Kálvin a Titusz 1,9-ről elmélkedve rámutat egy elfeledett, de elementáris igazságra a pásztori szolgálattal kapcsolatban: „A pásztornak két hanggal kell rendelkeznie: az egyikkel a juhokat gyűjti össze, a másikkal elhárítja és elűzi a farkasokat és tolvajokat. Az Írás mindkét feladathoz megadja neki az eszközöket; mert aki mélyen jártas benne, képes lesz egyrészt tanítani azokat, akik taníthatók, másrészt megcáfolni az igazság ellenségeit. Pál a Szentírás e kettős használatát írja le, amikor azt mondja, hogy tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.” (CC XXI, 296)
Elfeledett igazság pedig azért lett ez, mert a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) korában, amikor az irgalom az egyik megháborodott erényként dúlta föl az emberi közösségeket, a „farkas” mint olyan értelmezhetetlen kategóriává vált. Hogy is mondta G. K. Chesterton? „A modern világ tele van a régi jó keresztény erényekkel, melyek megháborodtak. Éspedig azért háborodtak meg, mert elszigetelték őket egymástól, és mindegyik a maga kósza útjára kelt. Ezért aztán vannak tudósok, akik az igazsággal törődnek, és igazságuk könyörtelen. Vannak emberbarátok, akiknek legfőbb gondja a könyörületesség; és könyörületességük (sajnálom, hogy ezt kell mondanom) gyakran igazságtalan.” (Igazságot!, 42) Azóta, hogy Chesterton leírta e szavakat, az irgalom csak még őrültebb vágtába fogott és ijesztően messzire szakadt az igazságtól. De mi az igazság?
Sok dolgot mondhatnánk, de korlátozzuk most egyre. Az igazság például az, hogy Jézus előre figyelmeztetett: farkasok fognak belopódzni közénk. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,15–16) Pál is óva intett a hamis tanokat hirdető áltestvérektől: „Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.” (ApCsel 20,29-31) Farkasok tehát vannak, ha nem is mindig könnyű felismernünk őket.
Kálvin ezzel összefüggésben beszél arról, hogy az evangéliumi szemléletű pásztoroknak két hanggal kell rendelkezniük. Az egyik az, amivel a bárányokat tanítják, a másik az, amellyel a farkasokat elűzik a nyáj mellől. A jó pásztorok gyengéden legeltetik a bárányokat, de a farkasokat nem simogatják, hanem messzire elkergetik. Jézus szinte bántó egyszerűséggel világított rá a különbségre: „Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.” (Jn 10,12-13) Nincs igazi szeretet a nyáj iránt abban a pásztorban, aki engedi, hogy a farkasok szabadon kószáljanak a juhok között. Az a pásztor, aki nem meri elkergetni a farkasokat, valójában csak fizetett béres. A jó pásztor küzd a juhokért, és ha kell, az életét is adja értük.
A gond inkább az, hogy a történelem során túl sokszor kiáltottak farkast, amikor csak egy másképp legelő juhról, vagy egy másfajta kinézetű pásztorról volt szó. A pápisták farkast láttak a reformátorokban, Luther követői farkasokat láttak az anabaptistákban, a baptisták farkasokat láttak a pünkösdiekben, a pünkösdiek farkasokat láttak a reformátusokban, a reformátusok farkasokat láttak Luther követőiben, és sok pásztor farkast látott a nála képességesebb másik vezetőben. Vajon szabad-e még farkast kiáltani?
Természetesen igen, hiszen ahogy olvastuk, maga Jézus mondta, hogy jönni fognak farkasok, és Jézus apostolai is erre figyelmeztettek. Az egyik legfőbb pásztori feladat tehát az, hogy a nyáj felvigyázói képesek legyenek megítélni, mi a különbség a juhok és a farkasok között. Ez mély igeismeretet, az apostoli tanítás lényegi megértését, alázatot, tiszta szívet, a nyáj iránti őszinte szeretetet, Istenbe vetett feltétlen hitet, a Szentlélektől kapott bölcsességet, bátorságot, és az igazságban való gyakorlatot igényel. Nem kis munka, nem is szabad hanyagul végezni. Ezért kiemelt felelősség a pásztori, püspöki szolgálat, ezért lesz nagyobb ítéletben is részük a nyáj felvigyázóinak.
Pál azt hangsúlyozza, és ezt húzza alá Kálvin is, hogy a pásztorok legyenek képesek az igazság igéjével bátorítani, és legyenek képesek meggyőzően fellépni az Isten igazságának ellenszegülőkkel szemben. Beszéljenek mindkét hangon! A bárányokhoz ne úgy beszéljenek, mint a farkasokhoz, a farkasokhoz ne úgy beszéljenek, mint a bárányokhoz, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy tudják a kettő közötti különbséget! Enélkül elvész a nyáj.
Vannak rosszul beállított farkasméterek? Nyilvánvalóan. Tévedhetünk az ítéletünkben? Sajnos igen. Vannak farkasként megbélyegzett bárányok? Szinte biztosan. Vannak ennek számunkra tanulságai? Feltétlenül. Vannak „farkasbőrbe bújt bárányok”? Na, ez érdekes kérdés, talán igen, lehetnek ilyenek, csak nehogy elgáncsoljuk magunkat a kreatív paradoxonokkal. Ők jelentik a legnagyobb veszélyt a nyájra? Egy biztos: akárkik is ők, Jézus és az apostolok nem tőlük óvtak bennünket, hanem a valódi farkasoktól, akik juhoknak látszanak. Viszont ha már zsonglőrködünk az alapmetaforával, valamikor arról is beszélnünk kell, hogy mit tegyünk, ha farkas kiált farkast…
Ezzel én is messzemenően egyetértek. Amerikában hallottam először:To afflict the comfortable and comfort the afflicted. Az igehirdető feladata: “nyugtalanítani a túlságosan is nyugodtakat, megnyugtatni es vígasztalni a megsebzetteket. “ A hèt elején a református egyház megújulási konferenciáján Visky András szintén a farkasbőrű bárányokról beszélt.
Egy pozitív példa. Ahhoz, hogy a farkas felismerhető legyen, muszáj ragaszkodni az Igéhez, így válik láthatóvá a különbség, a kontraszt (bárány és farkas között).
Ajánlom mindenki figyelmébe Kolumbán Vilmos József most felszentelt erdélyi püspök igehirdetését az 1Kor 3,11 alapján. Van még remény!
„A megújulás csak akkor lesz sikeres, ha nem az egyházi élet szerkezetét változtatjuk meg, hanem a reformátori tanítás alapján mi magunk újulunk meg, felülvizsgálva gondolatainkat, azok alapján cselekedeteinket. Ahhoz, hogy megújulásunk valóságos legyen, olyan kiindulási alapra van szükségünk, ami megfelel Isten akaratának, kiállja az idők próbáját. Ez az alap nem más, mint Jézus Krisztus. Krisztusban van ugyanis egységünk és erőnk, az egyházak pedig addig erősek, amíg erre az alapra építenek. Fennmaradásuk is addig biztosított, amíg a Szentírást Isten változhatatlan igéjének tekintik. Ma pedig nagyobb szükség van az Evangéliumra, mint valaha. Nem kell a megújulás lehetőségét keresni tehát, hanem vissza kell találni az egyetlen alaphoz, Krisztushoz. „Püspöki szolgálatom alatt kizárólag arra az alapra kívánok építkezni, amelyről az igében szól Pál apostol. Felelősségem, hogy hűséges szolgaként munkálkodjak egyházam előmozdításáért, türelemmel és békességgel éljek a más egyházakkal való viszonyunkban, hogy közösen szolgáljuk Erdélyt és a mi Istenünket.”
https://reformatus.ro/hirek/beiktattak-dr-kolumban-vilmos-jozsefet-az-erdelyi-reformatus-egyhazkerulet-puspoket
Ami a farkasbőrbe bújt bárányokat illeti, a beszéd (amit teljes egészében meg lehetet találni, mivel nem voltam ott a konferencián, én is csak utólag olvastam) azzal indít, hogy ” Sietek bejelenteni, hogy korábbi, jórészt az Élő Ige évéhez kapcsolódó nyilvános megszólalásaimhoz képest lehetetlennek látszik előttem újat mondani.”
Magam is nehezen értelmezhetőnek találtam az alapmetaforával való zsonglőrködést, ezért igyekeztem visszakeresni a fent említett nyilvános megszólalásokat. Számomra az alábbi kettő tűnt kifejezetten relevánsnak:
https://www.parokia.hu/v/hol-van-az-o-istenuk/
https://www.parokia.hu/v/a-szeretet-kegyelemteljes-kegyetlenkedesei/
A jóindulatú olvasatom az, hogy a beszéd a farkasjelmezt öltő vagy arra készülő bárányoknak szóló erős figyelmeztetés: ne acsarkodjunk farkas módra egymásra (bárány báránynak farkasa mottóra).
Álljunk meg egy pillanatra. Sajnos nagyon hajlamosak vagyunk a törzsi logikára, ami szerint mi szekértáborunkban csak bárányok vannak, a farkasok úgyis a másik szekértáborban vannak…
„Krisztus Egyházában nincs >>>másik tábor<<<.
Van, de az bennünk rejtőzik, mindannyiunkban, kivétel nélkül.
Nem tudunk elmozdulni a holtpontról, ahol most látszunk lenni, a feltámadáspont irányába, ahol lehetnénk, ha nem tesszük meg egymás felé a testvériség mélyről jövő, őszinte gesztusait. Testvérré nem a vér és a közös génkészlet tesz bennünket, hanem a Megváltó Krisztus vére. Az egyetértés sem tesz testvérré, hanem csak harcostárssá. A spirituális természetű együvé tartozás a Krisztus vérében magasabb rendű a biológiai, és mérhetetlenül magasabb rendű minden ideológiai közösségnél.”
Ehhez képest sajnos a kép sokkal inkább erre emlékeztet.
„Bosszúk, leszámolások, számlák kiegyenlítése, a lojalitás számonkérése.Elégtételt venni, lehetőleg a nyilvánosság bevonásával – hatalomtechnikai eszköz, nem hiszem, hogy volna valaki, aki nem ismerné. Nem kell félned, elég, ha meghúzod magad, sőt másokat is. Meglehetősen egyértelmű üzenet. Amihez persze Krisztus Egyházának nincs köze.”
Messziről nézve a konferencia maga is elsősorban hatalomtechnikai eszközre adott hatalomtechnikai eszköz válasznak tűnik számomra.
Köszönet azoknak a megszólaló és résztvevő testvéreknek, akik nem öltöttek maguk is farkasjelmezt!
Sajnos mára a sok farkasjelmeztől végképp nem látszik, ki visel alattuk nem jelmez báránybundát vagy farkasbundát…
Kedves Ádám, Az is lehet, hogy ebben a diskurzusban nem vagy független (miért lennél?) és próbálod átértelmezni azt ami sokak számára egyértelmű. A nagyegyházak túlságosan régóta játszák azt a játszmát, hogy a hatalmasokkal cimborálva a hatalmasok szövetségesei lesznek, holott nem ez lenne az elhívásuk. A történet régről zajlik most épp politikai oldal melletti elköteleződést erősíti. A szívességek sorozata oda-vissza lehetettlenné teszi a prófétai megnyilatkozást. Igenis farkasbőrbe bújt – jóesetben bárányok- idejét éljük, esélye sincs a prófétai szónak megszólalni a hatalom visszásságai kapcsán. Nem kellett volna belefolynod a református egyház ügyeibe mert szereplőjévé váltál egy olyan játszmának aminek nem látod a dimenzióit. Megtéveszthető vagy, mert jóhiszemű vagy és aki a manipuláció mestere az téged is megvezetett. Legjobb lett volna, ha BZ tavaly az elvonulásról visszajön, lemond és visszamegy hogy egyedül, csendben beszéljen a lélekkel. Fél év, egy év elcsendesedében lehet, hogy a gyógyulás esélye is felsejlett volna és most hozzá szólhatna ahhoz a beszélgetéshez ami elkezdődött arról, hogy hol, mit rontott el a ref egyház és hogy tudna visszatérni elhíváshoz. De a püspöki székből esélytelen, hogy egy szavát is bárki meghallja.
Régi ismerős,
mivel nincs arcod és neved, aszimmetrikus köztünk a párbeszéd és nehéz az általad behozott témát a megfelelő transzparenciával megvitatnunk. Én mindig nyíltan beszéltem, és azt mondtam, amit gondoltam. Ezúttal is. A fenti cikk témája általánosabb, mint amiről írsz. Ilyen az én gondolkodásom: a konkrétat sokszor könnyebben meg tudom érteni az általánosban. A Kálvin-idézet mögötti bibliai elv ugyanúgy érvényes lehet a református egyházra, mint az evangélikus egyházra, vagy bármely másikra, beleértve a saját felekezetemet is. A kegyelmi ügy, amire Te utalsz, tavaly egy egész ország ügye lett, én ezen az alapon, ezen a szinten is folytam bele. A lökéshullámok mindnyájunkat érintettek, nem térhettem ki előlük, és egy ponton már nem is akartam kitérni előlük. Arról viszont soha egyetlen szót nem mondtam, hogy Balog Zoltánnak le kellett volna-e mondania vagy sem. Számomra is szűk volt az ösvény. Arról mondtam véleményt, amiért támadták, és amiért az egész országunk (benne a keresztények tág közössége is) zavaros hatalmi manipulációk cirkuszává vált. Igen, vannak manipulátorok az egyházban is. Hatalmas manipulátorok voltak a kegyelmi ügy mögött is. És igen, én is megtéveszthető vagyok. Mindnyájan megtéveszthetőek vagyunk. Isten legyen irgalmas hozzánk és őrizzen meg bennünket! Leplezze le a tisztátalan szándékokat, bárkiéi azok! Neki „hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő” (Jób 2,16).
Az egyik nehézség amit talán senki nem tud kezelni, hogy mi a teendnő akkor ha a hatalom ajándékot ad. Minden ajándék kapocs és mint ilyen befolyásol, módosítja mind az adó mind a kapó világképét. A lelkészi vezetés a ref egyházban (annak ellenére, hogy papíron kettős vezetés van deklarálva) lehetetlenné teszi, hogy az elfogadott ajándék után befolyástól mentesen éljen. Egy potenciális megoldás lehetne folytatni azt amit reformáció elkezdett és a lelkészek szerepét ismét újraértelmezni. Lehetne a gyülekezet vezetője a gondnok beleértve a kassza felett őrködést és a munkáltatói jogok gyakorlását is. A lelkész meg tanító és próféta. Vajon készen állunk-e egy ilyen változásra? A lelkésznek biztosított lelki elvonulás terében át lehetne értelmezni a napi feladatokat és a prófétai szavak erejét is. De akkor nem a napi ügyekkel kellene a lelkész bíbelődjön. Ehhez persze az kell, hogy ne az állam tartsa el az egyházat. Várjuk a Lélek ébredését ezen tére is és a gyülekezetek belső munkáját.
Mi gyülekezetként a működésre adott támogatást megköszönve nem kértük. Mert függetlenek akartunk maradni. De nekünk nincsenek olyan intézményeink, amelyek olyan állami/társadalmi feladatokat látnak el, mint amilyenek például a református, az evangélikus vagy a baptista egyház fenntartásában működnek, és amelyek ugyanúgy nem tudnak állami támogatás nélkül fennmaradni, ahogy a többi hasonló világi intézmény sem (amióta az állam elvette az egyház földjeit). Ezek valóban nehéz, összetett kérdések. Az állam Pál szerint Isten szolgája. Az egyház is, csak más módon. A kettő viszonya mindig komplex és változó, nem csak egy modus vivendi létezik. Abban egyetértek, hogy a lelkipásztorok legyenek szabadok a lelki dolgokkal való foglalkozásra. De nem ez a farkaskérdés. Egészen másról szól a cikkem.
Köszönöm a válaszodat. Természetesen értem miről szól a cikked, de nem elválasztható a farkas kérdés attól, hogy a hatalommal való párbeszédben milyen nyelvezetet, milyen poziciót -azaz milyen- bundát viselünk. Lehet farkasbőrben bárány és báránybőrben farkas. Az első a politikum kegyetlen világában lobbizó lelkész támogatásért, kegyelemért, mindegy, hogy miért. Kérése ha jogos is kiszolgáltatottá teszi és ahogy, hogy egyáltalán kommunikálni tudjon vállalnia kell egy nyelvi közeget. A második az egyházon belül politikusként törtető lelkész. Aki az érdekeit érvényesíti és másra fel, le oldalt, nem figyel. Legalábbis számomra így csapodnak le ezek a képek. Persze ahol nincs farkas ott ne kiáltsunk farkast, hanem érveljünk. És ez is jogos elvárás mindenki felé.
És persze azt is értem, hogy a kisegyházakat mélységesen rosszul érintette a folyamatos belső ellenségkeresés- a farkast kiáltás akkor is ha nem volt farkas- és ez folyamatos szakadásokhoz, sebekhez, traumákhoz vezetett. Úgy tűnik a trauma az ami közös a kis és nagy egyházakban.
Az itt megjelent írásokat – olykor véleményt is nyilvánítva – rendre elolvasom! De most szóváteszem, amivel nem értek egyet! Az itt véleményt nyilvánítók között vannak olyanok, akik az általuk leírtakhoz nem merik a nevüket odatenni, gondolom, az esetek többségében azért, mert a véleményét névvel nem meri felvállalni. Persze így elkerüli azt, hogy később kibújik a szög a zsákból, mint most a korábban korrektnek tűnő Monostori Tibor esetében, aki a körülötte zajló botránnyal mindent megmagyarázott utólag. És persze: a név alapján a saját gyülekezete is ráismer. Szerintem a névtelenség egy felvett báránybőr, ami alatt a farkas vicsorog, és bátran kritizálja a kereszténységet, vagy valamelyik egyházat. Még akkor is, ha régi ismerős is lehetne, ha tudnánk a gyülekezetét és a nevét! Ha valakit megbántottam, mert előfordulhat, hogy a báránybőrben valóban bárány lakozik, fohászkodom, hogy az Isten bocsássa meg nekem!,
Kedves Aranyoss Péter,
A magam részéről azért kommentálok csak nicknév mögül, mert teológiai témákban tényleg nem vagyok több, mint egy mezei gyülekezeti tag valahol… (Ezzel együtt, a rokonságban egy esküvőn egy nagyon régi ifivezetőm — kb 25 évvel ezelőttről — megkérdezte, csak nem én kommentelek itt a divinity-n dzsaszper nicken…)
Már elkezdtem gondolkodni azon, hogy majd egyszer nem csak nicknév mögül kommenteljek… az efféle kommentek ugyanakkor meglehetősen ad-hoc módon érintenek jellemzően erősen vitatott témákat: ezek a kommentek nem a legjobbak annak megértésére, miért, értsd: milyen szempontok és célok mentén, milyen értékeket előnyben részesítve gondolkodom úgy, ahogy.
Lehet, hogy egyszer elkezdek írni a blogot, ahol ezt megpróbálom összefoglalni. Addig jó eséllyel marad részemről a nicknév mögül kommentelés.