Mostanra talán egyértelmű mindenkinek, aki követi ezt a sorozatot, hogy amikor egy Nobel-díjas tudós megvallja az Istenbe vetett hitét, nem eseti félresiklásról van szó. Talán azt is sikerült nyilvánvalóvá tennem, hogy ezek a tudósok nem pusztán a neveltetésük miatt „vallásosak” (bár ugyanúgy, ahogy materialisták esetében, a neveltetés sem mindig elhanyagolható szempont), hanem sokszor éppen a tudományos ismereteik miatt tartják Isten létezését szükségesnek. Attól persze, hogy egy fizikus Istenről nyilatkozik, még nem lesz jó teológus. Nem is értek egyet minden megállapításukkal. Mott és...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Tudomány
Nobel-díjas tudósok Istenről (Compton és Penzias)
Messze nem vagyunk még a sorozat végén. A most következő két tudóst egy generáció választotta el egymástól, de fizikai Nobel-díjuk mellett közös volt bennük az is, hogy az anyagi világ tanulmányozása következtében elengedhetetlennek tartották a Teremtő Isten létezését. Az amerikai Arthur H. Compton 1927-ben kapott Nobel-díjat a „Compton-effektus” (a röntgensugarak hullámhosszának változása az elektronokkal való ütközéskor) felfedezéséért. A müncheni születésű zsidó Arno Penzias 1978-ban kapta meg a legrangosabb tudományos kitüntetést a világmindenség keletkezett voltát alátámasztó kozmikus...
Sodoma feltárása és a történelem
Számos hírportál beszámolt arról, hogy valószínűleg megtalálták a Genezisben szereplő Sodoma városának ősi romjait. A régészeket ez nem lepte meg, hiszen Dr. Steven Collins és csapata 2005 óta végeznek ásatásokat a Holt-tengertől észak-nyugatra található Tall el-Hammam-i lelőhelyen, és korábban is felmerült már a lehetősége annak, hogy a monumentális tell alatt a bronzkori Sodoma városára bukkantak. A feltárt város a bronzkorban a terület egyik rendkívül jelentős települése lehetett, erős falakkal, kapukkal és tornyokkal. Aztán a város hirtelen kihalt (Collins szerint valamikor Kr. e. 1750...
Nobel-díjas tudósok Istenről (Bragg és Marconi)
Olyan Nobel-díjas fizikusokról lesz most szó, akik tudósként a huszadik század első felében emelkedtek a többiek fölé, de már Darwin után, aki Dawkins szerint elérte, hogy az ateista tudósok „intellektuálisan megelégedettek” lehessenek. Az angol Sir William Henry Bragg és az olasz Guglielmo Marconi nem akartak élni ezzel a „lehetőséggel”, keresztény meggyőződésük tökéletesen alkalmas keret volt nekik a tudományos munka számára. Bragg 1915-ben a kristályszerkezetek röntgensugarakkal való vizsgálatáért kapott fizikai Nobel-díjat, mégpedig – egyedüli esetként a díj történetében – fiával együtt....
A keresztény múlt jelene Cambridge-ben
A Tyndale House ösztöndíjával lehetőségem nyílt arra, hogy doktori tanulmányaim ideje alatt párszor Cambridge-be utazzak és kutassak az egyetemi könyvtárakban. Ezt rettentően élvezem, egy ilyen tudásközponthoz közel lenni számomra – kis túlzással – maga a paradicsom. Van azonban más is itt, ami lenyűgöz. Cambridge utcáin sétálva egyik nap a Selwyn College mellett haladtam el (az egyetem College-okból áll), és amikor a College bejáratára felnéztem, a következő felirattal találtam magam szemben: ΣΤHΚΕΤΕ EΝ ΤH ΠIΣΤΕΙ, AΝΔΡIΖΕΣΘΕ. Ami annyit tesz: „Álljatok meg a hitben, legyetek férfiak!” Az...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK