„Tizenegy napig tartott az út a Hórebtől Kádés-Barneáig, a Széír hegyén át.” (5Móz 1,2)
Vajon miért emeli ki a bibliai szöveg, hogy tizenegy napig tartott az út a Sínai-hegytől (a Hórebtől) a Kánaán földje déli határán elhelyezkedő oázisig (Kádés-Barneáig)? Nyilván ezzel jelzi, mekkora a kontraszt a földrajzi távolság és a negyven év között, ameddig Izráel népe ténylegesen vándorolt a pusztában. Szükségtelen volt, hogy ennyi ideig bolyongjanak, a hitetlenségük miatt kellett a pusztában vesztegelniük.
Amikor ugyanis a kémek visszatértek a föld kikémleléséből, és Isten azt mondta, induljanak el Kánaán felé, ne féljenek, velük lesz, ők inkább panaszkodni kezdtek. „Ti azonban nem akartatok felvonulni ellene, hanem fellázadtatok Isteneteknek, az Úrnak a parancsa ellen. Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az Úr; azért hozott ki Egyiptomból, hogy most az emóriak kezébe adjon, és elpusztítson bennünket.” (26-27)
Mikor Isten biztosította őket afelől, hogy velük lesz, ne ijedjenek meg az ellenfelektől, tűzoszlopként és felhőben jár előttük, vezetni fogja őket és harcol értük, ők akkor sem hittek neki. Isten felháborodásában azt mondta, hogy jó, akkor abból a generációból senki sem megy be az ígéret földjére, csak a két hívő lelkületű kém, Józsué és Káléb.
Különös fordulatként a népben ekkor hirtelen feltámad a vágy, hogy mégis harcoljon és elinduljon a Kánaán felé. Isten viszont azt feleli népének, hogy ne menjenek, mert ebben a harcban már nem lesz velük. Ők nem hallgatnak rá, elmennek harcolni és csúfos vereséget szenvednek.
Na, ezért bolyongtak tizenegy nap helyett negyven évig a pusztában. Mehettek volna az ígéret földjére Istennel, de ők nem akartak harcolni. Majd harcolni akartak Isten nélkül, de úgy meg nem ment. Maradt a bolyongás.
„Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak.” (1Kor 10,6) Isten jelenléte nélkül a harcunk értelmetlen és bukásra van ítélve. Isten nélkül nem lehet Isten munkáját végezni. Ha viszont Isten velünk van és küld, akkor ne zúgolódjunk ellene, hanem vállaljuk a kényelmetlenséget, a konfliktust, a vesződséget, mert azt ígérte, hogy velünk lesz! Előttünk megy, vezet minket, harcol értünk. Ne féljünk!
„Urunk, bocsáss meg nekünk minden hitetlenséget! Bocsásd meg a zúgolódásainkat, lázongásainkat, engedetlenségünket! Bocsásd meg, amikor nélküled próbáltunk harcolni! Maradj velünk és vezess bennünket! Harcolj értünk, és erősíts bennünket is a harcra, amikor Te küldesz!”
Köszönöm a posztot.
„…… Zúgolódtatok sátraitokban, és ezt mondtátok: Gyűlöl bennünket az Úr, ……”
Szörnyű, milyen drámai változást idéz elő az ember szívében, elméjében a gonosz dolgok kívánása, a hitetlenség, lázongás, engedetlenség.