Tarr Béla A torinói ló után nem készített több filmet. Mert mit lehetne mondani azután, hogy az utolsó gyertya is kihunyt? Mit lehetne mondani a halál után? A halál után nincs már semmi.
És mit lehetne mondani Tarr Béla halála után? Hogy nem lehet mondani semmit? Hogy nincs semmi?
Amennyire elviselhetetlen volt számomra filmen a Sátántangó, annyira elbűvölt A torinói ló, noha abban sem volt remény.
Nem tudom, miért A torinói ló fogott meg. Talán a szomszéd monológja miatt. Vagy a lány két végtelenül egyszerű, de egzisztenciális kérdése miatt: „Miért fúj a szél?” és a végén: „Miért nem eszünk?” Vagy talán az apokaliptikus hangulata miatt.
Nietzschének igaza volt. „Isten halála” után hidegebb lett, érezzük az üres tér borzongató fuvallatát, és jön közelebb, egyre közelebb az éj.
Tarr Bélának most mégis azt akarnám mondani, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált, ezért A torinói ló után is lehet filmet rendezni.
De azt már nem Tarr Béla fogja elkészíteni.
Az Isten irgalmazzon neki.
Ki az, aki egy death metal lemez borítóján látható lefelé fordított kereszt láttán a megváltásra gondol? És nem a gonosz pusztító munkájára, amit kifejt azok között, akik hallgatják? Ez a torinói ló, a maga anti-teremtéstörénetével egy ilyen sátánista fordított világ, nehéz belelátni bármilyen értéket… könnyebb meglátni azt, hogy hogyan fokozza az azokra fogékonyakban a „minden szar” érzését a teljes depresszióig…
(Bocsánat, ez csak egy vélemény…)
Tarr Béla filmje egy kegyetlenül erős állítás, amivel tudsz vitatkozni. Vagy inkább egy következtetés. Jól látható, ijesztő ellenpont, szokatlan filmes eszközökkel megfogalmazva. Ez az értéke.