Historia est magistra vitae – hangsúlyozta Cicero, római filozófus, mielőtt kitépték a nyelvét és levágták jobb kezét, amellyel írt. Seneca, Nero császár nevelője sem járt jobban. A történelem az élet tanítómestere: egyebek mellett azt tanítja nekünk, hogy vannak könyörtelenül ismétlődő mintázatok. Ilyen a „néróság” jelensége is, amely a huszadik században különösen megragadta írók képzeletét, hogy olyan regények szülessenek, mint Mika Waltaritól Az emberiség ellenségei, Henryk Sienkievicztől a Quo Vadis, Aleksander Krawczuk Néró, vagy épp Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című műve. Utóbbi a végóráit élő császár rövid, töredezett monológjára fut ki, amely a „néróság” megjósolható, de a hatalma csúcsán még egyetlen „Néró” számára sem igazán elgondolható végkifejlete:
Siker és bomlás: a néróság mintázata
bővebben
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK