amely a huszadik században különösen megragadta írók képzeletét, hogy olyan regények szülessenek, mint Mika Waltaritól Az emberiség ellenségei, Henryk Sienkievicztől a Quo Vadis, Aleksander Krawczuk Néró, vagy épp Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című műve. Utóbbi a végóráit élő császár rövid, töredezett monológjára fut ki, amely a „néróság” megjósolható, de a hatalma csúcsán még egyetlen „Néró” számára sem igazán elgondolható végkifejlete:
Így imádkozom az új hatalomért
Nem szavaztam Magyar Péter pártjára, sőt, kifejezetten óvtam volna mindenkit ettől a döntéstől, de Krisztus, az Uram, a menny és föld ura arra szólít fel, hogy imádkozzak a feljebbvalóimért, és én engedelmeskedem neki. Az új hatalom képviselői mától a feljebbvalóim. Viszonyulhatnak ellenségesen a hitemhez, és akkor a hitem ellenségei lesznek, de a pozíciónak a Biblia szerint jár a tisztelet (Róm 13,1-7; Tit 3,1), és ezt igyekszem meg is adni, bármit is gondolok a pozíció betöltőiről és arról a rituális apagyilkosságról, ami a kultúránk mélyrétegeiben és felszíni vibe-jában zajlik. Elfogadom Isten döntését és ma Magyar Péterért imádkozom.
A nagy evangéliumi katasztrófa
A Tűzfal podcast hetvenegyedik részében Francis Schaeffer utolsó, prófétai jelentőségű könyvéről beszélgetünk. Aktuálisabb, mint gondolnánk. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK