Olvasom, hogy egy friss felmérés szerint a magyarok 91 százaléka azonnali tűzszünetet akar, csupán 7 százalék folytatná a háborút addig, amíg Ukrajna nem győz. Ez az arány talán sokakat meglep, minden bizonnyal olyan is van, akit csalódással tölt el, sőt, némelyek talán valamiféle orosz propaganda eredményének is látják ezt. Amikor azonban közvéleménykutatók ennyire egyöntetű véleménnyel találkoznak, érdemes inkább a néplélek mélyebb, zsigeribb ösztöneire gyanakodni. Van itt valami a mélyben, valami történelmi tanulság vagy tapasztalati tudás, ami pártpolitikától függetlenül is hat. Ez a tudás legalább olyan markáns véleményközösséget formál a magyarokból, mint ami a lengyeleknél megfigyelhető, csak ellenkező előjellel. A lengyelek ösztönös reakciója az, hogy harcolni kell egészen a győzelemig, sőt, Oroszország megalázásáig és megbüntetéséig. A magyaroké, hogy azonnal tűzszünetet kell kötni, mielőtt a háború visszafordíthatatlanul eszkalálódik. A különbségnek szinte biztosan történelmi okai vannak. Mindjárt elmondom, hogy a magyarok esetében szerintem mi lehet a mélyben, de előtte hadd öntsem szavakba egy másik gondolatomat, ami meg Ukrajna támogatásáról és annak lélektani okairól szól. Most sem a politikát, hanem a kultúrát próbálom megérteni, ami az alatta lévő réteg.
Annak, aki követi az írásaimat, nem titok, hogy érzelmileg a háború első napjától a megtámadott ukránok mellett állok. Mélyen érint a kálváriájuk. A Biblia és a világról szerzett ismereteim alapján közben persze tudom, hogy ez a háború (mint minden háború) sok szándék és kölcsönhatás elegye, értelmetlen egyetlen birodalom agressziójaként látni, hacsak nem egydimenziósan szemléljük a világot. E tekintetben az emberi természettel józanul számoló mearsheimeri realisták érveit lényegesen erősebbnek tartom a fukuyamai idealisták érveinél. A mostani mintázat pont olyan, amilyen a birodalmak viselkedése mindig is volt, és nemcsak a nyíltan támadó Oroszországé, hanem a Nyugaté is. Ebben az esetben Oroszország támadott, de a világ nem felejtette el, hogy a Nyugat az elmúlt évtizedekben (hogy az elmúlt évszázadokról most ne is beszéljünk) szintén több véres háborút indított (gondoljunk csak a több százezer áldozatot követelő afganisztáni, iraki és líbiai háborúkra), és érdekszféráit a riválisai kárára folyamatosan tágította, többek között éppen Ukrajnában. A világ arra is emlékszik, hogy nem az orosz, hanem az amerikai elnöktől tanulta a preemptív háború fogalmát. Szóval ezt ésszel mind tudom, de érzelmi síkon a háború nekem mégis azokat a síró asszonyokat és gyermekeket jelenti, akiket a határon meg a BOK-csarnokban láttam, akiknek adományokat gyűjtöttünk, osztottunk, akiknek az országa hullik éppen darabjaira, mert a nyugati üllő és a keleti kalapács közé szorultak. Elsősorban a menekülők szemével látom a háborút és Oroszországot, és megértem azokat, akik nem is akarják máshogy látni. Valószínűleg Nyugaton is sokakat egyszerűen csak a brutalitás és a nyílt agresszió háborít fel és a megtámadottal éreznek együtt, neki akarnak segítséget nyújtani. Ez akár keresztény erény is lehet.
Van mégis egy jelenség, ami mellett ha elmegyünk, megtévesztőbb hazugságot lélegzünk magunkba, mint a putyini propaganda. Ez a hazugság a kultúra mélyrétegeiben van, sőt, az emberi természet azon törekvésében, hogy igazolja magát. Ennek a hazugságnak a veszélye nem kisebb, mint az orosz tankoké, annál az oknál fogva, hogy lehetetlenné teszi a megegyezést. Nehezen tudom ezt most úgy megfogalmazni, hogy ne hangozzék provokatívnak, de tompítani sem szeretném az élét a veszélynek, amit látok. Arról van szó, hogy a morális belháborúját eldönteni készülő progresszív Nyugat kapott egy lehetőséget, hogy saját áldozatkultúrájának erénymátrixában feljebb lépjen, sőt, az éppen legfölülre helyezett ukrán zászlóba öltözve elfoglalja a morális magaslatot. A pozíció megtartásához ebben a mátrixban három dolgot kell tenni: 1) feltételek és kételyek nélkül az áldozat Ukrajna mellett állni, és ebből újra és újra erényt kovácsolni, 2) Ukrajna (vagy akár a vele „misztikus unióra” lépő Nyugat) bármilyen felelősségének felvetését áldozathibáztatásnak nevezni, 3) Oroszországot és Putyint a lehető legrosszabb fényben láttatni (legjobb egyenesen az Abszolút Rosszhoz, Hitlerhez hasonlítani). Vagyis legyen a háború morális kereszteshadjárat, amelyben csak fekete és fehér létezik, és ahol magát a Gonoszt tűzzük a szuronyainkra mi, a Jók.
Csábító ez az út, mert a kultúra egyéb szintjein is sikeresen működik. Az áldozati státusz ebben a kultúrkörben ma ugyanis előnyt jelent. Természetesen vannak áldozatok, és természetesen van, amikor az is egyértelmű, hogy ki az elkövető, és ilyenkor a különbséget tényleg bűn elkenni. Én azonban most az áldozatkultúráról beszélek. Például a nyugati egyetemeket uraló interszekcionális gondolkodásról, amelynek az a lényege, hogy az áldozati mátrixban ki, mely csoporthoz tartozik, hol helyezkedik el, milyen sérelme mire jogosítja föl. Azért fontos ezt megérteni, mert ebben a legkörben dolgoznak ma a nyugati értelmiségiek, sajtómunkások és politikusok. Talán kissé frivol a példa, de az áldozatkultúrát tökéletesen illusztrálja a South Park Prince Harryről szóló része. Ebben van egy Brand Management központ, ahol megrendelésre mindenkinek elkészítenek egy saját brandet. A személyes brand egy kiemelt tulajdonságokból álló lista, amellyel magunkat mások számára rokonszenvessé tehetjük. A maró társadalomkritikaként beillesztett poén pedig az, hogy a javasolt listák mindegyikének a végéhez kérdés nélkül odacsapják az „áldozat” (victim) szót is, mert ez egy áldozatkultúrában elengedhetetlen, nélkülözhetetlen erény. Ahhoz, hogy fölül lehessél, áldozatnak kell látszanod, vagy feltétel nélkül, jól láthatóan az áldozat mellé kell állnod. Ez a lényege az interszekcionális dogmának, amely kijelöli az emberek, embercsoportok és népek helyét a morális ranglétrán. És ezért fontos, hogy most is legyen egyértelmű tettes és egyértelmű áldozat, és hogy a Nyugat látványosan az áldozat mellett foglalhasson helyet.
Csak van itt egy kis bökkenő. A valóságban a világ közvéleménye nem egy erényes Nyugatot lát, hanem egy idegen tollakkal ékeskedő farizeust, aki a szabályokat is régóta önmagához alakítja. Ezt nem én mondom, érdemes megnézni a statisztikákat, hogy milyen kép alakult ki a nagyvilágban a Nyugatról, és milyen kép Oroszországról. Oroszország nem lett erényes hős, nagyjából reálisan látják a birodalom nyers erejét, de ahogy a Washington Post is hosszasan értekezett a jelenségről, a föld lakosságának nagyjából kétharmada nem tartja jobbnak a Nyugatot, sőt, egyenesen viszolyog az énképétől. Képmutatónak és provokatívnak látják, ezért nem is állnak most mögé. Minél több zászlóba csomagolja magát (keresztes, amerikai, szivárványos, ukrán stb.), minél inkább az áldozattal próbálja igazolni önmagát, annál jobban viszketnek a kultúrájától. És veszélyesnek tartják. Erős emberek ugyanis békét köthetnek egymással, mert belátják ennek szükségességét, de aki saját jóságától meghatódva démonizálja a másikat, nem fog békét vagy kompromisszumot keresni. Ami persze a tét folyamatos emelkedéséhez vezet, ahogy ezt most is látjuk.
Itt térnék vissza a történelmi tanulsághoz, amely szerintem a magyar nép tűzszünet utáni vágyát magyarázza. Ez az elmúlt évszázadokban sokszor megalázott, kisemmizett nép a Nyugathoz akar tartozni, de érzelmileg kevéssé azonosul vele (részben mert a Nyugat is kisemmizte), ráadásul az utóbbi években az amúgy sem túl erős érzelmi azonosulás mértéke a migráció és a progresszív kultúrharc miatt rohamosan csökkent. Felerősödött ugyanakkor a régi védelmi ösztön, amit az az ismerős érzés vált ki, hogy egy birodalom a maga kultúráját erőszakosan rá akarja kényszeríteni. Ilyen volt régen a muzulmán török, a katolikus osztrák, a náci német, a marxista szovjet, és ilyennek tűnik egyre inkább a progresszív Nyugat. A magyar ezt tapasztalva makaccsá válik, megveti a lábát és megpróbálja kibírni a nyomást. Talán egy kicsit cinikus és keserű is lesz, és hajlamos maga is a passzív-agresszív áldozatszerepre. A megváltoztatására tett kísérleteket büszkén utasítja el. Ehhez az ismerős alaphelyzethez társul egy másik régi tanulság, ami talán még fontosabb a reakció megértéséhez.
A magyar nép megtanulta a leckét, amit az elmúlt évezredekben sok más nép is, hogy birodalmak perifériáján (jelen esetben a Nyugat keleti végén) lenni csak akkor jó, ha a birodalmak kereskedelmi kapcsolatban állnak egymással. Ha a kapcsolat erőteljes konfliktusba vált, a birodalom perifériája országméretű „zsákfalu” lesz, mint egy község az ukrán határnál. Vagyis kiszorul a döntési folyamatokból, megkerülhetővé válik, eljelentéktelenedik. De ennél sokkal rosszabb is lehet a sorsa. A perifériára szorult ország a birodalmak közti konfliktusban könnyen a dárda hegyévé válik, az a bizonyos szerszám, amellyel mások verik a csalánt. Mint amilyen most Ukrajna, ahol tényleg hullazsákokban érnek haza a férfiak (ők ugye, elviselik), vagy amilyen Magyarország a történelme során többször volt már. Ezek a tapasztalataink ott vannak a balladákban, a Himnuszban, meg a közelmúlt nagyszüleink által mesélt történeteiben. Sok évszázad alatt beégett a magyar néplélekbe, hogy ha belekeveredünk egy háborúba, ami nem a miénk, abból rendre mi jövünk ki a legrosszabbul.
Meggyőződésem, hogy ezt tükrözi a 91 százalékos arány. Ez a nép nem akar újból egy birodalom dárdája lenni, akármilyen morális zászlót is lenget éppen az impérium, amelynek a szélén él. A magyarok nagy többsége nem bízik a Nyugat morális felsőbbrendűségében, nem akar a perifériáján eljelentéktelenedni, és még kevésbé akar meghalni érte. Egyszer végre inkább olyan akar lenni, mint mondjuk Svájc, amely valahogy mindig ki tudott maradni a nagyok konfliktusából. De vajon ez nem hasonló önigazolás, mint amit a Nyugat az áldozatkultusszal csinál? Nem közöny vagy cinkosság? Nem vétkes, cinikus tétlenség? Nem a bűn relativizálása? Sok bűnünk van nekünk, magyaroknak, de a tűzszünet utáni vágyat őszintén szólva nem látom most annak. Nem hibáztatom a népemet azért, mert a háború eszkalálása helyett békét szeretne. Ha nem ez lenne az alapállása, talán a Kárpát-medence sem volna ilyen békés, hiszen történelmi igazságtalanságokra nem csak az ukránoknak kell reagálniuk, nekünk is van ilyenből egy nagy kosárral. Még jelentős területvesztés is. A kompromisszumos béke elfogadása nem csak elvtelen lehet, lehet józan életösztön is. Mi is életben akarunk maradni, ahelyett, hogy megint elvéreznénk egy igazságosnak hitt háborúban, pláne valaki más szent ügyéért, amit nem érzünk a magunkénak. A lengyelekért egyszer még esetleg harcba mennénk, bár ma az sem biztos, de ha rajtunk múlik, ezért a Nyugatért már inkább nem. Hiszen a felmérések szerint ők maguk sem mennének harcba saját országaikért (a németeknek például csak a tíz százaléka harcolna Németországért, ha megtámadnák, és annak is a nagy része az idősebb korosztályhoz tartozik). Szívük szerint a kárpátaljai magyarok sem halnának meg Ukrajnáért, csak erről ők nem dönthetnek. Ha az ukrán menekültekkel szemben közönyt tapasztalnék, bántana a semlegesség. A menekültekkel szemben viszont alapvetően nem közönyt, hanem segítőkészséget és nagylelkűséget tapasztaltam a háború első napjától. Ott voltam a legelső sorokban, láttam a széles társadalmi összefogást. Vannak persze közönyös és gyűlölettel teli magyarok, ahogy vannak gyűlölettel teli ukránok és lengyelek is, de a felmérésben szereplő 91 százalék nem az ukránok szenvedése iránti közönyt jelzi, hanem azt, hogy a magyar nép nem akar újra eszközzé válni a nagyok konfliktusában. És ez számomra teljesen érthető.
Ha végiggondolom, mi lenne ennek az alternatívája, Vilmos császár jut eszembe, meg a száz éve megáldott fegyverek, a németekhez fűződő történelmi lojalitásunk katasztrofális következményei, no meg a Nyugaton a helyzet változatlan című film. Nem látom a múltbeli döntéseinket erkölcsileg jobbnak, mint a mostanit, és a történelem sem így ítélt felőlük. Kétlem, hogy egy újabb világégéssel fenyegető oroszellenes keresztesháború támogatása morálisan igazolhatóbb volna, mint egy kompromisszumokra törekvő tűzszünet szorgalmazása. Ha a realistáknak van igazuk, az oroszokkal való tűzszünet tízezrek, százezrek, milliók, talán százmilliók életét menthetné meg. Ez morálisan tehát indokolható. A kérdés persze az, hogy melyik történelmi analógiát tartjuk a leginkább ide illőnek. Ezt viszont legalább annyira meghatározza a saját énképünk, mint amennyire az ellenfélé. Ha nem az áldozatkultúra torzító szemüvegén keresztül nézzük a birodalmak egymásnak feszülését, hanem reálisabb, biblikusabb távolságból, akkor nem nehéz belátni, hogy a morális döntés éppen a morális piedesztálról való leszállás lenne. Mindenesetre azért imádkozom, hogy Isten ezúttal irgalmazzon nekünk, hogy ne ismétlődjön meg a történelem. És irgalmazzon a szomszédos ukránoknak is, akik viszont már nyakig merültek tragikus múltjuk újraélésébe.
Da pacem Domine.
A helyzet az, hogy azért is szeretnénk a békét, mert az ukránok elnyomják a kisebbségeiket, még pedig megsemmisítési célból. A fenti írás nagyon jó, de hiányolom belőle ezt az elemet. A Krím és a Don medence oroszai békében éltek az ukránokkal a Majdanig. Sajnálom, hogy ez bekövetkezett.
Decemberben hosszan beszélgettem ezekről egy lengyel-ukrán keresztény vezetővel, akit egyébként nagyra tartok és tisztelek. Akkor döbbentem rá, hogy milyen mély igény van a fekete-fehér áldozatnarratíva fenntartására, amikor semmit, de tényleg semmit nem tudott elismerni a magyar kisebbség elleni ukrán intézkedésekből. Az orosz kisebbség ügyét ezután fel sem hoztam. De nála ezt a szándékos vakságot nagyobb megértéssel kezelem, mint azoknál, akik őket ebbe a megnyerhetetlen háborúba tolják be pénzzel, paripával, fegyverrel. A kárpátaljai magyarokat meg tényleg óvja meg Isten!
Kedves Ádám!
Érdekes cikket írtál, sok igazsággal. Engedd meg, hogy megfogalmazzak néhán olyan dolgot, amivel nem értek egyet. Biztos sok helyen olvastál már hasonlókat, de had legyen itt, hátha közelednek az álláspontok.
Nem csak a magyarok akarnak tűzszünetet, hanem mindenki más is. A kérdés az, hogyan fog ez megvalósulni. Más megközeleítésből, a magyarok 91%-a által kívánt azonnali tűzszünet nem emberek életét mentené meg, hanem pont ellenkezőleg, több ember életét venné el. Egy ilyen tűzszünet a 2014-es tűzszünethez lenne hasonló, ami után pár év orosz erőgyűjtés következne és az újabb háború. Szerintem a lengyelek és a többi ország pont ezt értette meg. Nem akarnak 5 év múlva újabb százezer halottat és hogy ők legyenek a megtámadott fél. Hagyni Oroszországnak más országokat megtámadni következmények nélkül már kipróbált startégia – csak sikertelen. A magyar hozzáállás inkább inkább tűnik gyávának és önzőnek: nem számít mi történik Ukrajnában csak nekünk legyen minden olcsó.
A biblikus szemlélet számomra pont azt mutatja, hogy van jó és rossz, van gonosz és van áldozat, és ezek számítanak.
Tehát ha jól értem, a keresztény vezető nem helyeselte a nyelvtörvényt és társait? Azt vajon tudta-e, hogy a vitatott országrész még nem is olyan régen Oroszországhoz tartozott. Hruscsov adományozta Ukrajnának a nép megkérdezése nélkül. Az 56-os forradalmat leverő Hruscsov. És nem Vlagyivosztokból idevezényelt katonákkal. Ezért nem egyszerű a helyzet.
Dániel,
nagyon fontos az utolsó mondatod, csak szerintem éppen az a lényeg, hogy a jó és a rossz nem úgy vágódik el, hogy a jó Ukrajna és a Nyugat, a rossz pedig Oroszország és mindenki, aki nem Ukrajna és a Nyugat. Részben erről szól a cikkem.
Ami a békét illeti, ott valóban eltérő narratívák vannak. Amit te összefoglaltál, az a Putyin = Hitler narratíva, amely szerint Oroszország el akarja foglalni Európát, ezért minél távolabb meg kell állítani. A lengyelek tényleg pont így gondolják. A másik (szerintem reálisabb) narratíva az, hogy az oroszok akkor fognak erre kísérletet tenni, ha nem kapnak biztosítékot arra, hogy a Nyugat kimászik a hónuk alól. Vagyis a Nyugat provokációja teszi egyre veszélyesebbé az oroszokat.
Hogy melyik az igazság, arról nálam okosabb és e területen képzett emberek is vitatkoznak. Én csupán azt akartam a cikkben megfogalmazni, hogy szerintem mi van a magyar néplélekben, és ez miért nem immorális.
Anna,
nem, azt nem ismerte el, hogy ezeket a kisebbségeket sérelmek érték volna. Szerinte az a baj velük, hogy nem ukránul beszélnek.
Kedves Dániel! Óvatosan leírtam néhány gondolatot. Akkor kicsit egyértelműbben fogalmazok. A háborút az usa kezdte, amikor kemény dollárokat tolt bele abba, hogy megdöntsék a törvényesen megválasztott, de oroszbarát ukrán kormányt. Hamarosan jött a nyelvtörvény, ami korlátozta a kisebbségek nyelvhasználatát. Állítólag folyamatosan vegzálták az orosz anyanyelvűeket. Nyilván, mint teszik az a magyarokkal is. Az Északi áramlat felrobbantásával eléggé kilóg a lóláb. Oroszország és Európa tönkretétele a cél, hogy behozzák a palagázt az usából. Irak és màs országok megtámadása után az usa elvesztette a jogot ahhoz, hogy erkölcsről beszéljen. A háborút nem helyeslem természetesen.
Kedves Ádám! Az borzasztó, hogy egy keresztény ember nem érti, hogy tologatják az országhatárokat, de a gyerekek ehhez nem tudnak alkalmazkodni. Színmagyar falvak vannak, az öregek még oroszul tanultak 2. nyelvként. Nincsenek nyelvkönyvek, amikből ukránul tanulhatnának. Gyalázat, ami ott történik.
Kedves Ádám!
Köszönöm a válaszod. Egy rövid választ írok, de nem szeretném hosszú vitával telíteni a felületed.
Nem hiszem, hogy Putyin és Hitler egyenlő lenne, bár mindketten egy személyben felelősek több százezer ember haláláért. Én ismerem az általad leírt Putyin = Gandhi narratívát is, miszerint Putyin csak azért támadta meg Ukrajnát, mert a Nyugat provokálja, meg a hóna alatt van. Meg igazából csak demilitarizálni akarja ukrajnát és megmenteni az orosz embereket. Csak szerintem nagyon veszélyes ilyen embereket mentegetni. Én nem ismerek olyan okot, ami indokkoltá tenné ennyi ember halálát, bármit is próbál előadni.
Eégybként lehet, hogy nem immorális az ország többségének az álláspontja, de mióta az országunk vezetése a Putyini narratívát harsogja, csak egy Churchill idézet jár a fejembe: „Angliának választania kellett a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta. Háborút fog kapni.” Az a rossz érzésem van, hogy mi is ezt választottuk. Ne legyen igazam.
Végezetül, tudom, hogy téged is és a legtöbb embert is a jó szándék vezérel. Bármilyen nézőpontból szemléljükk s, mind a lehető legjobbat akarjuk az embereknek. Mivel nem a mi nézőpontunk dönti el a háborút, remélem nem baj, hogy néhány eltérő véleményt is megfogalmaztam.
Kedves Dániel,
A történelemből azt is tudjuk, hogy a megalázó, teljes megsemmisítésre és lefegyverezésre törekvő kompromisszum-mentes „béke” azaz Trianon hova vezet: újabb még véresebb háborúhoz! Tehát az érvelése hogy ezzel több emberéletet lehetne megmenteni alaptalan.
Kedves Dániel! Országunk vezetése nem harsogja a putyini narratívát. A szovjet idők óta függünk az orosz gáztól, bár elindultak más felé is ennek felszàmolására. Ha leàll az orosz gázszàllítás, leáll az ország. Nem nehéz ezt megérteni. A háború rossz. Nekünk iszonyú sokba kerül, de becsülettel ellàtjuk az ukrán menekülteket miközben az ukrán vezetés folyamatosan gyaláz bennünket. Nemrèg Dnyipro polgármestere fenyegetőzött megsemmisítéssel.
Kedves Dániel,
egyáltalán nem baj, hogy más nézőpontot fogalmaztál meg. A Putyin = Hitler narratíva alatt éppen azt értettem, hogy a Churchill-féle reakció a helyes válasz rá, vagyis a tárgyalás nélküli háború. Amit ezzel szembeállítottam, az sem menti fel Putyint. Borzalmas, amit az ukránokkal tesz. Csak azt vetettem fel, hogy Putyin nem biztos, hogy Európát fenyegeti, vagy akarta fenyegetni. Mi van, ha éppen Oroszország érezte egzisztenciálisan fenyegetve magát amiatt, hogy a NATO (az USA) mélyen behatolt abba a régióba. Az USA azonnal lépett, amikor a Szovjetunió rakétákat akart Kubába telepíteni, és elképzelhetetlen lenne, hogy válaszlépés nélkül hagyja, ha mondjuk Kína Torontóba telepít támaszpontokat és a kanadai hadsereget képezné ki és fegyverezné fel. Ez Oroszországnak Ukrajna, és ezt régóta pontosan tudja a Nyugat, csak gyengének tartotta Oroszországot, ezért úgy gondolta, ezt is megteheti. Oroszország egyre határozottabban jelezte, hogy a Nyugat vörös vonalakat lép át. A Nyugat ennek ellenére tovább tolta mélyen Oroszország lágyteste alá a gazdasági és katonai érdekeltségeit. Putyin lépett, mint annak idején Bush Afganisztán és Irak megtámadásakor, csak éppen országához közelebb és többségében oroszok lakta területeken. A felelősség a következményekért nemcsak Putyint és Oroszországot terheli, hanem a Nyugatot is.
Ez egy fontos előzmény a gondolkodásomban: A macska és a bárány
Kedves András!
Valóban lehet egészen pontos is akár a Századvég közvéleménykutatása és egyáltalán nem is meglepő, hogy az emberek békét akarnak. Úgy gondolom, azok is békét akarnak, akik a 7%-ba tartoznak, csak ők nem gondolják, hogy Oroszországnak akár csak egy cm2 ukrán területet is át kellene engednie Ukrajnának. A kérdésfeltevés önmagában determináltnak tűnik. Ezt azzal magyarázom, hogy a „tűzszünet” katonai fogalmával a civilek túlnyomó többsége nincs tisztában! (Ajánlom figyelmébe mindenkinek Rácz András szakértő, Oroszország-kutató posztjait.) A tűzszünet márpedig azt jelentené, hogy ITT álljunk le és tárgyaljunk: enyém ennyi, tiéd annyi és módosítjuk a határokat, jogilag, hivatalosan elismerve azt. Ez Oroszország érdeke és narratívája. Ha valóban békepártiak lennének az oroszok, akkor azt mondanák, hogy ÁLLJ, itt a vége, kössünk békét, mi visszavonulunk és elhagyjuk az országot, garanciákat adunk egymásnak a békekötés jogi dokumentumában! És mielőtt valaki azt mondaná, hogy na de ezt lehet a tűzszünet utáni béketárgyalás során is elérni, ahhoz azt a kérdést intézném, hogy komolyan vehető-e egy olyan rabló rablás nélküli távozási igénye, aki bent van a nappalidban és fegyverrel fenyegetőzik ahelyett, hogy hátrálna és elhagyná a házadat. A Krím annektálása vajon miért nem volt elég új területszerzés Oroszországnak? Miért kellett még a a Kelet-Ukrajnai országrész is? De ha már csak a K-Ukr. országrész kell nekik, akkor miért mentek Kijev ellen és lövik a fővárost azóta is? Nem naivitás néplélekre spekulálva tűzszünetet kiáltani?
András = Ádám
bocs… egy Andrásra a szövegben hivatkoztam…
Csaba,
Rácz Andrást érdemes hallgatni, mert általa jól megismerhető a fősodratú nyugati narratíva. Érdemes John Mearsheimert, Henry Kissingert vagy Robert C. Castelt is hallgatni, mert ők pedig egy egészen más (realista) nézőpontból elemeznek. És vannak olyan magyarázatok is, amelyek kifejezetten az orosz nézőpontot képviselik. Nekem ezekből együttesen rajzolódik ki egy kép, de a realisták érveit tartom a leginkább meggyőzőnek, mert az emberi természetet nem idealizálják, sem a helyzet rendezésének a lehetőségeit.
Szerintem ma már nem reális, hogy a békét a 2022. február 24. előtti állapot visszaállítása hozza el. 2021 decemberében még lehetett volna másként, de a Nyugat elszalasztotta a lehetőséget, Oroszországnál meg elszakadt a cérna. Most más realitás van, ebben kell a kiutat megtalálni, ami nem a világháború pokla. Ha az orosz álláspontot a Nyugat teljesen figyelmen kívül hagyja, sőt démonizálja, félő, hogy az oroszok át fognak állni teljesen hadiiparra, és totális (világ)háborúba torkollik a mostani háború. Azt is figyelembe kell venni, hogy a Donbasszban nagy többségben oroszok élnek, akiket 2014 után a magyar kisebbséghez hasonlóan sokféle jogától megfosztottak, vegzáltak. Ezt nem azért írom, hogy igazoljam az orosz lépést, hanem azért, hogy miért elfogadhatatlan Oroszország szempontjából, hogy az a terület Ukrajna része maradjon. Soha nem érezték igazságosnak sem.
Az a baj, hogy most is csak rossz és rossz megoldások vannak, azok közül lehet választani. Melyik magyarnak nem sajog a szíve, amikor Kárpátaljára, Erdélyre, a Felvidékre vagy a Délvidékre gondol? Igazságtalannak tartjuk az akkori békét, de nem harcolunk a területekért. Értünk sem harcolt a Nyugat 1956-ban, amikor az világháborúhoz vezetett volna. Vannak szomorú realitások, és amikor ezt mondom, szemernyi cinizmus sincs bennem. Inkább Visky András szavai jutnak eszembe Erdéllyel kapcsolatban: „…a valóságos identitásunk nem abban válik teljessé, hogy majd valakik igazságot tesznek Trianon ügyében. Az ilyen igazságtétel a viszonylagos igazságok terepén van. Minden történelmi igazság valaki más nézőpontjából igazságtalanság. Ezek a megváltás hiányának a pusztító igazságai.” Ez Ukrajna kapcsán is így van. Jobb egy igazságtalannak tűnő béke, mint százezrek, milliók vagy akár százmilliók halála. Most az utóbbi felé tartunk. Ennek lelki okait próbáltam a cikkben megmutatni.
Nálunk nagyon dolgozik a Trianon- trauma is, ami abszolút élő sérelem. Amit a Nyugat hozott ránk.
Milliós magyar tömeg él megalázó helyzetben, ahol rendszeresen éreztetik vele, hogy nincs semmi magától értetődő joga, ami joga jelenleg van, az csak ” évezredek óta őslakos” többségi nemzet ( román, szlovák) színtiszta kegye a büdös sztyeppei migránsok a magyarok felé, és bármikor eltörölhető. Ahogy Ukrajna el is törölte, dacára az alapszerződésnek.
Érdemes megemlíteni akár Mungiu legújabb filmjét. Mungiu empátiával fordul a magyarokhoz, de a filmben is elhangzott hogy a magyarok is csak bevándorlók Romániában,( Romániában!!!) mint a Srí Lankáról jött pékek.
Ez nem egy toposz, ezt tényleg így gondolják.
Dániel, az Egyesült Államok rengeteg országot támadott meg, vagy tett instabillá, több millió halálos áldozatot okozva.
Az arab vagy afrikai fórumokon árad a gyűlölet a szentséges Nyugat ellen, és sokan ott tényleg az oroszoknak drukkolnak, bevallottan nem azért mert őket igazán szeretnék, ( nem szeretik őket sem , pl Szíria miatt ) hanem hogy az USA is legyen kudarcos.
Nagyon sok sérelem gyűlt össze a Világon. Nem háborúkkal kell gyógyítani, az csak ront.
Kedves Ádám!
Köszönöm a választ.
Most már csak annyit jegyeznék itt meg (nem a posztodhoz és nem a hsz-okhoz intézve),hogy ami a százezrek tragédiáján túlmenően talán a legszomorúbb az egészben, hogy ezen háborús cselekmény döntnökei önmagát mind kereszténynek mondja: támadó, védekező, támogató és fegyvert szállító…
Keresztény öl keresztényt? (Elméletileg)
Kedves Csaba,
Hogy folytassam a gondolatsorodat, …az ukrán nappaliban valójában nem egy rabló van, hanem kettő… az egyik egyértelműen az orosz a másik, egyre inkább egyértelművé válik, hogy az USA (NATO)… Sajnos ebben az esetben ami Ukrajnát illeti, annak szuverenitását, bárki is győz, Ukrajna veszít(ett már)… És a szomorú valóság az , hogy jelenleg a Nyugat (NATO) elszánt az utolsó ukránig kinyújtani ezt a háborút saját érdekeik eléréséhez. Egy másik tény az hogy Oroszország – a legnagyobb atomhatalom – nem veszíthet, és ezt a Nyugat tudja, és ez borzalmasan cinikusá teszi a nyugat hozzáállását…épp annyira segít Ukrajnának hogy a háborút fenntartsa, és a húsdarálóba küldje az ukrán férfiakat, de annyira nem hajlandó beleavatkozni hogy reálisan vesztő helyzetbe állítsa Oroszországot…
A probléma ott van, hogy a nyugat szítja a háborút. A partvonalról besegített, hogy egy fegyveres konfliktus véres háborúvá terebélyesedjen. Az oroszok és ukránok közötti konfliktus már megoldódott volna a dolgok természetes rendje szerint, de az engedetlenség fiai ezt nem engedik.
Putyin nagyon elszúrta ezt az egészet. Viszont az oroszok kezdeti felkészületlensége azt mutatja, hogy nem egy véres háborút akartak és százezrek halálát, hanem inkább egy gyors rezsimváltást és a nyugat érdekeit kiszolgáló vezetők eltüntetését. A nyugat sem egy véres háborút akart ill. nem is arra készült, hiszen a kezdeti nyugati számítások arról szóltak, hogy az oroszok napok alatt győznek, Zeleszkijnek még menekülőutat is ajánlottak. A fegyverküldésben való folyamatos tétovázás is azt mutatja, hogy sodródunk valahova, de egy éve biztosan nem gondoltuk, hogy oda jutunk, ahol most vagyunk (a vita a német sisakok körül zajlott, nem vadászgépek körül). A nyugati elképzelés kb. az lehetett, hogy „ok, amit lehetett, azt kihoztunk a Majdanon konstruált helyzetből, ez most nem sikerült, most megint az oroszoknak áll a zászló, valamennyit szankciózunk és majd jön később egy következő kör”.
Azzal, hogy az ukrán vezetés végül elkerülte a gyors bukást, áthúzta minden oldal számítását – mind az oroszokat, mind a nyugatiakat beszippantották egy tartós háborúba. Az ukrán vezetés doktrínája mintha az lenne, hogy minden áron feszítik a húrt (akár világháborús feszültségig), rájátszanak a nyugat áldozatkultúrájára, szembesítik őket a felelőtlen ígéreteikkel. De rájátszanak az oroszok büszkeségére, stratégiai érdekeikre és arra, hogy a siker Putyin személyes túlélése szempontjából is kritikus. Az oroszok nem állhatnak le, különösen hogy az ukránok irreális tárgyalási feltételeket szabnak, de a nyugat sem hagyhatja abba a támogatást. Kikényszerítenek egy erőltetett NATO és EU integrációt (igaza van Zelenszkijnek, hogy Ukrajna lassan de-facto NATO ország lesz, NATO kompatibilis hadsereggel és fegyverzettel és látjuk, hogy von der Leyen miket nyilatkozik) – mert ráéreztek arra, hogy a nyugat a szabályait simán hajlandó félretenni, ha az ideológia ezt kívánja. Ez a stratégia elég sikeres és ha eltekintünk attól a mérhetetlen szenvedéstől, amibe ez kerül, akár a végén még meg is valósulhat a céljuk és Zelesznkij ukrán történelmi hős lesz. Figyelembe kell venni azt is, hogy ugyan mi sajnáljuk az ukránokat és keresztényként egy ember halálát is (nem hogy százezrekét!) soknak érezzük valamiféle hatalmi célok megvalósulásáért és erősen megkérdőjelezzük a háború igazságos és igazolható voltát, az ukrán közvélemény a veszteségek ellenére ezt jelenleg nem így gondolja.
Mindettől függetlenül Magyarországnak a saját érdekeit kell követnie, figyelembe véve az energiafüggőséget, belpolitikai stabilitást (a magyarok háborútól való irtózása fontos szempont) és hogy mi alapvetően egy működő kelet-nyugati kapcsolatban vagyunk érdekeltek – vagy ha ez nem lehetséges, minimum abban, hogy érdek alapon és akár fenntartásokkal is, de mégis mindkét blokk számára elfogadható legyen az ország gazdasági kapcsolatok terén, vagyis ne égessük fel a hidakat semelyik irányba végleg ideológiai okokból. Ha Ukrajna végül győz, vagy valamiféle nyugatnak kedvezőbb kompromisszum lesz a végeredmény, akkor viszont Magyarország nem a nyugati világ legkeletibb bástyájához fog tartozni és ha olyan helyzet áll elő, hogy az ország mostani állásfoglalása egy esetleges rendezés után tartósan terhessé válik, akkor a kormány bármikor leváltható (mivel az egész mostani álláspont alapvetően Orbánhoz kötődik, egy vezetőváltással és némi mea culpával + PR ügyességgel az ország pillanatok alatt le tudja mosni magáról azt a bélyeget, hogy nem vagyunk eléggé lojálisak/stb), tehát szerintem emiatt nem kell aggódni. De ha a másik irányba dőlnek a dolgok, (középtávon nagyobb az esélye ennek, nincs igazán jó megoldás a konfliktusra és az Ukrán vezetés számítása is valószínűleg inkább nem fog úgy bejönni, ahogy akarták), a legjobb politika az, amit most az ország követ + keresztényként ráadásul nem csak számításból, hanem egyébként is azonosulni tudok is a békepárti állásponttal.
A különféle számítgatásokat félretéve azt kell mondjam, mind az orosz birodalom, mind az amerikai egy fenevad, akik törnek-zúznak (persze az európai is, csak annak a vezetői annyira szerencsétlenek már egy ideje, hogy jelenleg már törni-zúzni sem tudnak rendesen, ami inkább szánalmas, mint örvendetes). Ugyanakkor míg az oroszokkal kapcsolatban nem voltak illúzióim, az amerikaival kapcsolatban sokáig igen + mivel alapvetően a nyugati világhoz tartozunk, a nyugati hazug propaganda sokkal jobban idegesít és felháborít, mint az orosz propaganda (az nem nekem szól és nem akarja senki rám kényszeríteni – ha rám akarnák, valószínűleg máshogy éreznék). Így sajnos zsigeri szinten (miközben tudom, hogy nem biztos, hogy logikusan ez az érdekem) annak drukkolok, hogy süljön fel a nyugati koalició, pontosabban inkább az általam nem igazán kedvelt nyugati vezetők. Amikor olyanok prédikálnak igazságról és erkölcsről (hullahegyek tetején állva), akik egyébként azt sem tudják eldönteni, hogy ki férfi és ki nő és az ideológiájuk logikájából egy egyre abszurdabb és természetellenesebb alternatív világban élnek (nemsokára ott tartunk, hogy már érthetően beszélni sem képesek, a szótárnak lassan nincs olyan szava, amit ne definiáltak volna át az ellenkezőjére), akkor nagyon nehéz motiváltnak éreznem magamat – inkább csak dühöt érzek. Persze próbálok felfelé nézni, várva, hogy eljöjjön az új kor.
Steve, sok igazságot látok a hozzászólásodban.
Én sem tudom elfogadni, hogy távoli emberek azt a szerepet akarják rám kényszeríteni, hogy vagy meghalok a fronton vagy erkölcstelen vagyok, mert nem áldozom az életemet szolidarításból. Ez egy hazug beállítás, igaznak látszik, de mégsem az. Szépnek tűnik de a szava a sárkányé:
Jel 13:11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, akinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
Az ukrajnai NATO/USA/EU + kínai nyüzsgés mögött a szokásos ideológia áll: a business vallás, ahol a profit az Isten, és – most éppen – az ukrán nép az oltárán bemutatott áldozat. Itt egy frissen közzétett videó egy 9 évvel ezelőtti chicagói előadásról, sajnos angolul, azonban a diákon jól olvashatók az információk: a nyugati és kínai érdekeltségek, NATO bázisok tervei stb. Az országot eladták, és most a hiénák széttépik.
https://antibellum679354512.wordpress.com/2023/03/03/video-presentation-from-2014-on-ukraine-and-transnistria/
Itt pedig John Mearsheimer és Rick Rozoff (az előző videó egyik előadója) int óva ékesszólóan 2015-ben attól, ami ma történik. Sajnos nem volt elég meggyőző erejük.
https://antibellum679354512.wordpress.com/2022/01/23/video-john-mearsheimer-rick-rozoff-talk-on-ukraine-in-2015/
A front túlsó oldalán készült film:
https://rumble.com/v152tiw-donbassz-a-rosszija-1-tv-megrz-erej-dokumentumfilmje-18-.html
Nemrég néztem meg Sienkiewicz Tűzzel-vassal című regényéből készült filmváltozatát, ami a 17. századról szól. Vigyázat, spoilerezek: rengeteg etnikum, rengeteg halott, rengeteg helységnév (Ukrajna, Kijev, Zaporizsje, Krím, stb.).
https://videa.hu/videok/film-animacio/tuzzel-vassal-1999.-hoffmann-tuz-vas-Grj6lARiMGJ6qTIo
A legnagyobb tisztelettel is csak azt tudom mondani, hogy sajnos a cikk fájdalmas egyoldalú, az oroszokat „megérteni kívánó”, valójában a nyugatot hibáztató egyik oldali tiszta narratívát képviseli – még akkor is, amikor ezt egy olyan magyar „felmérés” (még a cikkíró sem nevezi kutatásnak) mögé próbálja tenni, amelynek részleteiről semmit sem tudunk, nyilvánvalóan politikai aktus, sem mint tudományos kutatás. (Ugyanez a századvég múlt októberben még 92%-ot állított, lásd: https://szazadveg.hu/hu/2022/10/27/a-magyarok-tobbsege-tuzszunetet-es-beketargyalasokat-surget~n3241) – akkor szerintük most a magyar lakosság 1%-kal háborúpártibb?
Az írás technikája a szokásos: az orosz agresszióról gyorsan átteszi a fókuszt a „te is” érvelési hiba/technika (https://a.te.ervelesi.hibad.hu/te-is) alkalmazásával, majd a „…megtévesztőbb hazugságot lélegzünk magunkba, mint a putyini propaganda” elegáns bakugrásával máris kizárólag a nyugatot állítja hosszas, alapos munkával negatív fénybe, az orosz oldalról semmit sem beszél többet. Ez nagyon gyakori manapság, mintha az amerikaiak Vietnamban, Afganisztában elkövetett (valós) bűnei bármilyen módon „kiegyenlítenék” az oroszok 2022-ben elkövetett bucsai mészárlását, a lebombázott szülőotthont, a modernkori vörös hadsereg által megerőszakolt 4 évest és 82 évest. Természetesen ha kiegyensúlyozva néznénk a kérdést, akkor való igaz, hogy az amerikai külpolitika imperialista jegyeket is hordoz, ahogy ugyanez az orosz imperializmus is megfigyelhető, és amely ugyanúgy ott volt/van Vietnámtól Afganisztánon és Szírián át (és napjainkban egyre erősebben Afrikában is) – és most százszor gyilkosabb módon ott van Ukrajnában.
Illetve ha már áldozat téma: valójában az orosz imperialista politika próbálja magát áldozatnak beállítani, aki „csupán a határait védi” szegény. (A minap épp emiatt fulladt hangos nevetésbe Lavrov beszéde egy indiai konferencián, amikor azt mondta, hogy Oroszország az áldozat ebben a háborúban.) A cikkíró is egyfajta áldozati szerepet ruház az agresszor Oroszországra, amikor „oroszellenes keresztesháború”-ról beszél, és ez a kereszteshadjárat visszatérő fogalmazás az írásban.
Aztán a cikkíró a „felmérés” következtetéseként egyszerűen azt állítja, és próbálja a magyar emberek szájába adni, hogy „Ez az elmúlt évszázadokban sokszor megalázott, kisemmizett nép a Nyugathoz akar tartozni, de érzelmileg kevéssé azonosul vele (részben mert a Nyugat is kisemmizte), ráadásul az utóbbi években az amúgy sem túl erős érzelmi azonosulás mértéke a migráció és a progresszív kultúrharc miatt rohamosan csökkent.”
Ez egyszerűen a cikkíró interpretációja, és természetesen joga van hozzá, de semmi sem bizonyítja tézise valóságát.
Persze könnyen lehet azt mondani, hogy ez a kritika „félreértése a cikkírónak”, pedig valójában sokkal nagyobb valószínűséggel a magyar válaszok motivációja egyszerűen az, hogy a szomszédjában dúló háború maradjon abba – ennek semmi köze ahhoz, hogy ’mit érzünk a nyugat iránt’, ahogy a cikkíró próbálja ezt beállítani. Teljesen érthető, hogy mindenki fél a szomszédot ért agresszió továbbterjedésétől felénk, látjuk, érezzük az az agresszió áldozatainak borzalmait a háborús tudósításokban, és egyszerűen ennek azonnali megállítására voksolunk: „Állj!”.
Valójában a magyar nemzet fizikai érdeke is az, hogy a háború álljon meg, ne jöjjön közelebb, az orosz határ/érdekzóna maradjon tőlünk távol, vagyis ott ahol eddig is volt.
De katonai védelmünk emberi záloga a „nyugat”, vagyis a NATO, más szóval Magyarország hosszú távú érdeke az ukrán győzelem, sőt, az ukrán NATO tagság, hogy ne Magyarország legyen a NATO határmezsgyéje, hanem az ukrán-orosz határ.
Hiszen ha egy éve az oroszoknak sikerült volna Kijevet elfoglalni és régi stratégiájuk szerint találni egy helyi „Kádár Jánost”, akinek bábkormányán keresztül (lásd Belarusz bekebelezése Lukasenka asszisztálásával) mára birtokba vették volna az egész országot, akkor mára már az orosz tankok Záhonynál állnának.
Ebben a kérdésben a valóságot nem tudom jobban megfogalmazni, mint ahogy miniszterelnök úr tette – vagyis hogy keletről is fel kell ismernünk a ravasz imperialista propagandát, és Magyarország érdeke a mielőbbi ukrán NATO felvétel lenne.
Lásd:
https://video.twimg.com/ext_tw_video/1628795959646773251/pu/vid/960×720/fD5fgBz8ZOV85zTE.mp4
Kedves Géza,
épp azt a nézőpontot illusztrálod, amiről a cikkben írtam.
Ez az előadás sok dolgot megmagyaráz: https://youtu.be/m-2Oy3MVyyA
Remek írás. És korrekt, jó reakciók, amelyek gyakran árnyalják a képet. Nekem egy régi barátságom ráment a háború más megítélésére, így külön köszönet Csabának és a többieknek, hogy mértéktartóan, higgadtan érvelnek.
Ami a mai napig nem hagy nyugodni, hogy ebbe a háborúba olyan ’esetlegesen’ sodródott és ragadt bele a világ.
A háború persze nyilván benne volt a pakliban, hiszen a Krím elfoglalását nem bocsátotta meg Ukrajna. A nyugat pedig 2014 óta szisztematikusan erősítette, képezte ki és készítette fel az ukrán haderőt az oroszok elleni harcra. És nyilván az oroszok is jó ideje készültek egy katonai konfliktusra.
Érdekes, hogy Zelenszkij beiktatása után talán legelső (de legalábbis egyik első) hivatalos külföldi útja a NATO főtitkárához vezetett.
Zelenszkij nyíltan felvállalt politikája a Nyugathoz és a NATO-hoz való csatlakozás felpörgetése volt.
Az ukrán vezetés szinte minden lapját a Nyugatra tette. Ezzel ugyanakkor nagyjából tudatosan a háborút is felvállalták, vagy alábecsülték az oroszokat vagy túlbecsülték a Nyugat elrettentő erejét.
Kérdés, hogy ezt a háborút más politikával el lehetett volna-e kerülni akár az ukránok, akár a Nyugat részéről, vagy valóban determinált volt-e már régről Putyin fejében.
Ahogy Steve írta, a háborút kezdetben mind az oroszok, mind a Nyugat elszámította.
Azon talán lehet vitatkozni, hogy Bidennek így is úgy is kapóra jöhetett a háború. Még ha az ukránok gyorsan kapitulálnak is, az oroszok jelentette fenyegetettség megerősíthette volna Biden, az USA és a NATO helyzetét.
Európa és a németek leválasztása az oroszokról is megtörténhetett volna (hiszen, amint kiderült, a szankciókról is már a háború kitörése előtt megindultak a tárgyalások vagy akár az Északi Áramlat kiiktatásának terve is elkészült bizonyos vitatott források alapján).
Azzal azonban, hogy Zelenszkij maradt a helyén és erőt mutatott teljesen új pályára került a történelem.
Ez a háború úgy vált egy meghatározó régionális konfliktus mellett az évszázad legnagyobb proxy háborújává (és egy esetleges 3. világháború árnyékává), hogy a Nyugatnak jelenleg nincs is egyetlen igazán erős vagy komoly vezetője sem.
Biden elnök, Ursula Von der Leyen, Olaf Scholz, Emmanuel Macron, (Boris Johnson), minden tiszteletem ellenére messze nem tűnnek Churchill vagy akár Reagan kaliberű vezetőknek. Persze lehet, hogy éppen emiatt is sodródhatott és ragadhatott bele a Nyugat ebbe a háborúba.
Keresztényként elgondolkodtató, hogy mennyire voltak (és vannak) az események emberi irányítás alatt, vagy mekkora szerepe volt és van a természetfelettinek ebben a háborúban. Ez ugyanakkor nyilván reményt is ad, hiszen a természetfelettiben a végső szó nem a gonosz angyaloké.
+ az ima fegyver is 🙂
Sokan ragadtak pennát e témához, de sajnálom, hogy a megközelítés sok esetben túl földi és emberi. Ha már áldozatképeket keresek akkor Ábel (jelentése: lélegzet, lehelet) halálával kellene kezdeni, aki szintén „testvérgyilkosság” áldozata lett, Kain (jelentése: birtokba vesz, tulajdont szerez) pedig a belső, gonosz tulajdonsága miatt lett testvére ellenségévé: „1Móz 4:6-7 És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél/lángoltál haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” A Biblia itt említi először a bűn szót (hattát), tehát a gyilkos emberi szándék, amire a harag érzése gyújtózsinórként kapcsolódik rá, a gonosz cselekvés fő okozóját személyesíti meg, azaz az Ördögöt, aki a bűnben lakozik/leledzik. Ahhoz, hogy az ember és az emberi természet ne kerüljön a bűn ereje és hatalma alá, először is fel kell ismernie magában ennek az erőnek, személynek a szándékát, tulajdonságát, erejét, hatalmát, valamint küzdenie kell magában azért, hogy e sötét erő ne legyen képes benne pusztító erőként működni, cselekedni, gyilkolni. Nem célom a háborús helyzetben bármelyik fél igazabb vagy tisztább, gonoszabb vagy mocskosabb oldalát megvilágítani, de én úgy látom, hogy magával az emberben lévő és élő bűnnel van leginkább probléma, amit egyik fél sem képes kezelni, mert azt csak az Örökkévalóhoz és a Krisztushoz való megtéréssel és bűnbánattal lehet legyőzni. Ennek a háborúnak is vannak olyan „tiszta” áldozatai, mártírjai (ábelisták), akik a lélegzetüket az Úrhoz emelik, de nem engedik meg a belsőjükben, hogy a bűn uralkodjon rajtuk, inkább elveszítenek mindent, megválnak mindenüktől (Luk 14:33 Így tehát senki közületek, aki nem válik meg mindenétől, amije van, nem képes a tanítványommá válni!), vagy meghalnak, csakhogy a belsőjük tiszta maradjon; és vannak az olyanok, akik területet, földet, vagyont, hatalmat, „nemzeti” dicsőséget, nemzeti öntudatot, javakat (élelmiszer, tárgyi, harci, katonai eszközök) birtokolni akarók (káinisták), akik a bűnös természetüknek szereznek kielégülést (Róma 1/20-32). Akik e háborúban igazságot és jogosságot megmondónak tarja magát tévúton jár, nem gondolom, hogy bárki is felfoghatja és megértheti mi miért is történik. A bűn természete és ereje sokkal nagyobb mértéket öltött az emberi természetben ebben az időszakban, mintsem azt el is fogadnánk, meg is értenénk. Talán jobban kellene a próféciák tükrében keresni a mai állapotokat, mert noha békét keres az emberi lélek, de mégsincs békessége, mert az igazi békesség úton van, és amíg az el nem érkezik, be nem tőr ebbe a világba, addig ez az állapot hullámszerűen folytatódik… Kicsit félő, hogy az atomhatalmak nem lesznek képesek „játékfegyverekkel” lezárni ezt a konfliktust, de mindenre van válasza annak, aki teremtette a világunkat. Az ábelisták vére már kiált az égre, a káinisták pedig az átok időszakát fogják megélni megbélyegezve: „1Móz 4:10-15 Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. Íme elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda neki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.” Az embergyilkosság az Úr haragját hozza el a Földre, legyen irgalmas hozzánk az Úr és bánja meg mindenki szívének álnokságát, gonoszságát, hogy kegyelmet nyerjen/kapjon.
Nekem is van véleményem magáról az ügyről, de ez most másodlagos.
Igazából azt kell megállapítanom, hogy nem látok kidolgozott teológiai eszköztárat arra, hogy hogyan kezeljük a biztonság kérdését, főleg ennek katonai részében, a biztonsági, katonai doktrínákról nincs mondanivalónk.
Láthatóan továbbra is az a helyzet, hogy Fukuyama, Harari és a többi, a történelem végéről vizionáló megmondóember bizony a legmodernebb fegyverrendszerek által garantált béke illúziójában tudják mondogatni az okosságaikat, ami a periférián már nem értelmezhető, így nem is működik. De sajnos nem tudunk a helyükbe lépni, mert nem látok érvényesíthető, kidolgozott keresztény alternatívát, ehelyett sajnos ismét az marad, hogy betagozódunk valamelyik politikai irányzat mögé, ki ide, ki oda. Lehet – joggal – szörnyülködni Kirill pátriárkán, de mi mennyivel is vagyunk jobbak? A Vatikán még talán tud önálló hangot megütni, de a protestáns egyházaknak milyen tárgyszerű mondanivalója van az ügyben?! Semmilyen. Az, hogy legyen béke, az önmagában elég karcsú mondanivaló egy háborúban…
(Sokadszor írom le, hogy ez nem a szerző kritikája, aki legalább igényesen foglalkozik a témával, annál inkább a általában a keresztény közegé, főleg a nagyegyházaké.)
Miért nincs az Európai Uniónak közös hadserege? Ha nem tesszük fel a kérdést időben, márpedig nem tettük fel, akkor ne csodálkozzunk, hogy már megint az USA rendeli a nótát, és mondja meg a pillanatnyi érdekei szerint, hogy mit kell gondolni Ukrajnáról és Oroszországról. És most feltettük a kérdést? Nem, most azon szörnyülködünk, hogy az USA szépen zárójelbe teszi Oroszország mellett Európát is. Utólag okosak vagyunk, látjuk, hogy itt épült fel ez a proxyháború Európa hátában 2014-2022 között. De hát miért nem tettünk semmit? Ki kéri számon az európai elitet? Miért nincs a keresztényeknek politikai súlya?
Sajnos az is látszik, hogy mire mennek el a teológiai erőforrások feleslegesen ahelyett, hogy az ilyen horderejű ügyekben tudnánk kiérlelt, a politikát befolyásoló álláspontot kialakítani és képviselni, de ezt ugye itt most ne kezdjem el részletezni…
Az oknál kellene jelen lenni, nem az okozatnál. A fegyvereket szerintem meg áldani, de nem akkor, amikor harcba viszik, hanem amikor legyártják azokat. Hogy a békét szolgálják, ne a háborút. Mert fegyverek nélkül nincs globális béke, de lokális sem, ez biztos és tényszerű. Ennek a teológiája nagyon, de nagyon hiányzik.
Benchmark,
én részben abban látom a jelen helyzetben a teológiai feladatot, hogy a tisztánlátást segítsük az emberi természettel kapcsolatban, illetve hogy Isten mindenható, szuverén terveire emlékeztessünk. Ez több, mint a béke szorgalmazása, de közvetve hozzájárulhat ahhoz. Az oroszok brutális fellépése nem igényel különösebb kommentárt: nyilvánvaló. A teológiai feladat inkább a fukuyamai rózsaszínű álom (meg a hozzá kapcsolódó önigazultság) leleplezése, annak megmutatása, hogy a lelkiismeret igazolása milyen mélyen meghatározza a (poszt)modern nyugati világ sémáit, valamint hogy a bűn kiszervezése egyetlen népre, diktátorra stb. nem fog menni. Teológiai feladat annak elmagyarázása is, hogy a birodalmak hogyan testesítik meg az emberi bűnt, és hogy egy bűnös világban utópiák kergetése helyett miért érdemes reálisan gondolkodni a gonosz megfékezéséről. Ezekre teszek óvatos, korlátozott kísérletet ebben a cikkben.
Ádám, egyetértünk abban, hogy itt van teendő, de ismersz annyira, hogy a reális gondolkodással a konkrétumokig el kell menni, Isten cselekvésre buzdít. Ahogy az abortusz, vagy a szexualitás kérdésében van keresztény vita és álláspont, itt is legyen arról, hogy a GDP hány százaléka menjen katonai kiadásokra, hogy katonának lenni, tisztnek lenni keresztény misszió is, hogy legyen EU hadsereg, hogy nyelvi, nemzeti kisebbségeknek milyen autonómiája legyen, milyen biztonsági garanciákat adjon Oroszország, milyen feltételeknek feleljen meg Ukrajna, sorolhatnám. A szószékről is szeretném ezt hallani, ha van hozzá bátorság és felkészültség. Nem megy azonnal, de el kell kezdeni. Ahogy többször írtam, vagy alakítói vagyunk az eseményeknek, vagy elszenvedői, ez már csak egy ilyen világ.
Igen, de kinek mi az ajándéka, feladata, elhívása, munkaköre, azt tegye. A gondolkodó segítsen a tisztánlátásban, a könyörülő könyörüljön, a szervező szervezzen, a mozgalmár mozgósítson, a stratéga alkosson stratégiát, a politikus hozzon döntéseket, a jogász foglalja paragrafusokba, a prédikátor meg hirdesse Isten igéjét.
Mindenki teszi a dolgát, az Úr is és a Sátán is. Az emberek pedig arra hallgatnak, aki vezeti Őket. De vajon nem lenne jobb meghallani azt, amit a Szent Szellem mond? Nem hiszek a „keresztények” katonai missziójában, szerintem az igaz hívők maximum a Szellem kardját tartják a kezükben és nem fordítanak embertársaikra életet kioltó eszközöket. Ha a háborúban részt vevő felek valóságosan megismerték volna az élő Atyának a Krisztusban megjelenő szeretetét, akkor már rég letették volna az összes harci fegyverzetüket és térdre esve könyörögnének kegyelemért. De ennek a konfliktusnak sokkal mélyebb érzelmi és kulturális alapja van, ami nem most kezdődött el egy éve. A zsigerekbe és a gondolatokba beleültetett nemzeti ellentét, az érzelmek olyan mély szintjére hatolt át, hogy azt a mindennapok harci üzeneteivel, dicsőségvágyával folyamatosan felszínen próbálják tartani. Ezek a gondolatok és érzések már nemcsak egy kisebb térséget, hanem az egész világot behálózták, a világ nagyhatalmaknak sikerült e viszályt az országuk és környezetük határvonalának belső részeire is szétpermetezni. Míg a kontinenseken dúló apróbb országháborúk nem rázták meg a világot, úgy ez a térségháború igen komoly hatással van minden kontinensen élőre. Ezt elmismásolni nem lehet, sőt semmilyen szabályrendszerekkel megoldani sem. Minden emberi bölcsesség hiábavaló a megoldás érdekében, látszatmegoldást színlelve próbálkoznak a békére törekedni, de valós eredményre ez sem lesz képes, ahogy a palesztin-izraeli konfliktust sem tudták eddig nyugvópontra helyezni. A hívőknek egy fontos feladata van, egy jó hír hirdetése, amely nem e világból való üzenet, egy új királysági, birodalmi rendszer közeledte, amely valóságosan és végérvényesen megváltoztatja ezt a megoldatlan kérdéskört. Az újjáteremtéskor nem fog foglalkozni az ember a régi, működésképtelen rendszerek kijavításával, mert az megért az ítéletre, az enyészetre, az elpusztulásra. Aki emberi, testi erővel akarja e jelenkor romlott rendszerét megváltoztatni, az az ördög csapdájába került, mert nem az újat várja, ahol igazságosság lakozik, hanem a meglévő romlottat akarja jobbá tenni úgy, hogy a bűn erejétől nem képes az emberi természetet megszabadítani. Átadni a Teremtőnek és Alkotónak azt, ami az Övé, és várni Tőle a megoldást, a szabadulást, ez vezet valós eredményre. A hosszútűrők öröklik az egek királyságát, az ígéretet (Zsidó 6/11-15, Jakab 5/7-8).
„És ha ez nem lenne elég, a fogyatkozó Európa és Amerika ostoba vezetői kirobbantanak egy olyan háborút, ahol egészséges, fiatal fehér férfiak lövik egymást halomra. Mert én ezt így látom. Vérzik a szívem minden kioltott életért, minden szertefoszlott családért, meg nem születő utódért. Óriási luxus, amit megengedünk magunknak. Nem volt elég az I. és a II. világháború, mely kiirtotta a fiatal nemzőképes férfiak tömegeit, pótolhatatlan vákuumot okozva, amelyet azóta sem sikerült leküzdenünk?”
Forrás: Budaházy Edda: Demográfiai csúcs, vagy inkább Mariana-árok? Megmenti-e a földet a fehérek kihalása?
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/budahazy-edda-demografiai-csucs-vagy-inkabb-mariana-arok
Idézet Ádámtól. A zárójelben tőlem:
„………. a magyarok 91 százaléka azonnali tűzszünetet akar, ……….. Mindenesetre azért imádkozom, hogy Isten ezúttal irgalmazzon nekünk, hogy ne ismétlődjön meg a történelem. (béke legyen) ………”
Azok közé tartozom, akik tűzszünetet akarnak, és imádkozom azért, hogy béke legyen. Ám számolok Isten ítéletével is, amiket senki meg nem akadályozhat (Jób 11:10) Ezek tudomásul vételében segítség, ha Isten perspektívájából látom az eseményeket, Ezen látáshoz pedig az Úr kinyilatkoztatásai által jutok (5 Mózes 29:29), amiket Isten kijelent az övéinek az Ő Lelke által (1Kor. 2:10).
Ezen ismeretek fényében hálás vagyok a Szentléleknek, hogy többek között imádkozni is tanít.
„Köszönöm mennyei Atyám a Krisztusban, hogy Te vagy az aki megengeded és kontrollálod a választásokat, járványokat, migrációt, háborúkat, katasztrófákat. Továbbá köszönöm békédet, amelynek alapja az abban való bizonyosság hogy tudom, minden az általad meghatározott cél felé halad itt a földön, az univerzumban és azon túl. Mert Isten uralkodik a nemzetek fölött: Isten ül szentségének trónján. (Zsoltár 47:9)”
Kedves Ádám!
Rendszeresen, nagy örömmel szoktam olvasni az írásait. Most inkább a hozzászólók miatt szólok hozzá én is.
Kemény leszek. Magyarországnak nem érdeke egy ukrán győzelem.
Ukrajna „kormánya”-, aki az országot háborúba vitte, vagy ha úgy tetszik, akivel háborúba vitették, – nem ukrán. Mivel a „verekedés” elkerülhetetlen volt, az oroszok előbb ütöttek, de már így is túl későn. Ezt a háborút sokkal nagyobb összefügésben kell nézni. Egyáltalán nem arról szól, ami a az európai hírekben szerepel. És mi lesz, ha béke lesz, Ukrajnával az Unióban, a Nato-ban? A nemzetiségi kérdés meg lesz oldva, a Balti államok mintájára? Ukrajna puszta létezése, halálos fenyegetés sokakra, de leginkább ránk magyarokra. Jó lenne, ha nem így lenne? Igen. Jó lenne, ha béke lenne? Igen, általában és többnyire konkrétan is, az lenne a legjobb, de az „ukránok” békéje a farkasok békéje lenne a baromfiólban, a vágóhídak csendjének a békéje lenne. Sajnos sokkal többről van itt szó, mint két ország közötti háborúról, vagy békéről. Akik Oroszországtól félnek, azokat megkérdezném, hogy mire van szüksége Európából Oroszországnak, azokon a befektetéseken kívül, amit máltóztattak befagyasztani, és mire van szüksége Európának, abból, ami Oroszországban található, (Ukrajna területét is beleértve)?
https://www.youtube.com/watch?v=BNEnvAdXeoM
Kérdés, hogy mi történt azóta? Mert ha ugyanezt képviselné ma is, akkor valószínű hogy nem lenne 91 %-os „békepárti” a közvélemény.
Adsz esélyt arra, hogy van koherens magyarázat a látható ellentmondásra, vagy az ilyen kísérletet eleve cinikusan fogadod?
Annának kicsit megkésve.
Mi történt valójában 2014-ben? Az akkori ukrán elnök, Viktor Janukovics, valóban megválasztott vezető volt. 2013 végén azonban visszalépett az EU-társulási megállapodástól, ami tömegtüntetéseket indított el (Euromajdan). A tüntetések belső ukrán politikai események voltak, nem amerikai akciók. Janukovics végül elmenekült az országból, majd az ukrán parlament leváltotta. Az USA támogatta a nyugatos civil szervezeteket (ahogy sok országban teszi, nálunk például), de nincs bizonyíték arra, hogy az USA “puccsot hajtott végre”.
Ahogy én látom, Nyugat-Európa támogatja Ukrajnát a harcban, mert nem akarja, hogy az oroszok közel jöjjenek a határaihoz. A történelem azt mutatja, hogy az oroszokban nem lehet megbízni.
Annának kicsit megkésve.
Mi történt valójában 2014-ben? Az akkori ukrán elnök, Viktor Janukovics, valóban megválasztott vezető volt. 2013 végén azonban visszalépett az EU-társulási megállapodástól, ami tömegtüntetéseket indított el (Euromajdan). A tüntetések belső ukrán politikai események voltak, nem amerikai akciók. Janukovics végül elmenekült az országból, majd az ukrán parlament leváltotta. Az USA támogatta a nyugatos civil szervezeteket (ahogy sok országban teszi, nálunk például), de nincs bizonyíték arra, hogy az USA “puccsot hajtott végre”.
Ahogy én látom, Nyugat-Európa támogatja Ukrajnát a harcban, mert nem akarja, hogy az oroszok közel jöjjenek a határaihoz. A történelem azt mutatja, hogy az oroszokban nem lehet megbízni.
Bismarcknak tulajdonított idézet:
“Akarok-e háborút? Persze, hogy nem. Győzelmet akarok.”
Ádám, ez most költői kérdés volt?
Egyébként pedig nincs itt semmilyen látható ellentmondás, egyszerűen csak ellentmondás van.
Szia Ádám, Én nem hallottam még koherens magyarázatot erre a fordulatra. Te igen?
Azt nem pontosan értem egyébként hogy miért feltételezel cinikus fogadtatást a részemről?
Antos,
nem feltételeztem cinikus fogadtatást részedről, épp arra kérdeztem rá, hogy adsz-e esélyt koherens magyarázatra, mert az a tapasztalatom, hogy amikor valaki cinikusan viszonyul egy politikushoz (vagy bárkihez), akkor nem fogja méltányosan mérlegelni a mellette szóló érveket sem. Millió példát látok erre ma. A politikusok egyébként bőven adnak okot a cinizmusra, de ők is emberek, és sokan közülük hibáik ellenére jó szándékkal, jóra törekszenek, feléjük is közeledhetünk némi jóhiszeműséggel. A Biblia is tiszteletre szólít fel.
Nem vagyok OV prókátora (sem bírája), de elmondom, én hogyan értem az általad belinkelt videó kapcsán vélelmezett ellentmondást. A beszéd elhangzásának körülménye az, hogy a NATO közvetlenül előtte nem vette fel sem Grúziát, sem Ukrajnát, viszont lebegtette, hogy ez a terve. Az elmúlt években OV több interjúban és beszédben elmondta, hogy neki az a 2008-as eset volt a lélektani fordulópont, amikor megértette, hogy a geopolitikai helyzet alapvetően megváltozott. Ez a beszéde még egészen friss reakció volt. A Nyugat szerinte akkor és ott lehetett volna erős, ehelyett erőt nem mutatott, célokat viszont kilátásba helyezett (pl. Ukrajna NATO-tagsága), amelyek az oroszok számára teljesen elfogadhatatlanok voltak. Mivel akkor, amikor az oroszok még gyengék voltak, a Nyugat nem lépett, viszont a NATO későbbi bővítésére ígéretet tett, az oroszokat felbátorította arra, hogy a maguk érdekében egyre agresszívebben lépjenek fel. OV ebben a beszédben azon melegében a Nyugat következetlenségét kéri számon. Ez a következetlenség megváltoztatta a geopolitikai helyzetet, és erre a helyzetre aztán új geopolitikai stratégiát kellett kialakítani, amely védi hazánk biztonságát. Itt tartunk szerintem most. Nekem legalábbis így áll össze a kép, ha nem vagyok cinikus.
Azt egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy a magyar nép 91%-a OV beszédei hatására jutott volna arra a következtetésre, hogy a béke jobb, mint az ukrajnai háború folytatása. Ha a kormánypártok hívei kb. az ország fele, a másik fele meg ellenzéki, akkor vajon OV ellenzékieket győzött meg a beszédeivel? Ezt nem tartom valószínűnek. Vagy az ellenzékiek gondolkodtak eleve úgy, hogy a békekötést támogatták, és a kormánypártiakat kellett ennek az ellenkezőjéről meggyőzni, így jött ki a 91%? Nem hiszem. Szerintem nem OV retorikája a magyarázat az akkori 91%-ra. Azt gondolom – és a cikkem is erről szól -, hogy sokkal mélyebb, zsigeribb alapállásról van szó. Történelmi tanulságról. A magyar néplélek tanulási folyamatáról és életösztönéről. És ezúttal szerintem ez az alapállás nem immorális.
Ádám!
Az elmúlt hetekben, hónapokban tapasztalt kampány láttán is azt gondolod, csupán a magyar néplélek tanítási folyamatáról és életösztönére hatásról van szó? Én sajnos úgy látom, és nem cinikusan, hogy OV bölcs, előrelátó vezetőként egyfajta Stockholm szindrómára próbál minket felkészíteni.
Kétségtelen hogy Ádám testközelből segítette az ukrán menekülteket (korábban pedig a szíriaiakat) ezért mindenképp figyelemreméltó a véleménye.
Az érvek logikusak és igazak de szerintem van ami nem a jelenlegi ukrán- orosz konfliktushoz kapcsolódik: pl. totál igaz hogy: „a nyugati egyetemeket uraló interszekcionális gondolkodás, amelynek az a lényege, hogy az áldozati mátrixban ki, mely csoporthoz tartozik, hol helyezkedik el, milyen sérelme mire jogosítja föl.” – baromi igaz, ezt különösen tolták a palesztin áldozati szerepben, itt nyugaton egy kultusz lett belőle.
A jelen tények viszont: Putyin megtámadott egy szuverén országot Ukrajnát, ezzel 3 nagyon erős szerződést megszegve amit Oroszország önként aláírt:
Budapesti Memorandum: Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna határait nem alkalmaz erőszakot – miért szegte meg? Nincs sem indok sem mentség. Aláírták és kész. Be kell tartani. A folyton hangoztatott NATO terjeszkedés az blöff, a NATO soha nem támadott meg senkit, védelmi szövetség amiről kiderült hogy még úgy sem működik, csak annyi előnnyel jár hogy joga van a NATO tagországnak segítséget kérni ha megtámadják, aztán az összes tagországnak jóvá kell hagyni. Elképzelhető hogy jóváhagyják? Ezt jobban látják az oroszok mint maguk a tagállamok.
Orosz–ukrán barátsági szerződés: Ebben Oroszország elismerte Ukrajna határait és vállalta a területi integritás tiszteletben tartását – ezt is megszegték, nincs mentség rá.
Helsinki Záróokmány: határok sérthetetlensége, szuverenitás – akkor elismerték, most azt állítják Ukrajna nem is létezik. Mikor hazudtak, akkor vagy most?
Ezek a nyers tények. Hogy ez a háború elkerülhető lett volna engedményekkel ahhoz segít ha a célszemély profilját megrajzoljuk. Jézus azt mondja hogy gyümölcseiról ismerszik meg a fa: a putyini oroszország: kemény diktatúra, emberek esnek ki az emeletről, családok lesznek látszólag öngyilkosok, külföldön élő oroszok kapnak mérgezést idegméregtől, válnak gyilkosság áldozatává. Gyújtogatások, robbantgatások más országokban, tenger alatti kábelek elszakítása, ellenzéki hangok elnémítva, kemény börtön, választási végeredmény beállítva. Egy ilyen emberrel megállapodni nyilvánvalóan lehetetlen (Hitlerrel sem lehetett és akkor is pont területi engedményekkel próbálkoztak az érintett országok feje fölött – keservesen csalódtak, a békepártiság több tízmillió ember halálát okozta). Az engedményektől ők egyre gátlástalanabbak lesznek, mert számukra az gyengeség jele (ez olyan mintha egy erőszaktevőt egy nő úgy akarna lerázni hogy megengedi hogy a mellét megfogja és majd azt reméli hogy utána megköszöni az illető és kultúráltan távozik).
Jelenlegi profil: adva van egy cezaromániás vénember (bocsánat a kifejezésért) akinek az a fixa ideája hogy az amúgy 11 időzónából álló elképesztően nagy világbirodalmát még növelje. Mégcsak „nagy hadvezérnek” sem lehet nevezni mint pl. Napóleont, Nagy Sándort, Julius Cézárt vagy az oroszoknál maradva Zsukov tábornokot, akik a frontvonalon harcoltak példát mutatva az embereiknek. De ő 50 m-el a föld alatt lévő atombiztos bunkeréből küldi a húsdarálóba a saját népét, ha meg fölmerészkedik akkor páncélvonaton utazik – hogy egy karcolás se essen rajta, tehát még gyáva is.
Stratégának sem jó mert világosan lehetett tudni – szakértők szerint – hogy egy akkora országot mint Ukrajna nem tudnak megszállni, nincs kapacitásuk még a saját határaik 100%-os védelmére sem.
Egyéb megjegyzések:
„…sok bűnünk van nekünk, magyaroknak, de a tűzszünet utáni vágyat őszintén szólva nem látom most annak – mit tehetünk ezért?”
Isten rendjében a békesség mindig az igazságból nő ki: „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (És.32.17). Amikor valaki megszegi az adott szavát (Oroszország) és megtámadja azt az országot amelynek békességet ígért az az isteni rend szerint istentelenség. Semmi sem menti. Ilyenkor az igazság az első: a felelős megbüntetése és utána jöhet a békesség és tűzszünet.
„Ez a háború (mint minden háború) sok szándék és kölcsönhatás elegye, értelmetlen egyetlen birodalom agressziójaként látni.” – a háború mögött valóban sok szándék és kölcsönhatás állhat, de ez nem jelenti azt, hogy nincs egyértelmű agresszor. A II. világháborút is magyarázhatjuk a gazdasági világválsággal, a versailles-i békével vagy az első világháború utóhatásaival, mégis Hitler konkrét döntése indította el a háborút, és ő ült a vádlottak padján a cinkosaival – nem a világválság vagy a történelmi körülmények.
Nyugat kapott egy lehetőséget, hogy saját áldozatkultúrájának erénymátrixában feljebb lépjen, sőt, az éppen legfölülre helyezett ukrán zászlóba öltözve elfoglalja a morális magaslatot – ezt a magas labdát Putyin adta föl, az ő bénasága, nem Európa kereste. Európa persze sápítozik „együttérez” de nagyon-nagyon szűkösen bánik a konkrét támogatással. Ekkor is a saját bőrüket mentik és boldogan beáldoznák Ukrajnát ha garanciát látnának arra hogy Putyin békén hagyja őket. Csak hát még emlékeznek a ’30-as évekre.”
„….egy birodalom a maga kultúráját erőszakosan rá akarja kényszeríteni. Ilyen volt régen a muzulmán török, a katolikus osztrák, a náci német, a marxista szovjet, és ilyennek tűnik egyre inkább a progresszív Nyugat…..” – Az EU-ból ki lehet lépni, és már egy csapásra nem érvényes a megfertőzött nyugati jogrend. Eddig valami csoda folytán nem történt meg, pedig simán metehetné a kormány.
vándor,
én még senkit nem hallottam azt megkérdőjelezni, hogy Oroszország ebben a háborúban az agresszor. A vita tárgya nem ez, hanem az, hogy vajon ebben mi motiválta az oroszokat. És itt eltérnek a vélemények. Van a hitleres analógia, meg az a vélemény, hogy ez egy bonyolultabb játszma nyugati szereplők és Oroszország között. Számomra azért érdekes például John Mearsheimer véleménye (rajta kívül vannak mások is, akik hasonlóan gondolkodtak), mert előre megmondta, hogy ha a Nyugat (Amerika, EU, NATO) nem adnak biztosítékot arra, hogy Ukrajnát nem tervezik felvenni a NATO-ba, akkor az oroszok egzisztenciális félelemből meg fogják támadni Ukrajnát. Ez be is következett. A másik – a hitleres – narratíva tűnik sokaknak igaznak, azzal az a legnagyobb baj, hogy egyetlen kimenetele van: totális háború egy atomhatalom ellen.
Arra, hogy a NATO soha nem támadott meg senkit, ellenpéldaként ott van az oroszok számára nagyon is eleven eset, amikor a NATO 1999-ben megtámadta Szerbiát. Az oroszok félelme a Nyugattal szemben ennél sokkal régebbre megy vissza, ahogy a Nyugat félelme is az oroszoktól. Hiszen csak egy óriási síkság választja el (inkább nem is választja el) Oroszországot Európa többi részétől. A lengyelek egész történelme erről szól. Nekünk is van élményünk az oroszok nyugati kalandjairól. Az oroszok meg jól emlékeznek arra, amikor francia, német, lengyel, magyar és egyéb katonák masíroztak Moszkva felé. Ez nem egyszer megtörtént az elmúlt évszázadokban.
Nem akarom védeni az oroszokat, de muszáj az ő fejükkel is gondolkodni, ha nem akarunk elpusztulni. Hiába vagyunk a sakktáblának ezen az oldalán, az ellenfél fejével is tudnunk kell gondolkodni, nem csak a magunkéval. A szomszédság csak így működhet. Említed az igazságot és az adott szó megszegését. A Nyugat az oroszokat tartja hitszegőnek, de az oroszok pedig a Nyugatot. Friss emlék számukra például az, ahogy a Nyugat minden ígérete ellenére folyamatosan bővítette a NATO-t keleti irányba, Közép-Európa és pár kelet-európai állam után a Baltikumot is felvette, és folytatta volna ezt egészen Oroszország hónaaljáig, Grúziával és Ukrajnával, ahol hatalmas orosz kisebbségek is élnek. Ez az oroszoknak olyan, mintha a kínaiak Vancouverben vagy Torontóban építenének támaszpontokat. Az oroszok emlékeznek arra is, amit Merkel és Hollande a minszki megállapodásról mondtak, hogy csak időt akartak nyerni vele, hogy felfegyverezzék Ukrajnát. Hitszegés tehát mindkét oldalon bőven van. Ezeket azért érdemes figyelembe vennünk, mert jó lenne, ha inkább nem pusztulna el Európa ebben a háborúban.
Nekünk, magyaroknak meg aztán közeli tapasztalataink vannak arról is, milyen a Nyugat dárdája hegyeként a Donnál harcolni, és milyen utána, amikor az oroszok meglátogatják a Kárpát-medencét.
Ádám,
Szerintem ez egy jó helyzetértékelés: https://telex.hu/velemeny/2024/06/08/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-nato-orban-putyin-kommunikacio-buda-peter.
A geopolitikai egyensúlyt Putyin borította, mit ahogy kiderült az erőviszonyok téves felmérésére alapozva. Ezért tartunk most itt.
Azt írod: „OV ebben a beszédben azon melegében a Nyugat következetlenségét kéri számon. Ez a következetlenség megváltoztatta a geopolitikai helyzetet, és erre a helyzetre aztán új geopolitikai stratégiát kellett kialakítani, amely védi hazánk biztonságát”
A Nyugat következetlensége annyiban járult hozzá a geopolitikai egyensúly felborulásához, hogy most beleállt a konfliktusba. Ez az amire Putyin nem számított, Krím annektálása és Donbasz 2014-es destabilizálása után. Ezért indított háborút.
Azt viszont továbbra sem látom, és nincs rá koherens magyarázat hogy a jelenlegi magyar politika, hogyan szolgálná hazánk biztonságát. Sőt, szerintem épp az ellenkező irányba mennek a dolgok. OV világpolitikai vagy regionális súlyát szerintem nem politikai zsenialitása, vagy előrelátása (nem igaza van, hanem igaza lesz) adja ebben a helyzetben, hanem az a tény, hogy olyan szövetségi rendszereknek vagyunk tagjai (EU, NATO), amiben vétójogunk van ilyen kis államként.
Ezt arra használjuk hosszú idő óta, hogy kerekek legyünk a küllők közt. És szerintem nem kérdés, hogy az ukrán-orosz konfliktusban kinek az érdekében. Miért szolgálja ez hazánk biztonságát? Erre nekem nincs válaszom, de a te válaszodban sem találtam meg.
Miért szolgálja hazánk hosszútávú biztonságát az a politika, ami lassan ott tart hogy nyílt katonai konfliktusba keveredik Ukrajnával, ahol egyébként jelentős magyar kissebség él.
Miért szolgálja hazánk energetikai biztonságát egy olyan rendszer fenntartása ami teljesen kiszolgáltatottá tett minket az orosz energiahordozóktól?
Békét és tűzszünetet persze mindenki szeretne. Azaz, egy valakinek nem áll jelenleg érdekében, az Putyin.
Miért toljuk a szekerét? Őszintén meg szeretném érteni.
És ez a választások előtt nagyon elgondolkodtat. Mert persze ott van a progresszív Nyugat jelentette ideológiai, társadalmit kockázat, de ezt az Orbáni politikát én most nagyobb veszélynek látom. Mert azért Nyugaton mégiscsak demokráciában gondolkodunk, ahol megvan a korrekció lehetősége.
Kedves Antos,
értelek. Nekem máshogy áll össze a kép. Számomra az európai fősodor (a jelenlegi elit) mozgása (meg az, amit az amerikai demokraták csináltak a megelőző években) ijesztő és nehezen érthető, de leginkább mélyen immorális. (Függetlenül attól, hogy az oroszok agressziója is borzasztó.) Hadd ajánljak a figyelmedbe egy előadást én is: John J. Mearsheimer: Great Power Politics in the 21st Century & The Implications for Hungary. Mearsheimer előre megjósolta az ukrajnai háborút. Ebben az előadásában olyan gondolatok hangoznak el, amelyek számomra sokkal logikusabbak és koherensebbek, mint amit Buda Péter (akivel több fontos kérdésben alapvetően nem értek egyet) az általad belinkelt cikkben (is) megfogalmaz.
De függetlenül attól, hogy melyik narratíva áll közelebb a valósághoz (szerintem Mearsheimeré), a magyarok békeigényét akkor is érthetőnek és morálisnak tartom. A cikkem erről szólt.
Kedves Ádám,
Szerintem lényegtelen az a kérdés hogy mi motiválta az oroszokat.
Ami a lényeg hogy volt egy alku: Ukrajna leszereli a nukleráis arzenálját cserébe az oroszok elismerik Ukrajna függetlenségét. Az alku megköttetett mindkét fél teljesítette a szerződés kötelezettségeit, függetlenül attól ki mit gondolt, érzett, ki mitől félt. Ezekkel mindkét fél akkor vetett számot amikor aláírta a szerződést, utólag ilyet előhozni már késő.
Ettől kezdve Ukrajna független az oroszok szerint is és Ukrajna mint független állam oda csatlakozik ahova akar, az ellene indított háború innentől már egy szuverén állam ellen történik. Nem lehet visszacsinálni hogy „meggondoltam magam, mégsem független, nincs is olyan hogy Ukrajna.” – akkor mit ismert el akkor amikor aláírt?
Tehát a fő pontok:
Budapesti memorandum 1994
Oroszország elismerte Ukrajna szuverenitását és határait, vállalta, hogy nem alkalmaz erőt vagy gazdasági kényszert ellene
Nincs NATO tagság tilalma!!
Orosz-Ukrán barátsági szerződés 1997:
kölcsönös területi integritás elismerése, határok tisztelete, erőszakról való lemondás.
Nincs NATO tagság tilalma!!
Mindezekért cserébe Ukrajna leszereli az atomfegyvereit és csatlakozik az atomsorompóhoz – megtette.
Helsinki záróokmány 1975 – oroszok is aláírták:
Szuverenitás, határok sérthetetlensége, az államok szabadon választhatják meg szövetségeiket.
Ez kifejezetten az ellenkezőjét mondja annak, hogy tilos lenne NATO-hoz csatlakozni.
Gyakorlatilag tökéletesen felrúgták az oroszok az egészet.
Pont ezek miatt szerintem jogilag lényegtelen hogy Mearsheimer valóban előre jelezte, hogy a NATO keleti bővítése növeli a konfliktus kockázatát, és Oroszország ezt egzisztenciális fenyegetésként fogja értelmezni. Tehát Mearsheimer előrejelzése elfogadható MAGYARÁZATNAK, de sokan ezt IGAZOLÁSNAK veszik arra ami történt.
Egyébként ha nem írják alá ’94-ben és ’97-ben a két szerződést akkor Ukrajna ma atomhatalom lenne és lehet hogy ez a háború sem következett volna be.
Akkoriban nyilván úgy ítélték meg az oroszok hogy Ukrajna szomszédos atomhatalomként nagyobb veszélyt jelentene rájuk mint szomszédos NATO tagként.
Valóban a NATO megtámadta Szerbiát, de nem földfoglalás miatt hanem hogy népirtásnak vessen véget (albánok). Azért ez nagy különbség a jelenlegi Ukrán háborúhoz képest. Nyilván ez vitát vet fel, hasonlóan Maduro elrablásához: az oroszok rögtön fölháborodtak hogy egy szuverén állam belügyeibe beleavakozott Trump viszont egy ott élő magyar Youtuber azt mondta hogy a nép örül és hálás az USA-nak hogy elvitték.
„…..az oroszok félelme a Nyugattal szemben ennél sokkal régebbre megy vissza, ahogy a Nyugat félelme is az oroszoktól…..” – nyilván a félelem végigkíséri a bukott emberiség történelmét, de ez nem adhat erkölcsi alapot arra hogy akár a Nyugat, akár Oroszország félelemből háborút indítson egy meg nem történt támadás kivédésére, mert akkor gyakorlatilag az a teljes anarchia. Örök dilemma: megölhető lett volna-e Hitler gyerekként ha előre tudta volna a világ hány millió embert fog megölni?
A Nyugatot én sem akarom védeni, annak ellenére hogy sok orosz azt választaná a szülőföldje helyett vagy ha nem akkor legalább Grúziát, menekül ki merre lát.
A NATO bővítés kérdése: bevallom ezt értem a legkevésbé. Az oroszok ’75-től egyetértenek abban (Helsinki záróokmány) hogy minden ország maga választja meg a szövetségeseit (persze ha nem értenének egyet akkor is igaz volna), ennek ellenére lépten nyomon beleszólnak ki csatlakozhat a NATO-hoz, holott maguk az oroszok nagyobb potenciális veszélyt jelentenek a szomszédaikra nézve (ld. Ukrajna). De még soha nem hallottam volna hogy bármelyik szomszéd felkérte volna Oroszországot hogy húzódjon odébb mert zavarja a közös határ. Szóval míg Oroszország bátran lehet határos bárkivel és bele is avatkozik a belügyeibe, addig NATO tagállam nem kívánatos hogy határos legyen az oroszokkal. Hol itt a korrektség? Ebbe beletartoznak a Balti államok, svédek finnek, akikhez az oroszoknak az égadta egy világon semmi közük. Az hogy a Baltikumot erőszakkal elfoglalták majd azóta is az orosz birodalom résznek tekint egy totál más kultúrát, nyelvet az maradjon az ő problémája. A jelentős orosz kisebbségnek van szavazati joga – biztos több mint Oroszországban – ott kifejezhetik a NATO mellett vagy ellen való voksukat. De a többségre nem kényszerítheti rá az akaratát a kisebbség az anyaország segítségével.
A mindenáron való békesség az nem az Isten útja, hanem hazugság. Izrael nagyon kemény árat fizetett az igazságért (40 000) embert egyetlen bűncselekény felgöngyölítéséért és igazságért. Mondhatták volna az első ütközet után: fiúk húzzunk haza és hagyjuk az egészet, túl sokba kerül (Bir.19 -20. fejezet). Persze ott egységes döntés volt. Azt persze én is vallom hogy egyetlen államnak sincs joga hősi halottat csinálni az állampogárából akarata ellenére.
Szakértők szerint az atomháborút nem lehet készpénznek venni, hiába fenyegetnek vele, mert abban a pillanatban az oroszok ellen fordulna Kína is és a nagyhatalmak.
vándor,
ha érdekel egy másfajta narratíva, és hogy mi az alapvető problémám azzal, amit leírtál, neked is szeretettel ajánlom a fentebb belinkelt előadás meghallgatását. Mivel ezeket a vitákat máshol milliószor lefolytatták már, a fenti posztom mondanivalója szempontjából viszont kevésbé lényeges, hogy mire jutunk, ha megengeded, részletesen most nem válaszolnék a felvetéseidre.
Kedves Ádám,
A magyarok békeigénye természetesen nagyon érthető és morálisan is támogatandó. Mivel különböző kutatások/felmérések ezt 80 és 90% közé mérték, egyértelmű, hogy nem is a politikai hovatartozás határozza meg ezt az álláspontot.
Én csak azzal nem értek egyet, hogy ez valamiféle különleges helyzet lenne. Szerintem a legtöbb, ha nem az összes, európai országban arra a kérdésre: mi a jobb: háború vagy béke?, a nagy többség ugyanezt mondaná. Tehát nem csak a magyar nép szeretne tűzszünetet, hanem a többi is. Azt hiszem, ez a történelemben már nagyon sokszor így volt, habár nyilván voltak, főleg 20-ik századi konfliktusok/háborúk, amikor a (politikai) vezetők felhergelték a lakosság egy részét a saját érdekeik szerint.
Ennek ellenére a tűzszünet csak akkor lehetséges, ha mindkét háborúban álló fél oda akar ülni az asztalhoz. És az elmúlt év, Trump összes törekvése mellett, megmutatta, hogy Putyin ezt nem akarja.
Sem Buda P. cikkét, se Mearsheimer előadását nem volt még szerencsém megismerni (de majd megpróbálom), mindenesetre kíváncsi vagyok a véleményedre azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, melyeket Várady Antal (is) feltett, mert szerintem nem válaszoltál rájuk.
– Miért áll hazánknak érdekében az ukránok elleni teljes hergelés?
– Hogyan lehet nekünk kimaradni a háborúból, mint NATO és EU tagország, ha közben a kormány szerint egész Európa háborút akar, sőt már háborúban áll Oroszországgal?
– Egyáltalán, milyen háborúról lehet itt beszélni? A kormány tényleg azt gondolja, hogy magyarokat visznek majd a frontra? Ki vinné oda őket? És CSAK magyarokat?
– Miért szolgálja az érdekünket az orosz gáztól és olajtól való teljes függőség (ami nem csökkent, hanem nőtt a háború kitörése óta!)?
Válaszodat előre is köszönöm.
Aladár,
a kormányra vonatkozó kérdéseket a kormánynak tedd fel.
Kedves Aladár,
Ha nem is nekem cimezted a kérdéseidet mégis megírom azokat a válaszokat amiket találtam/gondolok.
1. Sztem nem áll érdekünkben Ukrajna elleni hergelés. Talán elkapta Orbánt is a háborús pszichózis? Az olaj-zsarolási mizériát is lehetett volna úgy kezelni, hogy „Gyerekek, nem külditek a nyersolajat. Miből küldjük vissza a feldolgozott olajat?”. Ezt a világon mindenki értette volna.
2. Sztem senki sem tudja, hogyan lehet kimaradni a háborúból. Egy ismerős dolgozott több évet Düsseldorfban magasan képzett mérnökök közt 2000 környékén. Ő mesélte :” ha a németeknek azt mondják, hogy holnap indulunk Moszkvába akkor holnap indulnak Moszkvába”.
3. Milyen háború? Szabotázs akciókról, energetikai létesítmények elleni támadásokról, rendzavarásokról lehet olvasni szakértői elemzésekben. Ha feláll egy európai hadsereg vagy hajlandók koaliciója vagy valami békefenntartó alakulat akkor abba magyarok is belekerülnek.
4. Az orosz gáz meg olaj mellett a kiépült infrastruktúrát, technológiát és árat szokták emlegetni. A szászhalombattai olajfinomító állítólag csak az urali olaj kéntartalmának megfelelő nyersolajra van beállítva. Az átállítás költségeit 100 milliós usd költségre teszi a MOL vezetősége.
Az én véleményem az, hogy nem szabad elfelejteni sem az első sem a második világháború tanulságait. Hol a Habsburg hol a német birodalom érdekében harcoltunk idegen ügyekért. Drága az emberélet, nem veszíthetünk el 100 ezreket. Hiányoznak.
– Miért szolgálja az érdekünket az orosz gáztól és olajtól való teljes függőség (ami nem csökkent, hanem nőtt a háború kitörése óta!)?
Még szerencse, hogy nem Ukrajnától függünk, ugye?
Köszönöm Fernando válaszát és Benchmark hozzászólását.
Fernando válaszaival nagyjából egyetértek.
Én sem értem, hogy Magyarországnak miért lenne érdeke az ukránokkal ilyen elmérgesített viszonyt kialakítani.
Ha NATO tagállam vagy, akkor a NATO (értsd: Amerika) fogja alapvetően meghatározni, hogy mi lesz a szereped egy fegyveres konfliktusban. Mivel ez EU-nak nincs közös hadereje se törvényi szabályozás a nemzeti haderő tekintetében, ezért teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy pl. a németek csak úgy bele tudjanak kényszeríteni más európai országokat egy fegyveres konfliktusba. (Véleményem szerint ez a német politikai vezetésnek sem érdeke, mert a választóiknak sem tetszene.)
Ezért nem érthető számomra az a kormányzati narratíva, hogy Brüsszel minket háborúba vinne.
A százhalombattai finomító átalakítása ismert probléma, de nem megoldhatatlan, mint ahogy a bolgárok, lengyelek és csehek is mind lejöttek az orosz olajról különösebb megrázkódtatások nélkül. (És tegyük hozzá: a benzin ára sem ment fel az egekbe, ez is színtiszta rémisztgetés.)
Ha idejében elkezdték volna az átalakítást, most már nagyjából készen is lennének. (Amitől a benzin ára a közeljövőben megugorhat, az az Irán elleni támadás folyománya lehet, ami sajnálatos következmény, de az iráni rezsim megdöntésével, ha van erre esély, egyetértek.)
Fernando konklúzióját azonban nem igazán értem. Szerintem a mostani helyzet gyökeresen különbözik a két világháborúétól (magyar szemszögből mindenképpen).
Az első VH idején Magyarország a Monarchia része volt és a hadügyekben a császári udvar döntött. Ma az ország ilyen szempontból független, de NATO tagállam.
A második VH idején a teljes politikai vezetés a német háborús érdekek kiszolgálására rendezkedett be, hogy a revizionista törekvéseket elérjék. Ennek lett a következménye a rengeteg áldozat és pusztítás. A legtöbb magyar áldozat pedig a magyar zsidóság soraiból került ki, akiket a magyar csendőrök hajtottak gettókba és vagoníroztak be, vagy a magyar nyilasok lőttek a Dunába.
Benchmarknak pedig azt szeretném mondani, hogy Ukrajnától sem szerencsés függeni. Senkitől sem szerencsés ilyen nagy horderejű kérdéseknél, de a kormány ezt sajnos nem vette figyelembe, inkább erősített a függésen. Ezért fontos a diverzifikálás. Az sem jó, ha csak a horvátoktól, stb. függenénk. De ez igaz nagyobb léptékben Európára is. Az amerikai LNG-függés sem egészséges, de a tengeri szállítás legalább flexibilis.