JVG (2) – Privát vagy publikus teológia?

2015 máj. 16. | Divinity, Exegézis, Hermeneutika, Tudomány | 0 hozzászólás

A Jesus and the Victory of God több mint 700 oldalas monográfia, mely történettudományos módszertannal igyekszik megrajzolni Jézus alakját. Wright a Third Quest legfontosabb alapvetésével dolgozik: Jézust zsidó kontextusában próbálja megérteni. Wright az anglikán egyház teológusa, egy ideig püspöke is volt, hívő ember, e kötetben (és a Christian Origins and the Question of God sorozat többi részében, melynek e kötet a második része) azonban kizárólag történészként nyúl a témáihoz és e minőségben vesz részt a tudományos párbeszédben. Felmerül viszont a kérdés, hogy ez helyes, kívánatos és egyáltalán lehetséges projekt-e. Ez nem könnyű kérdés, de hadd osszak meg egy szempontot, amire Wright saját munkájával (és másokéval) kapcsolatban utal, mert ez közelebb vezethet bennünket is a kérdés megválaszolásához.

A Jézus-kutatások második hullámával és a Third Quest egyes képviselőivel vitatkozva Wright rámutat arra, hogy a modernista historiográfia tettetett objektivitása inkább kulturális trendeket és imperialista törekvéseket takart, mintsem valódi objektivitás volt. Ez szinte posztmodern engedmény az egyébként nem posztmodern Wright részéről. Wright egyetért J. D. Crossan hozzáállásával, aki szerint a kutatás majdnem minden lépése a tudós ítéletét és bölcs döntését feltételezi, ezért nincs, nem lehetséges teljesen objektív módszertan. Crossan objektivitás helyett hitelességet sürget a kutatásban. Wright egyetért, de kicsit más oldalról ragadja meg a különbséget.

Wright szerint a kutatónak mindig arra kell emlékeztetnie magát, hogy a kutatás nyilvános tevékenység. Az objektivitás elérhetetlen cél, ez azonban nem jelentheti azt, hogy a történelemtudomány belesüllyed a szubjektivitás posztmodern mocsarába, a privát szférába, ahol nincs többé valódi párbeszéd. A történész hitelessége azonos a diskurzus publikus voltával. Nincs ugyanis valódi párbeszéd ott, ahol nincs hitelesség. Hitelesség nélkül nem publikusság, hanem csak publicitás van. A hitelesség teszi lehetővé a történettudományt, a történettudomány publikus jellege pedig feltétlenül szükségessé teszi a hitelességet.

Wright kritikai realizmusnak nevezi azt a középutat, ami a modernista történettudomány álobjektivitása és a posztmodern szubjektivizmusa között található. A kritikai realizmus kritikai, mert kételyt fogalmaz meg önnön objektivitásával szemben, ugyanakkor realista, mert hiszi, hogy van rajtunk kívül álló történelem, amely publikusan kutatható. A hívő történész is ebbe a nyilvános térbe lép be. Kész vita tárgyává tenni konklúzióit, bízva abban, hogy a bizonyítékok igazolni fogják őt. Nem menekül a privát szférába, publikusan végzi tevékenységét. Ez teszi őt is párbeszédre képessé. Wright is éppen így végzi munkáját.

A nyilvánosságban zajló diskurzus szükségessé teszi, hogy közös alapon végezzük a kutatást, és hogy ez megfelelően semleges tér legyen. Az anti-szupernaturalizmus például azonnal kizárja azt a történészt, aki Jézus feltámadásának hipotézisét is nyitva hagyja, ezért bizonyos párbeszédet – és ez Jézus esetében a párbeszédek többségét jelenti – azonnal lezár. De hasonló következményekkel járhat az is, ha a történész eleve az evangéliumok üzenetének igazságát feltételezi, mert a történészek jelentős része kezdettől a konklúziót fogja látni a premisszában. A nyilvános történeti kutatás olyan közös térben zajlik, ahol sem a szupernaturalista, sem a naturalista konklúzió nem a premissza része.

Az egyházon belül persze másfajta publikus párbeszéd is lehetséges. Az egyházon belül a hit alapján is beszélgethetünk, és ezek a beszélgetések időnként (vagy talán mindig) messzebb vezetnek, mint azok, amelyek felfüggesztik a hit döntéseit. Ahogy C. Stephen Evans keresztény filozófus mondja (épp Wright könyve kapcsán): „mi van, ha valaki nem apologetikai céllal ír, hanem egyszerűen csak az igazságot szeretné megismerni?” Miért függesztené fel a hívő kutató végleg azt, amiről úgy hiszi, közelebb viszi a megértéshez? Wrightnak abban azonban igaza van, hogy a történettudomány publikus diszciplína, és ha a hit Krisztusát azonosnak tekintjük a történelmi Jézussal, és nem feledkezünk meg arról, hogy egyes pontokon a történésznek döntéseket kell hoznia, melyek befolyásolják kutatása irányát, nekünk, hívő teológusoknak sincs félnivalónk a nyilvános diskurzustól. Akár nyerhetünk is belőle.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK