Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Exegézis

Nem az a fajta homoszexualitás?

A homoszexuális párkapcsolatban élő Hodász András nemrég Kolozsváron fejtegette azt az ismert teológiai érvet, hogy a Biblia héber szövege „egészen másképp mutatja be a homoszexualitást, mint amit általánosan gondolunk, elfogadunk ezzel kapcsolatban”. Hodász szerint abban az ókori világban „mindenki 16 évesen megházasodott, mert ez volt a szabály, és a homoszexualitás kiélésének két módja volt: a házasságtörés, vagy leigázott népek megerőszakolása”. Hodász itt a homoszexualitással kapcsolatos revizionista bibliaértelmezés egyik legfontosabb toposzát ismétli meg: az a fajta homoszexualitás, amiről a Biblia beszél, nem olyan párkapcsolat, amit ma számos egyházi körben megáldanak, ezért nekünk is, akik eddig ezt még nem tettük meg, újra kell gondolnunk a homoszexualitáshoz való teológiai hozzáállásunkat. A revizionista magyarázatok szerint a Bibliában olvasható homoszexualitás inkább a pederasztiára (fiatalkorúakkal való szexuális kapcsolat) vagy valami barbár, erőszakos közösülésre utal, nem felnőttek közötti konszenzuális, szereteten alapuló, hűséges viszonyra. Azt ugyanis az ókor még nem ismerte, ezért a mi korunk más kérdéseket tesz fel a homoszexualitással kapcsolatban, mint amelyekre a Biblia reagál. De vajon igaz ez?

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (20) – Én fordulok ellene

„Ha pedig az ország népe szemet huny fölötte, és nem öli meg azt az embert, aki Moloknak adja gyermekét, akkor én fordulok az ellen az ember ellen…” (3Móz 20,4-5a)

A kánaáni népek egyik legsúlyosabb bűne a gyermekáldozat volt. Molok istent bikafejű lényként ábrázolták, akinek széttárt kezei közt kemence nyílik. Oda helyezték be a feláldozott gyermekeket. A Tóra szigorúan tiltotta ezt a gyakorlatot. Ha valaki ilyet tett, az egész nép feladata volt, hogy megkövezze őt. A gyermekáldozat meggyalázta Isten szent nevét (3), nem maradhatott büntetés nélkül.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (19) – Ne légy elfogult a nincstelen javára!

„Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne légy elfogult a nincstelen javára, és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!” (3Móz 19,28)

A szentség egyik követelménye az igazságosság. A 19. fejezet olyan rendelkezéseket tartalmaz, mint például az, hogy Izráel fiai ne lopjanak, ne hazudjanak, csalással senki se károsítsa meg honfitársát, ne esküdjenek hamisan, senki ne rabolja meg és ne sanyargassa felebarátját, és ne forduljon elő olyan, hogy a napszámos bérét nem fizetik ki még aznap (12-13). A szentség magában foglalja az igazságos bánásmódot. 

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (18) – Ne hányjon ki titeket is a föld!

„Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.” (3Móz 18,28)

A קִיא (kí) héber ige szó szerint azt jelenti: kihány, kiokád. A Tóra szerint a föld kiokádta (káá) az itt élő népeket, mert utálatos dolgokat cselekedtek és azokkal beszennyezték lakhelyüket. Kánaán olyan lett, mint egy émelygést, hányingert okozó gyomorrontás, és eljött a pillanat, amikor a föld nem tudta már magában tartani a fertőző tartalmat: kiokádta azt magából. A durva kép arra utal, hogy Isten megelégelte ezeknek a népeknek a gonoszságait és ítéletet hozott rájuk.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (17) – Az engesztelő vér

„Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11)

A vér (דָּם) az élet, a vér kiontása az élet kiontása, az élet kiontása szerez engesztelést (כִּפֶּר), Isten adja a vért az oltárra engesztelésül. Bizonyos értelemben ez a kijelentés az egész Leviticus középpontja, sőt, az egész Tóráé, de azt is mondhatnánk, hogy az egész Szentírásé. „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Amikor az apostol ezt leírta, ugyanarra a mennyei oltárra nézett, amelyre a Leviticus igéje előre mutat.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK