Felismerjük-e a meglátogatás idejét? A Tűzfal podcast hatvanharmadik részében Tolsztoj (?) ismert novellájáról és a megtestesülésről beszélgetünk. Valamint több kapcsolódó témáról, ami személyessé is válhat számunkra. Az epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcast-en is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
on Ti írtátokKedves Enci, nem, amit írok, nem a gyászról szól,…
on Ti írtátokKedves Ádám! A jelenség mögött sok minden lehet. M…
on Ti írtátok@ Szabó István Szerintem nem mindenki ugyanúgy éli…
on Ti írtátokKedves Ádám, nagy örömmel olvasom, amit írtál és m…
on Ti írtátokIdézet Ádám kommentjéből: "... Imádkoznunk kell az… on Ti írtátokKedves István, nem szükségszerű. A gyász jó dolgok…
on Mákony és valóság a politikán túlLegyen így Ungvári Péter testvérem, hogy bárcsak ú…
on Ti írtátok"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem…
on Az indirekt beszédmód örömeLámpásaink kialusznak? Gyűjts olajat, fényt ma tel…
on Ti írtátokÁdám hogyan lehet ezt véghezvinni? Nagyon igazat a…
Köszönöm! Igazán szívmelengető téma.
A felhozott példák sorához hadd illesszek oda még egyet.
Az emmausi tanítványok történetében úgyszintén egy rejtett meglátogatásról olvasunk.
Most itt csak a lényeget idézem:
„És lőn, hogy amint beszélgettek, és vitatkoztak egymás között, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.
Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.” (Luk 24:15-16)
E történet kapcsán egyszer a pásztorunk egy kérdést tett fel nekünk:
Szerintetek mi akadályozta a tanítványok látását?
A választ a 21. versből adta meg:
„Pedig mi azt vártuk… ” (Luk 24:21)
Csak ennyi: „mi azt vártuk”
Vagyis megrögzött elvárásaink, vallásos váradalmaink komoly akadályai lehetnek szellemi látásunknak.
Ez a tanulság.
De még az is jó, hogy az emmausi tanítványok szeme mégis megnyílatkozhatott (Ld. Luk 24:31), mert bár tudatlanul, Jézust nem felismerve, idegennek látva, de valahogy mégis azt erőltették, hogy ott maradjon velük. (ld. Lk. 24,29)
„De erőltették őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! (Jézus) Beméne azért, hogy velük maradjon.”
Igen, pont úgy mint Panov apónál.
Kedves Ádám és Laci! Nektek is áldott Adventet és Karácsonyt!
Inspiráló beszélgetés volt, köszönöm!
Nem ismertem Panov apó történetét.
Gyerekkoromban viszont olvastam a nagyon szentimentális Önző óriást, Oscar Wilde-tól. Valami érték lehet benne, mert megmaradt a jó emlékeim közt.
https://szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_140-hu.html