„Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba, és vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj.” (4Móz 27,46)

Mózes nem mehet be az ígéret földjére. Ez a büntetése, amiért Meríbá vizeinél nem tartotta szentnek az Urat Izráel közössége előtt. Távolról megpillanthatja ugyan a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de ő maga nem léphet be oda. Mózes útja véget ér.

Ő ezt kéri Istentől: „Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére. Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba, és vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj.” (16-17) Az Úr pedig ezt válaszolja: „Vedd magad mellé Józsuét (‎אֶת־יְהוֹשֻׁ֣עַ), Nún fiát, akiben van lélek.” (18)

A יהוֹשׁוּעַ (Jehosúá) név az alexandriai görög fordításban úgy hangzik: Ἰησοῦς. Vagyis Jézus. A név azt jelenti: JHVH a Szabadító. Mózes utóda az a pásztor, aki az ÚR szabadítását jelképezi. Ő vezeti be Izráel népét a nyugalom helyére.

A Szentlélek ezzel a képpel talán azt is sugallja, hogy a mózesi törvény nem képes eljuttatni bennünket a nyugalom helyére. A törvény Jézusban teljesedett be, és mi őbenne juthatunk üdvösségre. „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” – mondja János.

Mózes maga is elbukott a törvény mércéjében. Nem vezethette be a népet arra a helyre, ahova ő maga sem juthatott be. Egy új pásztorra volt szükség, akinek a neve az, hogy Jehósuá, Jézus, az Úr a Szabadító. Olyan pásztorra volt szükség, aki tovább tud jutni, és tovább tud vezetni, mint Mózes.

A keresztény egyház joggal látta Józsué alakjában Jézus Krisztus előképét. Józsué bevitte ugyan Izráelt a Kánaán földjére, de az nem lett igazi nyugalom a számukra, hiszen még mindig a mózesi törvény alatt voltak. Izráel a bűn terhét cipelte tovább. Szükség volt egy újabb Józsuéra, aki jobb szövetséget köt Izráellel. Olyan szövetséget, amely elveszi a bűn terhét, és beírja a szívbe az Isten parancsolatait.

Mózest kétszeresen is meg kellett haladni, hogy Izráel bemehessen a nyugalom földjére. A Jó Pásztor az életét adta a juhokért.

„Urunk, hálát adunk neked a Szabadítóért, Jézusért, a mi pásztorunkért!”