Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

homoszexualitás

Tengeri herkentyűk és homoszexualitás

A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent azonban nem lehet sem becsapni, sem megcsúfolni. Aki úgy tanítja az embereket, hogy akár csak egyet elvesz Isten parancsolataiból, az a legkisebb lesz az Isten országában. Ezt Jézus mondta, akit sokszor próbáltak már az aktuális kultúra képére formálni. Az ő nevében nem most először igazolnak társadalmi folyamatokat (gondoljunk a szocializmus idején született magyar teológiai kuriózumra, a „szolgáló egyház teológiájára”).

bővebben

A keresztény szexuális etika néhány sarokköve

Mindenki hisz abban, hogy a szexuális viselkedés bizonyos fajtái helytelenek. Azok is hisznek ebben, akik a szexuális szabadosság feltétlen hívei. Kevesen mondanák például, hogy nők megerőszakolása (vagy ha úgy tetszik: férfiak megerőszakolása) elfogadható volna. A nyugati kultúrkör élesen elítéli a gyermekekkel létesített szexuális kapcsolatot és mély undorral tekint az állatokkal való közösülésre. A nyugati emberek többségéből a közelmúltig szintén viszolygást váltott ki a gondolat, hogy egy férfi a nemi szervével egy másik férfi ürítésre használt végbélnyílásába hatoljon. A...

bővebben

Inkább (ne) így

Kerényi Imre két héttel ezelőtti „buzizós” mondata jó nagy port kavart a magyar közéletben, és ennek elsősorban azok örülhetnek, akik az LMBT kultúrkampf ügyét szeretnék végre előrébb tolni ezen a visszasztyeppésedő magyar ugaron. Kerényi valószínűleg nem érzékelte, hogy az euroatlanti hullámok ma már azonnal partra vetik az olyan megnyilvánulásokat, mint az övé, és otromba mondatával éppen azoknak tesz szívességet, akiktől el akar határolódni. Nekik pontosan az olyan mondatok kellenek, amilyen a színigazgatóé volt. Kerényi – mintha Jean Valjean groteszk reinkarnációja lenne – önként odaállt...

bővebben

Így is lehet? (3)

(A bejegyés a Vaughan Roberts oxfordi lelkésszel készített interjú harmadik része.) Julian: Ez eléggé más nézőpont, mint az, hogy „vágj jó pofát és maradj tiszta”. Hogyan működik ez a gyakorlati életben? Vaughan: Rájöttem, hogy azoktól a hívőktől tanultam a legtöbbet, akik úgy jutottak előre a keresztény érettségben, hogy kitartottak a legnagyobb nehézségekben is. Önmagában nem jó a vakság élménye, a depresszió, az alkohol-függőség, a nehéz házasság, vagy akármilyen más nehézség, Isten mégis munkálkodik ezekben a helyzetekben. Az arany is az ő munkája, amit bennük éget ki, és az áldások is,...

bővebben

Így is lehet? (2)

(Az előző bejegyzésben megkezdett interjú második részlete következik.) Julian: Biztosan vannak olyanok, akik bizalommal megosztották veled mint lelki vezetőjükkel, hogy saját nemükhöz vonzódnak. Hozzájárult ez ahhoz, hogy úgy döntöttél, nyíltan beszélsz magadról? Vaughan: Természetesen. Minden hétfőn imádkozom ezekért az emberekért. Van egy listám, melyet két részre osztottam: azokra, akik továbbra is próbálnak hűségesek lenni a Biblia tanításához, miszerint a szexuális kapcsolat egyedüli elfogadható tere a férfi és nő közötti házasság, valamint azokra, akik elfordultak ettől a nézettől....

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK