Rendkívüli, azt is mondhatnám, hogy hajmeresztően kockázatos kezdeményezés startol holnaptól az interneten. Közéleti portál indul mindennapi.hu címmel, mely – a promóciós anyag szerint – magas színvonalon, hitelesen akar tájékoztatni aktualitásokról, keresztény kontextusba helyezve a híreket és eseményeket. A portál független kíván maradni mind a politikai pártoktól mind a keresztény egyházaktól, ugyanakkor elkötelezett az evangéliumi szemlélet és a keresztény világnézet iránt.
A lap kuratóriumának tagjai: Balog Zoltán, református teológus, Fűtő Róbert, presbiteriánus misszionárius, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Szeverényi János, evangélikus lelkész, és Visky András, író, dramaturg. A lap főszerkesztője Balavány György. Alapítója és jelenlegi szponzora: Galambos László. Blogszerzőként másokkal együtt én is részt veszek majd a munkában.
Szurkolok a kezdeményezésnek, és abban bízom, hogy sikerül a fent említett célokat megvalósítania. Rögös lesz az út, de ezzel feltételezem, a főszerkesztő és a kuratórium is számol. Reménykedésre ad okot az, hogy a lap kezdettől nyíltan felvállalja keresztény (sőt, „evangéliumi keresztény”) elköteleződését, és nem pusztán valami konzervatív etika, hanem egyenesen Jézus Krisztus evangéliuma által határozza meg magát. Ez lehetőséget ad a lapnak a becsületes nyitottságra és a valódi párbeszédre. Most már csak ragaszkodnia kell felvállalt küldetéséhez, és keményen dolgoznia a magas színvonal és hitelesség érdekében. Nem mindennapi erőre van ehhez szüksége!
Kedves Ádám!
Anno hírt adtál a Mindennapi érkezéséről, most pedig már a megemlékezésnek van helye. Hogy kinek mi jött be és mi nem az oldal működésével kapcsolatban, azt mindenki maga tudja megítélni. Nekem több szempontból is hiányozni fog. A Mindenkori hatalom kritizálása vélhetően nem lehet eléggé „keresztényi” ahhoz, PC legyen, s nem véletlen, hogy ez a jellemzője volt a legtöbbet vitatott az olvasók táborában (is).
Mondjuk ha az előző ciklusban tudott volna indulni, talán többek számára is bizonyíthatta volna ezt:
„A portál független kíván maradni mind a politikai pártoktól mind a keresztény egyházaktól, ugyanakkor elkötelezett az evangéliumi szemlélet és a keresztény világnézet iránt.”
Természetesen az oldal és a politika viszonyáról nem érdemes (főleg itt nálad a blogon) többet beszélni, s – engedelmeddel – jómagam Babits Mihály soraival búcsúzom a Mindennapi.hu -tól:
„De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.”
Köszönjük, Mindennapi.hu!