Olvassátok el ezeket a sorokat Bonhoeffertől!

„A megítélt és megfeszített alakja olyan világban, amelyben a siker minden dolgok mértéke és igazolása, idegen és legfeljebb szánandó marad. A világ csak a siker előtt hajlandó meghódolni. Nem az eszmék és vagy az indulatok, hanem a tettek a döntők, csak a siker igazolja a megtörtént igazságtalanságot. A vétek a sikerben beheged. Értelmetlen dolog a sikerembernek etikátlanságát a szemére vetni. Ezzel az ember a múltban ragad, miközben a sikerember tettről-tettre továbbhalad, megnyeri a jövendőt is és visszavonhatatlanná teszi a múltat. A sikerember olyan állapotokat teremt, amelyek többé el nem törölhetők; amit ő lerombol, már helyre nem állítható; amit megépít, azt legalább egy utána következő nemzedék, mint fennállót, respektálja. Semmi vád nem hozhatja helyre a vétkes utat, amit a sikerember megtett. A vád lassan elnémul és meghatározza a történelmet. A történelem bírálói a sikerember mellett szomorú szerepre vannak kárhoztatva. A történelem átlép felettük. Egyetlen földi hatalom sem merészelheti, hogy a mondást, mely szerint a cél szentesíti az eszközt, olyan nyíltan és magától értetődően alkalmazza a maga javára, mint ahogy ezt a történelem teszi.”

„Ahol a sikerember alakja különösen jól láthatóan lép előtérbe, ott a többség a siker-bálványozás áldozatául esik. Vakká válik a jog és jogtalanság, igazság és hazugság, tisztesség és tisztességtelenség iránt. Már csak a tettet és a sikert látja. Az etikai és intellektuális ítélőképességét eltompítja a sikerember csillogása és a kívánság e sikerből valamiképpen részesedhetni. Még a felismerés is hiányzik, hogy a sikerben hegesedik a vétek, mégpedig azért, mert a vétket már fel sem ismeri. A siker maga a jó. Ez a magatartás egyedül a bódulat állapotában valódi és bocsánatos. A bekövetkező kijózanodás után csak mély, belső hazudozással, tudatos öncsalással vásárolható meg. Olyan belső megromlás következik be, amelyből már aligha van gyógyulás.”

„A megfeszített alakja minden sikerre alapított gondolkodást hatályon kívül helyez, mert az az ítélet megtagadása. Sem a sikerember diadala, sem a kudarcot vallottnak a sikeres ellen táplált gyűlölete nem képes végső soron megbirkózni a világgal. Jézus semmi esetre sem a sikeresnek ügyvédje a történelemben, de nem is áll a kudarcot vallott egzisztenciák élére, hogy ezeknek a sikeresek elleni felkelését vezesse. Nála nem sikerről vagy sikertelenségről van szó, hanem Isten ítéletének engedelmes elfogadásáról. Csak az ítéletben létezik megbékélés Istennel és az emberek között. Minden siker és sikertelenség körül forgó gondolkodással Krisztus a megítélt – sikeres és sikertelen – embert állítja szembe. Minthogy Isten – csupán szeretetből – azt akarja, hogy az ember színe előtt megtartassék, azért ítéli meg. A kegyelem ítélete az, amit Isten Krisztusban az emberekre mér. A sikeres ellenében Isten Krisztus keresztje által igazolja a fájdalom, kicsiség, kudarc, szegénység, magány és kétségbeesés megszentelését. Nem mintha mindezeknek önmagukban értékük volna. De megszentelődnek Isten szeretete által, aki mindezt mint ítéletet magára veszi. Isten igenje a keresztre – a sikerember ítélete. A sikertelenségnek viszont fel kell ismernie, hogy nem sikertelensége, nem pária-volta önmagában, hanem egyedül az isteni szeretet elfogadása élteti őt Isten előtt, hogy azután éppen Krisztus keresztje, tehát a világban elszenvedett kudarc mégiscsak történelmi sikerre vezet, az az isteni világkormányzás titka, amelyből nem szabad szabályt levezetni, de ami gyülekezete szenvedésében itt-ott megismétlődik. Egyedül Krisztus keresztjében, vagyis a megítélt által jut az embernek osztályrészül, hogy igazi alakját felölthesse.”

(Dietrich Bonhoeffer: Etika. TPM, 1999, 95-98.)