Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Társadalom

Mit jelent a gyermekvédelmi népszavazás eredménye?

Érdemes néhány szót ejteni a népszavazásról, és hogy mit jelent annak eredménye. Azok, akik ellenezték a gyermekvédelmi törvényt, illetve az azt négy „nem”-mel megerősíteni szándékozó kérdéseket (mert mondjuk homofóbnak, melegellenesnek vagy primitívnek, feleslegesnek tartották, egyszerű politikai haszonszerzést láttak benne, vagy esetleg ők maguk azok a lobbiszervezetek, amelyekről szó van), a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen szavazatok leadására buzdítottak. Ez a demokratikus szempontból kissé furcsa taktika azt eredményezte, hogy a népszavazásnak nem lett jogilag kötelező eredménye, hiszen az érvényes szavazatok aránya egyik kérdésnél sem érte el az 50%-ot. Az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint emiatt magát a törvényt is vissza kellene vonni (ezzel jelezve, hogy ebben a versenyben bizony nekik is voltak lovaik).

bővebben

Szavazzunk és imádkozzunk!

Ma parlamenti választásokon adhatjuk le pártokra és képviselőjelöltekre a szavazatunkat. El fog dőlni, hogy ki vezesse Magyarországot a következő négy évben, ez pedig sok egyéb következménnyel is jár. Különbözőek vagyunk, különbözőképpen gondolkodunk, a véleményünket legtöbben régóta kialakítottuk már: szavazzunk a hitünknek és a legjobb meggyőződésünknek megfelelően! Közben ne felejtsük el, hogy a legfontosabb dolgok nem fognak hétfőtől sem megváltozni. Akárhogy is alakulnak a választások, Isten marad a világmindenség ura; Jézus Krisztus lesz továbbra is az emberiség egyetlen Megváltója; a gyülekezeteinkben, templomainkban az Isten országa eljöveteléért fogunk imádkozni; a hívő keresztények egymás testvérei maradnak, és ezután is az evangéliumra lesz szüksége jobboldali és baloldali meggyőződésű embereknek egyaránt.

bővebben

Turgenyev fája

„Ti olyan sietősek vagytok, erről elfeledkeztem…” – szólt Szilszakáll, az öreg ent. „Nos, még nem szabad türelmetlenkednetek. Most értünk az első szakasz végére; de sok mindent meg kell magyaráznom azoknak, akik messze laknak, Vasudvardtól távol, meg azoknak is, akikkel még nem tudtam beszélni a tanács előtt, s csak azután fogjuk eldönteni, hogy mitévők legyünk.” Ez a kedves epizód A gyűrűk urából azért jutott most eszembe, mert az Európai Év Fája versenyből kizárták az orosz „indulót”, egy 198 éves tölgyfát. A tölgyfát Ivan Turgenyev orosz író ültette, egy olyan távoli korban, amikor még nem volt orosz-ukrán háború, és az Oroszországot lerohanó Napóleon császár éppen két éve halt meg száműzetésben Szent Ilona szigetén.

bővebben

Gyermekek veszélyben

Az autón az orosz felirat (дети) azt jelenti: gyermekek. A határon sok belső-Ukrajnából (főleg Harkivból) érkező autón láttuk ezt a szót. Azért írják ki (jellemzően a szélvédőn egy papírra, de akár a képen látható formában is), hátha így nem lőnek rájuk. És az autókban tényleg ott ülnek a gyerekek – pelenkás babáktól kiskamaszokig mindenféle korosztály. Az egyik kocsiban, amit megállítottunk, tizenhat (!) gyerek ült az apa és az anya mögött, és amikor rákérdeztünk, megerősítették, hogy mind saját gyermekük. A segítségközpontokban is rengeteg gyermeket láttam. Egy statisztika szerint a háború kezdete óta már másfél millió gyermek hagyta el Ukrajnát. A legutóbbi, akit az édesanyjával a repülőtérre vittünk, hogy kijussanak a háború borzalmaiból, spanyolországi ismerősökhöz tartott, majd onnan talán Németországba mennek tovább.

bővebben

Hol kezdődik a fundamentalizmus?

Slavoj Žižek A törékeny abszolútum című kötetben elmésen fejtegeti, mennyire nem egyszerű eldönteni, „hol kezdődik a Balkán”. „A szerbek számára a Balkán odalenn délen van, Koszovóban vagy Boszniában, és ők azok, akik megvédik a keresztény civilizációt Európának ettől a Másik felétől. A horvátok szerint az ortodox, despotikus és bizánci Szerbiában kezdődik, mellyel szemben Horvátország védelmezi a nyugati demokratikus értékeket; mi szlovének úgy véljük, Horvátország a határ és mi vagyunk a békés Mitteleuropa utolsó védőbástyája. Sok olasz és osztrák számára a Balkán pereme Szlovénia, a szláv hordák nyugati előretolt hadállása. A legtöbb német szerint azonban történelmi kapcsolat miatt már magát Ausztriát is megfertőzte a balkáni korrupció és a kontárság; sok észak-német úgy hiszi, hogy Bajorország – a maga katolikus, provinciális tendenciáival – sem mentes a balkáni szennyeződéstől. Számos arrogáns francia szemében a maga balkáni, keleti brutalitásával egész Németország vált idegenné a francia kifinomultságtól.” (6-7) A briteket pedig a kontinentális Európa emlékezteti a balkáni Török Birodalomra – mondja Žižek.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK