„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” (5Móz 25,4)

Ha a gazda nem akarta, hogy a gabonát taposó ökör fogyasszon a termésből, bekötötte a száját. A parancsolat azonban úgy rendelkezett, hogy az ökör is részesedhessen a munkája gyümölcséből. Ez beleillett azokba a törvényekbe, amelyek az izráelieket nagyvonalúságra intették, például hogy a leszüretelt szőlőtőn maradt szemeket hagyják hátra a nincsteleneknek, és ne vegyék fel az aratáskor földre esett kalászt sem, hadd legyen az a jövevényé, az árváé és az özvegyé. Az ökör is hadd részesedjen a termésből!

Fontos az ökör felé megnyilvánuló nagyvonalúság, de még fontosabb, hogy a parancs ablakot nyit az ehhez hasonló ószövetségi törvények értelmezésére is.

Pál apostol a leveleiben kétszer is utal a rendelkezésre. Egyszer a korinthusi levelezésben, amikor az evangéliumi munkások jogát védi, hogy a gyülekezetek adományaiból éljenek. Így érvel: „Mert Mózes törvényében meg van írva: »Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!« Vajon az ökörről gondoskodik így Isten, vagy teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, azzal a reménységgel szántson, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből.” (1Kor 9,9-10) Máskor Timóteusnak írja: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. Mert azt mondja az Írás: »Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját«, és »Méltó a munkás a maga bérére«.” (1Tim 5,17-18)

Jogos a kérdés, hogy akkor most az ökörről szólt az eredeti parancsolat, vagy nem az ökörről szólt? Pál azt mondja, hogy végső soron nem az ökörről szólt, hanem azokról, akik az evangélium szolgálatát végzik. Az eredeti szövegben azonban semmi nem utal az evangélium munkásaira. Azt kell itt megértenünk, hogy Pál milyen hermeneutikai lencsével olvasta a Tórát.

Az apostol a törvényt nem önmagában látta, hanem Isten önfeltárásaként. Amikor a törvény az ökörről rendelkezik, megtudunk valamit Isten szívéről. Megtudjuk, hogy Isten nagyvonalú a munkásokkal. Még az ökör esetében sem akarja, hogy jutalom nélkül dolgozzon: hadd élvezze a munkája gyümölcsét!

Amikor Pál ezt a törvényt olvasta, arra gondolhatott, hogy ha Isten ilyen figyelmesen gondoskodik az ökörről, vajon miért viszonyulna máshogy az ő szeretett szolgáihoz. Nem, ez a parancsolat nem csak az ökörről szól, ez sokkal inkább rólunk szól! Isten nem szeretné, hogy a szolgái reménység nélkül csépeljenek! Ha az oktalan ökörről így gondoskodik, biztosan azt akarja, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangélium szolgálatából éljenek!

Pál a törvény szellemére figyelt, mert a törvény szerzőjére nézett. A törvény szívét értette, mert a szíve pedig szerette azt, akitől a parancsolat származott. Ennek a szemléletnek a megértése számunkra talán még fontosabb is, mint a konkrét parancsolat.

„Urunk, köszönjük, hogy kijelentetted magad a törvényben! Hadd szeressünk ennek megfelelően!”