Kire ütött ez a gyerek?

2026 nov. 5. | Divinity, Művészet, Társadalom | 0 hozzászólás

Megnéztem Mező Gábor Levelek a bolondokházából című régebbi dokumentumfilmjét, és teljesen lesokkolt. Részben a benne felidézett, kiszámított kegyetlenségek miatt, részben pedig azért, mert a bosszúvágyó hatalmaskodásnak ugyanazokat a jeleit érzékelem az országban, amelyek 1919-ben és 1949-ben is eluralták a társadalmat. (Bár remélem, ezúttal nem jutunk egészen a gödör fenekére.) Megdermeszt a lehetőség, hogy az emberi gonoszság leleményes könyörtelensége, amit Mező Gábor bemutat, ismét visszatérhet. Az indulat már jelen van a közösségi médiában, és ott van megint mögötte a nyers istentelenség és intézményes erő is, amely képes szabadjára engedni az indulatban rejlő kegyetlenséget. A dokumentumfilmben számomra a leginkább felkavaró azonban az volt, hogy az infernális borzalomnak mindkét oldalon arcai vannak, mégpedig ismerős arcai.

Amíg éltek, gyakran meglátogattuk Budán élő családi barátainkat. Polgári hagyományokat ápoló, művelt emberek voltak. A falon Vaszary- és Gross-festmények néztek ránk, a tabernákulumban likőr és whisky várt, a dohányzóasztalon pedig kötelezően feküdt egy aznapi Magyar Nemzet. Tátott szájjal hallgattam a történeteiket a régmúltból, az 1919-es vörös terrorról, a második világháború végi szovjet katonákról, az erőszakról, vagy hogy hogyan indult meg az emigráció 1948-ban, és hogy hogyan vészelték át ők maguk az „átkos” belső emigrációjának megalázó évtizedeit. A baráti körükben máltai lovagtól ismert magyar írón át katolikus papig ott volt az ancien régime teljes skálája. Meséltek családi barátjukról, Pákh Tiborról is, a rendszer által éveken át kínzott politikai fogolyról. Nos, Pákh Tibor Mező Gábor filmjének egyik kulcsszereplője. No meg Janikovszky Éva, gyerekkorom mesekönyveinek szerzője.

A filmből kiderül, hogy Janikovszky Éva annak a Janikovszky Béla ÁVH-s ezredesnek volt a szeretője, majd második felesége, aki első feleségét bolondokházába záratta, hogy a nő végleg lemondjon közös gyermekükről és találkozni se akarjon a kisfiúval. Janikovszky Béla megtehette ezt a szörnyűséget, mert forró drótja volt Péter Gáborhoz, az Andrássy út 60. élet-halál urához. Megtehették, mert megtehették. A film erről a pokoli történetről, egy nő megalázásáról, egy anya kifosztásáról, egy államvédelmi szervezet féktelenségéről szól. Janikovszky Béla első feleségének elrabolt, kényszerzubbonnyal elzsarolt fiát Janikovszky Éva nevelhette föl. Szégyenletes, aljas történet.

Pákh Tibor úgy kerül a filmbe, hogy a sorsán keresztül bepillanthatunk a politikai okokból pszichiátriai kezelésre ítéltek nyomorúságos kálváriájába, a Janikovszky Béláné Etelka meghurcoltatásánál is kegyetlenebb sorsokba – már persze ha van kegyetlenebb annál, hogy egy anyától örökre elrabolják a gyermekét és az emberi méltóságát. Pákh Tibor elmeséli, milyen volt például a kényszeres sokkterápia. Őt több mint százötvenszer ütötték ki. Ameddig magánál volt, követelte a jog szerinti bánásmódot, mert nem volt hajlandó sem félni, sem az igazságtalanságba beletörődni. Aztán elvesztette az eszméletét, hogy amikor magához tért, kezdődjön minden elölről. Százötvenszer. Csoda, hogy az eszét nem vesztette el, de a filmben egyértelműen látszik, hogy nem. Ha Pákh Tiborra nézek, szinte semmi mást nem látok, csak egy fehér ingbe öltözött, egyenes gerincet. Pont azt, amit az ÁVH minden alkalommal el akart törni. Nem sikerült.

Végtelenül tisztelek mindenkit, aki megmaradt a nyomás alatt is tisztességes embernek. Pákh Tibort is tisztelem ezért. Miközben neki és Janikovszky Béláné Etelkának papírja volt arról, hogy „bolondok”, Janikovszky Éva, az AVH-ezredes egykori szeretője, majd felesége, Etelka fiát nevelte és híres mesekönyvíró lett. Gyerekként én is olvastam a könyveit. Hiába voltak jók, Mező Gábor filmje után soha többé nem fogom ezeket a mesekönyveket úgy a kezembe venni, mint régen. A Janikovszky házaspár rémes történetét megismerve ez a cím is máshogy cseng a fülemben: Kire ütött ez a gyerek?

Kyrie eleison.

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK