„Ajándékul adom nektek a papi tisztet.” (4Móz 18,7b)

Talán van, aki emlékszik még a Mózesről készült 1974-es filmre (eredetileg minisorozatra), amelyben Burt Lancaster játszotta a főszerepet, és Anthony Quayle Áron szerepét. A film egyik jelenete a retinámba vésődött. Az aranyborjú után járunk. A bálványimádásban Áron szégyenteljes szerepe a történet egyik mélypontja, de ami utána következik, az a történet rám gyakorolt hatásának volt a mélypontja. Áron ekkor lesz főpap. A dramaturgia nem lehet véletlen: Áron szomorúan lehajtja a fejét, arca komoly, öröm vagy hála helyett bűntudat és súlyos felelősségérzet tükröződik a tekintetén. Lényegében vezeklésként kapja a főpapi felelősséget. Élete hátralévő idejét papként kell eltöltenie, folyamatos engesztelést végezve önmagáért és a népért. A filmben ez nem kitüntetés. Ez büntetés.

De valóban az volt? Mennyire másként beszél a Tóra a papi és a lévita szolgálatról! A 20. versben azt olvassuk: „Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között.” Az az ember, akinek nincs Isten felé hajló szíve, akár büntetésként is fogadhatja ezt. Isten azonban örökségről beszél! Nem is akármilyen örökségről! A többi törzs földet kap, Lévi törzse és Áron háza magát az Urat!

Áni chelkhá! (‎אֲנִ֤י חֶלְקְךָ) Én vagyok az örökséged! Én vagyok a neked járó rész! Én vagyok a földed! Én vagyok az, amiből élni fogsz!

Áronra felelősség nehezedett. Nagyon nagy felelősség. De ez a felelősség édes teher! JHVH terhe, JHVH közelsége, maga JHVH. Áron a legjobb részt kapta. Magát az Urat.

Ez nem büntetés, hanem ajándék. Mattaná (מַתָּנָה). Ezért Áron nem dolgozott meg sem érdemeivel, sem vétkeivel. Öröksége nem jutalom és nem büntetés. Kegyelmi ajándék. Megtisztelő kiváltság. Áron kapta a legjobb részt. Dehogyis életfogytig tartó vezeklést, inkább üdvösséget! Dehogy az élettől lett elzárva, amint Anthony Quayle csüggedt arcáról leolvasnánk, inkább az a különös megtiszteltetés érte, hogy az Élet Forrása mellett kapott helyet, a király közelében! A Boldog Isten jobbján!

Kórah fiai később így öntötték szavakba az Úr közelségének ezt a lehetőségét: „Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” (Zsolt 84,3-5)

„Urunk, nincs nagyobb öröm a Te közelségednél! Légy Te a mi örökségünk is! Add nekünk magadat ajándékul!”