Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Spiritualitás

Az új reformáció? (2)

Az új reformáció olvasása közben folyamatosan jegyzeteltem, hogy részletes véleményt tudjak majd mondani annak a házaspárnak, akiktől a német szerző könyvét kölcsönkaptam. Az akkor (kb. tíz éve) megfogalmazott gondolataimmal ma is egyetértek. Douglass az egyház jövőjéről szóló 96 tételét tizenkét feladatba csoportosította, ezekről mondtam el a véleményemet. Mivel lényegében egy vázlatos levelet teszek most (szerkesztve) közzé, a reakcióimat nehéz lesz követni annak, aki nem olvasta a könyvet. Az fog ebből a két posztból igazán profitálni, aki már beszerezte és elolvasta Douglass könyvét, és...

bővebben

Az új reformáció? (1)

Nagyjából tíz éve írtam a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Vezess! c. lapjába egy könyvajánlót Klaus Douglass Az új reformáció (Kálvin Kiadó, Budapest, 2002) c. könyvéről. A cikket felkérésre dobtam össze. Kicsit hezitáltam, hogy én vagyok-e a megfelelő ember egy ilyen ajánló megírására, hiszen a könyv elsősorban nem az én felekezetem problémáimról szólt. Aztán mégis megírtam. Talán azért, mert úgy éreztem, a végeredmény, ahova Douglass eljut, meglepően közel áll ahhoz, ahova én a másik irányból, a szabad evangéliumi világból közeledtem. Meg talán azért is, mert tapasztalatból tudtam, a...

bővebben

A guru macskája

A hagyományok kialakulása az egyik legesetlegesebb és legviszonylagosabb dolog a világon. Amiről azt gondoljuk, hogy mindig is úgy volt, ahogy most van, valamikor nem úgy volt, ahogy most van, és legtöbbször csak hosszú idő után lett pont úgy, ahogy most van. Ez a helyzet a keresztény (és keresztyén) hagyományokkal is, melyek esetlegességéről nem olvastam derűsebben gyilkos kritikát Klaus Douglass német evangélikus lelkész könyveinél. Douglass az írásaival gyomlál és irt, pusztít és rombol, hogy építhessen és plántálhasson (vö. Jer 1,10). Az új reformáció (Kálvin Kiadó, 2002) és az Isten...

bővebben

Újjászületés a Férfiasság jelenlétében?

Az emberi kultúrák többsége úgy gondolta, hogy a férfi és női princípiumok megértése a valóság és önmagunk megismerésének egyik kulcsa. Kevesen tudják, de C. S. Lewis írt egy sci-fi trilógiát, melynek első része a Marson játszódik (A csendes bolygó, Harmat, 2007), második része a Vénuszon (Perelandra, Harmat, 2007), a harmadik pedig a Földön (A rettentő erő, Harmat, 2007). A görög-római mitológiában Mars a férfiasság jelképe, Vénusz a nőiességé. Lewis fikciójában Mars és Vénusz isteni ideákként a szerelemnél is magasabb mennyei szférákba vezetnek bennünket: Isten és ember egyesüléséhez, mely...

bővebben

A kereszt vagy a dicsőség teológusa vagy?

Nem is sejtettem, mennyire húsbavágó Luther híres különbségtétele a kereszt és a dicsőség teológusai között, amíg konfliktusokon és a saját szívem vizsgálatán keresztül Isten meg nem láttatta velem, hogy szinte minden erről szól a keresztény életben. Olyan ez a különbségtétel, mint az, hogy Magyarországon jobboldalon közlekedünk. Aki hosszabb angliai tartózkodás után jön haza, azonnal hozzá kell ehhez újra szoknia, különben össze fog ütközni másokkal. A két szabály egyszerre nem érvényesülhet: vagy a baloldalon közlekedünk, vagy a jobboldalon. Ez a helyzet a kereszténységben is. Nem lehetünk...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK