Tamás Gáspár Miklós szerint a tizenkilencedik századi regényirodalom valójában a házasságtörésről szólt. Ez így általánosságban biztosan nem igaz (gondoljunk csak Victor Hugóra vagy Dickensre!), de az kétségtelen, hogy a romantika erőteljesen feszegette a kor tabuit és ez leginkább a kötelesség és a vágyak, a házasság és a szabad szerelem szembeállításában jelent meg. Ezt a szembeállítást látjuk Nathaniel Hawthorne A skarlát betű vagy Jókai Aranyember c. regényében, de ezt a dilemmát fogalmazta meg Charlotte Brontë Jane Eyre c. műve is, amelyben a házasság súlyos kötelékét egy rejtegetett őrült feleség testesíti meg. Sőt, születőben volt Oscar Wilde-tól a Dorian Gray arcképe és később Virginia Woolf-tól az Orlando is, amelyek már a homoszexualitás és a nemi identitás többarcúságát tették láthatóvá. A kegyelemdöfést azonban a Lytton Strachey vezette és szexuális extremitásairól ismert Bloomsbury-kör adta meg a 19. századi viktoriánus társadalmi kísérletnek, amelyet gyűlölői a szigorú vallásossággal és a szexuális vágyak elfojtásával jellemeztek. A Bloomsbury-kört (melynek Woolf is tagja volt) joggal nevezik a szexuális forradalom korai előfutárának.
A szexuális forradalom és az LMBTQ-ideológia erejét annak ellenére romantikus elképzelések táplálják, hogy maga a forradalom túlságosan prózai és nyers ahhoz, hogy romantikus legyen. Romantika alatt most nem azt a közhelyes elgondolást értem, hogy a párunkkal holdfényes tengerparton akarunk csókolózni. A romantika sokkal tágabb és mélyebb fogalom. Nem csak a szerelemről szól, sőt, megkockáztatom, elsősorban nem is a szerelemről szól, inkább a szabadságról és a végtelenségről. A szerelem is megtestesítheti, de nem esszenciális eleme. Petőfi ugyanúgy romantikus költő lenne, ha egy sort sem írt volna a szerelemről. A szerelem önmagában nem is feltétlenül romantikus életérzés, hiszen a szerelem témája jelen van a trubadúr költészetben, a reneszánszban és a klasszicizmusban is. Shakespeare százötvennégy szonettet írt, a metafizikusoknál is hemzsegnek a szerelmes versek, Dante Isteni színjátékának pedig egyenesen központi alakja Beatrice, az imádott Hölgy. A szerelem csak a szabadsággal és a végtelenséggel együtt romantikus. A romantika éppen azért idegenkedik a házasságtól, mert abban megjelenik a kötelék és az elmúlás. A romantika meg akarja állítani a pillanatot, hogy az a végtelenbe nyíljon. A romantikus szerelmeseknek azért kell meghalniuk, mert idegen tőlük a hétköznapi térben való elfonnyadás. A romantika a bilincsek leoldásáról és a végtelenbe törő vágyak szárnyalásáról szól.
Az angol romantikusok első nemzedékének két nagy költője Wordsworth és Coleridge voltak. Wordsworth a hétköznapi tájak rendkívüliségét mutatta meg, Coleridge rendkívüli tájakat tett hétköznapivá. Mindketten a képzeletet szabadították fel, hogy messzi vidékekre szálljon. Shelley „Óda a nyugati szélhez” c. versében arról ír, hogy a szél „álmában agg kastélyok tornya ring” és „hangja csupa sápadt borzalom”. Keats szerint a költészet „aranyvidékekre” repít. Lord Byron szó szerint el is utazott a déli tengerekre, hogy részt vegyen a görögök szabadságharcában. Levelezéseiből kiderül, hogy utazásai másik célja homoszexuális kapcsolatok létesítése volt. Byron Manfred c. drámai költeménye arra a fausti motívumra épül, hogy az ember a korlátai meghaladása érdekében akár az ördöggel is szövetségre lép. A romantika mindig kész volt túllépni a jó és a rossz határán, ha az a vágyak végtelen szárnyalását lehetővé tette. Sőt a romantika pont ezt a határátlépést kereste. A jó a romantikában maga a határtalan vágy.
Ha a szexuális forradalomra gondolunk, a Beat-nemzedék, a Woodstock fesztivál és a ’68-as generáció jut az eszünkbe. A szexuális forradalom azonban nem a 60-as, hanem a 20-as években kezdődött. A 20-as évek az első világháború utáni kiábrándulás és a viktoriánus kor lezárulásának az évtizede. Ez az évtized valójában nem volt romantikus (noha a későbbi romantikus vágyódás sokszor a 20-as évekkel kapcsolódott össze), inkább realista módon próbálta aprópénzre váltani a romantika lázadását. A Bloomsbury-kör mini szexuális forradalma ebben különbözött a romantikától, amelyre ráépült. A romantikának mindig szüksége volt a titokra, a határátlépés élményére, ezért paradox módon függött a korlátoktól. A 20-as évek nemzedéke viszont már nem elégedett meg azzal, hogy titkos kalandokba bocsátkozzon és aztán megénekelje azokat. Ez a generáció le akarta bontani a kereteket, amelyek az elfojtott vágyak útjában álltak.
El is kezdte ezt, csak közbejöttek a 30-as évek, amelyeket a világválság és az arra adott fasiszta reakció határoztak meg, majd a 40-es évek világégése és az abból való feltápászkodás időszaka, és végül az 50-es évek gyors növekedése és a hidegháború, amely szintén lefoglalta a Nyugat figyelmét. A 60-as évek pangása és a vietnámi háború kudarca kellett ahhoz, hogy a 20-as évek törekvése újból a felszínre jöjjön. Amit Lytton Stratchey és a Bloomsbury-kör félbehagyott, azt folytatta Allen Ginsberg és a Beat-nemzedék. A romantika lázadása újra testet öltött és szabad utat követelt a vágyaknak. Minden korábbinál nagyobb nyíltsággal került elő a homoszexualitás kérdése is. Ginsberg „Üvöltés” (Howl) c. versének egy sora miatt („Who let themselves be fucked in the ass by saintly motorcyclists, and screamed with joy”) egy ideig bíróságra is kellett járnia (ún. „obscenity trial”). Tizenhárom évvel később azonban New Yorkban elindult az első Gay Pride felvonulás, és az új erkölcs rohamtempóban söpörte el a régi rendet.
A romantika azért fontos hordozóeszköze az LMBTQ-ideológiának, mert megágyaz az összes többi intellektuális trendnek, amit eddig számba vettünk. A romantika először is naturalista mozgalom: a természet áll a figyelme középpontjában. Rousseau romantikus filozófiája a természeti embert idealizálta, aki a vallás és a társadalom kötöttségei nélkül ösztönösen és szabadon él. A romantika nem fogadja el a társadalmi korlátokat, és ahogy láttuk, az isteni rend sem jelent számára akadályt. A romantika kiszabadította a libidót a társadalmi és vallási elvárások fojtásából, hogy követői magukat az elvárásokat is megszüntessék. A romantika megágyazott annak a posztmodern trendnek is, amely a hatalom motívuma által nézi az igazságot. A romantika szívesen tapogatózik a sötétben, és a hatalomért kész túllépni a helyes és helytelen határán. Vágyik a pogányság megkülönböztetés nélküli, ősi motívumaira, incselkedik a régi istenekkel, vonzza a démoni, hősei az égiekkel dacoló Prométheusz, az ördöggel szövetségre lépő Faust, az ítélet napjáig a tengereken hajózó bolygó hollandi, és az erő mindkét oldalát megízlelő Darth Vader.
A romantika tragikus életérzés, mert nincs benne végső feloldás. Denis De Rougemont – a romantika szakértője – szerint a romantika végpontja a halál. Nem létezik olyan romantikus vágy, amely ne a halálba torkollana. A vágy azonban mindent elsöpör és mindent igazol. „Hallgass a szívedre!” – mondja a romantika, és a szív vágyait ezerszeresére növeli azzal, hogy tragikus keretbe helyezi azokat. A romantikában Rómeó és Júlia szerelme nem érhetett volna máshogy véget, csak tragikusan. A komikus befejezés semmiképpen nem lett volna romantikus. Karel Čapek „Rómeó és Júlia” c. novellája azért zseniális, mert mégis komikus keretbe helyezi az elbeszélést és ezzel lerántja a leplet a romantika esztelenségéről. Čapek változatában magától Lőrinc paptól tudjuk meg, hogy Júlia számára Rómeó csak futó kaland volt, de miután kijózanodott, hozzáment Páris grófhoz és hét gyermeket szült neki. Rómeó hitvány kapcabetyár lett Mantovában, Júlia pedig boldog házasságban élt. A romantika számára elképzelhetetlen egy ilyen befejezés.
Az LMBTQ-ideológia győzelme mögött a romantika tragikus életérzését találjuk hordozóeszközként. Élet-halálharcról van szó, hiszen elemi erejű vágyak mozgatják, amelyek nem ismernek határokat. Pokoli szenvedélyek viszik előre, amelyek a tragédiák komolyságát öltik magukra és nem hajlandók kiegyezni semmivel, ami megszelidítené vagy megbékélésre késztetné őket. Aki valaha vitába szállt már az LMBTQ-ideológia elkötelezett képviselőivel, tudja, milyen elementáris erőkkel áll szemben. Salamon király hasonlatát kölcsönvéve: inkább a fiát vesztett medvével találkozzék az ember, mint olyan LMBTQ-aktivistával, aki a legmélyebb vágyaiért tragikus hősként harcol. A romantika hatalom. A romantika a hatalom akarása. A romantika nem ismer határokat. Ha kell, céljaiért az ördöggel is kész cimborálni. Ezt a motívumot is számba kell vennünk az LMBTQ-ideológia győzelme mögött. A romantika erői tették acélossá azt az elementáris szabadságvágyat, amely ma már a természet határain is átlépne. Győzelmét viszont az biztosítja, hogy az emberek többsége félreáll előle és utat enged őrületének. (Ki akarna kölykét vesztett medvével birokra kelni?!)
Vajon ez történelmi szükségszerűség? Erre halad a történelem? A humanista narratíva szerint mindenképpen logikus, hogy az ember szabadságvágya ezekre a vidékekre is eljusson. Érdemes azonban más magyarázatokat is számba venni. Egy kanadai pszichológia professzor – Jordan Peterson – például arra figyelmeztet bennünket, hogy ennek az egésznek van egy bibliai olvasata is, amelyben a káosz és a rend harca játszik főszerepet. Erről – és a bibliai alapmotívumról – fog szólni az utolsó rész.
Szia Ádám,
most csak futólag tudtam belenézni ebbe a sorozatba, a kommentekre egyáltalán nem volt időm, úgyhogy csak kérdezem, hogy azzal is foglalkozol-e, hogy a római katolikus egyház szélsőségesen természet- és bibliaellenes tanítása a szexualitásról és a házasságról, amelyet állami eszközökkel kényszerített rá ezer éven át Európára, s amelynek egyes kártékony elemeiből a protestantizmus sem tisztult ki mind e mai napig, milyen szerepet játszott a felvilágosodás-szentimentalizmus-rokokó-romantika-ellenkultúra-folyamat ez elleni lázadásában, amelynek során, tény és való, a gyereket is kiöntötték a fürdővízzel együtt.
Én megmondom őszintén, a történelmi kereszténység és egyház felelősségét sokkal nagyobbnak tartom ezen a területen, mint a lázadókét, mert az a súlyosan természetellenes állapot, amit a történelmi egyházak ezen a területen produkáltak/produkálnak summa 2000 éve (sőt a nem történelmiek is), elkerülhetetlenné tette ennek az igának a radikális ledobását, tekintve, hogy a szexualitás óriási erő az emberben, mivel isteni áldásból fakad. Ez a lázadás nem tört volna ki és nem folytatódna, ha az egyház megtért volna időközben bármikor is a témát illető nem biblikus nézeteiből, amit máig nem tett meg.
Az emberi lelkiismeretbe be van írva természettől a Törvény a nem zsidók esetében is(Róm 2.). Az emberi lelkiismeret nem képes tanúságot tenni olyan eretnekségek mellett, amelyek az emberi életet súlyosan csonkolják. Így az egyház szexuális életről vallott nézetei ellen nem pusztán a bűnös emberi természet lázadt fel a felvilágosodás idején, hanem az Istentől származó lelkiismeret is. Mivel az egyház ebben a kérdésben – sem – funkcionált biblikusan, nem lehetett a nemzetek világossága, ezért nem csodálható, ha a lázadók nem találták meg a helyes utat, és végül az ellen is fellázadtak, ami ellen nem kellett volna (miután az egyház hibájából a Biblia egészében elveszítették a bizalmukat).
Miközben természetesen teljesen egyetértek veled az LMBTQ bibliai megítélésében, a korábbi esetekben (pl. romantika) árnyaltabban látom a dolgot: nincs romantikusabb szerelmi szöveg az Énekek énekénél vagy azon prófétai szakaszoknál, amelyekben Isten Izraelről mint feleségéről beszél (pl. Hós 1-3, Ez 16, Róm 11. stb.). Kultúrtörténetileg bizonyított tény, hogy a romantikus (= életre szóló, örök, abszolút) szerelem eszménye nem az antikvitásból származik, hanem a Bibliából. A Skarlát betű nemcsak arról szól, amit írtál, hanem a korai amerikai kálvinista puritán közösségek elviselhetetlenül fojtogató, tövénykező, lincselő légköréről is, amelynek témája itt nálad is gyakran előkerül más topicok alatt az egyházi neurózisok, valláskárosodás stb. vonatkozásában a mai magyar egyházi-gyülekezeti élettel kapcsolatban is.
A bibliai házasságeszmény az elképzelhető legromantikusabb idea, hiszen a szerelemnek azt az – éppen nem szerelmesek számára – „őrült” érzését, hogy „örökre”, „csak vele”, „mindenáron”, „nem tudok nélküle élni” stb. az igazság pillanatának tekinti, és ezt rögzíti esküvel egy életre a házasság szent intézményében.
Bocsánat, ha ezek előkerültek már a sorozatban, nem volt időm az egészet végignézni, csak most ennek olvastán jöttem hevületbe, hogy megkérdezzem, ezekről is van-e szó kellő mélységben. „Nem a kívülállók fölött mondunk ítéletet, hanem a belül lévők fölött…” (1Kor 5) Nem az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy az egyház tévelygései fölött mondjunk ítéletet ezügyben? A kötelező papi cölibátus, a házasélet bűnnek minősítése, ha nem gyermeknemzés a kifejezett célja, a nő orgazmusának bűnné nyilvánítása, az államilag kikényszerített, mindenkire kötelező monogámia, a rituális tisztátalanságra vonatkozó tórai törvények teljesen téves kiterjesztése, a házaspár örömszerzésének minden igei alapot nélkülöző korlátozásai stb. stb. stb., amelyek a mai napig rengeteg nehézséget okoznak még a neoprotestáns közösségekben is, és elidegenítik az egészséges világiakat is az egyháztól… ezekről volt/van/lesz szó?
Szeretettel üdvözöllek,
RTS
Kedves RTS,
a sorozatban azt az ívet rajzolom fel, hogy eszmék hogyan épültek egymásra az LMBTQ-ideológia mögött. Ezek egy része valóban reagált a kultúrkereszténységre (adott esetben konkrétan a katolicizmusra), de én most az állításokra fókuszálok. Számba vehetném a technológiai fejlődés miatti társadalmi változásokat is (pl. mobilitás, függetlenség), amelyek közvetve szintén hozzájárulnak a nemek újraértelmezéséhez, de engem most nem ez érdekel, hanem magának az ideológiának a szellemi összetétele. Abban viszont igazad van, hogy a megvalósult kereszténység számos kudarca és tévelygése is rengeteg érzelmi muníciót adott a lázadásnak.
Szia Ádám!
Köszönjük ezt a sorozatot, jó így egyben, alátfógóan latni ezeket az eszmei áramlatokat, és hatásukat.
Üdv, Pisti
Egyre inkább azt gondolom – ez után a cikk után főleg – hogy a világ nem látja rajtunk az örömöt. Sokszor azért, mert nincs is.meg bennünk, sokszor azért, mert nem jól nézi. De azt hiszem, hogy az eddigiek alapján John Piper keresztény hedonizmusa lehet az a válasz a világnak, amit talán lesz, aki meg is hall.
Persze Piper hedonizmusa valójában konzervatív puritán kalvinizmus, de erős hangsúllyal a Krisztusban megtalált örömön és békességen.
Fergeteges!!!
Néha megálltam az olvasásban, és elmélkedtem róla a férjemmel, és szinte pont a gondolatunkat írtad le azután. Többször előfordult. Sosem tudnám azonban ennyire jól megfogalmazni azt a szenvedélyt, vágyat, erőt, ami a romantikát mozgatja. Az írásod megeleveníti a múltamat, megtérésem előttről, fiatal koromból, amikor nem ismertem határokat, és mértéket sem a vakmerőségben, ami a „romantikát” illette. Hála Istennek, hogy megmenekültem, és nem lett tragikus vége az ámokfutásomnak, amit ez a világ már akkor is diktált, és amibe a sátán belehajszolt minket, az igazságot elvakítva.
RTS igazat adok neked. Hozzáteszem, II.János Pál megírta „A test teológiája” c.művét. Már gyümölcsöket is hozott. https://www.testteo.hu/products/a-test-teologiaja-kezdoknek-bevezetes-ii-janos-pal-szexualis-forradalmaba/
http://xn--titkoskldets-leb5x.hu/http://ergo-net.hu/hu/hirek/teenstar
Igen, késett majd’ kétezer évet.
A romantika egyike az ember sokféle törekvésének amely az elveszett paradicsomot keresi Éden óta. Érzi a hiányt és tudatosan kerüli azt ami megtöri a varázst – ez önmagában nem bűn. Az Énekek Éneke sem a gyémántlakodalomról szól meg klimaxos vénasszonyról/emberről, hanem romantizál. Akkor miért ne tehetné a világirodalom ugyanezt? A romlottaságot nem a romantika hozta létre hanem az ember hozta be a romanatikába – többek között.
Zenei téren csak szépet adott a világnak (Liszt, Chopin, Csajkovszkij, Reger, Schumann, Mendelssohn, Brahms, Schubert, Grieg, Reubke, Mahler, Strauss, Bruckner stb.) új kifejezésmódokat (a szűkszeptimek kezelése itt éri el a csúcsát, a modulációs irányok kitágulnak, a szigorú zenei formák fellazulása és továbbfejlesztése, újfajta harmóniai fűzések – pl. Max Reger).
A szexuáls szenvedély pedig mai formájában nem volt jelen Édenben, csak a bűnbeesés után mikor látták hogy meztelenek és bejött a romlott szenvedély ami a mai napig rejtőzködésre kényszerít (pl. ruhaviselés).
Persze az eredeti tervben is szerepelhetett a gyönyörűség okozása és feltehetően a nemi szervek által történt volna a szexuális érintkezés, mivel azok megvoltak, de mentesen a romlott szenvedélytől, mely az embert érzékivé teszi. Szerintem az Avatar jó próbálkozás egy lehetséges alternatíva megjelenítésére amikor a lelkek fája alatt leányzó és a katona összekapcsolódnak csápjaikkal és óriási szellemi élményben van részük.
A Biblia a bűnbeesés utáni szexualitást nem nevezi ajándéknak hanem a szexualitás hiányát tartja annak:
„…Amik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni. De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje…..Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon KEGYELMI AJÁNDÉKA vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy….”
Éden után Isten a szexuális szenvedélyt a házasság keretei közé zárta hogy az ember ne tudja korlátlanul kiélni, mert önmagában egy destruktív erő.(Hogy Édenben mi lett volna azt nem lehet bizonyítani mert csak két ember volt még).
Előttem már az is kétséges hogy a szexuális ösztön a fajfenntartáshoz kapcsolódik, különben csak azon belül létezne. De van homoszexualitás, transzvesztitizmus, pedofília, szado-mazo és a többi. Szóval szerintem van egy mélybe nyúló sötét szellemi gyökere van.
Aztán hogy az egyházi áramlatok hogyan birkóznak meg vele az érdekes kérdés. (Szent Ágoston a kéjvágyat kiiktatná a házasságból, mert az bűnös – ráérzett az eredetére – a protestánsok pedig megszentelik és így válik elfogadhatóvá).
Kedves Vándor, hűsítő szellő jött a Paradicsomkertből, amikor elkezdtem olvasni a soraidat. Szent Ágoston a végére, elszomorított. Végül megérkeztél a bűnös eredethez. Mintha mindig jelen volna ? Nem!
Az eredet, az JÓ. Isten látta, hogy amit teremtett, igen jó. (Ter.1.31.í Jön a kígyó, és az „igen jóval” becsap.
Ez csap be a mai napig majd’ mindenkit. „A párkapcsolat az örömszerzésről szól” – mondják, pedig nem.
Az Isten szerinti párkapcsolat a mély boldogságról szólna ami átjárja a szellemet-lelket és a testet, beteljesülésként, mintegy ráadásként. Ugyanúgy, ahogy Isten útján járni boldogító már most, és „ráadás” az örök élet.
Megromlott a bűnbeeséssel az eredeti terv – és a boldogságunk ha tévútra térünk – de felfedezhető, és fel kell fedeznünk, mi módon szánta azt a Teremtő nekünk. Mark Gungor pásztor azt mondja, hogy egy jó házasság mennyország a földön, és látszik, kicsattan az örömtől, ha csak beszél erről https://www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_923947&feature=iv&list=PLDF637E887BCCF595&src_vid=h4D-eLdJj4E&v=SjNo8uZk31E
Ezért kell rendet tenni. HA a gyerekek (!) így készülnének (a Teenstar üzenete: értékes vagy!) a lányoknak testük ígérete már előre boldoggá teszi őket (lásd előbbiekben, a linkek). + a fiúk is a Titkos Küldetéssel 🙂 ami lelkesítő feladat!
Hová lettek a férfiak ? Ebben a szellemiségben, hogy legyen a férfi igazán az, megalakult néhány éve a Férfiak Klubja. Sietnének oda a nők, végre legalább HALLANI férfiasságról … nem lehet, kedvesen ki vannak zárva: nekik most az elveszett identitásukat kell megtalálniuk.
A nőiség mélységeit Major Gyöngyi kutatja (A demográfiai válság a társadalmi értéktudat, a családi boldogság és a női méltóságból eredő erkölcsiség viszonyrendszerében lásd Boldogabb családokért és ifjúságért tanulmánykötet, L’Harmattan 2018): megtalálta az ÉLET feltételeként a teremtett csodát, az igazi, tiszta nőiséget …
Szent Ágoston a régi énjével kapcsolatban beszélt a szexualitásról amit persze utólag elutasított/megbánt. A TEST, a hús irányított. Ez UTÁN, HIÁBA keresgélte volna a lelket, a szellemet. De Istennel felnövekedve a szexualitás nem ez ! Tetőzése lehet, befejezése lelki-szellemi kapcsolatnak. HA a szellemmel kezdődik, határozottan visszatartva a testi kapcsolatot, tanulás-rákészülés alapján, a pár elmélyülhet a szellemi felismerésekben – feltételezve, hogy a gyerekek ebben az iskolarendszerben, ezekben a családi körökben képesek egészségesen fejlődni, felnőni.
„Isten üzenete az ifjúságnak” írt az Énekek Énekéről Vankó Zsuzsa.
Később, elrontott, javíthatatlan kapcsolatok után az ember megismerheti önmagát és azt a személyt, aki nem „ugyanolyan” sőt. Ezt magyarázza Mark pásztor is.
Aki kiegészíti, aki Isten szeretete felé viszi, és lesznek így nem házasfelek, hanem házas negyedek …
Kedves Éva!
Talán értem, hogy mit akartál mondani, mégis úgy érzem, hogy némileg túlmisztifikálod a házasságot(párkapcsolatot?). Véleményem szerint az Örökkévaló jóval gyakorlatiasabb (ebben a kérdésben is), mint ahogy mi azt sokszor gondoljuk. A képeknek/szimbólumoknak nagy jelentősége van, de nem feltétlenül kell transzcendens erőket keresni mögöttük. Legalábbis olyat, amit mi aktívan átélünk. Valóban lehet boldogságnak is nevezni a jó házasságot, de ez a kifejezés talán túlságosan kiterjedt. Szerintem ha valaki nem boldog egyedül, akkor a jó házasságban sem lesz az. Nyilván ha más egyéb hiányt/problémát orvosol a (jó) házasságba lépés (magány/izoláltság, elfogadás, bizonytalan egzisztencia, nyugalom…stb), akkor tűnhet olybá, hogy a házasság tette ezeket rendbe, de ez esetben ezek járulékos dolgok, és ezek nem a házasság intézményéből fakadnak.
Pál nem köntörfalazik az 1Kor7:28-ban, mert világosan leírja, hogy aki házasságba lép, az szenvedni fog testben. Az emberek közötti legjobb házasságban is előfordul ez. Mondom ezt úgy, hogy a saját magam meggyőződése, és közvetlen környezetem véleménye szerint is kétség kívül igaz rám a Péld18:22. Sokkal inkább, mint más hasonlóan „szerencsés” emberek esetében. Igyekszem is megbecsülni a helyzetem. Nem szabad az 1Kor7:28-nak a jelentőségét alábecsülni, mert jól látható, hogy sok házasságban(párkapcsolatban) napi szinten szenvednek egymástól az emberek. A ma embere ezért is váltogatja a társát, mert a boldogságot/örömöt akarja, de a szenvedésből ki akar maradni.
A szexualitás terén is érzem ezt a túlmisztifikálást. Tény, hogy szimbolizálja, és „belekóstolást” enged az ember számára a nagy mennyegző örömébe, de ott már nem ebben a testben leszünk, nem lesz férfi és nő, és nem lesz szexualitás sem, hanem a Messiással való közösség öröme lesz. A szexualitás és nemiség csak erre a földi életre korlátozódik, mert nagyobb öröm vár az üdvözülőkre. Jézus erről világosan beszél.
A testhez mindenképpen kötődik a szexualitás, mert tudtommal pl a kasztráltaknál és néha idős korban is megszűnik a nemi vágy. De ha rosszul tudom, akkor majd valaki kijavít. Ha nincs nemi vágy, és úgy létesítenek valakivel szexuális kapcsolatot, akkor könnyen erőszaknak élheti meg az illető belül, még az egyetértése ellenére is.
Az a kívánatos, ha az intim érintkezés bensőséges, és mindkét fél számára teljes beteljesedést jelentsen, de ennek a dinamikájában szerintem nem látható a szellem. Nem azt mondom, hogy nem lehet akár transzcendens élménye is az embernek, mert lehet, de ez nem kelléke az Isten által alkotott „földi” intimitásnak. Lehet pl olyan felismerés, hogy épp egy sikeres gyermekfoganás történt, és érzik azt a test „fölötti” békességet, amivel az Örökkévaló az egyetértését is jelzi. Meg az is lehet, hogy maga az együttlét katalizál gondolatokat, amik Isten dolgaival kapcsolatos felismerésekhez vezet, de ez nem közvetlenül a szexualitásból következik, az csak elősegíti.
Az a félelmem ezekkel a fantázia világokkal, és az ige szövegén és közvetlen összefüggésein való túlterjeszkedő értelmezésekkel, erős túlgondolásokkal, hogy olyan képzetvilágot hoz létre az emberekben, és ezzel a témával aktívan foglalkozó fiatalokban, ami nem találja a gyakorlati élettel való kapcsolatot. Olyan várakozások és elvárások alakulnak ki bennük, amiket nem fognak sosem elérni, elnyerni, és kódolja magában a csalódást. Szükségtelen válságokba és dilemmákba sodorva őket.
Az élet alapvető dolgai Isten igazságossága miatt egyszerűek, mint az evangélium. A házasság is alapvetően az, csak mi szeretjük bonyolítani a dolgokat. Ugyanolyan esélye van jó házasságban élni az okosnak, mint a kevésbé értelmesnek. Ez nem ettől függ. Meg lehet nézni a legbölcsebb ember, Salamon „házaséletét”, és életének végét.
Hát, a nemzetközi helyzet fokozódik, most valahogy ezek és ezekhez hasonló hírek egyre gyakoribbak, és provokatívabbak..
„A német „szinódusi út” első megállapítása: a homoszexualitás a szexualitás normális formája.”-https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/12/06
„Homoszexuális témájú oltárképet avattak Svédországban. Helena Myrstener, a malmői Szent Pál templom lelkésze büszkén számolt be Twitter-oldalán, hogy a világon elsőként avattak fel ilyen témájú oltárképet templomban. A kép felavatását Advent kezdetére időzítették”-https://mandiner.hu/cikk/20191202_homoszexualis_oltarkepet_avattak_egy_malmoi_templomban
David Wilkerson: a a LÁTOMÁS ÉS AZON TÚL/1973/:
„Homoszexuálisokat hívnak meg, hogy ennek a világegyháznak tagjaivá legyenek. És nemcsak hívják őket, hanem buzdítják is erre, hogy homofortélyaikat tovább gyakorolják, mint Istentől kapott cselekedetet. Prédikátorként avatják fel őket és ezek lesznek az újfajta keresztyénség úttörői, akik az evangéliumi munkának egy másik, új nézetrendszerét fogják képviselni. Az USA-ban és Európában minden egyházon belül ezek elterjednek, csak a saját dolgukkal törődnek és a Világegyház támogatását élvezik. A homoszexuálisokról könyvek jelennek meg és kezébe adják a fiataloknak és gyermekeknek. Azt mondják, hogy ebben normális, emberi dolgokról van szó.”
Remélem a hitvalló Egyház éppúgy elő fog állni erőben és hatalomban, ahogy Wilkerson kapta az Úrtól…
Rav Tverya Sylvester hozzászólása kései olvasóként is meghökkentett. Gyanúsnak éreztem, ezért beszélgettem róla kicsit egy LLM-mel tudományos eredményekre támaszkodó kritikai kontrollt kérve. Megosztom, hátha elfér itt. (Igen érdekesnek találtam.) Sajnos nem sikerült hivatkozási linket generáltatnom a beszélgetéshez, ezért bátorkodom bemásolni. Ádám, megítélésedre bízom, hogy kiengeded-e, hiszen azt belátom, hogy nem kimondottan az esszéd fókuszához tartozik.
[Első kérdésem:]
Szabados Ádámnak ezen esszéje (HIV.) alatt találtam ezt a számomra egyszerre elgondolkodtató, egyszerre gyanús hozzászólást. Alá lehet támasztani aufklérista mítoszoktól mentes kultúrtörténeti kutatások eredményeivel a katolikus egyház itt vélelmezett szexellenességét? (Különös tekintettel arra a szempontra, hogy a testellenesség inkább gnosztikus irányzatok sajátja volt, melyekkel az egyház pont, hogy szembe szegült.) Mi a kiegyensúlyozott, tényalapú összkép ezzel kapcsolatban?A hozzászólás releváns részletei:
[…]
[Válasz1:]
A Szabados Ádám Divinity-blogján megjelent olvasói hozzászólás egy klasszikus, részben megalapozott, ám sok ponton egyoldalú, a felvilágosodás és a modern egyházkritika által felerősített narratívát tükröz. [1] A kultúrtörténeti és teológiatörténeti kutatások alapján a kép jóval árnyaltabb annál, mint hogy az egyház egyszerűen „szexellenes” lett volna. Igaz, hogy a gnosztikus vagy manicheus radikális testgyűlölettel szemben az egyház elvileg mindig védte a teremtés jóságát (és benne a húst), a gyakorlati teológiában és lelkipásztori gyakorlatban mégis kialakult egy erős szexuális pesszimizmus. [1, 2, 3, 4] Az alábbiakban tényalapon, a túlzó mítoszokat lehántva vesszük sorra a hozzászólás állításait és a valós történelmi hátteret.1. Szent Ágoston és a „megengedett bűn” (A pesszimizmus gyökere)A hozzászóló joggal érez súlyos feszültséget a korai egyházatyák írásaiban. A kulcsfigura Hippói Szent Ágoston (354–430). [5] A mítosz: Az egyház gnosztikus módon azt tanította, hogy a test és a szex önmagában gonosz, anyagi fertő.A valóság: Ágoston elszántan küzdött a manicheus gnosztikusok ellen, és vallotta, hogy a házasság és a szexualitás Isten jó teremtésének része. Ugyanakkor azt tanította, hogy a bűnbeesés miatt az emberi szexuális vágy (a concupiscentia) irányíthatatlanná, a ráció alól kicsúszóvá vált.A következmény: Ágoston szerint a házastársi szexuális aktus a benne óhatatlanul megjelenő vak szenvedély (kéj) miatt hordoz valami strukturális hibát, de a gyermeknemzés szándéka (a házasság java) ezt mintegy „mentségben részesíti” (bocsánatos bűnné teszi, ha pusztán a gyönyörért végzik). Ez a szemlélet évszázadokra rányomta a bélyegét a nyugati lelkiségre, és valóban kialakított egyfajta bűntudatkultuszt a szexualitás körül. [1, 2, 3, 4, 6, 7, 8] 2. Aquinói Szent Tamás és a természetjogA középkorban Aquinói Szent Tamás (1225–1274) finomított a szemléleten. [9] A valóság: Tamás szerint a szexuális gyönyör önmagában nem rossz, sőt az édenkertben (a bűnbeesés előtt) az intenzívebb idegrendszer miatt a gyönyör még nagyobb lett volna, csak teljesen a ráció kontrollja alatt állt volna.A biológiai korlát: Tamás az arisztotelészi teleológiára (célokságra) építette etikáját. Mivel a nemi szervek biológiai célja az utódnemzés, minden olyan aktus, ami ezt szándékosan gátolja (maszturbáció, fogamzásgátlás, azonos neműek kapcsolata), a „természetjog elleni bűnnek” minősült. A nők orgazmusát önmagában nem „nyilvánították bűnné” (sőt az akkori orvostudomány úgy vélte, a női „mag” kibocsátása is kell a fogantatáshoz), de a gyönyör öncélú keresése házasságon belül is morális aggályokat szült a gyóntatókönyvekben. [8, 10, 11, 12, 13] 3. „Államilag kikényszerített, mindenkire kötelező monogámia”A hozzászóló ezt az egyház bűnének rója fel, ám ez történelmileg és szociológiailag sántít.Az egyház nem „feltalálta” a monogámiát, hanem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján abszolutizálta és kiterjesztette azt.A történettudomány (pl. Francis Fukuyama vagy Joseph Henrich kutatásai) kimutatta, hogy az egyház szigorú házassági politikája (az unokatestvér-házasságok tilalma, a többnejűség felszámolása, a nők beleegyezésének megkövetelése a házassághoz) törte meg az európai klánrendszereket. Ez fektette le a modern, egyéni szabadságjogok és a nők egyenjogúságának alapjait, nem pedig egy puszta „zsarnoki iga” volt.4. A protestantizmus szerepe (A skarlát betű)A hozzászóló kritikája elfelejti, hogy a puritánok és a korai protestánsok sokszor még szigorúbb társadalmi kontrollt vezettek be, mint a katolikusok.Míg a katolicizmus fenntartotta a prostitúciót mint „szükséges rosszat” (Szent Tamás és Ágoston híres hasonlata szerint a prostitúció olyan a társadalomban, mint a kloáka/szennyvízcsatorna a palotában: büdös, de ha lezárod, az egész házat elönti a mocsok), addig a reformáció radikális szárnyai és a kálvinista puritánok a bűn teljes társadalmi felszámolására törekedtek állami/városi szinten (lásd Kálvin Genfét vagy a hozzászólásban említett A skarlát betű puritán Új-Angliáját). [14] 5. A hiányzó láncszem: II. János Pál és a Test Teológiája
A hozzászóló azt állítja, hogy az egyház „máig nem tért meg” ebből. Ez tévedés, mert a 20. században hatalmas teológiai paradigmaváltás történt. [1] II. János Pál pápa 1979 és 1984 között elmondott katekézis-sorozata, a Test Teológiája radikálisan szakított az ágostoni pesszimizmussal.Ez a tanítás kimondja, hogy a test és a szexualitás nem egy gyanús, „megengedett bűn”, hanem a Szentháromság belső szeretetkapcsolatának földi képe (szentségi jel). A szexuális egyesülés célja egyenrangúan egyesítő (unitive) és életadó (procreative). [13, 15] Összegzés: Mi a kiegyensúlyozott kép?A hozzászólásban keveredik a valós történelmi teher és az egyoldalú kritika:Tényalapú igazság [1, 2, 3, 4, 6, 13] Aufklérista/túlzó mítoszA pasztorális gyakorlat (gyóntatókönyvek) évszázadokon át szorongást és bűntudatot keltett a szexuális öröm körül.Az egyház szerint a test és a szex ontológiailag gonosz lett volna (ez a gnoszticizmus volt, amit elítéltek).A szexualitás legitimitását szinte kizárólag a gyermeknemzésre szűkítették le.A női orgazmust vagy az örömet hivatalos dogmaként „bűnné nyilvánították” volna.A cölibátust és a szüzességet egyértelműen felsőbbrendű szellemi állapotként kezelték a házassággal szemben.A házasságot mint intézményt megvetették volna (szentségi rangra emelték).A hozzászóló által leírt „lázadás” (felvilágosodás, romantika) tehát valóban egy olyan egyházi nevelési gyakorlat ellen is irányult, amely sokszor képtelen volt a szexualitást a maga teljes, biblikus szépségében és örömében felmutatni. Ugyanakkor a lázadás – ahogy a blogposzt írja – átlendült a ló túloldalára, és magát a teremtési rendet és korlátokat is fel akarta számolni. [1] Amennyiben érdekli, továbbgondolhatjuk a témát: megnézhetjük közelebbről, hogy mit tanít a modern katolikus egyház a fogamzásgátlásról, vagy hogy miként alakult a papi nőtlenség (cölibátus) története a gyakorlatban. Melyik irányba haladjunk tovább? [13, 16]
[1] https://vaciegyhazmegye.hu[2] https://www.youtube.com[3] https://en.wikipedia.org[4] https://www.merleg.org[5] https://en.wikipedia.org[6] https://www.reddit.com[7] https://hts.org.za[8] https://metropolita.hu[9] https://www.youtube.com[10] https://socialtheology.com[11] https://www.askphilosophers.org[12] https://theo.kuleuven.be[13] https://otkenyer.hu[14] https://tte.hu[15] https://romkat.ro[16] https://real.mtak.hu
[2. kérdésem:
A krisna-tudatúak védikus gyökerű felfogásában – a gyakorlat szintjére vonatkozóan – majdnem ugyanolyan irányelvek látszanak érvényesülni, mint a táblázatod bal oldalán azonosított, sok évszázados keresztény gyakorlatban. Véletlen volna?]
Nem, egyáltalán nem véletlen, de a háttérben nem közvetlen történelmi átvétel, hanem mélyebb lélektani, szociológiai és metafizikai törvényszerűségek állnak.A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) által megkívánt négy szabályozó elv egyike a tiltott szexuális élet (illicit sex) kerülése. A gyakorlatban ez náluk is azt jelenti, hogy szexuális élet kizárólag házasságon belül, és ott is elsősorban a gyermeknemzés céljából megengedett. [1, 2, 3] A keresztény és a védikus hagyomány ezen megdöbbentő gyakorlati hasonlósága négy fő okból fakad:1. A pszichikai energia átalakítása (Szublimáció / Tapaszja)Minden nagy aszketikus és misztikus hagyomány – a keresztény szerzetességtől az indiai jóga- és bhakti-irányzatokig – felismerte, hogy a szexuális energia (a védikus kifejezéssel rétaszh) az egyik legnagyobb anyagi erő az emberben.Kereszténység: A cölibátus és az önmegtartóztatás célja, hogy a vágy ne aprózódjon el a testi síkon, hanem Isten felé forduló, tiszta szeretetté (agapé) alakuljon.Védikus hagyomány: A szexuális energia megtartása és fentről lefelé való áramlásának megfordítása (szublimáció) elengedhetetlen a szellemi fókuszhoz, a tisztasághoz (szaucsa) és az önfegyelemhez (tapaszja). A szexuális energia kiáradása a védikus pszichológia szerint visszalöki a tudatot a legalsó, anyagi csakrák szintjére. [4, 5] 2. Az anyagi illúzió (Mája vs. Concupiscentia)Bár a teológiai szótár más, a mögöttes diagnózis ugyanaz: a szexuális kéj a lélek anyagi világhoz való láncolásának legfőbb eszköze.Szent Ágoston szerint a bűnbeesett emberben a szexuális vágy (concupiscentia) az a kontrollálhatatlan erő, amely vakká teszi a rációt, és az anyagi élvezetet az Isten-szeretet elé helyezi.A Bhagavad-gítá (3.37) szerint a káma (kéj/mohó vágy) a lélek legnagyobb ellensége, amely mint a tűz a füstöt, úgy takarja el az élőlény tiszta, lelki tudatát. A szexuális gyönyör a mája (az anyagi illúzió) legerősebb köteléke, ami elhiteti a lélekkel, hogy ő egy anyagi test.3. A házasság mint korlátozó és nevelő intézménySem a kereszténység, sem a Krisna-tudat nem várja el a teljes cölibátust a világi hívőktől, de a házasságot egyfajta „biztonsági szelepként” és nevelő eszközként kezeli.Pál apostol híres mondása: „Jobb házasságban élni, mint égni.” (1Kor 7,9). A keresztény házasság szabályozott keretet ad a vágynak, hogy az ne váljon rombolóvá.Sríla Prabhupáda (a Krisna-tudat nyugati elterjesztője) hasonlóan tanította: a házasság feladata a csapongó elme és érzékek megregulázása. A szex korlátozása a házasságon belül arra szolgál, hogy a felek ne egymás testének önző kizsákmányolói (élvezői) legyenek, hanem társak a lelki fejlődésben. [2, 6] 4. Társadalmi stabilitás és utódnevelésA vallások nemcsak misztikus utak, hanem társadalomszervező erők is. Mind a középkori Európában, mind az ókori Indiában (a védikus varnásrama rendszerben) a szigorú szexuális etika garantálta a családok stabilitását és a gyermekek védelmét. Ha a szexualitás elszabadul, a családi struktúra összeomlik, ami mindkét kultúra szerint társadalmi káoszhoz (varna-szankara, azaz nemkívánatos népesség születéséhez és morális hanyatláshoz) vezet.Hol van mégis a különbség?Bár a gyakorlati tiltások és korlátok szinte centire megegyeznek, a metafizikai háttérben van egy fontos eltérés, ami miatt a Krisna-tudatúak nem esnek bele az ágostoni értelemben vett „bűntudat-spirálba”:A keresztény dilemma: Az ágostoni vonalon a házastársi szexbe is besurranó kéj miatt az aktus hordoz egyfajta „morális foltot”, amit a gyermeknemzés szándéka tesz bocsánatossá.A védikus feloldás: A védikus felfogásban a szex önmagában nem „bűnös” vagy „piszkos”, hanem egy anyagi funkció. Ha a szexet a megfelelő időben, szentelt keretek között, kizárólag hívő utódok nemzésére használják (ezt nevezi a hagyomány Garbhádhána-szamszkárának), akkor az az aktus nemhogy nem bűn, hanem maga Krisna. Ahogy Krisna mondja a Bhagavad-gítában (7.11): „Én vagyok a szexuális élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel.”Összegezve: A hasonlóság azért törvényszerű, mert az emberi psziché és az anyagi világ működése univerzális. Akár a Bibliát, akár a Védákat olvassuk, a diagnózis ugyanaz: a zabolátlan szexuális vágy az egót és az anyagi kötődést erősíti. A korlátozás nem „gonoszságból” fakad, hanem abból a meggyőződésből, hogy a magasabb rendű, transzcendens öröm (legyen az az Istennel való egyesülés vagy a tiszta Bhakti) eléréséhez az alacsonyabb rendű, testi örömöket önkéntes fegyelem alá kell vetni. [2, 6] Ha gondolja, megvizsgálhatjuk azt is, hogy a modern nyugati pszichológia (például a freudi szublimáció vagy a dopamin-kutatások) hogyan látja ezt a kérdést, vagy közelebbről is megnézhetjük a négy szabályozó elv többi elemét. Melyik aspektus érdekli? [5]
[1] https://wp.krishna.com[2] https://www.youtube.com[3] https://www.facebook.com[4] https://www.harekrishnatemple.com[5] https://mahavishnugoswami.com[6] https://www.facebook.com