„Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző!” (5Móz 18,10)
A felsorolás így folytatódik: „Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó!” (11) Ezek ugyanis Isten szemében utálatos dolgok. Aki varázslást űz, jelmagyarázó, igéző, átokmondó, szellemidéző, jövendőmondó, halottaktól tudakozó, olyat tesz, amit Isten megtiltott az embernek. Az ÚR pontosan annyira utálja az ilyeneket, mint azt, „aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti”.
„Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek.” (9) „Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik: éppen ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket Istened, az ÚR.” (12)
Ha Isten ki akarja nyilatkoztatni a rejtett dolgokat, „prófétát támaszt” (15). Ő tárja fel előttünk, amit nem tudunk. A varázslás mindenféle módja azonban tiltott határátlépés.
Isten kezdettől határokat állított, amelyeket nem szabad átlépnünk. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől. „Határt szabott a vizeknek ott, ahol a világosság találkozik a sötétséggel” (Jób 26,10). Mert az áradás pusztulást hoz. Határt szabott a nemeknek is. „Nő ne viseljen férfiholmit, férfi se öltözzék női ruhába, mert utálja Istened, az ÚR mindazokat, akik ilyet tesznek.” (5Móz 22,5) És határt szabott a rejtett dolgoknak. „A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké…” (5Móz 29,28)
A jósok, varázslást végzők, szellemidézők átlépik azt a határt, amit Isten a kinyilatkoztatott és a rejtett dolgok közé húzott. Ez a tiltott határátlépés pusztulást hoz az emberekre, mert ugyanaz az ősi kígyó áll mögötte, a hazugság atyja, aki az első emberpárt a tiltott gyümölcs leszakítására csábította.
Amikor Isten rejtett dolgoktól tilt el bennünket, határt szab nekünk, amit csak a vesztünkre léphetünk át. A döntés a miénk. Eldönthetjük, hogy az okkult határátlépésben Melkor és Szauron gonoszságát látjuk, vagy Prométheusz bátorságát, mint a korai marxisták, akik a Sátánhoz is ódákat írtak. Eldönthetjük, hogy bízunk-e a Teremtőben, vagy a kígyóhoz és az általa megtévesztett Évához hasonlóan megvonjuk tőle a bizalmat, és vakmerőn belépünk a sötét területre.
Éva lázadása előbb-utóbb gyermekek elpusztításához is vezet. Az első határátlépés további gonosz határátlépéseket szül. Isten korlátainak elvetése szédítően tágas térre állít, ahol megszűnnek a vonatkoztatási pontok. Az ember egyedül marad saját akaratával, amelynek nincs többé külső korlátja. Éva az engedelmesség helyett az autonómiát választotta: „Az én testem, az én döntésem!” Ezután az anyaméh rejtettsége sem jelent határt: a fiak és lányok az öntörvényűség égőáldozataivá válnak.
„Urunk, te utálod ezt. Hadd utáljuk mi is!”
“ ember egyedül marad saját akaratával” – ez rendkívül félelmetes perspektíva.