Amikor az igazság vagy az irgalom nem minden

2015 nov. 4. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 11 hozzászólás

Krisztus keresztje megmutatta, hogy az igazság és az irgalom egyaránt fontos a Biblia Istenének. Ő könyörületes és irgalmas Isten, aki megbocsátja a bűnt, de soha nem hagyja azt büntetlenül. Istenben az igazság és az irgalom együtt van jelen. Vannak azonban a Szentírásban olyan történetek, melyekből furcsa mód az derül ki, hogy az igaz cselekedet nem mindig a könyörület, és olyan történetek is, melyekből viszont az látszik, hogy az Isten által helyesnek tartott irgalom időnként mintha felülírná az igazság elvét. Szeretnék megmutatni mindkettőre egy-egy példát. Először lássunk egy epizódot, amelyből az látszik, hogy az igazság nem minden.

Amikor az igazság nem minden

Amikor Mózes igen kereste a vétekáldozati bakot, kiderült, hogy elégett. Megharagudott ezért Áronnak a megmaradt fiaira, Eleázárra és Ítámárra, és ezt mondta: Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen igen szent az, és az ÚR nektek adta, hogy hordozzátok a közösség bűnét, és engesztelést szerezzen értük az ÚR előtt. Mégsem vittétek be a vérét a szentély belsejébe. Meg kellett volna ennetek a szent helyen az áldozati húst, ahogy megparancsoltam. De Áron így szólt Mózeshez: Nézd, ma mutatták be vétekáldozatukat és égőáldozatukat az ÚR előtt, engem pedig ilyen dolgok értek! Ha én ma vétekáldozatot eszem, jónak látta volna-e az ÚR? Amikor ezt hallotta Mózes, igazat adott neki.” (3 Mózes 10,16-20)

A törvény szerint Áronnak és fiainak meg kellett volna enniük az égőáldozatot. Ehelyett elégették azt. Hogy Isten kínosan ügyelt a szent törvények megtartására, azt éppen az bizonyítja, hogy az ominózus eset előtt halállal sújtotta Nádábot és Abihút, Áron két fiát, mert idegen tüzet vittek a szentélybe. Egy újabb engedetlenség végzetes lehetett volna Áronra és két megmaradt fiára nézve. Mózes meg is ütközik, amikor látja, hogy a vétekáldozati bak elégett. Amikor azonban számon kéri ezt Áronon, Áron a természetes gyász fizikai hatásaira mutat: Egyszerűen nem bírtam ma lakomázni, hiszen a fiaimat veszítettem el! Vajon Isten jónak látta volna, ha teletömöm a hasamat és nem veszek tudomást a veszteségemről? Mózes mondhatta volna: De hát Isten azt parancsolta, hogy a főpap egye meg az áldozat húsát! Mózes azonban igazat adott Áronnak. Isten megérti a gyászt. Az igazság nem minden.

Amikor az irgalom nem minden

Azonban az irgalom sem tehető Istentől független abszolút elvvé. Íme egy másik történet: „Benhadad is a városba menekült, és szobáról szobára bujkált. A szolgái ezt mondták neki: Azt hallottuk, hogy Izráel házának a királyai könyörületes királyok. Vegyünk zsákruhát a derekunkra és kötelet a fejünkre, úgy menjünk Izráel királya elé: talán életben hagy téged. Zsákruhát öltöttek tehát a derekukra, a fejükre pedig kötelet, és úgy mentek oda Izráel királyához. Így szóltak: Szolgád, Benhadad ezt üzeni: Hagyj életben engem! Aháb megkérdezte: Hát él még? Testvérem ő! Az emberek jó jelnek vették ezt, sietve bizonygatták, és mondták: Igen, a te testvéred Benhadad! Ő ezt mondta: Menjetek, hozzátok ide! Benhadad kijött hozzá, ő pedig harci kocsijára állította. Benhadad ezt mondta neki: Visszaadom azokat a városokat, amelyeket apám elvett a te apádtól, és rendezz be magadnak bazárutcákat Damaszkuszban, amilyeneket az én apám rendezett be Samáriában! Én pedig – felelte Aháb – szövetséggel bocsátlak el téged. Szövetséget kötött tehát vele, és elbocsátotta őt. (…) A próféta ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, akit én kiirtásra szántam, életéért életeddel, népéért népeddel felelsz!” (1 Királyok 20,30-34, 42)

Az egész sztori meghökkentő, ráadásul kihagytam azt a részt, amikor az említett próféta megütteti magát egy prófétatanonccal, majd mikor az nem hajlandó erre, a vonakodó tanítványt oroszlán tépi szét (35-41). Vajon nem jogosan gondolta Benhadad, hogy Izráel Istene könyörületes? Nem volt nemes gesztus Áháb részéről, hogy megkönyörült rajta, sőt, szövetségre lépett vele? Nem az irgalmasság diadalát látjuk az ítélet felett (vö. Jak 2,13)? A próféta szerint nem. Sőt. Áháb – aki a próféta szavára haragosan és keserűen távozott – ezzel a lépésével Isten iránti megvetését demonstrálta. Miért? Azért, mert Isten eldöntötte, hogy megbünteti az őt gúnyoló Benhadadot. Áhábnak két alkalommal is világosan elmondta, hogy Benhadad és serege elpusztításával mutatja meg: ő az Úr (13-14; 28). Prófétái által közölte Áhábbal, hogy ez a célja. Megmondta, hogy Izráel királya kezébe adja Benhadadot, és felszólította Áhábot, hogy feszítse meg erejét, mert általa hajtja végre az ítéletet a szír hadvezér felett. Isten félreérthetetlenül kijelentette, hogy Benhadad az ellensége. Áháb azonban a kritikus időpontban szövetségre lépett Isten ellenségével. Demonstrálta, hogy a szíve nem az Úré. Irgalmas lépése az istentelensége jele volt. Az irgalom nem minden.

Akkor vagyunk bölcsek, ha Istenhez maradunk közel, rá figyelünk, neki vetjük alá az akaratunkat, és nem függetlenítjük tőle sem az igazság, sem az irgalom elvét. Maga Isten az úr, nem az igazság vagy az irgalom elve.

 

11 hozzászólás

  1. Kövi György

    Kedves Ádám! Talán nem ártana, ha a teológiai síkról hétköznapi síkra terelnénk ezt a témát, mivel szinte naponta kell döntenünk igazság és irgalom dolgában. Az Újszövetség arra tanít – a modern, hétköznapi élet nyelvén –, hogy emberi méltóságunk érvényesülését tartsuk szem előtt. A keresztyénség ti. az emberi méltóság vallása. Isten igazsága és irgalma az emberi méltóságunkban testesül meg. Amikor valaki megsérti az emberi méltóságunkat, kevés – morbid – kivétellel mind érzékenyen reagálunk rá, mert az igazságérzetünk sérül, ráadásul pont az a fajta igazságérzetünk, amit te isteni igazságnak nevezel – anélkül, hogy esetleg mindig meg tudnánk fogalmazni. És persze gyarlóságunkban hajlunk rá, hogy a saját emberi méltóságunkat fölébe helyezzük a másik emberének – hajlunk rá, hogy a sajátunk sérelmére felszisszenjünk, a másik megsértését meg ne vegyük észre. Hogy ez ne így legyen, meg kell tanulnunk egy mércével mérni, de ehhez meg kell tanulnunk együtt érezni, empatikusnak lenni. Az empátia az irgalom egyik megnyilvánulása. Ha empatikusak vagyunk, azzal irgalmat gyakorolunk, az irgalommal pedig megtartjuk a saját és a másik ember emberi méltóságát. Ha ezt érvényesítjük megvalósul az, amit írsz: közel maradunk Istenhez, „neki vetjük alá az akaratunkat, és nem függetlenítjük tőle sem az igazság, sem az irgalom elvét”.

  2. Pető Hunor

    Mindkét esetnél a kulcs: maga választotta istentisztelet. Az idegen tűz maga választotta istentisztelet, jutalma: halál. Aháb, aki mint tudjuk a legistentelenebb uralkodók egyike volt, szintén felülbírálja Istent. Nábót szőlőjének elorzása óta csak idő kérdése volt, hogy akkorát hibázzon, hogy jöhessen Isten ítélete felette. Magához ragadta a kegyelmezés jogát, pedig egyedül Istené a kegyelem. Még a 3,5 éves aszályt is hatalommal vészeli át, sőt a Kármel hegyi istenítéletet is, de végül eljött a nap, amikor elveszett.

    Az Úr a szíve vizsgálója. Az áldozat elégetését nem is Isten, hanem a törvényeskedő Mózes tette szóvá, de Áron válasza helyre tette.

    Arra is volt törvény, hogy moábitát csak 10 generációban lehetett befogadni. Ruthot első generációban befogadták.

    Isten az öntörvényűeket sújtja, a törvényeskedőknek viszont azt mondja, hogy nem kedveli a véres és égőáldozataikat, szívbeli megtérést vár el.

    Ezek után nem értem mi köze az Igazságnak a törvényeskedéshez. S azt sem, hogy mi köze az Irgalomnak, az öntörvényűséghez. Mindkét példát tévesnek látom. Isten igazsága helyett látunk egy példát, hogy az ember igazsága nem minden. Isten irgalma helyett olvasunk egy példát arról, hogy az ember irgalma nem minden. Persze, hogy nem, hiszen egyedül Isten szuverén. Felülbírálja, a felülbírálóit.

  3. Szabados Ádám

    Benhadadék helyesen gondolták, hogy az önmagát könyörületesnek nevező JHVH népének királyai is irgalmasak. Ugyanígy, Isten rendelte el, hogy a papok fogyasszák el az áldozat húsát. A két történetben mégis máshol volt a helyes hangsúly. Mert maga Isten az úr, nem az igazság vagy az irgalom elve. Az első négy bekezdéseddel ezért egyetértek.

  4. Kövi György

    „Krisztus keresztje megmutatta, hogy az igazság és az irgalom egyaránt fontos a Biblia Istenének.” Kedves Ádám! Igen, de arra is célszerű lenne kitérni, hogy ez hogyan érvényesül a mi mindennapi, gyakorlati életünkben. Én úgy gondolom, hogy a fentebb említett „emberi méltóság” az, amin keresztül az idézett mondatod és általában a témában írt cikkeid úgymond „apró pénzre válthatók”. „Akkor vagyunk bölcsek, ha Istenhez maradunk közel” – persze, nyilván, de érdemes hozzáfűzni, hogy ehhez előbb látnunk kell magunkban és egymásban az istenit, azon túl, hogy ez „evidencia” (így, idézőjelben, mert épp az a probléma a világunkkal, hogy messze nem az). Szerintem fontos, hogy a keresztyén teológia (és teológus) ne maradjon az öncélú ezotéria síkján, hanem egységesen értelmezett, megragadható, konkrét cselekvésre váltható fogalmakra is támaszkodjon – vagyis közvetítsen Isten és a valóság között.

  5. Szabados Ádám

    Kedves György,

    lelkipásztorként lassan két évtizede a Biblia tanítását igyekszem érvényesíteni a mindennapi, gyakorlati életben. Ennek formája leginkább az igehirdetés, de nem kizárólag az. Ez a blog is tartalmaz sok gyakorlatra vonatkozó írást. Itt azonban nem félek azt sem kutatni, hogy hogyan működnek a dolgok elméletben.

    Ami az emberi méltóságot illeti: a Bibliának fontos tanítása ez, ebben egyetértünk, de nem tenném abszolúttá, mert nem az, ez a Bibliából rengeteg példán keresztül kiderül, többek közt a fent idézett Benhadad sztorin keresztül is.

  6. Vértes László

    Kedves Ádám! A fenti részek elégé emlékeztetnek az egyiptomi papság machinációira: a hatalom teszi, amit tesz, aztán a papság megmagyarázza, belehímez valami istenes hátteret. A történelem legendás történéseire utólag ráhúznak egy következetlen természetfeletti szintet.

    Általában én vagyok, aki rendszerbe igyekszem állítani a látszólag ellentmondó és széttartó részeket, de ezúttal a részek szerintem nem csak látszólag tartanak szét, hanem egyszerűen nincs bennük kibogozható rendszer. Ez persze intuitív, így ha neked ellenkező intuíciód támadt, akkor úgy tűnik, hogy ezúttal mintha nem sikerült volna meggyőzően kifejtened az ügyet.

  7. Szabados Ádám

    Kedves László! Nem bántásként mondom, de kettőnk világnézete annyira távol áll egymástól, hogy régóta nem számítok a helyeslésedre. Tudomásul veszem, hogy nem egy hajóban evezünk. A cikkemben – amely egyébként nem akarja az igazság és irgalom szerteágazó témáját rendszerbe foglalni – az egységet az utolsó mondat képezi.

  8. István70

    De hogy jön ide Mondrian???

  9. Szabados Ádám

    Mondrian úgy jön ide, hogy a bevágott képe az igazság és az irgalom nagy teológiai dilemmáit ábrázolja.:)

  10. Judit

    Nagyon jó gondolatok vannak ebben a cikkben (ami már fél-prédikáció :)), engem is éppen ez a téma foglalkoztat, „igazság és irgalom kapcsolata”, illetve a kettőnek kéz a kézben járása.
    Ami miatt talán picit befejezetlennek tűnhet (ahogy a kommentárokbók kitűnik), az a kissé bővebb végszó, következtetés hiánya. Amit én úgy foglalnék össze, hogy csak irgalom vagy csak igazság nem elég sem a mai világban, sem Isten előtt. Ő mindkettőt elvárja a hívők életében, hiszen Jézus Krisztus is ezt tanította egész életével: elvhű irgalom és szeretetteljes igazságosság, ez az, amire folyamatosan szükség van. Ahogy Mikeás 6:8 írja: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel”. Szerintem az irgalom igazság nélkül: sokszor naivság, butaság és megalkuvás, igazság pedig irgalom nélkül: kegyetlenség / farizeusság.

  11. Judit

    Mondrian teozofus volt, a pogány politeizmus és az okkultizmus híve
    Madame Blavatsky kepe volt az ágya fölött, amikor meghalt….nem jó választás…

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK