Fontos észben tartanunk, hogy amikor a helyettes bűnhődés ószövetségi előképeiről beszélünk, olyan paradigmákról van szó, amelyek archetipikus szinten strukturálták a zsidók gondolkodását, és ezeket az archetipikus mintákat maga Isten égette a közösségi tudatukba és kollektív tudattalanjukba. Az édeni bőrruha, amellyel Isten befedezte az ember szégyenét, évezredekre bevéste az ember szívébe a helyettes áldozat szükségességét. Ábrahám és Izsák útja a Mórijjá hegyére olyan titkot rejtett, amelyre minden zsidó rácsodálkozott. A páskabárány, amelynek a vére megvédte az izráelieket az ítélettől,...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Krisztus halála
A helyettes bűnhődés ószövetségi előképei – a vétekáldozat
Minden zsidó tudta, hogy a bűneiért vétekáldozatot kell bemutatnia. Egyetlen bűn sem maradhatott Izráelben befedezetlenül. Amikor Isten kihozta népét Egyiptomból és szövetségre lépett vele, parancsolatokat és rendelkezéseket adott. Azt ígérte, hogy Izráellel lesz, de egyben nyilvánvalóvá tette, hogy ő szent Isten, aki nem hagyja a bűnt büntetlenül (2Móz 20,1-17). A nép pedig felfogta, hogy Jahve jelenléte nem csak csodálatos kiváltság, de halálos veszély is számára. „Az egész nép szemtanúja volt a mennydörgésnek és villámlásnak, a kürtzengésnek és a hegy füstölgésének. Látva mindezt, a nép...
A helyettes bűnhődés ószövetségi előképei: Ábrahám és Izsák
Amikor az egyházatyák a Fiú halálának értelméről gondolkodtak, gyakran fordultak az Ószövetség egyik legfélelmesebb történetéhez, ahhoz, amelyben Isten próbára teszi Ábrahámot. Az 1Móz 22-ben olvassuk, hogy Isten Izsák feláldozására kéri az idősödő pátriárkát, majd az utolsó pillanatban egy kost ad a fiú helyett áldozatnak. Évezredek óta sejtjük, hogy valami mélységesen mély titok lappang annak a napnak a történéseiben. Kierkegaard álneves szerzője – Johannes de Silentio – is ezen elmélkedett, amikor a hit lényegét akarta megragadni. „Minél öregebb lett, gondolatai annál inkább szálltak...
A helyettes bűnhődés ószövetségi előképei: az engesztelés napja
A mózesi törvénynek volt egy kiemelten fontos rendelkezése: az engesztelés napja. Ez az ünnep Mózes harmadik könyvében van leírva, annak is a közepén, jelezve az ünnep fontosságát. Mózes harmadik könyve azt a kérdést válaszolja meg, hogy hogyan tud Isten együtt élni a bűnös néppel, amellyel szövetségre lépett. A könyv felsorolja az áldozatokat, amelyeket a népnek be kell mutatnia (1-7. rész), papokat rendel számukra, akik közbenjárnak a népért (8-10. rész), törvényeket ad nekik, hogy mit tegyenek a tisztátalanságokkal (11-15. rész), és részletes rendelkezéseket ad nekik arra, hogy hogy...
A helyettes bűnhődés ószövetségi előképei: a páskabárány
Amikor az egyházatyák Krisztus haláláról írnak, az egyik leggyakrabban használt előkép számukra a páskabárány. Ez nem véletlen, hiszen az Újszövetség is párhuzamot von a páska ünnepe és a passiótörténet között, előbbit magyarázó keretként használva az utóbbihoz. Pál explicit módon kimondja: „a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott” (1Kor 5,7b). Görögül: τὸ πάσχα ἡμῶν ἐτύθη Χριστός. Krisztus a mi páskabárányunk, akit a zsidó rendelkezés szerint évente megölt páskabárányhoz hasonlóan megöltek áldozatként. A páskabárány rendelkezése tehát előképe Krisztus halálának. Ha meg...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK