Kimaradt valami Krisztus gyötrelmeiből?

2011 aug. 9. | Divinity, Egyén, Exegézis | 20 hozzászólás

A Kolossé levélben Pál apostol azt írja: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” (Kol 1,24) Furcsa ez a mondat, hiszen Pál máshol Krisztus szenvedéseinek befejezett, elvégzett munkáját hangsúlyozza, melyhez nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni. A Kolossé levélben is éppen az az apostol egyik fő témája, hogy magában Krisztusban és az ő kereszten bemutatott áldozatában van a teljesség (pl. Kol 2,11-15). Miért írja akkor itt mégis azt, hogy hátravan még valami Krisztus gyötrelmeiből?

Ha közelebbről megvizsgáljuk a mondat jelentését, eltűnik az ellentmondás. Pál bilincsek között, gyötrelmes helyzetben írja a levelet. Ezt a helyzetet azért vállalta, hogy eljuttathassa a pogányokhoz (nemzsidó népekhez) Krisztus evangéliumát. Örömmel vállalta ezt a szenvedést, és azt magyarázza a kolosséiaknak, hogy ez a gyötrelem része Krisztus tervének. Pál az egyházért, Krisztus testéért (ὑπὲρ τοῦ σώματος αὐτοῦ, ὅ ἐστιν ἡ ἐκκλησία) viseli el a szenvedést, vagyis azért, hogy mindazok, akikért Krisztus az életét adta, hit által betagozódhassanak az egyházba, a szentek közösségébe. A következő versből egyértelműen látszik, hogy Pál az evangélium hirdetésének szolgálata közben átélt szenvedésre gondol, amikor a testi gyötrelmeire utal: „Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét” (1,25).

De miért mondja, hogy azt szenvedi el, ami „még hátravan” Krisztus szenvedéseiből (ἀνταναπληρῶ τὰ ὑστερήματα τῶν θλίψεων τοῦ Χριστου), mintha Krisztus szenvedése nem fejeződött volna be feltámadásával és mennybemenetelével? Egy másik igevers segít megérteni Pál szóhasználatát. A Filippi levélben Epafroditosszal kapcsolatban írja az apostol: „Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam” (2,30). A „helyettetek szolgáljon nálam” (ἵνα ἀναπληρώσῃ τὸ ὑμῶν ὑστέρημα τῆς πρός με λειτουργίας) szó szerinti fordítása valahogy úgy hangozna, hogy „betöltse, ami hátravan a ti értem végzett szolgálatotokból”. Hasonló kifejezést használ Pál itt, mint a Kolossé levélben. A görög ὑστέρημα (többes számban ὑστερήματα) szó azt jelöli, ami valaminek a teljességéből, kiteljesedéséből, befejezéséből kimaradt, hátravan. A ὑστέρημα τῆς πρός με λειτουργίας kifejezéssel Pál arra utal, hogy a filippi gyülekezet szolgálata befejezetlen maradt volna, ha Epafroditosz nem vitte volna el neki az adományaikat. Epafroditosz betöltötte, ami még hátravolt: az adományokat eljuttatta a célszemélyhez, még a szenvedést is vállalta, hogy a filippiek szolgálatából hátralévő részt betölthesse.

Pál ugyanebben az értelemben töltötte be a Krisztus szenvedéséből hátramaradt részt (τὰ ὑστερήματα τῶν θλίψεων τοῦ Χριστου). Ahhoz, hogy Krisztus teste, az egyház átélhesse az evangélium üdvözítő erejét, Krisztus szenvedéseinek megváltó hatását, valakinek el kellett juttatnia ezt az üzenetet a célszemélyekhez. Ahogy Epafroditosz esetében a közvetítő munkája szenvedéssel járt, Pál is gyötrelmek árán tudta Krisztus szenvedéseinek az üzenetét a pogányokhoz eljuttatni. Krisztus megváltó munkájából nem hiányzott semmi, de a messiási szenvedés nem ér véget, amíg a pogányokhoz el nem jut a kereszt örömhíre a világ minden táján. Ez a szenvedés hiányzik még Krisztus gyötrelmeiből, és Pál ezt töltötte be a maga részéről, amikor a börtönt és a megaláztatást is vállalva hirdette Isten igéjét a kisázsiai népeknek.

Amíg a Krisztus kereszthalálának örömhíre nem ért el minden emberhez, a messiási szenvedések sem teltek be. A szenvedésnek ezt a részét azonban már nekünk kell magunkra vállalnunk. Mi nem végzünk engesztelést senkiért, de beállunk a Mester mögé, és magunkra vesszük a gyalázatát. Pál szerepe ebben a tekintetben nem volt egyedülálló. Krisztus azt kérdezi tőlünk is, hogy készek vagyunk-e betölteni a magunk szerepét abból, ami még hátravan az ő gyötrelmeiből. Leszünk-e követei, akik akár az életüket is kockára teszik azért, hogy eljusson az evangélium a népekhez? Ez Pál mondatának leginkább húsbavágó üzenete.

20 hozzászólás

  1. B. Marci

    Kedves Ádám!
    Ez a bejegyzés meglepett engem, kétszer is elolvastam, de még mindig azt érzem, hogy egyszerre túlkomplikált és leszűkítő.

    A Krisztus szenvedésében való részesedésről már írtam pár mondatot az Amikor belenéztem a napba c. bejegyzésedet kommentálva, abban a tudatban, hogy tulajdonképpen szinte csak ugyanazt ismétlem el, amit te is „kereszt alatti élet” szavakkal írtál körül. Eszerint viszont úgy tűnik, számodra abszurd a gondolat, hogy minden szenvedésünket hordozta Krisztus, vagyis minden fájdalmunk, szenvedésünk, sőt nehézségünk, legyőzetésünk, kudarcunk az Ő keresztjének a része lehet? Szerinted amikor a Test (amiben minden hívő benne van) szenved, az nem az Ő szenvedése? Ha mi az Ő Teste része lettünk és vagyunk, nem áll-e a látszólagos paradoxon, hogy az Ő szenvedése elvégzett és teljes, és mégis, minthogy mi is benne vagyunk, az időben nézve a dolgot, egy része még hátravan?

    Vagy ez a legszigorúbban az evangéliumhirdetéssel közvetlenül kapcsolatos szenvedésekre érthető? Ez az, ami a legkevésbé fér a fejembe. Ha a fogfájás-példa túl kisszerűnek tűnik: szerinted egy súlyos beteg, szenvedő keresztény nem hiheti, hogy fájdalmai egyek Krisztuséival?

    (Még tovább menve, bár erre a múltkor nem akartam utalni, tudva, hogy itt valóban erős „kontroverziák” állhatnak fenn keresztény és keresztény közt, szinte félve említem meg: biztos, hogy a keresztények nem részesülnek az engesztelő szenvedésből, szép régi szóval: hogy nem végezhetnek vezeklést? A kármelita szerzetesrend, amely teljes egészében erre épül, merő tévelygés lenne? Annyit hadd szóljak a védelmükben: szó sincs arról, hogy bármelyik kármelita valaha is azt hitte volna, hogy ő maga, Krisztustól függetlenül, a saját vagy más bűnéért vezekelhet: a keresztény vezeklés gondolata mindig is a Krisztus szenvedésébe való kapcsolódás volt, semmi más.)

    Nem lehet, hogy a Krisztus szenvedésében való részesedés, amely a fentin kívül még a Filippi3,9-11-ben szerepel, és ott semmi sem utal arra, hogy az evangelizációhoz kötődne, szóval hogy ez egy olyan egyszerű, átfogó, bár misztikus (ahogy a Krisztussal való egységünk is az) igazság, amit nem a Bibliához való ragaszkodás, hanem az újkori racionalizmus kényszerít egy látszólag logikusabb, racionálisabb, ámde voltaképpen bonyolult és leszűkítő sémába?

  2. Alex:)

    Krisztus Áldozati váltság művééhez ami az Atya számára teljesen Tökéletes,
    nos egy porszemet sem tudunk hozzátenni!
    Mert ezért hívják 100%-nak isteni teljességnek,azaz teljes Tökéletesnek! Ez a meg nem érdemelt ingyen kegyelem az embernek…:)

  3. B. Marci

    Hozzátevésről senki sem beszélt, csak részesedésről.

    Ezt fejezi ki Pál ezen a paradox módon, mely paradoxont én nem látom, hogy Ádám komplikált magyarázata feloldaná. A filippiek szolgálatának tényleg Epafroditosz lett a befejezője, de ha ezt a Krisztus szenvedésére értelmezzük, akkor megint ott vagyunk, hogy azt mintha Pál fejezné be. Értem én, hogy gondolatban betoldhatunk ide néhány szót, miszerint „testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmei megváltó eredményének az emberekhez való eljutásához még hátravan”, oké. Nem állítom, hogy ez valami eretnek magyarázat lenne.

    Csak azt tudom mondani: sok keresztény tette fel az életét ennek az igének a közvetlenebb értelmére, és ha nem is olyan fokon, mint a Kármel apácái, de én is így élem meg. Egy porszemet sem akarok hozzátenni, és tökéletesen méltatlan vagyok rá. Kegyelem. Annak része, hogy élek nem én, hanem él bennem a Krisztus.

    És továbbra is kérdés: hogy máshogy lehet érteni a Fil 3,9-11-et? Tudom, biztosan lehet úgy érteni, hogy ott egyszerűen a „testünk megváltásáról” van szó, amire még áhítozunk, szóval megint nem maga a szenvedés, „csak” az eredménye. Hát… lelketek rajta. Csak kérlek, ne gyanúsítsatok senkit azzal, amit nem követett el! Nem akarok és a kármeliták sem, Krisztus váltságához hozzátenni semmit.

  4. Szabados Ádám

    Kedves Marci! Pálnál a Krisztus szenvedésében való részesülés nem a saját szenvedéseinek (pl. fogfájás) a megszentelését vagy Krisztus általi megváltását jelöli, hanem kifejezetten a Messiás elvettetésének az átélését. A Kol 1,24-ben konkrétan a pogányok evangélizálása közben megélt üldöztetést. Ez általános nézet exegéták között (Schreiner, Piper, Wilckens, O’Brian, Vaughan, Kent stb.), nem én találtam ki. A szenvedésről szóló bibliai tanítás jóval tágabb, ebben igazad van, de a Kol 1,24 a Krisztus nevében (és nevéért) vállalt szenvedésre utal. Én legalábbis nem tudom másként értelmezni.

  5. B. Marci

    Bocsánat a nyaggatózásért, de a Fil3,9-11?
    Azt tudom, hogy nem te találtad ki, mert már találkoztam ezzel a magyarázattal – és a Kol1,24-re elismerem, eléggé rá is illik. Bár ott se mindegy, hogy pusztán összevonó jellegű szófordulatként értjük, vagy a Krisztussal való titokzatos egység részeként, vagyis úgymond „szó szerint”. A bejegyzésedben kifejtett analógia a Filippi 2,30-cal nekem inkább az előbbinek tűnt, de ahogy most fogalmaztál (a Messiás elvettetésének átélése) az már inkább az utóbbi.

    Ja! most jut eszembe, hogy is felejthettem el: a témakör alapigéi talán a Máté 16,24skk. és párhuzamos helyek Márk, Lukács, illetve János 12,24skk. És itt is kb. ugyanúgy tenném fel a kérdést: egzegetikailag itt is lehet mondani, hogy (különösen Lukácsnál és Márknál) a szövegkörnyezet a Jézus neve miatti szenvedést emeli ki, na de mondjuk egy súlyos beteg családtagot ápoló keresztény nem „vette fel az Ő (Krisztus!) keresztjét”?

    (Jó, persze tudom, a bejegyzésed a Kol1,24-ről szólt, nem másról. Azért bocs, hogy itt erősködöm mindenfélével éjnek évadján, csak azért, mert nekem fontos ez a témakör.)

  6. Szabados Ádám

    Az előző válaszom a Fil 3,9-11-re is vonatkozott. A „szenvedéseiben való részesedés” szerintem ott is a Krisztus elvettetésében való részesedésre utal, vagyis a nevéért vállalt szenvedésre. A kereszt-hordozás motívumát is sokkal konkrétabbnak látom, mint ahogyan azt sokan értelmezik, lehet, hogy írok erről is majd néhány gondolatot.

  7. Nászta Katalin

    ” Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok.
    Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.” Galata 4:18-19

    Kedves B.Marci!

    Szerinted hogy néz ki az az ember, akiben kiábrázolódik Krisztus?
    És mit értesz az alatt, hogy a szolga nem nagyobb az ő Uránál?

  8. B. Marci

    Kedves Katalin, nem egészen értem a kérdés kapcsolódását a jelen beszélgetéshez, de próbálok úgy válaszolni, mintha érteném.

    Az ember, akiben kiábrázolódik Krisztus, nyilván hasonlít rá, így Krisztus szenvedése is kiábrázolódik rajta, abban is, ahogy vállalja Krisztusért az elvettetést, abban is, ahogy vállalja a földi lét gyötrelmeit, ahogyan Krisztus is, egész életében – például a sírókkal való együttsírásban Lázár sírjánál, vagy Jeruzsálem felett, az emberi keménység felett sírva. „Szomorú az én lelkem mindhalálig”. És persze a földi lét örömeit is, ami alatt Krisztus mindig is Isten szeretetének átélését és az akarata teljesülésében való valódi, érzelemmel telített gyönyörködést értette. Efelé tendál a Krisztust kiábrázoló keresztény.

    Nem nagyobb a szolga az ő Uránál, vagyis Krisztus, noha a végső kárhozatot helyettünk szenvedte el, azért hogy Ővele örök boldogság legyen a részünk, de helyettesítése nem vált ki minket a fóldi lét elviseléséből, ezt Ővele és Őbenne maradva nekünk is el kell hordoznunk – beleértve ebbe azt, hogy az Őt gyűlölő világ minket is gyűlölni fog.

    Kedves Ádám, értem, hogy a kereszthordozás konkrétan kell, hogy jelentse az elvettetés, üldöztetés elfogadását. De kérlek, válaszolj a kérdésemre, nem költői kérdésnek szántam: a betegség, beteg családtagok, a világ síróival való együttsírás, és a többi egyáltalán nem kereszthordozás?

  9. Szabados Ádám

    Szerintem Jézus nem ezeket értette kereszthordozás alatt. Pár nap múlva lesz erről egy bejegyzésem. Most viszont elköszönök egy időre, mert kb. két hétig nem (vagy csak nagyon ritkán) leszek gépközelben.

  10. Nászta Katalin

    Az Úr Jézus meggyógyította a betegeket. És a tanítványainak is ezt kellett-kell tennie az Ő nevében. A kereszt-hordozás szerintem sem ezt jelenti. A megkeresztelkedés az Ő halálába és feltámadásába történik, tehát a kereszt a mi halálunk és az új (Krisztusban) teremtés feltámadása, újjonnan születése.
    Amit Ádám ír Pálról, hogy t. i. részt vállal Krisztus szenvedéseiből és „betölti, ami híja van” a maga részéről pontosan azt jelenti, amit nem kellemes hallgatnunk. Hogy már nem a magunkéi vagyunk, hanem azé, aki megváltott, hogy annak sorsában kell osztoznunk, és ez gyötrelmes is, amellett, hogy az Úr mindig megvigasztal. De nem azért gyötrelmes, mert betegek vagyunk, vagy szegények, vagy betegek a családtagjaink, hanem, mert üldöznek a hitünkért, pont úgy, ahogyan Jézust.
    „Nem különb a szolga az ő Uránál”.
    Ezért valóban húsbavágó Ádám felismerése.
    Nem vonhatjuk ki magunkat az alól, amivel ez a világ támad minket, az Úrért.
    És még egy: mi Krisztus teste vagyunk. Az Ő teste ezen a földön azért lett tele sebekkel, mert a mi bűneinkért bűnhődött, helyettünk. És ezekben a sebeiben helyre is állított bennünket, akkor. De a földi test azért is szenvedett, mert a világ nem fogadta el Őt. Épp úgy, ahogy minket sem. Tehát mi is azért szenvedünk, Vele együtt, amíg itt vagyunk a földön. Nem a betegségeink miatt, hiszen azt akarja, hogy meggyógyuljunk, azért jött, hogy életünk legyen és jó dolgunk legyen, hogy dicsőítsük Őt, aki legyőzte a halált, és vele minden gonoszságot. Sőt, nekünk is hatalmat adott, hogy az Őbenne való hit által, mi is legyőzzük azokat.
    Az Ő gyötrelmeiből nem maradt ki semmi. De mi, akik Benne vagyunk, ha nem változunk el az Ő ábrázatára, és nem szenvedünk Vele együtt, a már fent említett dolgokért, nem is fogunk örülni Vele együtt.
    De gondolom ezeket te is mind tudod.

  11. B. Marci

    Nos, nem, én ezeket nem tudom – nem így tudom.

    Azért is vagyok meglepve, mert egy másik beszélgetésben éppen te idézted helyeslőleg azt az állításomat, miszerint „fájdalmainkat Ő hordozta – micsoda tévedés azt gondolni, hogy akkor nekünk nincsenek fájdalmaink”. Ezek szerint félreértettük egymást.
    Az az igazság, hogy egy mai demokratikus társadalomban a keresztények Jézus miatti „szenvedése” jórészt egy kis lesajnálásra, a legeslegrosszabb esetben esetleg egy munkahelyről való kirúgásra korlátozódik (de ez utóbbi azért elég ritka). A fenti fogalmazásodból nekem úgy tűnik, és bocsáss meg, ha tévedek, mintha a keresztény életet úgy képzelnéd el, hogy boldogság, bőség, egészség + egy kis utálat, néha szeretteink részéről is, ilyenkor egy kicsit szenvedünk. Esetleg még arra gondolhattál, és ezen a ponton talán találkoznak a gondolataink, hogy a világ Jézussal szembeni ellenállása alapból fáj nekünk, fájdalommal hatja át életünket, látva a vesztükbe rohanókat, akik eltolják maguktól a Megváltó kezét – igen, ez a lelki fájdalom (szemben azzal, hogy hülyének néznek) esetleg valódi szenvedést okozhat.

    Természetesen tudom, hogy amiről írtál, az sok helyen (Észak-Korea stb.) a legdurvább valóság, és ennek az elméleti lehetősége alól egyikünk se vonhatja ki magát.

    Azokkal az állításaiddal azonban, miszerint Isten alapból nem akarja, hogy betegek, gyengék, szenvedők legyünk, egyáltalán nem értek egyet. Sőt (bocsáss meg) szeretetlennek, borzasztónak érzem, kegyetlennek a szenvedő hívőkkel szemben. Katalin, te nem látod, mennyi hívő ember hordoz türelmesen eszméletlen fizikai, lelki, egzisztenciális terheket, tudva, hogy Isten velük hordozza azokat?! Te nem olvastad a Jób könyvét? Jób is és barátai is azt képzelték, hogy Isten az ő gyermekét földi jóléttel kell megajándékozza, miközben mi, akik olvastuk az első fejezeteket, végig tudjuk, hogy Isten az ő szolgája szenvedésében, és szenvedésben való kitartásában akart megdicsőülni – és EZ volt az Ő szeretete, kegyelme!!

    Te mit mondanál egy súlyos betegnek, egy haldoklónak – vagy majd magadnak, ha ilyen helyzetben leszel? Bízz Istenben és meggyógyulsz? És ha ő azt mondja: bízom, de nem gyógyultam meg? Vagy: Isten felhasználja ezt a szenvedést, nevel téged általa? Ez igaz, de kevés. Nem az lenne a lényeg: Jézus veled együtt szenved – te most vele szenvedhetsz?

    Isten egyet akar, hogy az Ő szeretetében, Őbenne éljünk – és ennek lehet eszköze sok-sok földi áldás, mint Jóbnál is szenvedése előtt és után, lehet eszköze olyan szenvedés, amiből csodálatosan megszabadít, és olyan szenvedés vagy nehézség, amiből csak a mennyben szabadít meg (Pál tövise; Jeremiás egész Krisztusra mutató élete; stb.). Ezek össze is fonódhatnak: ismerek olyan súlyos beteg keresztényt, aki eközben azért Isten testi áldásait is maximálisan átéli.

    Ne haragudjatok a talán indulatos stílusért, de tényleg nagyon felkavar ez a tévtanítás, amiről eddig inkább csak hírből hallottam, mert a mi (amúgy távolról sem tökéletes, már csak miattam se) gyülekezetünkben nem nagyon ütötte még fel a fejét.

  12. B. Marci

    Jézus az ő szenvedésével, halálával megszentelte, megváltotta; szeretetének, a vele való kapcsolatnak eszközévé tette a mi szenvedéseinket és halálunkat. És nemcsak akkor, ha ezt sikerül nagy békességben átélnünk. Ő magáévá tette a mi „miért?” kiáltásainkat, kétségbeesésünket is. És így győzte le a halált és a kétségbeesést.
    Úgy győzte le, hogy belemerült, világossága belehasított a sötétbe, a bukott világ borzalmas kietlenségébe: ez a borzalom immár Krisztus szeretetével van áthatva.

  13. Nászta Katalin

    Alapjában véve csak azért vitatkozom veled, mert úgy érzem, mintha ki akarnád zárni a lehetőségét is annak, hogy az Úr Jézus ma is gyógyít. De ez nem jelenti azt, hogy mindenki meg is gyógyul!
    Minden hit által történik, a hit pedig a prédikált ige alapján születik Isten kegyelméből! az ember szívében. Tehát nem kell elkeseredni annak sem, aki nem gyógyult meg, bár hívő, de kíváncsinak szabadna lennie arra az Úrra is, aki ezt is meg tudja, akarni tenni az ő életében is, akár.
    Általában az a problémám ezzel a fajta hit-gyakorlattal, amit képviselsz egy kicsit itt, hogy esélyt sem ad Istennek arra, hogy megmutassa, mit tud még azon kívül, amit már megismert belőle az ember.
    Olyan költőien és szépen fogalmazol. Mégis, mikor Jézus Krisztus meggyógyította az embereket, és azt parancsolta a tanítványainak, hogy ugyanezt tegyék, az miért nem fér bele a te istenképedbe? Ne foszd meg magad ettől a lehetőségtől.
    És nem azt állítom, hogy mindenkiért imádkozni kell, hogy meggyógyuljon, és kerülhetek én is nagyon súlyos állapotba, de ez nem zárja ki azt, hogy Isten meg tud gyógyítani! Mi ebben a kegyetlen?
    Csak többlet, ahhoz képest, amiről – különben szépen -írsz.
    Jób könyvében Jób betegsége nem azt tanítja nekünk, hogy ez Isten akarata volt, hanem megengedte a sátánnak, hogy gyötörje őt, és végül teljesen! helyreállította az életét. Meggyógyította, visszakapta a családját.
    És igen, én is ismerek olyan keresztényt, aki súlyos betegségeken megy át, de ez nem azt jelenti, hogy ez Isten tökéletes akarata.
    Erről nagyon hosszan lehetne beszélni. Pld. ahhoz mit szólsz, amikor az írja az Ige, hogy – az úrvacsorával kapcsolatosan – azért van köztetek sok beteg és alusznak el sokan, mert nincs az úrvacsorával való méltóképpen élés? És, hogy” Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
    És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.” Jakab 5:14-15

  14. B. Marci

    Értelek, és a lényeggel egyet is értek, mindazonáltal a válaszom egy kissé skizofrén lesz:) – két válaszom van, és nem tudom, melyik az igaz.

    1. Valóban, a mai keresztények nagy része nem elég bátran könyörög a testi gyógyulásért. Ebben van mit tanulni a karizmatikus mozgalomtól.

    2. Másfelől, azt is látom, hogy azért igazából a keresztények igenis a legtermészetesebb módon imádkoznak a betegekért, és a gyógyulásukért. Bibliakörünkben bárki beteg (akár csak náthás, pláne ha komolyabb), a gyógyulásáért is imádkozunk – meg persze azért is, hogy Isten legyen vele, amíg hordoznia kell. Nálunk is van tüdőrákból gyógyult testvér, akiért sokan imádkoztak. Csak mi nem csinálunk ekörül akkora „hűhót”.
    Ezzel együtt, mégis lehet valami az 1. válaszomban is.

    Most hát, a „skizofréniám” gyógyulásának jegyében,
    Ami biztos:
    igen, Isten tud és akar ma is gyógyítani, csodás módon és emberek imáját felhasználva is. (Ismerek olyat, akit elgázolt egy kamion, a gyülekezet (nem az én gyülekezetem) hetekig éjjel-nappal „imaláncban” könyörgött érte, az orvosok szerint teljes csoda, hogy életben maradt.)

    Ami nem igaz, amivel kapcsolatban a „tévtanítás” csúnya szavát a számra mertem venni, az az az állítás, hogy „Isten azt akarja (így, általánosítva), hogy (már itt a földön) meggyógyuljunk(mindenki).” Ez azért veszélyes tévedés, és azért neveztem kegyetlennek, mert aki ezt hiszi, rettenetes tévedésekbe fog esni, amikor akár ő, akár másik keresztény testvére hosszú, évtizedekig, akár halálig tartó testi szenvedéseket kell hogy hordozzon.

    A Jób könyvét szerintem félreérted. Bár te is azt írod, hogy a gyógyulás „többlet”, ráadás. A Jóbnál is az. De mielőtt ezt megkapná, hosszan és „igazságtalanul” (nem bűnei miatt) szenvednie kell. Isten akaratából és Isten dicsőségére. „Láttad az én szolgámat, Jóbot?” – igen, később ezt mondja: „felingereltél ellene, hogy OK NÉLKÜL tönkretegyeM.” – döbbenetes igehely, hiszen emberi síkon ez egy menthetetlen, bűnös magatartás LENNE, és Jób is ezzel küzd, hogy mintha Isten rossz lenne hozzá – ha tagadod, hogy Jób szenvedése Isten akarata, azzal szó szerint értelmezed ezt a mondatot, és azt állítod, hogy Isten hagyta magát a Sátán által kegyetlenségre csábítani!!! Ehelyett lássuk meg Jóbban a Krisztus-előképet, a Szenvedő Igaz képét, aki Isten szeretetét, dicsőségét nyilatkoztatja ki. És ez akkor is így lett volna, ha belehal!!! Ld. Jézus Mártához: én vagyok a feltámadás és az élet, aki bennem hisz, ha meghal is, él, akkor is ha feltámasztom Lázárt, akkor is, ha nem – ezt szerintem nyugodtan hozzá lehet gondolni.

    Az, hogy a szenvedésnek a Sátánhoz van köze, nyilvánvaló. A szenvedés a bűn következménye, a bűn a Sátántól van.
    Amikor a kereszten végső összeütközésbe kerül Isten megváltó szeretete és a bűn, a szenvedés, és a többi, a világ sötétsége, ez nem azt jelenti, hogy a jó a rosszal összemosódna, ellenkezőleg. A kereszten látszik igazán a rossz rossz volta. Azonban Jézus úgy győzi le, hogy magára veszi, és ebben a descensusában, kenósziszában (leszállásában, önkiüresítésében) nekünk osztoznunk is kell. A rossz nem lesz jóvá, de eszközzé válik Isten kezében. A bűnre vonatkozólag ez nem jelethet mást, mint szabadulást a bűntől, de ez is küzdelemmel jár, nekünk is! A bűn következménye, a szenvedés pedig megmarad – Isten pedig megdicsőül az életünkben azáltal, hogy 1. velünk szenved, 2. néha elveszi a szenvedést, meggyógyít, 3. a mennyben elvesz minden szenvedést, letöröl minden könnyet.

    Lásd 1Péter 4,1-2. Az, hogy (talán) itt is elsősorban az üldöztetésekre utal, a történelmi helyzet függvénye, de az igehely a szenvedésre vonatkozó általános keresztény igazságot mond ki. Hétköznapi tapasztalatunk szerint gyakran egyáltalán nem szakad el a bűntől a szenvedő, sőt inkább megkeményedik, de ez Krisztusban, a benne való hit által mégis igaz lehet. A szenvedés rossz eredetű, de eszközzé válik Isten kezében – nem csak úgy „felülről”, hanem azáltal, hogy belebocsátkozott, együtt szenved.

    Szerintem egyébként az együttszenvedés és a gyógyítás egyáltalán nem ellentétes, inkább nagyon is összekapcsolódó valóságok. „Az én erőm erőtlenség által ér célhoz”- ez igaz arra is, ha hordoznunk kell a szenvedést, és arra is, ha elveszi. Pálnak hordozni kellett a tövist. A fentemlített, kamion által elgázolt ismerősömnek a fél arca gyakorlatilag leszakadt – plasztikai műtétek hosszú sora várt rá, és mindmáig megmaradtak az arcán a hegek. Az is Isten gyógyító kegyelme, amikor a betegségen belül enyhül a fájdalom, javul az állapot, ha nem is gyógyulunk meg.

    És igen, a korintusiak vagy Anániás és Szafira példája alapján előfordul az is, hogy a betegség és a halál Isten ítélete. Ez azonban nem alap, szóval nem szabad a betegségből magából azt a következtetést levonni, hogy az ítélet, hanem ehhez Isten külön az adott esetre vonatkozó, figyelmeztető igéje kell.
    (És vedd hozzá, hogy abban a korban az emberek sokkal betegebbek voltak, sokkal rövidebb ideig éltek, csecsemőhalandóság óriási volt stb., nyilvánvalóan a keresztény gyülekezetekben is, tehát Korintusban valószínűleg valami igen brutális, feltűnő betegség-halál sorozatnak kellett bekövetkeznie.)

    Nna, megint jó hosszú voltam… összefoglalás: szerintem lehet, hogy mindketten egy kettős igazság másik-másik oldalát hangsúlyozzuk jobban. Ezt vállalom is, a jóléti társadalom – jóléti kereszténység és a modern orvostudomány, illetve a szenvedéstől való általános menekülés korában ezt az oldalt érzem fontosabbnak.

  15. Nászta Katalin

    A kettőnk beszélgetéséből is az derül ki számomra, hogy szükség van az Ige közös tanulmányozására.
    És akkor még mindig lehet, hogy – különböző felfogó-, és ítélőképességek birtokában, másféleképpen értékelünk, ami nem ellentétet jelent, hanem egymás vélekedéseinek kiegészítését.

  16. Nászta Katalin

    Még annyit, nagy kérdés számomra, és gondolom nem vagyok egyedül ezzel, hogy hinni is jól kell…

  17. B. Marci

    Ige közös tanulmányozása: én ezt rendszeresen átélem, egyrészt a gyülekezetünkben és a bibliakörünkben néha igen különböző felfogások találkoznak (sőt, mondjuk ki, ütköznek), továbbá én nemcsak a napilapokkal vagyok úgy, ahogy szokták mondani, hogy olvassuk el a különböző pártállású sajtót és vessük össze (tudom, kissé méltatlan a hasonlat), hanem szeretek különböző felekezetű igemagyarázatokat is párhuzamosan olvasni. Tanulságos:)
    Én is tanultam a beszélgetésből, hiszen mindenkit fenyeget a veszély, hogy túlmegy abba az irányba, amit valami miatt helyesnek tart – például én kiakadok a gyógyulás túlhangsúlyozásán, és túlhangsúlyozom a szenvedés elviselését – amúgy, tudom azt is, hogy a szenvedéstől való menekülés mainstream kultúrájának ellenhatásaként a szenvedés- és halálkultusz is nagy divat értelmiségi körökben, ez pedig távolról sem keresztény jelenség.

    Hinni is jól kell – ez sok mindent jelenthet, ha ráérsz, majd fejtsd ki…:)

  18. Nászta Katalin

    …”harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek.
    Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.” Jakab 4:2/b-3.

    Ez egyik ige, amelyik arra figyelmeztet, hogy imádkozni is tudni kell pld.

    „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” 2 Tim. 2:15

    Ez pedig arra, hogy érteni kell az Igét.

    „Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.” 2 Péter 3:16

    Tehát lehet úgy magyarázni az igét, ahogy nekünk tetszik, pld.

    Én konkrétan úgy hiszem, hogy Istennek minden Igéje gyakorlatilag keresztet jelent az életünkre, ami a mi boldogulásunkat, a saját elképzeléseink szerint jelentené.

    Az ember ebbe belehal, ha az Urat követi. És ez az Úr akarata is. De nem hal meg testileg, csak szellemileg-lelkileg, hiszen új teremtés már, – ha engedett a „keresztség” parancsának, ezt most nem részletezem – tehát már nem magának él, hanem az Úrnak. Mindenével, amije van. Mert már tudja, hogy nem a magáé.

    Nos, ez nem tetszik e világnak. Ezt nevezik „beszűkűlésnek”, holott csak alkalmazza az isteni parancsot, és ÖRÜL az Úrban, mert már nem tartozik, nem része ennek a világnak.
    Ebben a hitbeli állapotban történnek meg a gyógyulások, csodák. Ezt az állapotot kell ébren tartani, ebben kell növekedni, itt lehet megismerni az Urat még jobban, ÍGY lehet ellenállni a világi kísértéseknek.

    Ez az állapot transzcendens. Ezért a hitért kell tusakodni, hogy hitből hitbe jussunk, ami a mi épülésünkre szolgál.

    A vallás azért üres, mert nem TESZI azt, amit az Úr parancsol, csak BESZÉL róla. És sok kiüresedés is azért van, mert elfelejtjük megtenni, amit az Úr parancsol, inkább engedünk egy hagyománynak, pld. amit emberek találtak ki a maguk megnyugtatására (elcsűrik-csavarják, ahogy Péter írja a Szent Lélek (Szellem) által).

    Igazából jól hinni egyet jelent a feltétel nélküli alárendelésnek Isten Igéjének. És az Ige maga Jézus Krisztus.

    Valahogy így hiszem-gondolom én.

    Ezért írom, hogy Isten több annál, mint amennyit megismertünk Belőle, és amennyit megismerhetünk Belőle. De Ő parancsolja nekünk, hogy:
    „Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
    A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
    Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;
    Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
    A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának,
    És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
    Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
    Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!” Efézus 3:14-21

    És igen, ha valaki komolyan veszi, akkor a világ bolondnak tartja és üldözi. Ez az a szenvedés, ami együtt jár az Úr követésével, ami kirekeszt minket a világból, amivel elváltozunk sz Úr ábrázatára. Aki, amíg itt járt, ugyancsak szenvedett értünk, mi pedig most érte, és így vagyunk-leszünk egy test Vele és Benne.
    Nem egyformák a szenvedéseink, mert az Úr tudja, ki mit bír elviselni, és senkit sem próbál feljebb annál, de megadja a kimenekedést. Viszont a TÖKÉLETES akarata az, hogy egészségesek legyünk.

    Ha betegek vagyunk, az (is) alkalmat ad nekünk arra, hogy jobban megismerjük Őt.
    Az, hogy ma is gyógyít, annak a kísérőjelensége, hogy az evangéliumot hirdetjük, ami arról szól, hogy Jézus legyőzte a halált, és feltámadt.
    Ez a LÉNYEG! Ebben van benne minden, egészség,öröm, szabadulás.
    Aki a halált legyőzte, hogyne győzte volna le a betegségeket is, a megkötözöttségeket is? Hát nem világosan következik ebből ez?
    Én úgy hiszem, EZÉRT a hitért kell küzdenünk nekünk, EZT a hitet akarja kilopni a szívünkből ez élet sötét fejedelme a hazugságaival.

    1 János 5:4-5 „Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.
    Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!”

    „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
    Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
    Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.” 2 Kor.4:8-10

    Ez is nagyon beszédes.

  19. B. Marci

    Köszönöm! Most sokkal jobban értem a megközelítésedet, mint előbb.

    „Én konkrétan úgy hiszem, hogy Istennek minden Igéje gyakorlatilag keresztet jelent az életünkre”
    „Ezt nevezik “beszűkűlésnek”, holott csak alkalmazza az isteni parancsot, és ÖRÜL az Úrban, mert már nem tartozik, nem része ennek a világnak.”

    Én is így hiszem. Néha bizony még az is kereszt az életünkre, hogy Isten azt akarja, hogy bőségben éljünk – az Ő kegyelmeinek feleslegéről, bőségéről van szó, amit csak üres kézzel lehet elfogadni. megjelenhet ez sok-sok földi ajándékban is, de ha ezekkel Istennel élünk, az is keresztrefeszítés az önző énünknek, amelyik önmagában, egyedül, vagy a maga által körülhatárolt körben szeretné az áldásokat élvezni.

    „Viszont a TÖKÉLETES akarata az, hogy egészségesek legyünk.”

    Ezzel akkor értek egyet, ha azt jelenti, hogy ez a végső akarata minden gyermeke számára, amit akkor teljesít be, amikor a mennyben letörli könnyeinket – de az előízét gyakran már itt a földön megadja. Ilyen kóstoló lehet minden megtartatás, a betegségben vagy a gyógyulásban – ne felejtsük, hogy Jóbnak, amíg élt, egészen biztos, hogy megmaradt a 10 első gyermeke elvesztéséért érzett fájdalma! (Ezt fejezi ki finoman az is, hogy noha Isten „kétszeresen adta vissza” a vagyonát, de újra csak 10 gyermeke született – hiába született volna húsz, egy apa a tíz gyermek halálát elfelejteni nem tudja, azért kárpótolni nem lehet.)
    Remélem, te se úgy értetted, hogy amíg beteg valaki (egy hét vagy néhány évtized), addig is Isten már akkor meg akarná gyógyítani, csak szegénynek kevés a hite vagy túl sok a bűne.

  20. Nászta Katalin

    „Remélem, te se úgy értetted, hogy amíg beteg valaki (egy hét vagy néhány évtized), addig is Isten már akkor meg akarná gyógyítani, csak szegénynek kevés a hite vagy túl sok a bűne.”

    Hát ez az amit én sem tudok. Gondoltam így is, úgy is. Láttam csodálatos gyógyulásokat, megnőtt a rövidült láb, megnyílt a vak szem, és látott, meggyógyult mindkét fiam, amikor imádkoztam értük, azonnal, ott rögtön, a szemünk láttára, meggyógyultam én is gyógyszer nélkül, de volt, amikor felsegített az Úr a betegségből és hit által győztem le, pedig még nem éreztem, hogy egészséges lennék, de mire elkészültem, jól voltam, és eltudtam végezni a munkám. De láttam, tapasztaltam olyanokat is, hogy nem gyógyult meg, pedig kihirdették, stb…
    Nem tudom, igazán, hogy is van ez. Volt, amikor a beteg állapot alatt ismertem fel valamit Istenből. Ezt értelmezhetem úgy, hogy ezt akkor Isten a javamra fordította. A Bibliában, Ap.csel-ben látunk megbetegedő hivőt is, meggyógyulót is. És olyat, aki nem azért vak, mert bűnös – hiszen a bűneinket az Úr elhordozta.
    Nem vagyok kerek-perec egyik állásponton sem, de Istennek meg akarom engedni, hogy cselekedjen tetszése szerint, és hiszem, hogy jót akar az embernek.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK