A teológusok szerepéről folytatott beszélgetésünkben Lindsay Brown az evangéliumi hittel összefüggésben említi Philipp Jensen ausztrál teológust, aki egy dolgozatában arra emlékeztet, hogy az „evangéliumi” szó már Kr. u. 180-ban is dokumentáltan jelen volt az óegyház vitáiban, és talán már korábban is. Ez valóban így van, és ennek az apró ténynek számomra komoly jelentősége van.
Elterjedt ugyanis az a nézet, hogy az evangéliumi (pláne evangelikál) mozgalom valójában a felvilágosodás modernista filozófiájára adott válasz, és valamikor a 18. században gyökeresedett meg a protestáns kereszténységben. Tehát egy viszonylag késői hitújítás, amely legalább másfél évezred hátrányban van a történelmi kereszténységhez, különösen az ortodox és katolikus hagyományokhoz képest.
Persze aki foglalkozott az egyháztörténettel, viszonylag könnyen cáfolni tudja ezt, hiszen az evangéliumi mozgalom legalább a reformációig megy vissza, maga a szó a reformáció egyházait is kezdettől jelölte (a francia protestánsok az évangélique, a németek és a hollandok az Evangelisch, az angolok az evangelical, a magyarok az evangéliumi vagy evangélikus szót használták), tehát semmiképpen nem a modernitásra adott reakció. Sőt, maga a reformáció sem hitújítóként akarta az egyházat megváltoztatni, hanem konzervatív mozgalomként az eredeti formára kívánta azt visszaállítani. Re-form.
De mi volt az a régi forma, amelytől a reformátorok szerint az egyház eltávolodott a történelem évszázadai során? Mi volt az a forma, az a hitszabály, amelyhez újra és újra vissza kellett térni? Mondhatnánk, hogy az ortodox vagy katolikus hitszabály, csak a sokféle változáson átesett egyházi formációk magát a történelmileg megváltozott hagyományt jelölték ezekkel a szavakkal, így éppen az eredeti forma jelölésére váltak alkalmatlanokká. Hogy tudnánk az eredeti hitszabályt megfelelőképpen jelölni? Nos, Lindsay Brown szerint a szó, amit keresünk, éppen az, amit a reformátorok is használtak: evangéliumi (εὐαγγελικός, evangelicus).
Ez a jelző ugyanis ott volt az óegyház szóhasználatában, az apostoli hitszabályt jelölte, ezért legalább olyan erős igényt tarthat ma is az ősiségre, mint a katolikus és ortodox jelzők, Az euangelion főnévvel való szoros kapcsolata miatt talán még megalapozottabb is az igénye erre. Az apostoli hit – Alexandriai Kelemen szóhasználatában – „az igaz értelemben vett / valóban evangéliumi kánon (szabály/mérce)” (κατὰ ἀλήθειαν εὐαγγελικὸς κανών) (Sztromateisz, III.10.66). Ezért hangsúlyozta John Stott majdnem kétezer évvel később is, hogy az evangéliumi hit maga az apostoli, újszövetségi hit, illetve az ahhoz való feltétlen igazodás szándéka.
Amikor ez a szándék megszűnik vagy meggyengül, az evangéliumi mozgalom ugyanúgy reformációra szorul, mint a katolikus és ortodox formációk. A cél az evangéliumi hitszabályhoz, az eredeti katolikus ortodoxiához, az apostoli hithez való visszatérés.
Idézet a poszt negyedik bekezdésének végéről:
„…… az evangéliumi hit maga az apostoli, újszövetségi hit, …..”
Mely evangéliumi hitet többek között az alábbi igeversek fogalmazzák meg számomra:
„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet kaptak a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Péter 1:1)
„Mert kegyelemből menekültetek meg hit által; és ez nem önmagatoktól van: Isten ajándéka ez:” (Efézus 2:8)
„De mit mond? Az Ige közel van hozzád, a szádban és szívedben: ez a hit szava, amit hirdetünk.” (Róma 10:8)
„Ezért a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus igéje által.” (Róma 8:17)
„……. hanem józanul gondolkodjon, ahogy Isten minden embernek megszabta a hit mértékét.” (Róma 12:3/b)