A názáreti Jézus történetisége mellett az egyik régi érv az ún. Testimonium Flavianum, egy szakasz Josephus Flavius A zsidók története c. művéből. Ezt a szakaszt hagyományosan a legkorábbi Biblián kívüli bizonyítéknak tartották, hiszen Josephus Kr. u. 1. századi – vagyis az apostolokkal kortárs – zsidó történetíró volt. A 18.3.3 szakasz így hangzik: „Ebben az időben azonban megjelent Jézus, a bölcs ember, ha egyáltalán embernek kell őt neveznünk, hiszen csodás dolgokat tett és olyan emberek tanítója volt, akik élvezettel fogadják az igazságot. És sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És amikor Pilátus a főembereink vádjait hallva keresztrefeszítésre ítélte őt, azok, akik szerették őt, továbbra is [szerették]: mivel a harmadik napon élve megjelent nekik; mert Isten prófétái ezeket és tízezer más csodás dolgot előre elmondtak felőle. A keresztények népe, amely róla kapta a nevét, a mai napig fennmaradt.” (saját fordítás görögből)
Alice Whealey Josephus-szakértő szerint „az ókorban és a középkorban ezt a szakaszt idézték leggyakrabban Josephus műveiből, és a szakasz nagy szerepet játszott abban, hogy Josephus lett a legtöbbet olvasott görög nyelvű történész a középkori és korai újkori Nyugaton.” (Josephus on Jesus: The Testimonium Flavianum Controversy from Late Antiquity to Modern Times. New York: Peter Lang, 2003, xiii). A tizenhatodik századtól azonban két fő okból megkérdőjelezték a szakasz hitelességét: 1) Órigenész hivatkozik a Testimoniumra, de arról ír, hogy Josephus nem tartotta Jézust Krisztusnak; 2) Josephus zsidóként nem írhatott ilyen pozitív fényben Jézusról. A szakasz hitelessége elleni érvek erősek, de nem feltétlenül véglegesek. Kutatók között viszonylag széles konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a Testimonium a fennmaradt formájában nem teljesen hiteles, de nem is teljesen hiteltelen, kisebb-nagyobb módosulásokon mehetett át, de a magja Josephustól származik.
A szöveg azt állítja, hogy Jézus népszerű tanító volt, aki csodás dolgokat tett. Azonban a főemberek vádjaira Pilátus halálra ítélte őt, és keresztre feszítették. A tanítványai ennek ellenére nem hagyták el őt a halála után sem, hanem a keresztények csoportjaként léteztek Josephus idejében is. A kezünkben lévő szöveg továbbá azt is állítja, hogy 1) Jézus nem csak egy ember volt, 2) Jézus volt a Messiás, 3) Jézus betöltött próféciákat, és 4) Jézus feltámadt a halálból. Ezek a kiegészítések vetik fel azt a gyanút, hogy esetleg későbbi keresztény szerkesztők módosítottak úgy a szövegen, hogy az igazolja azt, amit a keresztények hittek Jézussal kapcsolatban. Az azonban kevéssé valószínű, hogy a szakaszt egy az egyben ők találták volna ki, vagy hogy előzmények nélkül toldották volna be ezen a helyen Josephus szövegébe. Csak hogy egy ellenérvet említsünk: a keresztények például szinte biztosan nem úgy fejezték volna ki magukat, hogy élvezettel (ἡδονῇ – hédoné) fogadják az igazságot.
Valószínűbb, hogy Josephus valóban utalt itt Jézusra, és a szöveg nagyjából azokat az állításokat tartalmazta, amelyeket az előbb felsoroltunk (Jézus bölcs ember volt, csodatevőnek tartották, Pilátus a zsidó vezetők ösztönzésére feszíttette keresztre, róla nevezték el a keresztényeket), a többit (a határozott kijelentést, hogy ő volt a Krisztus, a betöltött próféciákra és a feltámadására vonatkozó utalást) viszont a keresztény másolók toldhatták a szövegbe. Az is lehetséges, sőt még valószínűbb, hogy a keresztény szerkesztők inkább töröltek a szövegből szavakat, amelyek a súlyosabb állításokkal kapcsolatban Josephus távolságtartására vagy akár ellenségességére utaltak. Lehetséges, hogy Josephus például azt írta: „A keresztények szerint ő volt a Krisztus”, és ebből maradt az, hogy „Ő volt a Krisztus.” Vagy Josephus azt írta: „A harmadik napon állítólag élve megjelent nekik”, de ebből törölték az „állítólag” szót. Ezek persze csak feltételezések, hiszen nem áll rendelkezésre olyan korai szöveg, amely ezt végérvényesen igazolhatná.
Jelen tudásunk alapján a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Josephus utalt ugyan Jézusra, utalt a csodákra, utalt a feltámadására, de ezeket távolságtartással (vagy akár negatív megjegyzésekkel) tette, magát vagy nem kötelezte el az állítások mellett, vagy némi iróniával utalt mások véleményére. Josephus stílusára ez lenne jellemző. A 20. könyvben (20.9.1) például ismét utal Jézusra, mint Jakab testvérére, és azt mondja: „akit Krisztusnak mondanak”. Josephus tehát nem kötelezi el magát a messiási állítás mellett, csak elmondja, hogy mások hogyan vélekedtek. Órigenész 3. századi olvasata is ez: szerinte Josephus nem gondolta, hogy Jézus a Krisztus. Josephus minden bizonnyal arról beszélt, ami köztudottan megtörtént, amit senki nem vitatott, majd ezt kiegészítette azzal, amit még mondanak a történtekről.
Amennyiben a keresztény másolók hozzányúltak a szöveghez és módosítottak rajta, sokat ártottak annak, hogy Josephust megbízható tanúként lehessen kezelni Jézus történetisége mellett. Hiszen a Testimonium Flavianum még így is valószínűleg a legkorábbi nem keresztény bizonyíték Jézus mellett, és amellett, hogy őt feltámadott Krisztusként szerették a követői. Ha a keresztények belepiszkáltak a szövegbe, akkor is kárt okoztak, ha ezt a Mester iránti szeretetből tették, hitük megvallásaként. A kevesebb itt is több lett volna. Persze előkerülhet még olyan korai másolat valahonnan, amely egyértelműen kizárja a másolói beavatkozást, és igazolja a Testimonium mostani formájának eredetiségét. Abban az esetben a Josephus Flaviusról ismert képet kellene alapjaiban újragondolnunk.
Amit viszont enélkül is jó okunk van igaznak tartani: a keresztények tényleg azért maradtak a meghalt Jézus mellett, mert látták őt élve visszatérni. Josephus minden bizonnyal erről a korai hitről számol be. És tény: a Kr. u. 1. század elején még nem volt kereszténység, a század végén viszont mindenfelé keresztény gyülekezetek alakultak, noha Pilátus kivégeztette Jézust, akit ők Messiásnak hittek. A messiási mozgalmak mind elhaltak a vezető halálakor. Jézusé nem. Ezen Josephus is csodálkozik, és könnyen lehet, hogy a feltámadásra utaló szavak egy az egyben tőle származnak. Másmilyen kéziratunk egyelőre nincs is.
Szia Ádám!
A keresztyén hamisítàsra reagálok. Egy szöveg meghamisítása egyszerűen nem bizonysàgtétel, nem hitvallàs, nem lehet az. De végül is azt hiszem, hogy ebben (is) egyetértünk.
Àltalànossàgban: Van egy keret, és ez Isten rendje, amiből nem lehet kilépni az evangélium hirdetésekor. Aki ebből kilép, pont Isten munkàjàt az Ő erejét csorbítja. Az ilyen hamisítás vétek a „Ne tanúskodj hamisan!” parancsolat ellen. De én ugyanezt látom az olyan evangelizációk során, melyek azt sugallják, hogy minden gondod megszűnik, ha megtersz. Nem igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt, sőt tulajdonképpen nekünk csak egy dolgunk van, hogy Istennek tetsző eszközök szerint járjunk el. A többi Isten dolga.
Kovacsdpisti: Kedves Kovacsdpisti!
Elnézést az ismeretlenül való megszólításért, de a téma érdekes. Szerintem nem kell ennyire szigorúan megítélni a Josephus-részlet átíróját, mégha kárt okozott is.
Mai fogalmaink szerint ugyan ez hamisítás, de egy (rövidlátóan túlbuzgó) ókori-középkori másoló számára nem feltétlenül volt az, tudálékoskodó javítások-betoldások-aktualizálások előfordulnak más történeti szövegek másolataiban is.
Hogy egyáltalán ne vallásos példát mondjak: Rogeriusnak a tatárjárást tárgyaló műve, a Siralmas ének vége felé van egy rész, ami így hangzik: „És bár gyakran felkerestük az egykor lakott helységeket, hiszen az élelemszerzés szüksége rákényszerített, de a hegyről való lejövetelünk mindaddig nem volt biztonságos, míg Béla király a tengerparti vidékekről vissza nem tért Magyarországba, a Rhodosz-szigeti lovagoktól és a Frangepán uraktól nagy sereggel segítve, miután előbb a magyarok értesítették a tatárok elvonulásáról.” http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=194_215_Rogerius
Ebbe a szakaszba biztosan benyúltak később, mert 1241-42-ben nem volt az ispotályos lovagrendé Rhodosz – valószínűleg a szöveget a saját krónikája végéhez csatolva megőrző Thuróczy János okoskodta ezt oda, több mint két évszázaddal később. Hamisítás-e ez? Nem, Thuróczy jót akart, csak épp pontosítás helyett beleírt egy anakronizmust.
Mivel Josephus nem számított semmilyen értelemben szakrális szövegnek, nem is úgy álltak hozzá. Szerintem nem arról lehetett szó, hogy valamiféle bizonyítékot akartak volna hamisítani, hanem naiv lelkesedésében a keresztény másoló úgy gondolhatta, mivel Josephus eredeti, valószínűleg semleges hangvételű szövege nem az igazságot tartalmazza (embernek nevezi Jézust stb.), ő, aki ismeri az igazságot, majd jól kijavítja. Ezzel sajnos a kárt okozott, de valószínűleg eszében sem volt hazudni.
Sajnos, ilyen átalakuláson mentek át bizonyos bibliaversek is, pl. Máté 28:19, eredetileg ez lehetett: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az én nevemben. Négy ilyen körűlbelűli forma ismert Aprahatész, Euszebiosz, Annarikhusz és Shem Tob verzióiban.
A mostani változat átírás eredménye.
János,
szövegkritikai szempontból a Mt 28,19 Szentháromságra utaló (Atya, Fiú, Szentlélek) formulájával kapcsolatban nincsen bizonytalanság, az összes kézirat (és kézirattípus) hozza.
Már a kommunista vallástörténészek is, az előző rendszerben elismerték, hogy Josephus említést tett Jézusról. (Aztán valakik módosították, hozzátoldottak…).
Kedves Ádám!
Köszönöm szépen ezt az írást, régóta foglalkoztat a téma és örülök, hogy nálad is felmerült. Tervezel még bővebben foglalkozni a Testimoniummal? Szerintem sokakat érdekel a véleményed róla. 🙂
Az egyik mondat kapcsán („messiási mozgalmak mind elhaltak a vezető halálakor. Jézusé nem.”) felmerült bennem egy gondolat. A Dűne könyvsorozat új filmadaptációjának második része kapcsán az „internet népe ” körében aktuálissá vált a messiási szerep gondolatköre. Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:
– Olvastad a Dűne könyveket? Ha nem, tervezed?
– Ha igen, lenne kedved keresztény szemszögből elemezni? Hasonlóan a Gyűrűk Ura-tematikájú cikkekhez.
– Ha már mentetted, csak én nem tudok róla, elnézést. 🙂
Szerintem a téma aktualitása miatt remek missziós terület és sokan tudnák használni a cikkeidet.
Áldott húsvétot kívánok!
Most jelent meg egy könyv a Josephus idézet eredetiségéről, amelyben a szerző új módon közeliti meg a kérdést.
Peter Williams beszélgetése a szerzővel Dr Tom C. Schmidt-tel: https://youtu.be/Pn1P0krloq0
A könyv egy adományozónak köszönhetően ingyen letölthető:
https://academic.oup.com/book/60034
Tom Schmidt az eredetiség mellett érvel Josephusra jellemző szóhasználatok és fodulatok statisztikai elemzésével. Állitása szerint Josephus kortársai közel sem értették olyan pozitívan ezt a 79 szóból álló részt mint a későbbiekben ezért új fordítást készített. Például a „ha szabad őt embernek neveznünk” inkább egy ember alatti lényt jelöl mint egy istenit. Az „Ő volt a krisztus” pedig azt jelenti, hogy állitása szerint Ő volt a messiás. Sok hamis messiásról írt már, nem volt számára meglepő egy újabbról írni. Körülbelül úgy érti ezt, mint a „Mohamed próféta”-val megjelölünk egy személyt anélkül, hogy elfogadnánk a kijelentés igazság tartalmát.
Szakmai konferenciákon előadva tézisét csak abba kötöttek bele, hogy „Az antikvitások” műben nem megfelelő helyen szerepel a szöveg. Magát a módszertant nem vitatták. Állítása szerint a szöveg helye is rendben van és ezt a könyvében is kifejti
Kedves Fernando,
köszönöm, hogy megosztottad ezeket az infókat! A Tyndale House videó csatornáját és a megosztott PDF-et is nagyon hasznosnak találtam! Ez az új mű egyébként „…hitelesíti Josephus szerzőségét”. Erre a következtetésre jut e fenti cikk is: „könnyen lehet, hogy a feltámadásra utaló szavak egy az egyben tőle származnak. Másmilyen kéziratunk egyelőre nincs is.” Tehát, ha jól értem továbbra sincs cáfolata a Josephus Flavius-i szerzőségnek, sőt ez az újabb kiadvány inkább pozitívan megerősíti az alap tézist?
Kedves ΙΧΘΥΣ,
Nincs cáfolata, bár sokan sokféleképpen vitatták a szöveg szerzőségét. Vagy az egész szöveget keresztény betoldásnak vélték vagy csak bizonyos részeit. Ez a mű a teljes Josephusi szerzőség mellett érvel, meggyőző érvekkel. Újszerű abban is, hogy a szöveget inkább negatívnak tartja a kereszténységre nézve mint az eddig bevett pozitiv olvasat. Ez is a keresztény betoldás elleni érv. És mindez azért rendkívül fontos mert ez az a biblián kívüli szöveg amelyet Jézushoz korban közelálló olyan ember irt aki személyesen is ismerhette mind Jézus perében mind az apostolok elleni perekben szereplő személyeket.
A fontos történelmi tények külső forrásból megerősítést nyertek:
Kajafás főpapsága, Pontius Pilátus, Jézus tettei, követőinek 3adnapi feltámadásba vetett hite…stb
Ugye ez utóbbit többen támadják, mondván hogy csak évszázadokkal később a legendagyártás közben találta ki a kereszténység…😬
Miközben ez a hit már a kezdeteknél is megvolt.
Ez egy számomra, aki nem vagyok ókortörténész, filológus sem, nem ismerem az eredeti nyelveket, nem megítélhető vita. Nem akarok benne állást foglalni. Csak egyetlen megjegyzésem, illetve kérdésem van: ha Josephus írta a szöveget, és ilyen sokat tudott Jézusról, ilyen jól ismerte működését, akkor Keresztelő Szent János történeténél miért nem említi Keresztelő Szent János és Jézus kapcsolatát?
Kedves Szalai Miklós,
Egy 79 szavas szövegbe nem sok minden fér bele. Akiket érdekelnek a valódi részletek azok elolvassák a 4 Evangéliumot.
Kedves Fernando! Nem azt kérdeztem, hogy a Jézusról szóló valóban nagyon rövid részben miért nincs szó Keresztelő Szent Jánosról… Azt kérdeztem, hogy ha Josephus írta a Testimonium Flaviumot, – és ezek szerint elég sokat tudott Jézusról például azt is hog ő volt a Krisztus és fel is támadt – akkor a Keresztelő Szent Jánosról szóló – egyébként jóval hosszabb – részben miért nem említi meg Jézust, és Keresztelő Szent János azon meggyőződését, és igehirdetését, hogy nem ő hanem Jézus az eljövendő Messiás. Josephusnak ezt, ha így lett volna, feltétlenül tudnia kellett volna, hiszen elég részletesen ír Jánosról és a kivégeztetéséről.
Kedves Miklós,
Josephus szövegeiben sehol máshol nem találunk kifejezett utalást a Messiásra. Az eljövendő Messiás személyére még azokban a bibliai történetekben sem tér ki ahol ez kézenfekvő lenne. Mintha elharapta volna a mondandóját. Például Dániel-ben olvasható a kéz nélkül leszakadó kő amely összezúzza a Judeát elnyomó világbirodalmakat. Ez a zsidó értelmezés szerint a Messiás királysága lesz. Josephus csak annyit ír róla:”a múltról és a megtörtént dolgokról kell irnom nem a jövőről”. Dávid trónjának örökkévaló voltára sem utal.
Mintha Josephus felmérte volna, hogy a Messiás királyba vetett hit indította be a rómaiak elleni lázadást, ezért mellőzött minden utalást Dávidra a Messiás ősére.
Josephus tehát hallgat a legfontosabb kérdésről ezért én nem találom meglepőnek, hogy Keresztelő János Jézusba mint Messiásba vetett hitéről nem ír.
Fernando, lehet, hogy ebben igazad van, de azért ha Jézus élt volna, ismerték volna egymást Keresztelő Jánossal, és akkora hatással lett volna Keresztelő Jánosra, amekkorával a Biblia szerint volt – akkor azért valószínűleg valahogyan említette volna őt Keresztelő Szent Jánosról szólva…
Miklós, ha Jézus személyét kivesszük a történetből akkor adósok maradunk azzal, hogy miért tű pontosak a 4 evangélium leírásai. Mintha főszereplő nélküli filmet forgatnánk miközben a legapróbb részletekig kidolgozott díszletek állnak.
„tű pontosak’ a négy evangélium leírásai? Miről tű pontosak? Mit jelent az, hogy „kivesszük Jézus személyét a történetből?” Azt állítottam, hogy Jézus nem is létezett? Nem. Egy szóval sem. Csak annyit mondtam, hogy ha például Jézus és Keresztelő Szent János kapcsolata valóságos lett volna, akkor írna erről Josephus. Hasonlóképpen valószínűnek tartom, hogy ha Jézus feltámadt volna, és valóban üresen találják a sírját, akkor lett volna a sír körül egy komoly kultusz, amelyet a Főtanács (szanhedrin) és a római hatóságok üldöztek volna, és erről beszámolt volna Josephus, és Philón is, aki 49-ben járt Jeruzsálemben.
Miklós, nem gondolom, hogy szükségszerű a feltámadást azzal ünnepelni, hogy az üres sírt kultuszhellyé tesszük. És a korai keresztények sem így gondolták. A szent sír bazilika is csak évszázadokkal később épült. A tanítványok komolyan vették, hogy az élőt nem a holtak közt kell keresni. Jézus a feltámadása után pedig Galileába rendelte őket. Nem a sírhoz.
Azok a sírok lettek kultuszhelyek amikben benne voltak a tetemek:
Luk 11:47 Jaj nektek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték őket.
Az üldöztetés pedig megvolt amiről Josephus is ír amikor beszámol Jakab az Igaz kivégzéséről. Lukács és Pál szintén írnak az üldöztetésről.
…
A tűpontos témára most nem reagálok.
„azért ha Jézus élt volna” megfogalmazás nekem azt jelenti, hogy nem létezett.
Kedves Fernando,
Igazad van, a mefogalmazásom így érthető, pedig nem így gondolom, és tudomásom szerint ma már nemigen gondolja senki azt, hogy Jézus nem létezett. Érte ait ondasz hogy az első keresztények nem Krisztus sírját, hanem a feltáadt és ár a mennyben lévő Krisztust tartották fontosnak…de akkor is kisit furcsa nekem, hogy 1. Szt. Pál nem szól az üresen talált sírról, 2. István a beszédében a zsidókhoz ne szólt az üres sírról, 3. Nem volt semmilyen kultusz a sírhely körül, holott ez volt (a megjelenéseken kívül) az első keresztények hitének az alapja.
Péter prédikált a sírról, de továbbment és a Szentlélek kitöltését az élő Jézusnak tulajdonítja. Az élők cselekszenek. Ez egy normális elvárás Attól akiről azt hirdetjük hogy él. Ez sokkal erősebb bizonyíték mint egy üres sír. Az pusztán egy „melléktermék”, még ha fontos is. Az első keresztények hitének az alapja is a feltámadott Jézussal való személyes találkozás. Egyébként nem hívhatnák magukat tanúknak a Tóra értelmében, csak hamis tanúk lennének.
„Apcs 2:32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
„.
Generációkkal későbbi emberek már nem tudnának meggyőződni arról, hogy a sír üres, ezért Isten jobb meggyőző erőt használ, a Szentlelket (Hagiosz Pneuma).
Generációkkal később már nem… de az első generáció miért nem tulajdonított jelentőséget az üres sírnak? Ha senki másnak, Szűz Máriának és Jakabnak fontos kellett volna hogy legyen a sír, kultuszt kellett volna, hogy építsenek köré… István a beszédében, a megkövezés előtt egy szót sem szól az üres sírról, pedig ez fontos bizonyíték lett volna, Pál apostol a Korinthusiakhoz írott levélben ne szól arról hog Jézus sírját üresen találták de szól a egjelenések ég élő tanúiról… Ezek az első generáció bizonyságtételei… Ez arra mutat, hogy az első keresztények nem hittek az üres sírban, mint Jézus feltámadásának bizonyítékában… De a megjelenések és a „szentlélek ereje” a keresztények életében az üres sírról szóló történet nélkül nem bizonyítanak semmit, sok halott ember szelleme „jelent meg”, és lelkesítette fel a követőit a történelem folyamán…
Pál beszél az üres sírról, implicit módon.
Nem a korinthusi levélben:
Apcs 13:16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: …
Apcs 13:29 És mikor mindazokat elvégezték, amik ő felőle megírattak, a fáról levéve sírba helyezteték.
Apcs 13:30 De az Isten feltámasztá őt halottaiból:
Apcs 13:31 És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik neki bizonyságai a nép előtt.
Apcs 13:34 Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Nektek adom a Dávid biztos szent [javait].
Apcs 13:35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
Apcs 13:36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott.
Apcs 13:37 De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.