Konstantin

Ha közelebbről megvizsgáljuk a teopolitikai meggyőződéseinket, valószínűleg azt találjuk, hogy a kereszténység társadalmi szerepével kapcsolatos véleményünk mélyén vagy konstantini, vagy anabaptista ösztönök húzódnak meg, és bár ezek ritkán következetesek, meghajlítják számunkra a teret. N. T. Wright a konstantini ösztönökhöz a kompromisszum, az anabaptista ösztönökhöz az elkülönülés szavakat kapcsolja (Paul and the Faithfulness of God, 1307), mert míg a konstantini keresztény kísértése leginkább az, hogy a hatalom miatt kompromisszumot kössön az evangélium radikális üzenetében, az anabaptista kísértése az, hogy radikálisan leválassza magát a társadalomról és annak formálásáról. Ezek az opciók egy-egy végpontot jelölnek, de felismerhető történelmi tendenciákról van szó, és a keresztények általában az egyik vagy a másik felé hajlanak. Sokunkban mindkét ösztön jelen van, csak olykor a konstantini, máskor az anabaptista reflexek az erősebbek.