Pintér Béla nem mond igazat.
Amikor május 25-én a gyülekezetem előtt nyilvánosan megszólaltam, akkor a beszédem egy pontján elmondtam, hogy mi fog történni. Az egyház berkeiben történő hatalommal való visszaélésnek ugyanis van szakirodalma. Ez egy kutatott terület.
Egy ilyen ügyben van egy elkövető, van egy áldozat (például a férj, illetve a gyerekei), és vannak, akik leleplezik az elkövetőt. Már akkor előre jeleztem, hogy az elkövető annak érdekében, hogy elterelje magáról és a bűneiről a figyelmet, azon fog dolgozni, hogy ezt a háromszöget elfordítsa: hogy ő legyen az áldozat (akit nettó kivégeznek), az őt leleplező emberek pedig a ragadozók, akik rá vadásznak. Ezek lettünk most mi.
Ami megdöbbentő, hogy az áldozatok nem számítanak neki. Lelkipásztor vagyok, és sokszor láttam közelről, hogy egy házasság hogyan esik szét. Sokszor láttam, hogy egy nehéz házasságban mekkora rombolást tud az véghez vinni, ha egy külső férfi jelentkezik, hogy a feleség „vigasztalására” legyen. Amikor a házasságok szétesnek, akkor évekig tartó küszködés, fájdalom és gyász jön.
Az „áldozat” Pintér Béla mégis azon szomorkodik, hogy már 20! napja az ő házasságtöréséről van szó. 20 elviselhetetlen napja!
Ez a videó nagyon manipulatív. Sajnos. Mert lehetett volna akár az is, hogy Pintér Béla valóban megszomorodik a tettétől, és már nem a saját élete, hanem másoké kezd el neki számítani. Például azoké, akik azokban a családokban élnek, akiket „nettó kivégzett”. Vagy a mi életünk: akik bíztunk benne, és nem tudtuk, hogy a koncertje közben egy házas nővel kacsintanak össze és szemezgetnek.
A Pintér Béla videó egyik legfőbb hazugsága, hogy ő itt áldozat.
Pintér Béla nem áldozat, mert kerestük mi is. Levelet írtunk neki több ízben és telefonáltunk, amiknek nyoma van. Nincs más kapcsolatunk hozzá, de amit lehetett, megtettünk. Ő azonban zárt ajtók mögött sem kívánt velünk beszélni.
Pintér Béla nem áldozat, mert az igazi áldozat kiszolgáltatott helyzetéből akar szabadulni. Pintér Béla, mint elkövető – a szakirodalom szerint – csak az őt leleplezőktől akar megszabadulni. Ő már másodszor, taktikából játssza el az áldozatot. Két éve is ugyanez volt a védekezése: gyors, könnyes megtérés, majd ha lehet, „lapozzunk”! Akkor az őt védő pásztorok, zárt ajtók mögött szó szerint ugyanezt mondták nekünk: „Dávid, amit csináltok, az kivégez egy embert! Miért tesztek tönkre egy ilyen szolgálatot?” Akkor Pintér Béla szabadulni akart tőlünk. Sikerült neki. És az eredmény látható. Folytatta a kettős életét.
Pintér Béla nem áldozat, mert az igazi áldozatoknak nincs döntési lehetősége. Neki azonban volt. Lezárhatta volna a kapcsolatait, és feltárhatta volna akár belső, akár külső fórumokon, hogy vétkezett az Isten ellen. Ehelyett bizonyítani tudjuk, hogy egy esetben csak azért hagyta abba a feleséggel való kapcsolatot, mert lebukott, és mindkét esetben csak akkor ment el a pásztorokhoz bűnbánatot tartani, miután mi lelepleztük. Ő nem áldozat. Szabad akaratából, önmaga örömére szexchatelt egy házas nővel. És erről egész addig nem beszélt, amíg csak eltitkolhatta.
Pintér Béla nem áldozat, mert az áldozatoktól elveszik és elragadják, amijük van. Pintér Béla ezzel szemben elvett másoktól. Istentől olyan életet kapott, ami sok kereszténynek és az áldozatok családjának sem adatott meg. Itt ül a stúdióban egy zenész, aki Istent dicsőítette, és erre ajándéka volt. Tisztességet és nevet kapott Istentől. Sokan szerették, és sokra tartották. Volt családja, szerető gyerekei, barátai, pénze és még a siker is megtalálta az életben. És bár ilyen lelki és anyagi gazdagsággal megáldott keresztény vezetőként neki a felelőssége az volt, hogy építse Isten népét, neki mégis más családapák felesége kellett. És elvette, amit akart, amint lehetősége volt rá. Úgy tűnik, nem volt elég neki, amit az Istentől kapott. Többet akart.
Pintér Béla nem áldozat, mert miközben halkan, visszafogottan, szemüvegben a szimpátiánkra apellál egy videóban, azzal egy időben az ügyvédjén keresztül az őt leleplező embereket perrel fenyegeti. A háttérben nem a megtérés és a bűnbánat dolgozik benne, hanem el akarja érni, hogy az őt kompromittáló anyagokat szedjük le.
Nem. Pintér Béla ezegyszer nem lesz mártír és áldozat az egyházban. Mint minden bűnösnek, jár neki is a kegyelem. De nem az, amit a barátai, és az egyes „prófétai” lelkészek ajánlanak neki, akik már most alig várják, hogy rehabilitálják a kedvenc zenészüket. Pintér Béla ugyanúgy részesülhet a kegyelemben, ahogy mi, földi halandók.
A kegyelem annak a bűnösnek adatik, aki nem játszik áldozatot. Annak adatik, aki valóban felelősséget vállal a tetteiért, amiknek az igazi súlyát is felismerte. Tudja, hogy szégyen azoknak a szimpátiáját 20 nap után keresni, akiket becsapott. Tudja, hogy most visszavonultságra, csöndre, helyreállásra van szükség és arra, hogy ne kelljen már megint ŐT megérteni.
A kegyelem annak adatik, aki felelősséget vállal, és ez abban is meglátszik, hogy érti, hogy egy ilyen önmagáról szóló videóval elő sem állhat, mert azzal óriási fájdalmat okoz azokban, akik miatta közvetlenül szenvedtek.
Az élő Isten egyháza továbbra is Pintér Béla valódi megszomorodására vár.
0 hozzászólás