A bűn olyan, mint a szakáll, mondta Luther. Ma megborotválkozunk, az állunk tiszta és sima lesz, de a szőr holnap megint elkezd nőni, megint meg kell borotválkoznunk, aztán holnapután is, és ez így megy életünk végéig. Az a bűn természete, hogy állandóan nő, vagy nőne bennünk, ha hagynánk. Nem tudjuk gyökerestül kitépni, újra és újra megjelenik, ezért újra és újra le kell vágnunk. A bűnnel való harc rendszeres és ismétlődő. Ha azt gondoljuk, hogy egyszer s mindenkorra le tudunk számolni vele, becsapjunk és nevetségessé tesszük magunkat. Jézus is valami hasonlót mondott Péternek az utolsó...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Elmélkedések
Leendő keresztény vezetőknek
Vágysz arra, hogy hatással légy mások életére? Hogy adjanak a véleményedre? Szeretnél az az ember lenni, akihez mások igazodnak, akiről akkor is beszélgetnek, ha nincs jelen, és olyanok is, akik soha nem is találkoztak még veled? Szeretnél ismert keresztény vezető lenni? Nemes szolgálatra vágysz, bár hogy a vágyad nemes-e, azt én innen nem tudom megítélni. Ha Isten keresztény vezetővé akar tenni, azzá fog tenni a nélkül is, hogy te ezért küzdenél. Sőt, nagy valószínűséggel ő csak akkor fog azzá tenni, ha nem küzdesz ezért, hanem egyszerűen csak szereted a körülötted élőket és használod az...
Bilincsek, választottak és a feltámadás
Élete végéhez közeledve Pál Jézus feltámadására irányítja Timóteus figyelmét: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.” (2Tim 2,8-10) Négy fontos dolgot szeretnék kiemelni ebből a néhány mondatból: 1) Pál evangéliuma Jézus feltámadásáról szól, 2) Isten igéje nincs bilincsbe verve, 3) a...
Gombóc
Mikor hazahoztuk, nevezhettük volna Ribizlinek vagy Sutyinak is, de valamiért Gombóc lett a neve. Maga volt az aranyosság. Majdnem eljött velünk a Tengerentúlra, ahol Dumplingként mutattuk volna be hódolóinak. Már a „repülőjegye" is megvolt, de végül itthon kellett hagynunk. Miután hazajöttünk, még öt évet ugrándozott köztünk. Nagyon szerette a Micimackót, Rejtőt, a kenyérhéjat, a zoknikat, és azt, ha a fejecskéjét simogattuk. Reggel és este zörgette a ketrece ajtaját, hogy enni kapjon és kijöhessen néhány órácskára. Ma reggel el kellett altatnunk. Fogalmam sincs, van-e bármilyen jövő...
Jesus loves gays
Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy férfit, akit homoszexuális tevékenységen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt a férfit homoszexuális aktus közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva,...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK