Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Így mondják ki a nevemet Izráel fiai felett, és én megáldom őket.” (4Móz 6,27)
Kik mondják ki így Isten nevét? Áron fiai, a papok. Hogy mondják ki? Így: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
„Azután eskesse meg őt a pap, és mondja ezt az asszonynak: Ha nem hált veled senki, ha nem tévelyedtél el tisztátalanul férjedtől, ne ártson neked ez a keserű, átokhozó víz, csak akkor, ha eltévelyedtél férjedtől, és tisztátalanná váltál, mert férjeden kívül más is hált veled.” (4Móz 5,19-20)
Olyan, mintha ez a fejezet a középkor egyik legsötétebb gyakorlatát igazolná, az ún. „istenítéletet”. Az istenítélet lehetett tűzpróba vagy vízpróba, és a célja Isten segítségül hívásával az ártatlanság vagy bűnösség bizonyítása volt. A tűzpróba esetén ártatlannak minősítették a megvádoltat, ha a tüzes vas által okozott sérülés három nap alatt elkezdett gyógyulni. Vízpróba esetén kezeit és lábait összekötözve a folyóba vagy a tóba mártották az embert, és akkor minősítették ártatlannak, ha elmerült. Ha feljött a víz felszínére, akkor bűnösként megégették. Egészen brutális és meghökkentő szokás, nem véletlen, hogy a IV. Lateráni Zsinat 1215-ben betiltotta. De vajon nem maga Isten rendelt el hasonlót népe számára Mózes idején a féltékenységi törvénnyel?
„Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és helyezzék be a rúdjait. (…) Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíbor ruhát.” (4Móz 4,6.13)
Ahhoz, hogy a léviták az ÚR hajlékát szállíthassák, annak felszereléseit össze kellett előbb pakolniuk. Ez gondos szétszerelést, megjelölést és csomagolást igényelt. Mindennek a helyén kellett lennie. És mivel szent dolgokról volt szó, nem volt az sem mindegy, hogy mi mivel érintkezett. A megkülönböztetést szolgálta a színkódos csomagolás.
„Oszd be a lévitákat Áron és fiai mellé, mert egészen az én tulajdonaim ők Izráel fiai között.” (4Móz 3,9)
Szeretnénk egészen az ÚR tulajdonaivá válni? A lévitákról Isten mondja: „egészen az én tulajdonaim ők Izráel fiai között”. A héber szövegben ez úgy van, hogy „átadottak, átadottak” (נְתוּנִ֙ם נְתוּנִ֥ם). Az ismétlés a hangsúlyt jelöli: teljesen, egészen átadottak. A léviták egészen az ÚR tulajdonába kerültek. Egészen az övéi.
„Izráel fiai mindnyájan a maguk hadijelvénye körül táborozzanak, nagycsaládjaik jelvényeivel ellátva, a kijelentés sátrától távolabbra, körös-körül táborozzanak.” (4Móz 2,2)
Egy Kr. e. 13. századi egyiptomi ábrázoláson azt látjuk, ahogy II. Rámszesz fáraó sátrát (amely egy hosszabb külső és egy rövidebb belső helyiségből áll) egyiptomi seregek veszik körül, teljes védelmet biztosítva a királynak. Hasonló történik Izráel táborában is, csak ott középen nem egy földi uralkodó sátra áll, hanem a királyok Királyának lakóhelye.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK