Mi volt a Krisztus istenségéért vívott harc tétje Athanasziosz számára? Első látásra úgy tűnhet, hogy a Niceai zsinat tekintélye. Athanasziosznak fontos volt ez a zsinat, szóvá is tette, hogy az ariánusok hogy szólhatnak egy ilyen „tekintélyes” zsinat ellen. A Niceai zsinat tekintélye azonban önmagában nem biztos, hogy foglalkoztatta volna Athanaszioszt, ha a zsinat nem az apostoli tanítást rögzítette volna a „homousziosz” kifejezés használatával. De vajon miért tartotta Athanasziosz ennyire fontos kérdésnek azt, hogy a Fiú öröktől létezett-e, vagy csak az idők előttől, hogy Isten Fia...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Athanasziosz evangéliumi rugalmassága?
Bár Athanasziosz a „homousziosz” (egylényegű) kifejezés védelmezőjeként vált ismertté, biblikus gondolkodása pedig a reformátorok biblicizmusával is vetekedett, az alexandriai püspök tisztában volt azzal, hogy az evangéliumi, apostoli hit iránti hűség nem pusztán bibliai szavak szajkózásából áll. Egyrészt azért nem, mert teológiai ellenfelei, a Krisztus örök istenségét tagadó ariánusok is használtak bibliai szavakat, csak éppen egészen mást értettek alattuk. Másrészt azért nem, mert bibliai igazságokat ő is csak nem-bibliai kifejezésekkel tudott megvédeni, amikor ellenfelei bibliai...
Athanasziosz, a protestáns?
Athanasziosz könyveit olvasva valószínűleg protestánsok is és katolikusok is meglepődnek az egyházatya biblicizmusán. Protestánsok azért, mert nemigen számítanak ilyesmire a reformáció előtti korban. Katolikusok meg azért, mert Athanasziosz érvelési módszere a reformátorok biblikus észjárására emlékezteti őket. Athanasziosz írásainak legnagyobb része igeversek magyarázata. Elkezdtem megjelölni a könyveiben azokat a mondatokat, amelyekben a „sugalmazott” Szentírásra hivatkozik, de egy idő után abbahagytam, annyira általános ez nála. Vanyó László katolikus teológus is szóvá teszi Athanasziosz...
Mit kaptam Athanasziosztól?
Múlt vasárnap Athanasziosz negyedik századi egyházatyáról tartottam előadást a gyülekezetemben. Minden évben kiválasztok egy személyt az egyház történetéből, aki valami miatt nagy hatással volt rám. Tavaly Kálvinról beszéltem, korábbi években pedig Lloyd-Jones, Stott, Spurgeon, Whitefield, Bonhoeffer, Kierkegaard és Schaeffer voltak a témáim. Azt próbálom ezekben az életrajzi előadásokban elmondani, hogy mit kaptam ezektől az emberektől, konkrétan miért látom követhetőnek a példájukat, és szerintem mit tanulhatunk az életükből és a gondolataikból. Athanasziosz régi nagy kedvencem, most is...
Bölcs női gondolatok a férfiakról?
Ha előkerül a nemi szerepek kérdése, a téma garantáltan érzelmektől fűtött, heves vitákat eredményez. Nehéz úgy beszélni a férfiasságról és a nőiességről, hogy a véleményünk – akármi is az – ne ütközzön erős félelmekbe, előítéletekbe, meggyőződésekbe és kulturális tabukba. Megosztó témáról van szó: nagyon nem mindegy, hogy sibbóletet vagy szibbóletet mondunk-e (vö. Bír 12,6). Bárhogy foglalunk állást, lesznek társaságok, ahol utána meghidegül és elfogy körülöttünk a levegő. A témát mégsem kerülhetjük ki, hiszen nem a kvantumfizikáról vagy a Jelenések könyve értelmezéséről van szó, hanem egy...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK