Az Istenember Kierkegaard szerint az ellentmondás jele, aki pusztán lényének ellentmondásával feltárja az emberek belső hozzáállását. Lukács evangéliumában jövendöli Simeon, hogy a kisded Jézus jel lesz, melynek ellentmondanak az emberek. Kierkegaard ezt a próféciát úgy érti, hogy Jézus valódi mivolta megosztja az emberek róla alkotott véleményét és a hit döntését a szív szándékaitól teszi függővé. Az ember Jézus úgy Isten, hogy ennek felismerése nem magától értetődő, és nem is lesz az soha. Amit Karácsonykor ünneplünk, az maga az ellentmondás, amiben feltárul az Istenember, ha előtte –...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Egyén
Hogyan ismerjük fel a manipulátort?
Ferenczi Zoli barátom hívta fel a figyelmemet Evan Parks remek cikkére a manipulációval kapcsolatban. Keresztény szervezetek és gyülekezetek vezetői jól ismerik a jelenséget (ha még nem ismerik, meg fogják ismerni), de nem biztos, hogy rá is ismernek, amikor éppen zajlik. Hiszen a manipuláció attól manipuláció, hogy a valódi szándékokat igyekszik elrejteni. Különösen igaz ez akkor, amikor a rajtakapott manipulátor látszólag bűnbánatot gyakorol. Honnan tudhatjuk, hogy a manipulátor tényleg megváltozott? Készpénznek vesszük a bocsánatkérését? Parks szerint ennél bölcsebben kell eljárnunk. A...
Homoszexuális hajlamú testvéreimnek
Az elmúlt években többen elmondtátok itt ezen a honlapon, hogy a homoszexuális vágy személyes kálváriátok, mégis Krisztust akarjátok követni engedelmességben, tisztaságban. Most hozzátok szeretnék fordulni egy C. S. Lewistól vett gondolat erejéig. A homoszexualitás témájában posztolt előző két írásom (ez és ez) elsősorban azoknak szólt, akik az egyházakon belül véleményformálók, döntéshozók vagy egyszerűen csak befolyásuk van, illetve azoknak, akik szeretnék kialakítani saját véleményüket ebben a borzasztó sok indulatot kavaró témában. Ez a poszt viszont kifejezetten nektek szól, akiket...
Tengeri herkentyűk és homoszexualitás
A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent...
Kapcsolatom a Vineyard mozgalommal
A „harmadik hullámról” szóló bejegyzést igyekeztem objektíven írni, de nem akarom elhallgatni, hogy valamelyest személyesen is érintett vagyok a dologban. A Vineyard mozgalmat ugyanis belülről is elég jól ismerem. 1992 és 1996 között egy Vineyard-jellegű gyülekezetbe jártam, személyesen találkoztam a mozgalom néhány vezetőjével, jártam Vineyard lelkészkonferencián, részt vettem vezetőképzőkön, olvastam Vineyard szerzők (pl. John Wimber, John White, Jack Deere, Wayne Grudem, Rich Nathan, Ken Blue, Ken Wilson, Sam Storms, George Mallone) könyveit, és nagy hatással volt rám a 90-es évek...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK