Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Kultúra

Nobel-díjas tudósok Istenről (Mott és Hewish)

Mostanra talán egyértelmű mindenkinek, aki követi ezt a sorozatot, hogy amikor egy Nobel-díjas tudós megvallja az Istenbe vetett hitét, nem eseti félresiklásról van szó. Talán azt is sikerült nyilvánvalóvá tennem, hogy ezek a tudósok nem pusztán a neveltetésük miatt „vallásosak” (bár ugyanúgy, ahogy materialisták esetében, a neveltetés sem mindig elhanyagolható szempont), hanem sokszor éppen a tudományos ismereteik miatt tartják Isten létezését szükségesnek. Attól persze, hogy egy fizikus Istenről nyilatkozik, még nem lesz jó teológus. Nem is értek egyet minden megállapításukkal. Mott és...

bővebben

Van egy „őrület, ami kavarog a világban”

Azt hiszem, még soha nem idéztem Bagdy Emőkétől, de most mélyen egyetértek egy megszólalásával, amit ráadásul olyan témában tett, melynek súlyosságát nem tudom eléggé nyomatékosítani. A transzneműség jelenségéről van szó. Aki felelősséget érez a következő generációért, fiainkért, lányainkért, unokáinkért, az figyeljen oda a pszichológusnő meglepően éles szavaira. Ezek a szavak szemben állnak az uralkodó nyugati trendekkel, de bölcsek és fontosak. Sajnos ismeretségi körömben is van olyan, akit – pontosabban akinek gyermekét – elsodort az „őrület”, amire Bagdy Emőke rámutat. Szó szerint a...

bővebben

Kegyetlen ajánlat

A szexuális forradalom utáni nyugati kultúra úgy köti az identitásunkat a szexuális vágyainkhoz, hogy közben deszakralizálja a szexualitást. Ez – mondják – hozzájárul majd ahhoz, hogy beteljesedett életet élhessünk, és szabaddá váljunk a megnyomorító, külső elvárásoktól. (Elvileg azoknak különösen jó hír ez, akik korábban nem vállalhatták fel „valódi önazonosságukat”.) Mindannyian szeretnénk boldogok lenni, ezért a kultúránk sikeresen medializált ajánlata felkelti a figyelmünket. A boldogság vágya egykorú az emberiséggel (ezt Erósz klasszikus mítosza is bizonyítja), de talán nem volt még...

bővebben

Evangéliumi Fórum 2015

Tegnap kezdődött az Evangéliumi Fórum második – műhelyekre épülő – éves találkozója. Az EF 2015 négy műhelyben nagyjából száz résztvevővel zajlik. A tavalyi két műhely (apologetika, bibliaértelmezés) mellett két új is indult: teológus és vezetői műhelyek. A külföldi előadók között van Glynn Harrison bristoli pszichiáter, Ellis Potter, a 3 elmélet a mindenségről c. könyv szerzője, Dave Sveen, a Wheaton College Graduate School vezetéselméletet oktató professzora, valamint Dirk Jongkind, a Tyndale House és a Cambridge-i Egyetem szövegkritikával foglalkozó tanára. Előadásokat tartanak még Hamar...

bővebben

Nobel-díjas tudósok Istenről (Compton és Penzias)

Messze nem vagyunk még a sorozat végén. A most következő két tudóst egy generáció választotta el egymástól, de fizikai Nobel-díjuk mellett közös volt bennük az is, hogy az anyagi világ tanulmányozása következtében elengedhetetlennek tartották a Teremtő Isten létezését. Az amerikai Arthur H. Compton 1927-ben kapott Nobel-díjat a „Compton-effektus” (a röntgensugarak hullámhosszának változása az elektronokkal való ütközéskor) felfedezéséért. A müncheni születésű zsidó Arno Penzias 1978-ban kapta meg a legrangosabb tudományos kitüntetést a világmindenség keletkezett voltát alátámasztó kozmikus...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK