Feltételezem, hogy az új görög szövegkiadásról (THGNT) szóló előző bejegyzésem sokaknak teljesen kínai volt, ezért röviden, érthetőbben is elmagyarázom, hogy miről van szó. Ehhez néhány dolgot el kell mondanom a szövegkritikáról. Senki ne ijedjen meg a „szövegkritika” szótól, különösen a „-kritika” utótagtól. Konzervatív evangéliumi teológusok hagyományosan különbséget tettek a szövegkritika és az ún. „magas” kritika között. Az előbbi a bibliai szöveg lehető legpontosabb helyreállításáról szól, az utóbbi a bibliai szöveg feletti kritikáról, a szöveg keletkezésének, szerzőségének, szerkesztésének irodalmi és történeti kérdéseiről. Például arról, hogy tényleg Péter apostol írta-e a neve alatt fennmaradt két levelet, vagy mondjuk hogy mondhatta-e Jézus az evangéliumokban neki tulajdonított szavakat és megtehette-e a neki tulajdonított csodákat. A Biblia igazságának megkérdőjelezése az utóbbi területen történt, a szövegkritika kifejezetten konzervatív műfaj. Rövid bevezetés következik a szövegkritikába, olyan dolgokról lesz most szó, amit akkor is érdemes tudnunk, ha soha nem fogunk foglalkozni ezzel a területtel.
A szövegkritika kapcsán azt kell először is megjegyezni, hogy nincsenek a kezünkben azok a papiruszok, amelyekre a bibliai szerzők eredetileg írták a szövegeiket. Vagyis nem őrzik semmilyen levéltárban mondjuk Pál apostol leveleinek eredeti példányait. Ez nem azt jelenti, hogy a szöveg sem áll rendelkezésünkre, hiszen jó okkal feltételezzük, hogy a nagy számú másolatok azt hagyományozták ránk, amit a szerzők eredetileg leírtak, a szövegkritika tudománya pedig pont arról szól, hogy a kezünkben lévő másolatok alapján a lehető legnagyobb pontossággal megállapítsuk, hogy mi az eredeti szöveg. Megint nem kell megijedni: az Újszövetség szövege alapvetően stabilnak számít, és az eltérések többnyire helyesírásról, szótévesztésről, kifelejtett vagy éppen megismételt részletekről, véletlen elírásokról szólnak, amelyek elég nagy biztonsággal felismerhetők és rekonstruálhatók. Ahol nem, ott a dolognak nincs is nagyobb jelentősége, semmilyen tanbeli kérdés nem függ a vitatott részletektől.
Az újszövetségi szöveg megbízhatósága nem azt jelenti, hogy a szövegkritika feladata felesleges volna. Inkább azt jelenti, hogy a szövegkritika eredményeképpen ma sokkal stabilabb szöveg áll rendelkezésünkre, mint mondjuk a reformáció idejében. A reformátorok többnyire az Erasmus által összeállított 1516-os görög szövegkiadásra támaszkodtak, amikor az Újszövetséget a helyi nyelvekre lefordították. Előtte a latin nyelvű Vulgata volt használatban. Erasmus a forrásokhoz akart visszatérni, ezért hat-hét akkor ismert görög nyelvű kéziratmásolat alapján állította össze a maga szövegét, hiszen az újszövetségi könyvek eredetileg görögül íródtak, nem latinul. Ezt a szöveget vették alapul a következő évszázadokban, és mivel a bizánci kéziratok alátámasztották a szövegváltozatot, Textus Receptus-nak, bevett szövegnek is nevezték. A magyar Károli fordítás is a Textus Receptus alapján készült.
A 19. és 20. században azonban számos sokkal korábbi kéziratmásolat került elő, amelyekkel össze lehetett hasonlítani a Textus Receptus szövegét. Ezek között voltak 2-3. századi papiruszok, mint például a Bodmer-papiruszok, és voltak az egész Újszövetséget tartalmazó kódexek, mint például a Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus. Ezek általában egymással nagy egyezést mutattak, viszont egyes pontokon (pl. Mk befejezése, Jn 8 eleje, vagy az 1Jn 5,7 Szentháromságra vonatkozó mondatrésze) eltértek a Textus Receptus szövegétől. A modern szövegkiadások a korai kéziratokat előnyben részesítették a szöveg rekonstruálásakor, ezért az új bibliafordításokból vagy hiányoznak a Textus Receptusban lévő extra részletek, vagy zárójellel jelzik, hogy azok nincsenek benne a legkorábbi kéziratokban.
A mérlegelésben sokféle szempontot figyelembe vesznek. Az egyik ilyen szempont a felhasznált kéziratmásolatok megbízhatósága. Mérlegre teszik a kézirat korát, vagyis hogy mennyire van közel az apostoli korhoz, illetve az egymással megegyező kéziratok földrajzi eloszlását. Szövegkritikusok hajlanak arra, hogy az ún. alexandriai szövegeket tartsák a leginkább megbízhatóknak, a nyugatiakat valamivel kevésbé megbízhatónak, és a bizánci szövegeket a legkevésbé megbízhatónak. Ebben azonban vannak véleménykülönbségek és eseti mérlegelés is. Ma már egyre többet tudunk a másolók szokásairól, ami szintén jelentős segítség a szövegváltozatok közötti mérlegelésben. Vannak úgynevezett belső szempontok is, amelyek alapján döntéseket hoznak: pl. melyik a nehezebb olvasat, melyik a rövidebb olvasat, melyik olvasat lehet inkább harmonizálási törekvés következménye. A másolatokban található apró eltérések szinte mind a másolók által vétett akaratlan hibák, amelyek pont azért felismerhetők, mert rengeteg másolat áll rendelkezésre az összehasonlításhoz.
A szövegkritika úttörői közé tartozott J. A. Bengel, S. P. Tregelles és C. von Tischendorf, aki kalandos körülmények között megtalálta a Codex Sinaiticust, valamint a Tregelles szövegére támaszkodó B. F. Westcott és F. J. A. Hort. Westcott és Hort szövegét tovább finomította E. Nestle, majd K. Aland közreműködése alapozta meg az ún. Nestle-Aland Novum Testamentum Graece szöveget, amely most a 28. kiadását éli. Ezzel a munkával párhuzamosan futott a United Bible Societies Greek New Testament szövege, amelynek többek között Bruce Metzger, a 20. század egyik legismertebb szövegkritikusa is az egyik gondozója volt. A két szövegváltozat szerkesztői 1975-ben egységesítették a két szöveget, így a Nestle-Aland szöveg 26. és a UBS szöveg 3. kiadása már csak a kritikai apparátusában, vagyis a szöveghez fűzött magyarázataiban és tanulmányozó segédeszközeiben tért el egymástól.
Így érkezünk el a THGNT-hez (The Greek New Testament Produces at Tyndale House), amiről az előző bejegyzésben írtam. A Tyndale House új görög szövegkiadása alapvetően megegyezik a Nestle-Aland és UBS szöveggel, csak néhol tér el tőle, tükrözve egy részleteiben másfajta filozófiát, amely a változatok közötti döntéseket befolyásolta. A Tyndale House görög szövege konzervatívabb a többinél, mert formailag is jobban ragaszkodik a legkorábbi kéziratok szövegéhez. Ez leginkább a bekezdések jelölésében, a szavak hangsúlyozásában, helyesírásában vagy időnként a szóválasztásban tér el a Münsterben szerkesztett Nestle-Aland szövegtől. A THGNT azért izgalmas a görög szöveg kutatói számára, mert valószínűleg nincs még egy olyan szövegkiadás, amely formailag annyira pontosan követné a legkorábbi kéziratokat, mint ez.
A Textus Receptus hívei (akik például Magyarországon a Károli Biblia szövegéhez, vagy angol nyelvterületen a King James Biblia szövegéhez ragaszkodnak) azt a vádat fogalmazzák meg a modern szövegváltozatokkal szemben, hogy azokat bibliakritikus szándékok vezetik és a liberális teológia céljait szolgálják. Valójában ennek pont az ellenkezője igaz. Erre éppen Tregelles vagy a Tyndale House szerkesztői a példák, akiket ugyanaz a szándék vezetett, mint a reformátorokat: térjünk vissza a forráshoz! A Textus Receptus a bibliai szövegben olyan hagyományokat halmozott fel (nem nagy számban, de azért nem is csak egyet vagy kettőt), amely egész biztosan nem volt része az apostoli szövegeknek. A Nestle-Aland vagy a Tyndale House görög szövegkiadása pont nem a felvilágosodás bibliakritikáját, hanem azt a reformátori szemléletet képviseli, amely az apostoli forráshoz akar visszatérni. Ezzel szemben a Textus Receptus képvisel „katolikus” szemléletet, amennyiben későbbi hagyományokat akar a szövegben megőrizni a Szentírás tekintélye alatt.
Konzervatív evangéliumi keresztényeknek tehát nincs okuk félni a modern szövegkiadásoktól, különösen nem a THGNT-től. A szövegkritika évszázadok óta otthonos terep az evangéliumi hívők számára, maradjon ezután is az! Aki tiszteli Isten igéjét, annak a Tyndale House új szövegkiadása jó hír.
Nagyon jó ,hogy ezt leírtad,én mint laikus is jobban értem a „szövegkritika szót”,és így pozitívan állok hozzá.
Bulányi György, papságából felfüggesztett piarista szerzetes – a Kat.Egyház által is üldözve (miután szabadult Rákosi Mátyás börtönéből ahol előbb életfogytiglanra volt ítélve) – ötven évvel ezelőtt Biblia tanulmányozásba fogott maroknyi fiatallal. Szerinte a keresztény ember FŐÁLLÁSA a keresztény szolgálat, ezért görögül kellett tanulni ahhoz, hogy SZAVANKÉNT megkeressük az eredeti görög szövegben az összes előfordulást: ebből Jézus Krisztus tanításának összegzését készítsék el.
Így készült el a mű: „Keressétek az Isten Országát” (KIO).
Nagyszerű olvasmány, de alig lehet hozzáférni. Azóta konkordanciákat készítenek (lehet hogy előbb is voltak, de nem tudtunk róluk) és akár „zsebben” is elfér http://www.mobilbiblia.hu/: most már mobilon lehet tanulmányozni a Bibliát, rákeresve szavakra ! Mindenki előtt nyitva a KÖNYV: áldott böngészést 🙂
A szövegkritika egy érdekes dolog, bár sokat nem tudok hozzátenni.
Az evangéliumi körökben megvannak a proponensei a Bizánci hagyományú szövegnek is, és az ő érveik is relevánsnak tűnnek emlékeim szerint (nem a „KJV only” szintű dolgokra gondolok, ami néha mintha összekapcsolódna a textus receptus kérdéssel az angolszász kultúrkörben – magyarországon nincs „Károli-only” mozgalom, úgyhogy ez nekünk nem is nagyon értelmezhető, de maga a téma érdekes, hogy egy fordítás mennyire tud inspirált lenni: lehet-e a bibliafordítás is maga az ige, vagy sem – bár tudtommal az eredeti KJV saját előszava világosan kifejti, hogy nem, aminek fényében a KJV vonatkozásában ez a kérdés kissé paradoxon közelinek tűnik, de pl. a Szeuptuaginta léte és egyes belőle származó idézetnek görög újszövetségen keresztüli igévé válása egy nagyon érdekes kérdés, és az inspiráció mechanizmusával kapcsolatban is elgondolkodtatja az embert).
Érdkesség: valahol hallottam, hogy pár éve készül egy olyan új AI, amibe beleöntik a létező összes szövegvariánst, és az betűről-betűre mindent megvizsgálva visszaadja, hogy melyik között milyen összefüggés van, és vélhetően hogyan ágaztak egymásból, és mi lehet az eredeti olvasat (sajnos elfelejtettem a szoftver nevét). Bár én elég szkeptikus vagyok az ilyen dolgokkal kapcsolatban, és nem tudom, hogy örüljek-e annak, hogy már a Biblia ügyében is az AI-hoz fordulunk ahelyett, hogy élő emberek gondolkodnának a dolgon.
A Márk 16 második fele tekintetében, amikor először szembesültem azzal, hogy az egyszerűen hiányzik a kritikai kiadásokból (ráadásul ennek oka is elég meggyőző), azért némi zavar volt bennem – különösen mert ott vannak olyan dolgok, amelyekről nem mindegy, hogy most jószándékú hozzátoldásról van szó (hogy ne legyen olyan befejezetlen a történet), vagy pedig nem, hiszen némely kijelentésre komplett teológiák és keresztény irányzatok is támaszkodhatnak, legalábbis részben (+ mi van azokkal a szegény fringe csoportokkal, akik pl. a hit bizonyítékaként kígyókat vesznek fel vagy mérget isznak – az ő érzéseikre már senki sem gondol? :))).
Steve,
amire gondolsz, az szerintem a Coherence-Based Genealogical Method. Ez egy új szakmai irányzat a szövegkritikában, tehát nem egy teljesen elrugaszkodott dolog. Érdekes módon a módszerrel kapcsolatban Pete Williams kevésbé szkeptikus, mint Dirk Jongkind. A számítógépes eredmények nyilván továbbra is azoktól az emberi előfeltevésektől és döntésektől függnek, amelyeket az algoritmusokba programoznak.