Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Spiritualitás

Álmegtérések: az egyház öngyilkossága?

Néhány hiperkálvinistát leszámítva szerintem nagyjából minden keresztény egyetért azzal, hogy jó dolog, ha az egyház taglétszáma nő. Egyetlen bölcs vezető sem arra törekszik, hogy a gyülekezete vagy a felekezete veszítsen a tagjaiból. A korai egyház növekedő egyház volt: „Isten napról napra gyarapította a gyülekezetet üdvözülőkkel”. Persze, voltak hanyatló időszakok is (pl. 2Tim 1,15-18), de alapvetően a gyarapodás jellemezte az első gyülekezeteket. Klaus Douglass Az új reformáció és Rick Warren Céltudatos gyülekezet c. könyvének népszerűsége mutatja, hogy a növekedés fontosságát ma már...

bővebben

Kívül levők és belül levők

„Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok...

bővebben

Gyülekezeti fegyelmezés

„Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján.” (1Kor 5,4-5) Gyülekezeti fegyelmezésről van itt szó, egy súlyos esetben: az egyik testvér lefeküdt apjának feleségével. Pált megdöbbenti, hogy a korinthusiak semmit nem tesznek az ügy tisztázása érdekében, és felszólítja őket, hogy a szóban forgó testvért zárják ki a gyülekezetből. Nehéz történet, de Pál indokaiból fontos alapelvet tanulhatunk: a lélek végső sorsa fontosabb a földi élet...

bővebben

Communio sanctorum és congregatio sanctorum

Minden keresztény egyház hisz a communio sanctorum (szentek közössége) valóságában, hiszen maga az Apostoli hitvallás mondja ki: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét” (ökumenikus fordítás). Az egyház egyetemességének megvallása és a szentek közössége szoros kapcsolatban van egymással, hiszen az egyház egyetemessége hozza létre a szentek közösségét, a szentek közössége pedig az egyház egyetemességét. Azért vannak közösségben egymással a szentek, mert az egyház egyetemes, az egyház egyetemességét viszont éppen a szentek közössége adja. De vajon mit értünk „szentek”...

bővebben

Az egység nem az első kérdés!

Érdekes füzetecskét olvastam nemrég Martyn Lloyd-Jones velszi lelkésztől, aki az elmúlt század ötvenes éveiben London egyik legnépszerűbb igehirdetőjének számított (Emil Brunner svájci teológus kora legnagyszerűbb prédikátorának nevezte). Lloyd-Jones a szélesebb publikum előtt annak idején egyrészt markáns evangéliumi nézeteivel, másrészt az ökumenikus mozgalommal szembeni erős kételyeivel tűnt fel. Az említett füzetecske (Luther and His Message for Today, Evangelical Press, 1968) Lloyd-Jones Luther Mártonról szóló 1967-es előadásának írott változata, melyben a német reformátor méltatása...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK