„Ábrahám arcra borult, de nevetett, és azt mondta magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencven éves létére szülhet-e?” (1Móz 17,17)
Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahám rendszerint arcra borult előtte. Ez gyönyörű gesztus, kiveszőben van a mai kereszténységből, noha ugyanaz az Isten a mi Atyánk is, aki Ábrahámhoz szólt. Helyénvaló lenne ma is ez a mozdulat, mégis ritka. Tényleg, miért nem borulunk gyakrabban arcra Isten – a Mindenható Isten – előtt? Én vagyok Él-Sáddáj (אֲנִי־אֵ֣ל שַׁדַּ֔י) – mutatkozott be a Mindenható. Ábrahám pedig arcra borult. Nem illetné meg ma is ez a tisztelet Él-Sáddájt? Nem viszonyulunk túl demokratikusan ehhez a kapcsolathoz? De nem ez az, ami a fenti versben igazán megfogott. Hanem a nevetés.
Miközben Ábrahám arcra borult Él-Sáddáj előtt, nevetett. Vájjichák (וַיִּצְחָ֑ק). És nevetett. Nevetett a gondolaton, hogy neki és Sárának öregkorukban gyermekük foganhatna. Ábrahám tisztelettel borult Isten elé, de földből való emberként ironikusnak tartotta Isten ígéretét. Hogyan foganhatna vén létére két elhalt testrész? Hogy foganhatna olyan méh, amely kifogyott már a petesejtekből? Még végiggondolni is abszurd, hogyan szórakoznának az emberek egy ilyen vénségben megduzzadt női test látványán. Ugyan, ki gondol ilyet komolyan?! Az emberek ebben a korban az unokáikkal vagy dédunokáikkal sétálnak, nem szülnek! Ábrahámnak észszerűbb ötlete van: „Inkább Ismáél életére vigyázz!”
Gyönyörű az ÚR válasza. „Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni.” A héberben Izsák úgy hangzik: Jichák. Azt jelenti: ő nevet. Ábrahám nevetett (vájjichák), amikor leborult a Mindenható előtt? Akkor legyen a fia neve az, hogy ő nevet (jichák)! Isten nem bántódik meg Ábrahám nevetésén. Sőt, belemegy a játékba. Vicces, hogy Sára élemedett korában gyermeket fogan? Akkor nevessünk! Igen, én a Mindenható Isten vagyok, aki a halálból hozok életet! Én kinevetem a halált! Én feltámasztom a holtakat! Én boldog Isten vagyok! Éljenek a halottak! Nevessenek és tapsoljanak örömükben a fák! Jichák!
Majd Isten Ismáélről is szól. Tudod mit, Ábrahám? „Ismáél dolgában is meghallgatlak: megáldom őt, és nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked.” (17,20-21)
„Urunk, lenyűgöző a te barátságod! Leborulunk előtted, mert te a Magasságos Isten vagy. Jelenléted mégsem nyomasztó. A nevetésed felszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk!”
arca borulás vö. hanyatt esés témában milyen konzekvenciákat lehet levonni? (Mert azért szoktak az igehirdetők)
Nevetés: Zakariás egy nagyon hasonló szituációban (Lk 1:18-20) büntetésben részesült. (De lehet, hogy az is vicc volt? 🙂 )
Sőt, Mária is ezt kérdezte: „Miként lehetséges ez?”
jgabor,
Sára is nevetett, róla szól majd a következő poszt. Zakariás hitetlenségét Isten a szívében látta, külső jele nem igen volt, Mária kérdése viszont úgy tűnik, inkább hívő kérdés volt.
A leborulás tudatos cselekedet, a hanyattesés nem feltétlenül az. De ne is vigyük most abba az irányba a témát…
A természet rendje szerint lehetetlen, hogy egy nagyon öreg házaspárnak gyermeke szülessen. 75 éves volt Abrám, felesége pedig 65, amikor Isten megígérte neki, hogy nagy néppé teszi. Már akkor is teljesen képtelenségnek látszott, hogy valamikor utódja lesz. Aztán eltelt több, mint két évtized, Isten még mindig nem teljesítette be az ígéretét, talán már el is feledkezett erről, Ábrahám ekkora már egészen biztosan csalódott volt és ahogy manapság mondani szokták, kínjában nevetett. Mert egészen biztosan kínlódott és nagyon szomorú volt, hogy nem született gyermeke. Persze Istenről tudjuk, hogy Ő mindig megcselekszi azt, amit megígér, hogy Ő soha sem hazudik, hogy Nála az igen igent jelent, a nem nemet, de ezt nem mindig tudjuk észben vagy szem előtt tartani, a keserűség, a nyomorúság, a megpróbáltatás ezt valahogy néha elfeledteti velünk egy pillanatra. Isten nagyon jól ismer mindnyájunkat, tudja harcainkat, vívódásainkat, kínjainkat, tudja, hogy fáradtan, elcsigázva, reménytelen helyzetben teszünk olyan dolgokat amit nem volna szabad, viselkedünk úgy ahogyan nem kellene.