Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Egyén

Episztemológiai jelentőségű igék (1)

Cikksorozatot indítok episztemológiai (ismeretelméleti) jelentőségű bibliai igékről, melyek rámutatnak a megismerés összetett és személyes folyamatára. Ebben az első részben ennek a sorozatnak ágyazok meg egy Polányi Mihálytól származó ismeretelméleti gondolattal. Azt szeretném megmutatni, hogy a Biblia megismeréssel kapcsolatos képe összhangban van azzal, ahogy a tudásszerzés más esetekben is történik (beleértve a tudományos módszert). Polányi tudományfilozófiai meglátásait meggyőzőeknek tartom, és úgy gondolom, nem a bibliai, hanem az azzal szemben álló pozitivista episztemológia kerget...

bővebben

Leendő keresztény vezetőknek

Vágysz arra, hogy hatással légy mások életére? Hogy adjanak a véleményedre? Szeretnél az az ember lenni, akihez mások igazodnak, akiről akkor is beszélgetnek, ha nincs jelen, és olyanok is, akik soha nem is találkoztak még veled? Szeretnél ismert keresztény vezető lenni? Nemes szolgálatra vágysz, bár hogy a vágyad nemes-e, azt én innen nem tudom megítélni. Ha Isten keresztény vezetővé akar tenni, azzá fog tenni a nélkül is, hogy te ezért küzdenél. Sőt, nagy valószínűséggel ő csak akkor fog azzá tenni, ha nem küzdesz ezért, hanem egyszerűen csak szereted a körülötted élőket és használod az...

bővebben

Idézetek a szeretetről Augusztinusztól

Augusztinuszról tartok ma előadást a gyülekezetemben (az afrikai egyházatya a szokásos éves életrajzi előadásaim idei alanya), és ez remek alkalom arra is, hogy a jegyzeteimben felhalmozott, de fel nem használt rengeteg idézet közül néhányat beillesszek ide, kommentár nélkül. A most következő mondatokat kivétel nélkül mind Szent Ágoston A keresztény tanításról (Kairosz Kiadó, 2001) c. könyvéből vettem. Az idézetek az Isten és a felebarát iránti szeretetről szólnak, ami Augusztinusz egyik központi témája volt, és ami engem is régóta foglalkoztat. Érdemes a mondatokat újra és újra elolvasni és...

bővebben

A törökgáborelemez és a teológia

A politikai gondolkodás világában különleges vállalkozásnak tartottam Török Gábor elemző blogját. Tetszett, hogy a törökgáborelemez különbséget tudott tenni a dolgok értéke és a dolgok mechanizmusa, valamint a meggyőződés és a meggyőzés erejének megítélése között, és ezzel egy olyan politikai érdekektől és értékektől független elemző térbe invitált engem is, ahol nem csak saját meggyőződésemet (vagy annak ellenkezőjét) hallottam vissza, hanem azt is mérlegre tudtam tenni, hogy egy-egy politikai szereplő a siker milyen esélyével képvisel meggyőződéseket és érdekeket. TG projektjét tehát...

bővebben

Hová tűnt a bűn fogalma?

Karl Menninger amerikai pszichiáter sokak hiányérzetének adott hangot, amikor 1973-ban publikálta Whatever Became of Sin c. könyvét. Menninger több oldalról dokumentálja azt a folyamatot, ahogy a nyugati társadalmakban a bűn teológiai fogalma először büntetőjogi kategóriává szűkült, majd a pszichológia kezében szép lassan „betegséggé” szelídült. Viszonylag kis kockázatot vállalva kijelenthetjük: az azóta eltelt évtizedekben ez a folyamat csak eszkalálódott. A szociológia és a pszichológia lényegében eltűntette a bűn fogalmát a nyugati kultúrából. Ennek egyik ékes bizonyítéka a gyerekeknek...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK