Áprily Lajos, erdélyi református költő írja Kálvin, 1535 című versében: „S két szót kiált a bibliás magasság / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendeltetés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” Erről a kegyelemről, vagy ennek valamely homályos, emberi leképeződéséről vitatkozunk hetek óta a magyar társadalom formális és informális fórumain, olykor higgadtan, máskor hevesen, néha érvekkel, máskor érzelmekkel. A bicskei pedofilügyben közvetve érintett embertársunknak adott elnöki kegyelem páratlanul mélyen hasított az életünkbe, az országunkba, egyházainkba, barátságainkba, testvéri kapcsolatainkba, és a szóról most minden eszünkbe jut, csak a megváltó arc nem.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Novák Katalin
Kegyelem és népítélet – de mi az igazság?
Az egész országot szíven ütötte az a kegyelmi ügy, amelynek következményeként Novák Katalin köztársasági elnök végül lemondott. Magával a politikai üggyel kapcsolatban csak annyit hadd jegyezzek meg, hogy a politikában kevés méltatlanabb és igazságtalanabb dolgot láttam annál, mint hogy pont Novák Katalinra csavarodott hínárként egy ilyen ügy, és éppen őt húzta a mélybe, akinek az egész karaktere és politikai tevékenysége ellentétes a gyermekek bántalmazásával vagy annak takargatásával. Egyszerűen nem hihető, hogy éppen ő akarna asszisztálni pedofíliához, ehhez a valóban undorító és súlyos bűnhöz. Valami mélyen hazug és elméretezett ebben a történetben akkor is, ha hibázott. Az, hogy a New York Times aztán úgy keretezte az ügyet, hogy a magyar köztársasági elnök a keresztény családmodell híveként valami „szexbotrányba” bukott bele, különösen kiábrándító annak, aki szereti az igazságot.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK