Lelkipásztorként sokféle kritikát kaptam már, arra azonban nem emlékszem, hogy az elmúlt évtizedben a veszprémi gyülekezetünket komolyan vádolták volna élettelenséggel. Lehet, hogy előfordult, de a kritika soha nem nőtt akkorává, hogy foglalkozni kellett volna vele. Hálás vagyok ezért. De az is igaz, hogy nem sok „versenytárssal” kellett megküzdenünk, a környéken nem voltak olyan népszerű gyülekezetek, melyek szívóhatása kiszippantotta volna belőlünk az életet, vagy amelyek árnyékában csak vegetáló aljnövényzetnek látszottunk volna. Fontosnak tartom tehát hangsúlyozni, hogy a következő gondolataimat nem védekezésnek szánom, és nem is keserű vezetői tapasztalatokból fakadnak.
Az élet úgy hozta, hogy több gyülekezetnek voltam már aktív tagja. Volt köztük konzervatív és karizmatikus, amerikaias és magyaros, arminiánus és kálvinista. Volt köztük öreges, és volt fiatalos, volt szigorú és volt szabados. Élő gyülekezetek voltak? Fontos kérdés. De vajon tudjuk-e, mit kérdezünk? Vajon melyik gyülekezetben van élet? Mi az élet definíciója és mi a halál vagy a haldoklás jele? Lényeges kérdések ezek, ezért különösen aggasztó az a felszínesség, ahogy időnként a jelzőket használjuk. Mi az élet kritériuma?
Vegyünk két ellentétes példát! Bemegyünk egy hagyományos felekezet templomába, és körülnézünk. A falakon semmi díszt nem látunk, pontosabban látunk egy-két giccses, a két világháború közötti ízlést tükröző képet, egy hímzett terítőt, és látunk még egy rozoga harmóniumot, amin azért elősejlik a régi faragás egykor ünnepélyességet sugárzó motívuma. A gyülekezetnek nincs önmagát hirdető prospektusa, csak beszélgetésekből tudjuk meg, hogy a hívők az istentiszteleten kívül csütörtök este jönnek még össze beszélgetni, Bibliát tanulmányozni és imádkozni. Evangélizációs programok nincsenek. Fiatalok kevesen vannak, a lelkész próbálja együtt tartani őket, de nincs könnyű dolga. Halott gyülekezet? Haldokló gyülekezet? Lehet. Valószínűleg. De az is lehet, hogy nem.
Majd bemegyünk egy ismert, dinamikus lelkipásztor által vezetett városi gyülekezetbe, ahol az ajtóban rögtön egy fiatalember fog velünk kezet, a gyülekezet hírlevelét nyújtja át, és a bejárattól jobbra található pulthoz irányít, ahol kávéval és teával kínálják a látogatókat. A hírlevélből megtudjuk, hogy a gyülekezetben Alfa-kurzus működik, ezen kívül van gördeszkás-evangélizáció, kézműves-foglalkozás, baba-mama kör, nyugdíjas klub, válságterhesség-tanácsadás, ifjúsági istentisztelet és házicsoportok. Van szakszerű lelkigondozás és profi zenészekből álló dicsőítő-csoport is. A hét minden napjára esik valamilyen gyülekezeti alkalom, a gyülekezet aktívan és lelkesen vesz részt a különböző elfoglaltságokban. Élő gyülekezet? Lehet. Valószínűleg. De az is lehet, hogy nem.
Mi az élet kritériuma?
Nyilván életszerűnek kell lennie az élet definíciójának, annak nincs értelme, hogy behunyjuk a szemünket és a fehéret feketének, a feketét pedig fehérnek mondjuk. De amikor az élet definícióját keressük, vegyük figyelembe, hogy a gyülekezet a keletkezését, természetét és célját tekintve mennyei valóság, nem pusztán emberi képződmény. Nem pszichikus, hanem pneumatikus közösség, nem az emberi lélek, hanem a Szentlélek produktuma. Tehát a programok sokfélesége és mennyisége, a fiatalosság, a kreativitás, az aktivitás önmagukban nem jelei az életnek. Pontosabban nem a pneumatikus életnek a jelei. Köztudott, hogy számos teológiailag liberális gyülekezetben sok közösségi, szociális és karitatív esemény zajlik. Rengeteg program, alkotásra és szolgálatra ajtót nyitó kezdeményezés születik olyan közösségekben is, ahol Jézus Krisztus feltámadása és az újjászületés szükségessége vagy nem része a közösség hitének, vagy nyíltan ellene is mondanak ezen ortodox tanoknak. Van élet az ilyen gyülekezetekben? Nyilván valamilyen élet van. De mi ennek az életnek a minősége? Az az élet ez, amelyről Jézus beszélt? Mennyei élet? Örök élet? Isteni élet? Vagy pusztán csak az emberi élet közösségben tapasztalt felpezsdülése, az együvé tartozás és közös munka öröme?
Határozott meggyőződésem, hogy a programok sokaságából és sokféleségéből, az emberi kreativitás szabadon engedett kifejeződéséből, a szolgálati lehetőségek bőségéből nem következik, hogy a gyülekezetben mennyei élet van. Természetesen az ellenkezőjét sem állítom. Az előbbiek hiánya még kevésbé jele az isteni életnek. Fontos, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben.
Melyek tehát a mennyei élet jelei egy gyülekezetben?
A válasz: azok a dolgok, amelyeket csak a mennyei valóság hozhat létre. Az élő gyülekezetben Jézus Krisztus van a középpontban. Az élet jele nem a közösség, hanem a közösséget életre hívó Krisztus középpontba állítása. Az élet az élő gyülekezetben az újjászületett emberek élete, „Isten élete az emberi lélekben”, ahogy Henry Scougal tizennyolcadik századi skót teológus mondta.
Az élet jele a bűnbánat. Ott, ahol élet van, az emberek készek belátni, hogyha vétkeztek, készek összetörni Isten és emberek előtt, tudnak bocsánatot kérni egymástól, és tudnak megbocsátani is egymásnak. Mert a megbocsátás is az élet feltétlen jele. Az élő gyülekezetekben az emberek átélték, és újból és újból átélik, hogy Isten megkönyörült rajtuk. Megtapasztalják, hogy Isten érdemeik és szolgálataik ellenére szereti őket, ezért készek ők is szeretni a testvéreiket, hibáikkal és gyengeségeikkel együtt. Az élő gyülekezetekben a bűn mélységéből jövő emberek emelkednek a megbocsátás magasságába.
Az élő gyülekezetben az igehirdetés Isten kinyilatkoztatásán nyugszik, nem emberi bölcselkedésen, vagy a legfrissebb mentálhigiéniai, szociológiai, szociálpszichológiai vagy az üzleti életből vett meglátásokon. Az élő gyülekezetben a Bibliát tanítják, mert hiszik, hogy Isten igéje élő és ható, élesebb a kétélű kardnál, elhatol oda, ahol az emberek motivációi szétválnak.
Az élő gyülekezetben nem mindig nagyon kreatívak az emberek, a szívük kész a giccses képet is szeretni, ha az az Úr Jézus kegyelmét ábrázolja. De készek levenni is a falról, ha megértik: a kép akadály másoknak abban, hogy ugyanezt a kegyelmet felfoghassák és megszerethessék. Az élő gyülekezetekben a szolgálat és a pezsgés nem cél, hanem gyümölcs és eszköz. Hálájuk gyümölcse és szeretetük eszköze. Az élő gyülekezetekben nem nézik le a náluk erőtlenebb közösségeket. Félelemmel és rettegéssel tölti el őket Istentől való függésük tudata, azt keresik, hogyan tudnának még több imádót szerezni szívük imádata mellé, hogy Megváltó Krisztusukat egyre bőségesebb hálaadás ölelje körül.
Az élő gyülekezeteket feszíti a vágy, hogy az evangéliumot minél többeknek elmondhassák, új megtérteket üdvözölhessenek, távolról jött bűnösöket szerethessenek, megtört embereket ápolhassanak, gyógyíthassanak, hordozhassanak. A mennyei élet a menny után vágyódik, és másokat is oda akar elvinni. Ez az élet növekedni akar, de nem a növekedés számára a legfontosabb, hanem Krisztus.
Ne ítéljünk tehát felületesen! Az élet az élet Lelkétől van, az élet Krisztus, az élet az, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. Az az élő gyülekezet, ahol ezzel a valósággal találkozunk. Ne keverjük össze a földit és a mennyeit! A mennyei meglátszik a földiben, de a földi soha nem hozza létre a mennyeit. Törekedjünk a mennyei minőségre, és legyen mindig az az élet mércéje!
***
(A bejegyzés eredetileg a parokia.hu Közös(s)ég magazinjában jelent meg, itt apró módosításokkal teszem közzé újra.)
Remek írás! Köszönöm!
Annyi kikívánkozik még ehhez belőlem – akármennyire földi is -, hogy amikor belépek egy gyülekezetbe, körül szoktam nézni, hogy a jelenlévők mennyire tükrözik a társadalom szerkezetét. Legfőképp, hogy mennyi gyerek van ott. Amelyik gyülekezet nem tud mit kezdeni a gyerekekkel, a zajongásukkal, a mocorgásukkal, amelyik gyülekezet távol tartja magától a gyerekeket, annak az „életében” gyakran több a puszta megszokás, mint az élő Krisztus…
Nagyon jó és fontos írás! Én is köszönöm!
Visszatérve a gyülekezet társadalmi szerkezetére:
Fontosnak tartom,hogy otthonra találjanak ott nem csak a jól öltözött (+40 C-ban is öltöny_nyakkendő,stb…) emberek,értelmiségi,esetleg vállalkozó emberek,hanem a „sorból kilógó”, nehezebben szerethető,
„problémás” rétegek is. Egy (Világi) társadalom erejét is mutatja,
hogy nem kiutálják a gyengéket,hanem felkarolják.
Köszönöm Ádám,a Postot!
Jó gondolatok voltak, és éppen aktuálisak. Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy mitől lenne „jó” egy gyülekezet, mitől „élne”. Az alapokat szerettem (-tük) volna újra felfedezni, miközben elkezdünk pásztorolni egy gyülekezetet. Két szakaszt tanulmányoztunk közben (persze sok más mellett) rongyosra (Józs 1:1-9, 2Kir 3:1-15). Ebből az lett világos, hogy olyan alapvető dolgokra van szükség, mint pl.:
– A Szentírás tekintélyére alapozni (ortodoxia)
– Erő és bátorság (az isteni igazságokban való megalkuvás nélküli kitartás)
– A Lélekből való kétszeres rész (teljes kiszolgáltatottság Isten vezetésének)
Ha ez a három dolog ott van egy gyülekezet életében, akkor ott Jézus lesz a középpontban, a tagok növekedni fognak és felnőtté válnak, és a közösség élni fog.
Jó gondolatok!
csak egy lényegtelen megjegyzés:
„pneumatikus élet és közösség”
kiváncsi lennék mit jelent az a szó, hogy pneumatikus…de valahogy úgy érzem, nem ilyenre használják, vagy nem is van nagyon köze a fent említett dolgokhoz.
Szép az a magyar nyelv, használjuk bátran inkább azt! 🙂
Kedves Barna! Szerintem is szép a magyar nyelv, csak néha nagyon nehéz az újszövetségi görög nyelv finom különbségeit átültetni erre a nyelvre. Ha itt mégis megpróbáltam volna, azonnal a lélek-szellem, trichotómia-dichotómia vitájába kormányoztam volna magam, és ezt szerettem volna most inkább elkerülni. A „pneumatikus” (pneumatikosz)szó egyébként az Újszövetségben általában azt jelenti, hogy „a Szentlélektől való” (ellentétben azzal, ami pusztán a teremtettségünkből vagy a bűnből fakad). Ebben a cikkben én is ezt a jelentést szántam neki.
Ha én az Úszöv időkben éltem volna, én a Thesszalonikai gyülekezethez csatlakoztam volna.
Kálvinista volta miatt, jó értelembe vett karizmatikus volta miatt, Jelen volt gyülekezetben hitt, remény, szeretett, hármassága miatt.
Az evangélium hirdetése készsége miatt.
Radikálisan megváltozott életek miatt. I Thessz 1:
Ti melyik gyülekezethez csatlakoztatok volna?
Ez a gyülekezet ELŐ gyülekezett volt
Ha én az Úszöv időkben éltem volna, én a Thesszalonikai gyülekezethez csatlakoztam volna.
Kálvinista volta miatt, jó értelembe vett karizmatikus volta miatt, Jelen volt gyülekezetben hitt, remény, szeretett, hármassága miatt.
Az evangélium hirdetése készsége miatt.
Radikálisan megváltozott életek miatt. I Thessz 1:
Ti melyik gyülekezethez csatlakoztatok volna?
Ez a gyülekezet ELŐ gyülekezett volt.
Mit gondoltok erről?
” – A Szentírás tekintélyére alapozni (ortodoxia)
– Erő és bátorság (az isteni igazságokban való megalkuvás nélküli kitartás)
– A Lélekből való kétszeres rész (teljes kiszolgáltatottság Isten vezetésének)”
Egyetértek Infaustus-szal ebben a kérdésben.
Barnával is abban, hogy a magyar nyelv roppant kifejező tud lenni.
Ádám cikke megítél minden gyülekezetet. Van ilyen gyülekezet?
Már a törekvés is dicséretes, persze.
Amúgy pedig nagyon érdekelne, hogy a sok gyülekezetben való tagságod nem készített ki egy kicsit, annak az igének a fényében, hogy el nem hagyván a magunk gyülekezetét? Mert engem nagyon.
Az Ó utcai testvérgyülezetben kezdtem, onnan kerültem egy karizmatikus gyülekezetbe, majd egyetemistaként Veszprémben kapcsolódtam egy (először Golgotaként induló) gyülekezethez, melynek aztán lelkipásztora lettem (és 2000-től Evangéliumi Keresztény Gyülekezet néven folytattuk). St. Louisban voltam még tagja egy evangéliumi gyülekezetnek, amikor ott éltünk. Ez nem olyan sok gyülekezet, mint aminek a cikkből látszhatott, csak mind nagyon különbözőek voltak. A gyülekezetváltásaim közül egyedül a testvérgyülekezet elhagyása volt saját döntésem, a többi mind az élethelyzetem megváltozásából adódott. Az első váltás volt éppen ezért a legnehezebb, de egyben talán a legfontosabb is számomra.
Köszönöm a válaszod.
„Ti melyik gyülekezethez csatlakoztatok volna?”
Gondolkoztam egy sort, hogy elmondjam-e, ami erről eszembe jutott, aztán úgy döntöttem, hogy igen.
Én amikor megtértem, nem volt közöm egy gyülekezethez sem. Aztán Isten elvezetett egy gyülekezetbe. – így szoktam a dolgot elmesélni, és ez igaz is, és hiszem, hogy Tőle kaptam a gyülekezetet, ahová járhatok, azonban visszagondolva, ha ma lennék így a „semmiben” és várnám Isten vezetését, hát talán máshogy állnék a kérdéshez.
Nekem ugyanis volt egy (majdhogynem) „kikötésem”, amit tulajdonképpen természetesnek gondoltam, hogy ún. „élő”, „élő hitű” gyülekezetbe menjek. Vagyis gondolkozás nélkül kizártam annak lehetőségét, hogy Isten pl. olyan helyre akar engem rakni, ahol nem sok megtért hívő van, pláne ahol a lelkész nem hívő stb. Ezt azt hiszem, egyáltalán meg se kérdeztem Tőle. – Félreértés ne essék, Isten megértethette volna velem akkor is, hogy igen, nekem most frissen megtérve hívő lelkészre, sok-sok hívő testvérre van szükségem, lehet, hogy így lett volna, de azt hiszem, az alapállás nem volt ebben a tekintetben helyes. A „gyülekezetválasztás” fogalma nem állítom, hogy mindenestül eretnek dolog, de azért van benne valami szereptévesztés.
Amúgy, ha az viszonylag konkrét dolog is, hogy egy gyülekezet vezetője hívő-e, azonban az „élő gyülekezet” fogalma olyan dolog, ami bizony emberi tévedések hada előtt nyithatja meg az ajtót – és itt már tulajdonképpen Ádám bejegyzésénél vagyunk, szerintem ő is ezt írja. Én talán még nála is radikálisabban hangsúlyoznám, hogy igen kétséges a dolog megítélhetősége, különösen egy kezdő hívő részéről!
Egyszer olvastam egy érdekes cikket marketing témában. Egy rádió vajon sokféle zenét adjon le, hogy többen hallgassák? Nem. Azt vették észre, hogyha kidobálják a kevésbé populáris zenéket, akkor több hallgatójuk lesz. Miért? Mert ha az átlag hallgató hallgatja ezt az adót és a 100 teljesen populáris zene között hall egy nem populárist, lehet hogy átkapcsol más adóra. Azaz teljesen ki kell irtani mindent, ami kilóg, és így lesz egyre népszerűbb a rádióadó!
Sajnos sok keresztény gyülekezetben is vannak hasonló módszerek…
Pali, a thesszalonikai gyülekezetben én is szívesen lettem volna tag. Az efézusiban is. Meg Antiókhiában is. Talán Korinthusban is. Igazából az egész korai keresztény világ nagyon izgalmas nekem.
Egyik gyülekezet sem tud életre vinni,ha nincs ott az Úr Lelke,de hála Néki,nincs helyhez kötve,és akit Üdvösségre akar vinni,mint Paul Washer aki a saját hányadékban feküdt,és ott abban,a mocsokban,az Úrban megszületett,s örök élete lett! Írhatnám,hogy jártam katolikus templomba,de még üresebben jöttem ki,mint ahogy bementem! De Istennek nincsenek korlátai,és egy misszióban,erőteljesen megszólított,és belenyúlt az életemben a kőszívemet kicserélte hússzívre,s azóta tudom hogy az Úr az Isten! Persze azután kerestem élő közösséget,és onnantól végtelen szerelemmel követem az én Megmentőmet,s a szívem telis tele van hálával! Isten kegyelméből megismertem élő hitű az úrban elkötelezett lelkészeket,s azóta tanulom az Úr dicsőségét,mely semmihez sem fogható,mert kijelent magáról titkokat,s megmutatja hogy mindent Ő irányít,s a Gonoszt pórázon tart,és megvan szabva meddig mehet.
Elmondja a Mindenható Úr,hogy emberek mögött két szellemvilág van,és nem számít ki mennyit tanul,hány diplomája van,mert Isten előtt,por és szemét,és csak az alázatosokat vezeti,mert a gőgösöknek ellenáll!
Az Igéhez,az Isten szent szavához csak alázattal szabad közelíteni,és gyermeki lelkülettel,aki az Édesapjától akar mindent megtudni,hiszen teljes bizodalma van feléje!
Hiszen az Úr is ezt mondja,:„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50,15).
Itt nincs szkita,pogány, izraelita,mert Isten mindenkit meghallgat a „kegyelem” idején! Bizony ez a legjobb örömhír,hogy nem bűneink mértéke szerint bánik velünk az élő Úr,hanem a kegyelmén keresztül! Ragadjuk meg az alkalmas,és az alkalmatlan időket,mert az idő bizony gonoszak!
Ma már,tudom hogy nem közösség szerint,nem egyház szerint lehet az embernek üdvössége Jézus Krisztusban hanem az Ő drága kegyelmén keresztül:mert az Ige is ezt mondja,” De irgalmában is szuverén Isten: „Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok” (2Móz 33,19).
Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged.
Zsolt 86:15;
A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok…
2Pt 3:15
Ennyit szerettem leírni,kedves Testvéreim és Áldjon az Úr benneteket!
Csatlakozom, én is köszönöm ezt a posztot.
Most a legtöbbet számomra ezek a mondatok jelentették: „Az élő gyülekezetekben a szolgálat és a pezsgés nem cél, hanem gyümölcs és eszköz.” és: „Ez az élet növekedni akar, de nem a növekedés számára a legfontosabb, hanem Krisztus.” 😀 Köszönöm.
Viszont a gyülekezetek élete is dinamikus. Ahogy a magunkéban, vagy a házasságban is, lehetnek élő és megfáradt időszakok. Egy állapotból nehezen vonható le bármilyen következtetés élő-e vagy holt. Isten a holtakat feltámasztja, „aki peig áll…”.
Nagyon jó írás, sokat épültem belőle. A gyülekezetváltásokról csak annyit, hogy a Héberek 10:25 „El nem hagyván a magunk gyülekezetét” helyen nem az ekklészia (gyülekezet, egyház) szó van, hanem az episzünagógé, amely egybegyülekezést, összejövetelt jelent. Tehát magát a rendszeres istentiszteleti alkalmat. Úgyhogy ne legyen senkinek semmi kárhoztatása, aki Krisztus Jézusban van :-))
Kedves Ádám!
Már régóta feszít egy nagyon fontos kérdés: hogyha kiábrándulsz a gyülekezetedből, elmehetsz-e? Mi az, ami ezt megengedheti az ige tükrében? (olvastam a menni vagy maradni nem olyan régi írásodat, értettem, de nem válaszolt…)
Te is elmentél a testvérgyülekezetből, és fontos döntésnek minősítetted. Vagyis úgy értelmezem, hogy helyes és nem megbánt döntésnek.
Az elmúlt éveim bizonyságtétele mindig úgy hangzott, hogy a gyülekezetem a családom, bármi áron ragaszkodni kell hozzá, mert ott tértünk meg, ott ismertem meg Krisztus kegyelmét, egyértelmű Istentől a pecsét, ami a helyre is vonatkozik.
Ugyanakkor régóta érlelődik az elvágyódás, rengeteg okból. Talán a legnehezebben elnyomható az a vágy, hogy többet szeretnénk szolgálni Istenért. Másképpen, a magunk tervei szerint.
ÉS erre kevés a lehetőség a jelenlegi gyülinkben.
Az a kérdésem Feléd, hogy megoldás lehet ilyenkor a felekzetek közti szolgálat? Vagyis hogy keres az ember a saját gyükezetén kívüli szolgálati területeket?
Ez nem hűtlenség?
Tudom, hogy magamnak kell válaszolnom, de érdekel a véleményed. Ígékre is várok, amik utat mutatnak, de kíváncsi vagyok a te harcodra is ebben..
Melyik gyulekezetben van elet? Ahol alazat van, ahol mindenkinek helye van a tarsadalmi hatteretol fuggetlenul. Ahol az eloljarokat nem a vilagban levo szocialis statuszuk szerint valasztjak es ahol akar egy segedmunkas is lehet eloljaro, nemcsak egy igazgato. Ahol az emberben van az ertek es nem a sikerekben, meg elert eredmenyekben. Ahol a vezetok Krisztusra mutatnak es nem onmagukra. Ahol nincs penzimadat sem a szemelyes, sem a kozossegi eletben. Ahol nem egy hetvegi szocialis klubbot latogatnak az emberek, hanem egesz heten at apoljak Istennel a kapcsolatot. Ahol oszinteseg van es egoizmus nelkuli aldozat. Ahol nem azert tamogatunk masokat hogy irhassanak rolunk az ujsagok es tapsoljanak nekunk, hanem azert teszunk jot, mert Isten a szivunkben van es nemcsak az ehezo afrikaiakat vesszuk eszre es rohanunk el utanuk a vilag vegere, hanem a mellettunk levo nehezsegben levo emberen is segitunk, igaz, bar ezert lehet nem kapunk majd 100 ‘lajkot’ a feszbukkon. Ahol az elet a szivbol indul ki es minden cselekedetnek ez a kozeppontja. Egy hus sziv, amibe Isten beirta az elo Beszedet.
Kedves Barbara!
Nehéz kérdéseket tettél fel. Engedd meg, hogy inkább általánosságban válaszoljak, mert ahhoz nem venném a bátorságot, hogy megmondjam, mit kell tennetek ebben a helyzetben. Gondolom, nem is ezt várod tőlem. A bizalmat mindenesetre köszönöm.
1. Az Újszövetségből nehéz lenne arra példát hozni, hogy egy városon belül valaki átment egyik gyülekezetből a másikba, mert arról sem olvasunk, hogv egy városon belül több gyülekezet lett volna. Hacsak nem külön gyülekezetnek vesszük azokat a csoportokat, melyek különböző házaknál jöttek össze (pl. Rómában). Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy a különböző csoportok között volt valamiféle átjárás (bár tudtommal erről sincs információ).
2. Az Újszövetségben nem találunk konkrét tiltást sem azzal kapcsolatban, hogy egy hívő az egyik gyülekezetből a másikba átmenjen. A gyakran idézett Zsid 10,25 nem erre vonatkozik, hanem arra, hogy az összegyülekezés alkalmait (a gyülekezetbe járást) ne hanyagoljuk el. Van viszont rengeteg felszólítás arra, hogy törekedjünk a szeretetre, egyetértésre, vezetőink tiszteletére, alázatra, engedelmességre, támogató bizalomra, és igen, a hűségre. A pártoskodás, szakadás szítása, lázadás stb. egyértelműen helytelen viselkedés. (Tudom, hogy ti éppen a hűség és az alázat miatt vagytok még ott, ahol vagytok, úgyhogy ezt nem intésnek szánom.)
3. Vannak olyan helyzetek, amikor a békesség érdekében mégis helyes lehet az elválás (vö.1Kor 7,15). Ábrahám és Lót, illetve Pál és Barnabás példája ezt támasztják alá. A nézeteltérés két olyan érett keresztény vezető esetében is feloldhatatlanná vált, mint Pál és Barnabás. Azt hiszem, bölcs lépés volt a részükről, hogy külön folytatták a szolgálatot. Egymás energiáinak felőrlése helyett mindketten igyekeztek betölteni a szolgálatukat. Az elválás soha nem lehet az első lépés; a feleknek meg kell próbálniuk együtt maradni, mielőtt elkönyvelnék, hogy ez nem lehetséges. De eljöhet az a pont, amikor nem megy tovább együtt. Ha az elválásra sor kerül, keresztény szeretetben kell történnie. Az Isten által szolgálatba állított vezetőknek jár a tisztelet akkor is, ha már nem tudjuk engedelmesen elfogadni és támogatni a szolgálatukat. Néha éppen a tisztelet miatt nem szabad tovább nyomást gyakorolni rájuk a változás érdekében. Én ezt értettem meg annakidején a testvérgyülekezetben.
4. A gyülekezet olyan hely, ahova az ember azért is megy, hogy épüljön, és azért is, hogy szolgáljon. Jöhetnek olyan időszakok, amikor ez valamiért megnehezül. Ilyenkor nem szabad rögtön más gyülekezetet keresnünk, ahogy némelyek teszik, mert akkor nem tanuljuk meg azt, amit Isten a nehézség által ki akar bennünk formálni. A folyton gyülekezetet váltogató emberek éretlenek a hitben. Azonban ha tartóssá válik az a helyzet, hogy saját gyülekezetünkben nem tudunk táplálkozni, növekedni és szolgálni, el kell kezdenünk komolyabban gondolkodni az okokon és a lehetséges megoldásokon. A megoldások között felmerülhet más gyülekezet keresése is. De ez mindig súlyos döntés, melyet hosszú önvizsgálatnak kell megelőznie.
5. A felekezetközötti szolgálatokban való részvétel helyes és jó dolog lehet, de teljesen nem pótolhatja a gyülekezeten belüli szolgálatot és épülést. Felekezetközötti szolgálatok nem vehetik át a gyülekezet szerepét, legfeljebb kiegészíthetik azt. A gyülekezet nem válhat olyan hellyé számunkra, amit kötelességből el kell viselnünk, miközben valódi lelki otthonunk és a szolgálataink máshol vannak. Ha tartósan ez a helyzet alakul ki, lásd 4. pont.
Barbara, soha nem bántam meg azt, hogy eljöttem a testvérgyülekezetből. Azt viszont megbántam, hogy eljövetelemet megelőzően időnként büszkén és arrogánsan beszéltem a vezetőimmel. Évekkel később ezért bocsánatot kértem tőlük. Az eljövetel nehéz és fájdalmas döntés volt, de előttem a növekedés útját nyitotta meg. Sokat segített, hogy voltak keresztény barátok, akik akkor körülvettek.
Az Úr adjon nektek bölcsességet ahhoz, hogy mit és hogyan lépjetek. Nem könnyű kérdés. Imádkozom értetek.
Kedves Johanna!
Amikor olvastam a soraidat, arra gondoltam, hogy hű. Ezek a sorok nem azt bizonyítják, hogy olyan távol lennél..
És egy Ige számodra: „Vakokat vezetek olyan úton,melyet nem ismernek,és ismeretlen ösvényeken járatom őket;a sötétséget világossággá teszem előttük,és a göröngyös helyeket egyenessé.Ezeket a dolgokat teszem velük,és nem hagyom el őket.” (Iz 42,16)
Van, amikor a dolgok elsötétülése az áldás!
Béke veled:
Viktor
Kedves Ádám!
Óh, nem vártam semmivel sem többet, csak egy ilyen részletes, elgondolkodtató választ 🙂
Igen, hosszú folyamat, és érteni kell benne a magunk helyét, szerepét.
Annyi mindent végez Isten kimondhatatlan lassan az életünkben a férjemmel (legalábbis számunkra lassúnak tűnik) és ez jó, mert bőven van idő Isten előtt lenni, kérdezgetni őt, és egyre többet megérteni.
Végül is már a Divinity-vel is adott lehetőséget a gyülekezeten kívüli növekedésre. Ki tudja még mit végez..
Köszönöm, és hálás vagyok az útmutatásaidért.
Kedves Viktor! Koszonom a kedves soraidat. Tudod, amikor Isten eloszor megszolitott majdnem 19 evvel ezelott akkor elkezdtem naivan almodni. Es benne volt a gyulekezet is sok mindennel egyutt. De aztan ateltem 2 nagyon durva szakadast (mondhatni ugyanabban a gyuliben), ami sem szeretetrol, sem a Bibliarol nem szolt. Nem szeretnek reszletekbe menni, de felig belehaltam. Az elsobe azert mert pontosan a szakadas 2 durva hete alatt temettem el a 18 eves hugomat. A masodikba azert mert a fel ifi elment es nagyon nehez lett utana minden. Aztan kikoltoztem Angliaba es 3 nappal az utazasom elott almomban Isten szolt hozzam es egy alombeli szemelyen keresztul azt uzente nekem hogy ‘a legfontosabb dolog az hogy jarj gyulekezetbe’. Es jartam. Az elsore ratalaltam egy heten belul hogy kikoltoztem, bar egyaltalan senkit nem ismertem abban a varosban. Fel evvel utana a gyuli zatonyra futott, megszunt, mivel a lp. bunbe esett es lelepett es senki nem vallalta hogy a helyebe lep. Az utolso pillanatig ott maradtam, csak akkor mondtam le rola amikor egy vasarnap ahogy osszegyultunk 2-en egy hazban (mar csak mi maradtunk osszesen a gyulibol) a baratnom azt mondta: ‘mostmar en is elkezdek mas gyulit keresni’. Nehez volt, megviselt. Aztan ratalaltam egy masik gyulire. Ez ugymond jo volt, nem eros minosegu tanitas, de kedves emberek. Aztan elkoltoztem munkahely miatt egy masik megyebe. Sokat imadkoztam, kerestem az Urat. Mondtam neki hogy szuksegem van egy eros gyulire, ahol az emberek Istenert gyulnek ossze es nem mas dolgokert. 6 hettel kesobb ugy tunt talaltam egyet. Egy masik varosban volt, nagyon korulmenyes volt odajutni, de mentem. Sokszor 3 oraba is beletelt mire odaertem, aztan 3 vissza. A gyuli ‘hose’ voltam. De nem Istenrol szolt az egesz. Szolgaltam, harcoltam, a reggeli imaalkalmakon 3-an voltunk a 200-bol. Fajt, nagyon fajt. Es eljott az a pillanat amikor feladtam. Visszakoltoztem a regi varoskamba, amit nagyon szeretek. Sok baratom van, de unom az egesz gyuliskedest. Neha elmegyek ide-oda, de a szivem nincsen ott es ahogy vege van, eljovok. Nem akarok kepmutato lenni, erdeklodest mutatni emberek fele, mert nincsen bennem. En soha nem voltam jo ebben az alarc viselesben. Azt mutatom ami vagyok. De belefaradtam. Tudom hogy Jezus tervezte igy az egeszet, hogy az O akaratabol vannak egyutt a hivek, de en nem latom az Urat eppen a gyulekezetben. Tudom hogy baj van a szivemmel, de inkabb oszinte leszek, mint megjatsszam magam. Isten ugyis ismer engem, kivulrol-belulrol. Istent nem veszitettem el, vagyis O biztosan nem veszitett el engem, csak mar nincsen erom harcolni. Vagy mar nem latom ennek az ertelmet. Hat ez a tortenetem (a gyulis resze).
Kedves „Johanna”, nagyon együtt tudok érezni veled, mert olyasmin mész keresztül, amin nagyon sokan keresztül mennek, s talán hozzá is tartozik az útjukhoz. Magam is így vagyok vele, hogy már nincs hitem arra, hogy eljárjak abba a gyülekezetbe, ahol úgy (nem) működnek a dolgok, ahogy (kellene), dehát ez az én elgondolásom.
Ajánlok neked egy bejegyzést: Erő…, de honnan címmel a http://infaustus.wordpress.com oldalról.
Ilyen állapotban nagyon nehéz meg is hallgatni, meg is hallani másokat, s a legjobb az olvasás. Ilyenkor csak te vagy és az írás, te vagy és az Isten. Elkezdődik a „beszélgetés”.
Nem a gyülekezet tart meg minket, hanem Isten, akinek hallva a hangját, a juhai vagyunk.
Kedves Johanna!
Köszönöm, hogy megosztod velünk ezeket a dolgokat. Szerintem kapcsolódik is a poszthoz és Barbara kérdéséhez.
Az „őszinteség” szóról szeretnék írni 1-2 gondolatot. Azért, mert manapság az egyik legfőbb értéknek tartják, de szerintem félreértjük gyakran. Ugyanis ha tudod, mit kell tenned, de azt érzed, hogy valami miatt nem tudod megtenni (mert mondjuk unalmas, vagy fájdalommal jár), akkor hogyan döntesz? Mire hallgatsz? Az érzéseidre, vagy arra, amit tudsz? Szerintem ez egy nagyon fontos kérdés.
És ha az érzéseid ellenére megcselekszed, amiről tudod, hogy jó, akkor talán nem vagy őszinte? Szerintem őszintébb vagy, mint amikor az érzéseidre hallgatsz.
Én azt mondom, hogy „emlékeztesd a szíved” mindenre, amit korábban átéltél és tapasztaltál. Így mondja egy ének: „számold az Úr tetteit, szívedet emlékeztesd, számold az Úr tetteit, s meglátod majd imádságodban, hogy a számuk végtelen”. A szíved fel fog ébredni, amikor kell. Addig pedig tarts ki.
Persze ezzel nem azt mondom, hogy kötelező járni abba a gyülekezetbe, ami már semmit nem ad. De azért a gyereket ne öntsd ki a fürdővízzel. Keresd meg azt a helyet, ahol újra találkozol „a fiúval” (Jézus). Talán tényleg a Szentírás lesz az a hely, ahogy Katalin is írja.
És mielőtt még nagyon bölcsnek tűnnék: én is hagytam már el közösséget. Egyházat nem, de kis imaközösséget igen. Hárman alapítottuk, az egyik alapítótársunk hamar elhagyott minket, nagyon fiatalon meghalt. Ennek már 12 éve. Máig se értem és tudom, mit kezdjek ezzel. Megmagyarázni se tudom. Én aztán évekig kitartottam, de jöttek új és új emberek, akik nem emlékeztek már az alapítás idejére. Főleg keresők, akik a megtérést latolgatták. És kezdett nagyon megváltozni a közösség. Én foggal-körömmel harcoltam azért, hogy visszatérjünk a régi utakhoz. De nem sikerült. Túl sokféle volt az ember, és nagyon gyönge az egység. Már nem a Szentlélekre alapult. Végül föladtam és elmentem onnan. De ez a távozás legalább 1,5 évig tartó súlyos dilemma volt. Átadtam valakinek a vezetést, akiben megbíztam, de nem lett semmi se jobb. A közösség kezdett fölemészteni, és mennem kellett. Máig nem tudom, hogy jól tettem-e. Nem tudom azt mondani, amit Ádám, hogy nem bántam meg, viszont nagyon sokat tanultam. Elsősorban azt, hogy közösséget csak elkötelezett emberekre szabad építeni. Akik meghozták a döntésüket Krisztus mellett.
Mennem kell. Ne aggódj, az Úr jön, nem késik!
Viktor
Koszi Viktor az oszintesegedet. Ezzel en is igy vagyok, sokszor bant hogy nem voltam kitarto, hogy talan nem kellett volna elmenekulnom bizonyos helyzetekbol, de mar nem volt erom hozza. Igazabol arra vagyom hogy amikor elmegyek egy kereszteny kozossegbe, akkor az uzenet lenyugozzon, megragadja a szivemet, kozelebb vigyen az Urhoz es fokeppen hogy megismerjem ezaltal jobban az Urat. Vagyis hogy az Uron legyen a fokusz. De nem konnyu ilyen helyet talalni. Legalabbis nem itt nyugaton ahol most vagyok. Talalkoztam az elmult evekben olyan emberekkel, akik mar csak hazaknal gyulnek ossze, mert ugy erzik csak igy tudnak igazan Isten kozelsegeben maradni. De talalkoztam olyan csoporttal is, akik visszahoztak az elso talalkozas emlekeit Istennel. Ok olyan emberek, akiknek mindenuk az Ur, akik amikor megszolalnak, akkor minden hetkoznapi, foldi dolog hatterbe szorul es csak annyit tudok mondani: ‘wow, ezt az Istent erdemes keresni, kutatni, kovetni es fokeppen szeretni!!!!’ Vagyom olyan kozossegbe, ahol a forditott piramis letezik, ahol alaszallnak az emberek azert hogy Krisztus felmagasztaltassek. Ahol annyira Istennek a ‘varazsaban’ vannak az emberek, hogy mindenfele szocialis statusz, foldi siker elmenyek eltunnek, mert egy a fontos: az Isten. Tudom hogy a helyes hozzaallas az, hogyha nem masoktol varom hanem en hordozom ilyen modon Istent a szivemben, eletemben, hogy anelkul hogy eszrevennem, O arad a bensombol. De ehhez fel kell szamolnom sok csuggedessel es kiabrandulassal es Isten Beszedenek igazat adni barmit is latok magam korul. Tudod, Istent mar megismertem mint bosszuallo, kegyetlen, zsarnok, duhos Isten, stb. (embereken keresztul), de kevesbbe annak Akinek O igazan mondja magat az Igeben. Barcsak megismernem Ot annyira es ugy, hogy O legyen igazan az eletem ertelme, lenyege, kozeppontja es hogy akarmi is er, csak azt tudjam mondani szivem melyebol: ‘semmi nem szamit, mert Te vagy nekem’. Ehhez pedig szivmutethez van szukseg, ami sokkal tobb mint ide-oda jarogatni.
Kedves Johanna!
Már írtam egyszer itt a fórumon, hogy a Zsoltárok könyve nekem sokat segített, segít a nehézségeket elviselni. De az Újszövetségben is van sok szép ige, pl.
Fil 4,4-7
„4,4 Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
4,5 A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
4,6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
4,7 És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Egyedül élsz kinn? Van 1-2 barát akire számíthatsz?
Koszi szepen. Az Igeket mind jol ismerem, csak valahogy nehezen megy az alkalmazasuk. Nagyon sok kerdes van bennem Isten fele es nem igazan kaptam meg ra valaszokat. Vagy lehet hogy igen, csak nem hallom meg. Es azt hiszem a szivem melyen igazsagtalannak latom az Istent. Vegig nezek az itteni gyuliken, tokeletes csaladi kepek, eros szocialis statusz, eljarogatunk gyulibe, de az Urral valo kapcsolat nagyon feluletes. A sok tortetes gyulin belul es kivul megviselt. A gazdagok, erosek fel vannak emelve es nyomva elore. Ez nem a Biblia. Soha nem voltam tortetos fajta es ez most nem rolam szol. Nem kell engem felemelni es ertekelni a teljesitmenyeim miatt. De szeretni es elfogadni mindenkit azert mert egy emberi leny, igen. Es neha az elmult evek soran probaltam elmondani itt-ott. Persze ez nem tetszett. Es ilyenkor jonnek a tamadasok es az ellenseg nagyon jol tudja a sebezheto pontjaimat. Es jol bevagott es feladtam. Azt mondtam nem erdemes. Pedig mindig erdemes Isten mellett kiallni. A profetakat az Oszovetsegben mindig gyuloltek. Azt szeretnem latni hogy az emberek megertik hogy a hivoseg elsosorban egy szemelyes es mely kapcsolatrol szol az Urral es nem cselekedetek tomegerol, sok elfoglaltsagrol. Szeretni az Istent Onmagaert es nem azert amit ad, amivel megald. Mert ha igy szeretjuk Istent akkor eltunik a buszkeseg, a kivagyisag es valami egeszen mas lep a helyebe.
Igen, egyedul elek kinn. Sok baratom van, bennuk nem szenvedek hianyt, de megis van ugy hogy belul nagyon egyedul erzem magam. A nyugati tarsadalmat nagyon feluletesnek, uresnek erzem, bar lehet van ennek jo oldala is. Engem a csaladi tragediak nagyon megviseltek, az itteni emberek ugy atlagban sokkal konnyebben tulteszik magukat rajtuk. Ugyhogy lehet nem is olyan rossz ha a csaladokon belul is huvosebb a kapcsolat rendszer. Bar engem ehhez ujra kellene programalni, mert en ezt igazabol a szivemben nem ertem.
Kedves Johanna!
„Es azt hiszem a szivem melyen igazsagtalannak latom az Istent.”
Nem az Isten igazságtalan, hanem a világ! És a világ nem tudja befogadni Jézust. Aki hívőnek vallja magát (gondolok itt azokra, akikre panaszkodsz), azoknak fel kéne fognia a következőt:
„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?
Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.” 1 Ján 4,20-21
Anthony de Mello nem egy tipikus keresztény gondolkodó, mégis találó lehet ez a történet, amit évekkel ezelőtt magamnak ki is jegyzeteltem:
„JOBBRAFORDULÁS
Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
– Mi lesz velem, se pénzem, se barátom.
– Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.
Felcsillant a remény a fiatalember szemében:
– Gazdag leszek megint?
– Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és nincstelenséghez.”
Felesleges abban reménykedni, hogy megváltozik a külvilág hozzáállása.
… Kissé negatívan zártam le. Nem úgy értettem, hogy az emberek reménytelenek és nem alakíthatóak, hatással lehetünk másokra (ateistára, hívőre). Azt szerettem volna kifejezni, hogy csak a saját hozzáállásunkat tudjuk mi meghatározni. Nem szabad feladni a keresést, próbálkozást. Van a Sing Singnek egy száma erről:
http://www.youtube.com/watch?v=Gc2OqnOPMYo
„Azt szerettem volna kifejezni, hogy csak a saját hozzáállásunkat tudjuk mi meghatározni.”
Ezzel abszolút egyetértek. Nagyon nagy segítséget jelent, ha ezt valóban eltudja az ember fogadni.
jav. el tudja… Bocsánat
Koszonom szepen a batotorito uzeneteket. Nagyon szep a dal. Igen, arra en is rajottem, hogy nem tudok embereket megvaltoztatni. Sot, meg magamat sem. Fentrol kell jojjon a valtozas, csak Isten tud kosziv helyett hus szivet adni. Az emberi probalkozas mind kudarcra van itelve, maskeppen nem lett volna szukseg Jezusra. En is sokat valtoztam, de nem tudom eldonteni hogy milyen iranyba. Talan szabadabb vagyok, tobb mindenhez van batorsagom, de mar nem vagyok annyira erzekeny bunokre, mar nem fajnak ugy dolgok mint reg. Isten Igeje mar nem olyan fontos. Ha osszegezni akarom, azt hiszem az itteni tarsadalom igy hatott ram: megtanultam Isten nelkul boldogulni, mert azt latom hogy majdnem mindenki korulottem Isten nelkul boldogul (meg a hivek is). Furcsa ez az emberi sziv, nagyon furcsa.
Johanna!
Az utolsó bejegyzésedet olvasva – az egyik kedvenc zsoltárom – a 73. zsoltár jutott eszembe. Nem szeretném az egészet ide másolni, bár azt nem mondom, hogy nem érdemes az egészet elolvasni… sőt… bátorítalak arra, hogy tedd meg, de azért, ami fontos (lehet most) benne az a következő (az előzmények tekintetbe vételével együtt):
„De én mindig veled leszek, mert Te (Isten) fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” (23-24. v.)
„Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz Istenem, örökké!” (26. v.)
Folytatva az imádkozást érted (nagy hálaadással) és szeretettel!
Koszonom Kefas. Kedves vagy.