Egy hete sokkban van az ország egyik fele, eufóriában a másik. Én most az előbbihez tartozókhoz szólok, mert az utóbbiakhoz nem tudok hallhatóan beszélni ebben a lélektani helyzetben. Nemcsak most, hanem immár két éve, amikor az áradás elkezdődött. Ez egy állapot, ahhoz hasonló, amit a drog vagy a hipnózis idéz elő. Vagy a szerelem, amely hosszú ideig minden red flaget makacsul figyelmen kívül hagy. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Meg még ki tudja, mit. Engem a „ki tudja, mit” érdekel, ez az, ami az első pillanattól kiélesít és egy mélyebb valósággal való szembenézésre késztet. Ez a valóság a politikán túl van.
Tegnap két olyan beszélgetésen is részt vettem, ahol okos hívő fiatalok fogalmazták meg, hogy mi a valóság. A valóság az, ami az ő generációjukban történt. Ez pedig jóval túlmutat a politikán, ahogy az én posztjaim is túlmutatnak azon. Az utóbbi napokban rengetegen próbálták elmondani nekem, hogy miért szavaztak a változásra, és ilyenkor politikai okokat soroltak. A leggyakoribb magyarázatok azok voltak, amelyeket bárki elolvashatott a Telexen, a 444-en, a 24-en, az összes korábban ellenzéki médiumban, és meghallgathatott az influenszerhad podcastjeiben. Kaptam szürreális emaileket is. Csillogó szemű tiszások írtak nekem privátban a Magyar Péterrel átélt szellemi tripjeikről, és hogy milyen reményeket fűznek a változáshoz. Korábban anabaptista húrokat pengető evangéliumi tanítók hirtelen „Magyarország megépítéséről” posztolnak, hálával és reménységgel Magyar Péter győzelme kapcsán. Hozzájuk most nem tudok szólni. De hallgatom ezt a két fiatalt, akiknek nyitva van a szeme, és az ő szembesítésükkel együtt tudok gondolkodni, mert arról a valóságról beszélnek, amelyről szerintem nekünk is beszélnünk kell.
A valóság az, hogy van nálunk egy generáció, amelynek a szívét azok ragadták meg, akik szemben állnak a kereszténységgel. És itt egyáltalán nem a Fidesz elvetésén lamentálok (noha jelenleg épp abban ölt testet), ezt mostanra mindenkinek értenie kell, aki egy kicsit is figyelt rám az elmúlt évtizedben. Ez a generáció jelenleg csak egy irányba nyitott, ami az új hősök tere. A mocskosfideszezés egy mélyebb jelenség tünete. Az a mélyebb jelenség a fontos. Emlékeztek még, amit azokról a fiatalokról írtam, akikkel Charlie Kirk próbált beszélgetni a Jubilee által szervezett vitában? Na, ez jelent meg nálunk is. Egy mások által nevelt woke generáció, amely most már felelős a tetteiért. A különbség az, hogy nálunk hiányzik a velük vitázó Charlie Kirk.
És hogy miben hisz ez a generáció? Nem, nem a Tiszában, nem is Magyar Péterben. Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy ezek a tömegek hamarosan ugyanúgy fogják ordítani, hogy mocskostisza, ahogy az elmúlt időben zúgott a mocskosfidesz. Ha nem így lesz, akkor sem a Tisza és a Fidesz a lényeg. Ami a politikában manifesztálódik, az nem a politikából ered. Ezért gondolom, hogy a lopás, korrupció stb. témák irrelevánsak, és meghatározó narratív erejük ellenére mellékesek voltak a kampányban is. Nem azért, mert lopni, csalni ne lenne bűn. Még csak nem is azért, mert ezek felett Isten ne hajtana végre ítéletet. Hanem mert ezek egy sokkal lényegesebb jelenség szlogenjei lettek. Még keresztények között is. Engem a mélyebb jelenség érdekel. Az, amelyik a kegyelmi üggyel (amelynek valóságos háttere talán csak az ítélet napján lesz tisztázható) a felszínre tört. Az, amelyik a másik kegyelmi üggyel (tudjátok, BPA, Pintér Béla, Philip Yancey, stb.) manifesztálódott. Az, amely 1789-ben a „nagy” francia forradalmat produkálta. Amelynek kísértete járta át Európát. Amelyik a tavalyi Pride formájában hömpölygött Budapest utcáin. Az, amely Richard Wurmbrand lelkét is elcsüggesztette, amikor szabadságát elnyerve az amerikai kultúrában szembesült vele. Tudjátok, amiből a BLM is kinőtt, meg az egész erőszakos és diabolikus szivárványvallás.
Carl Trueman leírta, miről van szó. Olvassátok el A modern én felemelkedése és diadala című könyvét, vagy ha nincs időtök rá, hallgassátok meg a két Tűzfal epizódot, amelyekben feldolgoztuk (itt és itt). Egopogány korba érkeztünk, és az új generáció, amelyik belépett a politikába, ennek a vallásnak a híve. Ezt kell megértenünk, és ezt értette meg a két fiatal, akiket tegnap két különböző kontextusban hallgattam. Szomorú látni ennek a szellemnek a pusztítását, és attól tartok, egy folyamat kezdetén járunk csak. De ha van diagnózis, akkor a megoldáshoz is sokkal közelebb kerültünk. Amíg nincs diagnózis, addig csak fuldoklunk, vagy magunk is felszívjuk a fehér csíkot, amit elénk raktak. A diagnózissal viszont el tudunk indulni, vagy legalább meg tudunk kapaszkodni, ameddig tart az áradás, a mákony, a vak szerelem. A győzelem azzal kezdődik, hogy a hátrálásban megtaláljuk a kis pontot, ahol végre megvethetjük a lábainkat. Hangsúlyosan nem a Fideszről beszélek (elmondjam még egyszer?), hanem a kereszténységről, amelynek egy része most egyre messzebb sodródik a gyökereitől. Egy új generáció szívének megnyeréséhez az apostoli alapoktól kell kezdenünk. Bátor, radikális változásokra lesz szükség, ehhez pedig sok-sok őszinte beszélgetésre. Isten velünk lesz, ha mi hozzá térünk.
Akit ez a posztom is felbosszant, nyugodtan menjen tovább. Sőt, kérem erre. Ha van kedve, majd egy-két év múlva nézzen vissza, amikor megváltozik a közhangulat. (Majd kiderül, merre. Talán az fog feltűnni, hogy sokkal rosszabbra.) Most azokkal szeretnék együtt gondolkodni, akik látják a bajt, vagy készek látni azt, még ha össze is vannak zavarodva. A többiekre is szeretettel gondolok, de hozzájuk most nem tudok érthetően szólni. Ezt a felületet azoknak szeretném biztosítani, akik az áradás elől magasabb helyekre menekülnének. Aztán majd talán újra egyesülünk, amikor elvonult az árhullám.
Isten Lelkére van most különösen nagy szükségünk! Isten igéjéhez kell láncolnunk a lelkiismeretünket, ha ezért gyűlölnek is bennünket! A rendíthetetlen országra kell a tekintetünket szegeznünk, amelyben igazságosság lakik! És mindenekelőtt a kereszt alatt kell menedéket találnunk („E vörös szikla alá jöjj, itt az árnyék”), amit magunkra is kell vennünk. Nehéz, de izgalmas idők előtt állunk. Ijesztően sok dolgunk lesz. Nehéz lesz. De ahogy Maritain mondta: volt-e valaha, hogy hiányzott a bátorság a földről?
Igaz gondolatok az Élet kútfőjéből. A Carl Trueman köny mellé, a megértés horizontjainak tágítására ajánlanám, ha szabad, az Ars Naturae folyóirat mentén kibontakozó mozgalom gondolatait, a folyóirat tavai különkiadását az “Ars et Viriditas” füzetet! https://www.arsnaturae.hu/hu/az-ars-et-viriditas-kulcsszavai-es-cselekvesi-horizontjai