„De az ÚR megharagudott rám miattatok, nem hallgatott rám, hanem azt mondta nekem az ÚR: Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról!” (5Móz 3,26)
Hogy mekkora Mózes szomorúsága amiatt, hogy nem mehet be az ígéret földjére, azt mutatja, hogy csak ebben a könyvben hányszor hozza szóba a dolgot. Olvassuk el lassan, figyelmesen ezeket a mondatokat:
„Rám is megharagudott az ÚR miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda.” (1,37) „De reám megharagudott miattatok az ÚR, és megesküdött, hogy nem kelhetek át a Jordánon, és nem mehetek be arra a jó földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked örökségül. Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet.” (4,21-22) „Ezt mondta nekik: Százhúsz esztendős vagyok már, nem tudok tovább veletek együtt járni-kelni. Az ÚR is megmondotta nekem: Nem kelhetsz át a Jordánon!” (31,2) „Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.” (32,52) „És mondotta neki az ÚR: Ezt a földet ígértem oda esküvel Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ezt mondtam: a te utódaidnak adom. Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda.” (34,4)
Mózes könyörög Istenhez, hogy változtassa meg a döntését, hadd mehessen be mégis a földre: „Hadd menjek át, és hadd lássam meg azt a jó földet a Jordánon túl, azt a szép hegyvidéket és a Libánont!” (3,25) Isten válasza azonban határozott nem, sőt, megtiltja Mózesnek, hogy még egyszer szóba hozza a dolgot: „Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról!” Al-toszéf (אַל־תֹּסֶף): ne folytasd, ne tedd tovább! Egyértelmű parancs, egyértelmű lezárás.
De vajon miért? Ennyire súlyos volt Mózes bűne, amikor kétszer ütött a kősziklára és nem tartotta szentnek Istent Izráel előtt? Talán igen. De Mózes több alkalommal is arra hivatkozik, hogy a nép haragította őt fel. Igazságtalannak érzi, hogy emiatt ő ugyanúgy nem mehet be a földre, mint azok, akiknek a bűne őt jogosan lobbantotta haragra. „De az ÚR megharagudott rám miattatok…” Mózes vétkesnek tartja magát, de a büntetést aránytalannak, ezért kéri Istent, hogy mentse őt fel és engedje meg neki a földre való bevonulást.
Isten tesz egy engedményt. Mózes megláthatja a Piszga csúcsáról a földet. Szemrevételezheti, de nem mehet be oda. Józsué lesz az, aki a népet beviszi a földre. Mózes ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a bűnei miatt elhullott a pusztában. Isten pontosan tudja, hogy Mózes a nép vétkei miatt is szenved. Talán éppen ebben van a legfőbb tanulság. Mózes a törvény által csak a vétket tette nyilvánvalóbbá, hogy a megoldás a Szabadítótól, Jehosúától jöjjön. Józsué, azaz Jézus az, aki ténylegesen bevisz az ígéret földjére.
Mózes azt a szerepet töltötte be, amit Isten szánt neki az üdvtörténetben. Mint Illés és Keresztelő János, Mózes is a Szabadítónak készített utat.
„Urunk, segíts a saját sorsunkat is a nagyobb kép fényében látni! A magunk és mások bűneit is. Segíts elfogadnunk annak az értelmét, amit Te elgondoltál rólunk!”
(Nagyon nem biztos, hogy igazam van.
Ennek ellenére úgy érzem, hogy Mózes védekezése onnan, hogy én követtem el a vétket, amire a ti viselkedésetek vett rá – oda tevődik, hogy csak miattuk követtem el ezt a vétket.
A hangsúlykülönbség nem nagy – csak lényeges.)
„Talán éppen ebben van a legfőbb tanulság.”
A Szentföld szimbolikájára hívnám föl a kedves ‘kutatótársak’ figyelmét.
Mi volt Mózes bűne? Egyetlen egyszer volt engedetlen, úgymond. Indulatos lett, és ahelyett, hogy engedelmes lett volna, és SZÓL a sziklának, rácsapott. Rácsapott, mint Massza-Meribánál, mert ott meg azt parancsolta neki Isten.
Teológiai érdekesség volna kifejteni, hogy a Kősziklára (szimbolikusan Krisztus 1Kor10,4) CSAK EGYSZER csapnak rá /szenvedés ? engesztelés?/ másodszor szólni kellett volna /hitből való megszólítás ? Szenlélek kitöltése?/. Az egyházatyák is úgy értelmezték már, hogy Mózes itt kvázi elrontotta Isten krisztológiai szimbólumát. Ezzel vált az engedetlensége minősített esetté (ezt én teszem hozzá).
Láthatóan ehhez kapcsolódik szorosan, hogy a Szentföldre-jutásnak, mint a nyugalom helyének szimbólumába jutásnak, szigorú feltétele az engedelmesség.
„Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?
Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.” (Zsid3,18-19)
Így volt ez a honfoglalás, tehát Józsué idején, így volt később, a babiloni nemzedék visszatérésekor is, és így van mindig, mert ez nem változott meg. És valóban, a Jézus Krisztusban való üdvösség (a Nyugalom, cselekedetek nélkül) sem képzelhető el az Igének való engedelmesség és hit nélkül.
A mai keresztények sokasága bezárja a fülét ennek az üzenetnek a megértése előtt. Nem is a megtérésre vonatkozóan, hanem pont a Szentfölddel kapcsolatban.
Manapság sokan azt harsogják, hogy egy Jézust gyűlölő társaság, akik magukat az egykori ősatyák leszármazottjainak mondják, erőszakkal beronthat a Szentföldre (és ez Isten akarata, mi több, csodája). Babonás ámulattal támogatnak vagy mentegetnek gonosztetteket, amiket ’isteni’ kedvenceik ennek érdekében elkövetnek.
A Szentföld ma is tanít. Mózes esete valóban fájó és együttérzünk vele. Akinek pedig ’van füle’, az ma is megérti belőle a tanítást. Ráadásul, ez különösen korunk hívő generációjának ad(na) hihetetlenül fontos eligazodást.
A pusztai vándorlás teljes felnőtt férfi generációja két személy, Józsué és Káleb kivételével nem mehetett be, Mózes nem mehetett be.
Manapság törvény tiltja, hogy Izraelben letelepedjen és állampolgárságot kapjon az, aki Jézus Krisztusban hisz. Ha korábban keresztény volt, meg kell Őt tagadnia.
Annak idején az engedetlenek és hitetlenek nem mehettek be. Manapság a hitetlenek és aposztaták mehetnek be.
Csak én érzem ezt ellentmondásnak?
Megváltozott Isten?
Ha már nem érvényes a Szentföldre, akkor az örökélet is megkaparintható brutalitással, csalással, Jézus-utálattal?