Tegnap kinyitottak egy nem véletlenül bezárt ajtót. Aki akarta, láthatta ezt előre is, aki nem látta, az most láthatja, aki most se akarja látni, most se fogja. A lelkünkért, a gyermekeink és unokáink lelkéért folyó harc kiéleződik. Mivel a nyugaton már ismert mintát követjük, készüljünk fel olyan történetekre, amelyek fájdalmasabbak lesznek, mint mikor ötszáz éve a magyar kisfiúkat elvitték janicsároknak. A feje tetejére állított értékrend hajmeresztő, sokak számára most még teljesen elképzelhetetlen családi tragédiákhoz fog vezetni. Keresztény családokban is.
Tudom, mert nyugati barátaim gyermekei itt vannak évek óta az imalistámon. Ők se voltak felkészülve arra, ami rájuk várt. Régóta beszélek és írok a veszélyről. A fékeket most kioldották, elindultunk lefelé. A háttérben nagy erők mozgolódnak, és szinte ellenállás nélkül haladhatnak a terveikkel. Ráadásul ebben semmi titkos nincsen, minden kártya ott van kint az asztalon.
Erőtlenek vagyunk ezekkel szemben? Társadalmi szinten most határozottan igen. A társadalom hipnotikus állapotban van. Le vagyunk szedálva. De mi a helyzet velünk, hívő keresztényekkel, akik részei vagyunk a társadalomnak? Erőtlenek vagyunk mi is ezekkel az erőkkel szemben? Ha nem látjuk őket, igen. Ha bagatellizáljuk a veszélyt, igen. Ha politikai identitások mentén értelmezzük a helyzetet, igen. Ha nem vértezzük fel magunkat Isten erejével, igen. Veszélyben vagyunk, ha nem értjük, mivel állunk szemben, vagy ha értjük, de már nem állunk vele szemben.
Nem kicsi a tét. Ha fontos a lelkünk üdvössége, ha fontosak a gyermekeink, unokáink, húzódjunk közelebb Isten igéjéhez és Krisztus keresztjéhez, hogy el ne sodródjunk, vagy ha már elsodródtunk, visszataláljunk a hit biztos sziklájához, és másokat is oda vezethessünk! Az evangélium az Isten ereje, de csak akkor, ha azt megtartjuk úgy, ahogy kaptuk. Megtartani azt jelenti, hogy az ütközési pontoknál is védjük, sőt, ott különösen is védjük. Sok-sok világos tanításra lesz szükség a gyülekezetekben, sok-sok szeretetteljes beszélgetésre lesz szükség otthon, a vacsoraasztaloknál.
Itt van a helye a szentek állhatatosságának!


Köszönöm Ádám ezt az őrállói figyelmeztetést. (Ezékiel 33:6)
Látva a világban való trendeket a feleségemmel mindig is afelé húztunk, hogy otthon oktassuk a meglévő és a még születendő gyermekeinket. Ez után a fejlemény után ez a késztetés még erősebb, habár sajnos Magyarországon ez nem egy elfogadott oktatási forma…
Minden esetre sok imára van szükség minden keresztyén szülőnek.
Ádám van valami cikked arról, hogy mint szülők hogy védekezhetünk ez ellen az ideológia ellen hatásosan? Az általad említett keresztyén családokban mennyire voltak felkészülve a szellemi harcra ezen a fronton?
Sok-sok világos tanításra lesz szükség a gyülekezetekben, sok-sok szeretetteljes beszélgetésre lesz szükség otthon, a vacsoraasztaloknál- Jöhetne erről több útmutató azon kívül hogy huzodjuk közel Jézushoz, ami mindenre gyógyir tudjuk. De ez most egy jelenség ami már itt volt, akik ezt nem latták azoknak nehéz lesz a Jézushoz közel húzódás is. Úgy hogy én várok a világos tanítás a gyülekezetekben és a szeretet teljes beszélgetés otthonokban, bővebb kibontását itt a blogon.
Kedves Norbi,
nyugaton a mélyben régóta zajlottak a folyamatok, de hirtelen, löszfalként omlott le a keresztény alapokon nyugvó kulturális konszenzus, ezért az ott élőket is váratlanul érte, ami történt. Nem voltak felkészülve rá és évekig tartott a belső ellenállás kiépülése, megerősödése.
Ajánlom a figyelmedbe az itt található írásaimat, indulj el a kereső segítségével, sok hasznos anyagot találhatsz, amelyek segíthetnek az otthoni beszélgetésekben is.
Kedves Tunde,
másfél évtizede ontom magamból a cikkeket, amelyek erről szólnak, nyugodtan keresgélj a kereső segítségével itt a honlapon. A Tűzfal podcastben is számos epizódban foglalkoztunk konkrétabban és mélyebben is azokkal a témákkal és folyamatokkal, amelyek formálják a társadalmi képzeletet, a gyermekeinkét is. Ezek szerintem hasznosak lehetnek abban, hogy hogyan nézzünk szembe Jézus és az Ige közelébe húzódva ezekkel a jelenségekkel.
Szeretettel ajánlom ezt a friss előadássorozatomat is:
A szentség lázadása
Fentebbi kommentem az alábbival egészítem ki:
„Ha pedig az őrálló látja a fegyvert (veszélyt) jönni, és nem fújja meg a trombitát (nem figyelmeztet), és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver (veszély) s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő.” (Ezékiel 33:6)
Ha (pedig) valaki hallja a trombitaszót (figyelmeztetést), de nem hajlik az intésre, aztán a fegyver (veszély) eljön és utóléri őt : az ő vére az ő fején lesz. Hallotta a trombitaszót (figyelmeztetést), de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; ha pedig hajtott az intésre, megmentette lelkét.” (Ezékiel 33:4-5)