„Biztos meglesz…”

2013 jún. 18. | Divinity, Társadalom | 2 hozzászólás

A Szentírásról szóló sorozattal párhuzamosan elindítok egy másik – valamivel személyesebb – sorozatot is, ami egy amerikai egyetemhez kapcsolódik, ahol éppen tanulmányokat végzek. Kicsit több mint egy hete itt vagyok a Chicago külvárosának számító Wheatonban, a Wheaton College Graduate School nyári ösztöndíjasaként, hogy az Újszövetség és a patrisztika területén az apostoli tekintély kérdését kutassam a korai egyház vonatkozásában. Van, akinek ez rém unalmas lenne, engem izgalommal tölt el, hogy végre hetekig egy könyvtárban lehetek, lexikonok és elsárgult, régi könyvek társaságában. Azért nem csak ez történik velem, és arra gondoltam, néha beszámolok a könyvtáron kívüli élményeimről is. Hadd kezdjem rögtön egy hepiendes sztorival.

Néhány napja elhagytam az oldaltáskámat, benne az összes iratommal és a pénztárcámmal. Ez Magyarországon is rosszul érintene, de egy idegen országban ez az egyik utolsó dolog, amit az ember meg akar tapasztalni. Szép lassan rádöbbentem, hogy a pénztárcámban mik is voltak: a személyi igazolványom, a jogosítványom, a TB-kártyám, még egy két személyes irat, és hogy a dolog szebb legyen, két bankkártya, amit itt akartam használni. Meg készpénz. Ott volt a táskában az a bibliográfia is, amit két Wheaton professzorral állítottunk össze az első napokban.

Természetesen mindenhol kerestem a táskát. Végigmentem az összes épületen, ahol aznap jártam. Megkérdeztem mindenkit, aki bármilyen módon tudhatott a hollétéről. Elmentem a könyvtárba, a könyvesboltba, az Information Deskhez, a Student Services és a Conference Services irodáiba, a Public Safety városi hivatalba, utánajártam a Physical Plantnél, és elmentem mindenhova máshova, ahol bármilyen kis információt is kaphattam arról, hogy hogyan bukkanhatok a táskámra. Semmi eredmény. Azzal viszont többen is bíztattak, hogy a lopás ezen a helyen szinte kizárva. „Biztos meglesz” – mondták az itteniek. Nagyon ritkán előfordul, hogy kívülről profi tolvajok bejönnek biciklit lopni, de ők ezt teherautóval csinálják és akkor, amikor a diákok többsége itt van. Most nyár van, a város pedig nem olyan, hogy az emberek sűrűn lopnának. Várjak egy kicsit, mondták, a rendszer valahol ki fogja dobni a táskámat.

Vártam. Közben imádkoztam, hogy meglegyen. Aztán lemondtam a táskáról, hogy megint újabb reménnyel várjam, hogy meglegyen. És láss csodát: a harmadik napon telefonáltak a közbiztonsági hivataltól, hogy megvan a táskám, benne a pénztárcámmal, mehetek érte! Elmentem a hivatalba, és valóban ott volt a táska, benne a pénztárcával. A pénztárcában pedig ott volt a bankkártyák és az igazolványok mellett a pénzem is, az utolsó centig. Az itteniek ezen nem csodálkoztak, nekik ez a természetes. Éppen az a zavarbaejtő, hogy nekik ez mennyire természetes. Nálunk az ilyen sztori a kivétel. Ha előkerül a táska, pénz nemigen van már benne, mégis felszabadultan örülünk, hogy legalább az igazolványokat nem kell újra megcsináltatnunk.

Nyilván Wheaton sem a mennyország, de az ilyen élmények után azért a földi poklot sem errefelé keresném. A valódi kereszténység valódi társadalomformáló erejében való pislákoló hitem mindenesetre most új löketet kapott. Erre az élményemre aztán csak ráerősített, amit vasárnap egy feketékből álló külvárosi gyülekezetben tapasztaltam Chicago egyik legveszélyesebb negyedében. Alkalomadtán majd erről is mesélek…

2 hozzászólás

  1. Éva

    🙂 a végére mert míg olvastam, az jutott eszembe, milyen lecke lesz ez a bővölködésről Neked, melynek „evangéliumát” igen sokszor kétségbe vontad. DE a végén nem arról szólt.
    Yes, társadalomformáló erő! 🙂

  2. luden

    Jó tanulást, Ádám!

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK